HÍREK

Másik iskola kapta az okostantermet a Ferencvárosban, a tankerület szerint adminisztrációs hiba történt

Hátrányos helyzetű gyerekek helyett elitgimnáziumhoz került az új beruházás, az új polgármestert arra kérik, hogy módosítsa az elődei által aláírt szerződést.


Hátrányos helyzetű gyerekek helyett elitgimnáziumhoz került az önkormányzati támogatás Ferencváros új ellenzéki polgármestere szerint. Baranyi Krisztina decemberben kapott levelet

a tankerületi központtól, amelyben azt kérik, módosítsák a tavaly nyári szerződést, hogy abban az iskolában is lehessen okostanterem, ahová az önkormányzat eredetileg is szánta.

A korábbi önkormányzati testület tavaly megszavazta, hogy három intézményben az önkormányzat pénzén kialakíthatnak okostantermeket. A szerződést alá is írták, 39 millió forint értékben az iskolák fenntartójával. A munka elkészült, de az elszámolásnál kiderült, hogy hiba történt.

A József Attila Általános Iskola helyett a Löevey Klára Gimnáziumba kerültek az eszközök. A tankerületi igazgató az új polgármesternek írt levelében azt jelezte, hogy ők korábban a gimnáziummal egyeztettek.

Elismerte, hogy a testület korábban másképp döntött, de "sajnos ezt az aláíráskor nem vettük észre". Úgy véli, hogy adminisztrációs hiba történt. Ezért kérik, hogy módosítsák a szerződést.

Baranyi Krisztina azt mondja, hogy az önkormányzat saját pénzből létesít okostantermet az általános iskolának, és visszakérik a 13 millió forintot a tankerülettől.

A tankerület az RTL Híradó kérdésére azt közölte, saját beruházásból lett a gimnáziumban az okosterem. A József Attila iskolába is elkészítik a beruházást, de ehhez a korábbi szerződés módosítását kérik.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Meghalt Schmuck Andor
Az egykori politikus 54 éves volt, hosszú ideje küzdött betegséggel.


54 éves korában meghalt Schmuck Andor – írja a Blikk.

Az egykori politikus hónapok óta küzdött súlyos betegséggel.

A lap információi szerint Schmuck Andor múlt csütörtökön még megjelent egy idősek számára rendezett eseményen, ahol mosolygós volt és tette a dolgát.

A Blikk úgy tudja, ismerősei egy ideje nem tudták elérni az egykori politikust, így értesítették a hatóságokat. Végül tűzoltók törték be a lakásának ajtaját, és már holtan találtak rá. A lap információi szerint a rendőrorvos kizárta az idegenkezűséget, ugyanakkor csak a boncolás után dől el, hogy mi történt pontosan.

Schmuck Andor még márciusban, a TV2 Nagy Duett című műsorának élő adásában, a kiesése után beszélt arról, hogy súlyos betegséggel küzd, és életmentő kezelések sora vár rá, amiket a műsor miatt hagyott félbe.

Azt azóta sem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan milyen betegséggel küzdött, június elején viszont egy interjúban arról beszélt, hogy már túl van a kezelés legnehezebb szakaszán. Éppen az eredményeket várta arról, hogy a kezelések hogyan hatottak. Akkor azt mondta, hogy háromféle kimenetele lehet a vizsgálatnak: vagy az derül ki, hogy hatott a kezelés, és jó irányba változott az állapota, vagy az, hogy a kezelésre nem reagált a szervezetem, és az állapota stagnál, vagy a legrosszabb, hogy a szervezete nem reagál a kezelésre, és tovább romlik az állapota. Ebben az esetben úgy fogalmazott: körülbelül 8 hónapja lehet hátra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Újabb részletek derültek ki az Otthon Startról: csak korlátozott ideig lehet igényelni a 3 százalékos hitelt
Új részletek derültek ki a 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott lakáshitelről. Marad, hogy egyedülállók is felvehetik, de családtámogatások szintén járhatnak mellé.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. július 14.



Akár egyedülállók is igényelhetik majd az Otthon Start lakáshitelt, még abban az esetben is, ha nem terveznek gyermeket. Ez eddig is ismert volt, de a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az M1-en további részletekről számolt be. Koncz Zsófia elárulta, hogy a hitelprogram és az otthonteremtést segítő családtámogatások együtt is igénybe vehetők lesznek.

A konstrukció fix 3 százalékos kamattal, legfeljebb 50 millió forintos összeggel és 25 éves futamidővel lesz elérhető.

Koncz kiemelte: azon dolgoznak, hogy a támogatások kombinálhatók legyenek, akár a vidéki otthonfelújítási programmal is. Jelenleg többek között ezeket a részletszabályokat dolgozzák ki, és folyamatban vannak az egyeztetések a bankokkal.

Az államtitkár hangsúlyozta: a hitelfelvétel lehetősége „a tervek szerint határozott idejű” lesz.

Ez újdonság, hiszen a kormány nevében eddig senki nem ejtett szót arról, hogy a konstrukció csak határozott ideig igényelhető. Pontos határidőt mondjuk most sem osztottak, így egyelőre nem lehet tudni, mennyi idejük lesz a feltételek teljesítésére azoknak, akik szeretnék kihasználni a lehetőséget.

Korábban kiderült az is, hogy az Otthon Start és a CSOK Plusz együttes igénybevételéhez akár nettó 1,2 millió forintos jövedelem kellhet. Emellett jogszabály-módosításra ugyancsak sor kerülhet, például a lakás maximális értékének meghatározásával kapcsolatban.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Levált Kapu Tiborék űrhajója a Nemzetközi Űrállomásról, elindult haza a magyar űrhajós
A startot a földi irányítás erősítette meg. A jelek szerint egyelőre minden az elvárásoknak megfelelően megy, a Dragon távolodik az ISS-től.


Kommunikációs okok miatt az Axiom Space élő közvetítésében nem lehetett látni a start pillanatait, de a földi irányítás szerint minden a tervek szerint zajlott. Később Peggy Whitson parancsnok is bejelentkezett, megerősítve, hogy minden rendben van.

A Crew Dragon űrhajó jelenleg manőverezik, és fokozatosan távolodik a Nemzetközi Űrállomástól.

A járművet 12 pár kampó és horog rögzítette az ISS-hez, ezek közép-európai idő szerint 13:15-kor oldódtak ki. A Crew Dragon fizikailag is levált az űrállomásról, és megkezdődött a hazatérés első szakasza, a hajtóműgyújtás, amely tovább növeli a távolságot az ISS-től.

A leválási folyamat a nyomászáró elemek lezárásával indult. Ezután megszüntették az energiaellátást és az információs kapcsolatokat, majd kioldották azokat a kampókat és horgokat, amelyek az ISS-hez kapcsolták az űrhajót. A Crew Dragon így néhány centiméterre eltávolodott az állomástól.

Ha minden a tervek szerint halad, a hajtóművek először 40–50, majd 400–500 méteres távolságra repítik az űrhajót. A Crew Dragon csak azután térhet vissza a Földre, hogy legalább 2 kilométeres távolságba került a Nemzetközi Űrállomástól.

A leszállás Kalifornia partjainál várható július 15-én, kedden közép-európai idő szerint 11:30-kor, vagyis 22 és fél órával a leválás után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Megszólalt a rendőrség Schmuck Andor halálával kapcsolatban
Az egykori politikus holttestére a lakásán találtak rá. A rendőrség közlése szerint idegenkezűség gyanúja nem merült fel.


Mint azt mi is megírtuk: 54 éves korában meghalt Schmuck Andor. A Blikk információi szerint ismerősei egy ideje nem tudták elérni az egykori politikust, így értesítették a hatóságokat. Végül tűzoltók törték be a lakásának ajtaját, és már holtan találtak rá. A lap információi szerint a rendőrorvos kizárta az idegenkezűséget, ugyanakkor csak a boncolás után dől el, hogy mi történt pontosan.

Az Index az üggyel kapcsolatban megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK) is.

„Tájékoztatjuk, hogy a rendőrök bejelentésre mentek a helyszínre, ahol egy férfi holttestét találták. A rendőrök szemlét tartottak, idegenkezűség gyanúja nem merült fel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit”

- közölték a lap megkeresésére.

Schmuck Andor még márciusban, a TV2 Nagy Duett című műsorának élő adásában, a kiesése után beszélt arról, hogy súlyos betegséggel küzd, és életmentő kezelések sora vár rá.


Link másolása
KÖVESS MINKET: