HÍREK
A Rovatból

Márki-Zay Péter szerint a Fidesz Erdélyben is ellehetetleníti az ellenzék kampányát

Ezt azután mondta a miniszterelnök-jelölt, hogy kiszivárgott nyolc erdélyi vezető politikus közös levele, amelyben elutasították Márki-Zay megkeresését a találkozásra.


"A Fidesz mindenhol próbál ellehetetleníteni bennünket, s megnehezíteni a kampányunkat" - mondta Márki-Zay Péter a Népszavának. Szerinte a kormánypárt Erdélyben is maffiaállam-tempóban kampányol, erre példa az is, hogy tavaly év végén nyolc vezető erdélyi politikus közös levélben egyezett meg arról, hogy nem találkoznak az ellenzéki-miniszterelnök-jelölttel.

Az aláírók - Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere, Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, Pataki Csaba, Szatmár Megye Tanácsának elnöke, Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke, Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke – azt válaszolták Márki-Zay megkeresésére, hogy bár a találkozás szándékát értékelik, a megkeresésre nemmel válaszolnak, a választásokig nem kívánják őt fogadni.

A levelet a szekelyhon.ro portál szivárogtatta ki múlt héten. Ebben az erdélyi politikusok azt is jelezték, hogy az erdélyi magyarok nem felejtik el a december 5-ei népszavazást.

"Csalódást okoz számunkra, hogy Önök úgy gondolják: december 5-e már a múlté. Ez számunkra egyértelműen azt jelzi, hogy Önök nem érzik, milyen súlya és jelentősége volt a népszavazásnak a határon túli magyarság életében. Szeretnénk, ha tudnák: mi nem léptünk át rajta, és ez nem is lehetséges addig, amíg azok, akik a nemzet megosztását természetesnek tartották, Gyurcsány Ferenccel együtt az ellenzéki összefogás részei" – áll a levélben.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikusai hozzátették azt is, hogy a választások után minden magyarországi politikai szervezet képviselőjével tárgyalnak majd, mert a magyar nemzet egységét helyre kell állítani. A Népszava megkérdezte Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnöktől, hogy április 3-a után elévül-e december 5-e "bűne", illetve, hogy egy ilyen állásfoglalás után mennyire megvalósítható a majdani kapcsolattartás a jelenlegi ellenzéki pártokkal. A tanácselnök erre azt válaszolta, hogy "ami április 3. után lesz esedékes, arról április 3. után beszélhetünk csak".

A lap beszámolt arról is, hogy

Csűry István királyhágómelléki református püspök állásfoglalása is nagy visszahangot keltett múlt hétvégén Erdélyben. "Miután megköszönte a 'nemzetegyesítést' és az utóbbi 12 év 'páratlan eredményeit' az 'Orbán Viktor vezette FIDESZ-KDNP kormánynak', egyenesen becsületsértő, püspök részéről még aligha tapasztalt propaganda szöveggel buzdította a Fideszre való szavazásra református híveit" - fogalmaz a Népszava.

"Sajnálattal és mélységes felháborodással tekintjük azokat, akik nemzetünk életét még mindig kísérleti terepnek gondolják. Kísérleteznek bukott ideológiák és hatalmak visszacsábításával. Elegünk van a bukott kommunizmusból és az új kommunistákból, nem kell több sorscsapás új sorosok hazárdjátéka szerint, és márkásnak hazudott zajoknak sem hihetünk. Semmi sem kell, ami nem eredeti nemzeti és megpróbált keresztyén. Különbséget kell tennünk mi az eredeti nemzeti, és mi az, ami annak álcázza magát. Hangzatos elnevezések mögött rejtőzik a nemzetárulás, hízelgő testvéri mosolyok mögött van a nemzeti tudat felszámolása új internacionálé ördögi oltárán" - fogalmazott a püspök.

Csűry állásfoglalásához fogható még nem volt az erdélyi egyházfők körében, akik hagyományosan csak arra biztatják híveiket, hogy éljenek szavazati jogukkal minden választáson, de nem állnak ki nyíltan egy konkrét párt mellett.

Zsigmond Barna Pál, a Kárpát-medencei külképviseletek tevékenységének összehangolásáért felelős miniszteri biztos, országgyűlési képviselő egyébként saját Facebook-oldalán közzétett beszámolója szerint január 26-án Csíkszeredában egyeztetett többek között a magyarországi választások kapcsán az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőivel, a megbeszélés tartalmáról azonban senki sem számolt be a nyilvánosságnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Ha nem engedik, hogy orosz fűtőelemeket használjunk a paksi erőműbe, akkor a rezsicsökkentést nem fogjuk tudni fenntartani
A miniszterelnök reagált a Bizottság keddi döntésére az orosz energiahordozók leválásáról. Úgy fogalmazott: „Ez veszélyes, itt össze kell magunkat szedni.”


Orbán Viktor rövid időn belül másodszorra látogatott el egy lakossági fórumra váratlanul. A kedd esti ráckevei fórumot eredetileg nem vele, hanem Pánczél Károly országgyűlési képviselővel és Tuzson Bence igazságügyi miniszterrel hirdették meg. Amikor azonban a miniszterelnök megérkezett, átvette a szót, és többek között az Európai Unió keddi döntéséről is beszélt. Az Európai Bizottság kedden bejelentette, hogy 2027 végéig teljesen megszüntetné az orosz olaj-, gáz- és nukleáris üzemanyag-importot.

Orbán Viktor szerint a REPowerEU terv „arról szól, hogy milyen eszközökkel és milyen határidőkön belül – meglehetősen gyorsan - teszik lehetetlenné, hogy Oroszországtól gázt és olajat tudjunk venni, és még azt is meg akarják tiltani, hogy orosz fűtőelemet használjunk a paksi erőműbe.” Pedig szerinte az volt az eredeti terv, hogy olcsóbbá tegyék az energiát Európában.

Hozzátette:

„ha elrekesztik az orosz gáz és kőölaj behozatali lehetőséget, ha nem engedik az orosz fűtőelemeket, akkor a rezsicsökkentést nem fogjuk tudni fenntartani. Pénzügyileg nem fog menni, mert akkor máshonnan és drágábban kell beszerezni az energiát.”

Bár azt a kormányfő is elismerte, hogy jogilag megteheti ezt az Unió. Arról beszélt, hogy elképzelhető, hogy a kérdést nem viszik a miniszterelnökök elé, hanem a Bizottság saját hatáskörében dönt a kérdésről. Megfogalmazása szerint: „Ez veszélyes, itt össze kell magunkat szedni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Kunetz Zsombor kiakadt: „Kevés idiótább ötlet van ennél!” – Központi raktárból látnák el a kórházakat, mint a hipermarketek
A belügyminisztérium új rendelettervezete szerint egyetlen központi raktárból látnák el az összes kórházat. Kunetz Zsombor szerint ez beláthatatlan következményekkel járhat.


Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő a Facebookon osztotta meg véleményét egy friss kormányzati rendelettervezetről, amely szerint központi raktárból látnák el a kórházakat.

„Mindig van újabb és újabb ötlet arra, hogy még nyomorultabbá tegyék az egészségügyi ellátást” – írta posztjában. Szerinte ez a központosítás brutálisan lassítani fogja az ellátást, mert nem lesz képes olyan gyors kiszolgálást biztosítani, mint egy régiós raktár vagy a mostani szállítók.

Hozzátette, hogy a rendszer nem lesz rugalmas, mivel a mérete ezt nem teszi lehetővé. A költségek is nőni fognak, mert 30–50 ezer terméket kell majd tárolni, köztük sokat külön hőmérsékleten és szabályozás szerint.

Szerinte az informatikai rendszer sincs olyan állapotban, hogy ez a logisztika működőképes és a betegbiztonságot szolgáló szolgáltatással rendelkezzen. Úgy véli, ez a modell sehol a világon nem működik az egészségügyben.

Felvetette azt is, hogy egy ilyen logisztikai rendszer rendkívül sérülékeny. Példaként egy raktártüzet említett, és azt kérdezte, hogy ennek milyen következményei lennének a betegellátásra.

„Összegezve, kevés idiótább ötletet láttam az utóbbi időkben, mint ezt. És tulajdonképpen az értelmét sem találom, a katonai, kontrollmániás gondolkodás kivételével. Éppen ellenkezőleg, nagyon költségigényes, nehezen megvalósítható és felesleges is”

– írta Kunetz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Minden magyar földgázfelhasználót érinteni fog az Európai Bizottság kemény döntése
Szijjártó Péter közölte: a magyar kormány nem hajlandó önként lemondani az orosz energiáról. Brüsszel ezért akár súlyos büntetéseket is kiszabhat Magyarországra.


Az Európai Bizottság kedden bejelentette, hogy 2027 végéig teljesen megszüntetné az orosz olaj-, gáz- és nukleáris üzemanyag-importot. A tagállamoknak még az év végéig kötelező érvényű nemzeti leválási terveket kell készíteniük. A részletes jogi csomagot június elején terjeszti be a Bizottság – írta meg a Portfolio.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán reagált a brüsszeli tervre. Szerinte az orosz energiahordozók „erőszakos, mesterséges és ideológiai” kizárása súlyos következményekkel járhat az energiaárakra, az ellátásbiztonságra és az európai versenyképességre.

A miniszter azt mondta:

„Ez az európai bizottsági döntés súlyosan veszélyezteti Magyarország energiaellátásának biztonságát is, mert az energiaellátás kérdése az nem politikai ügy, hanem egy kőkemény fizikai kérdés. Onnan lehet földgázt és onnan lehet kőolajat vásárolni, ahonnan vezetékek jönnek ide.”

Szijjártó szerint az új intézkedések mögött nem energiapolitikai megfontolás áll, hanem az Ukrajnának nyújtott támogatás költségeinek áthárítása. Úgy fogalmazott, hogy ezt „az észszerűen működő” országokkal, például Magyarországgal akarja Brüsszel megfizettetni.

A brüsszeli javaslat kétlépcsős rendszerben vezetné ki az orosz gázt. 2025-től tiltanák az új szerződéseken alapuló beszerzéseket, 2027 végétől pedig minden hosszú távú vezetékes és cseppfolyósított földgázszerződés megszűnne.

Brüsszel hangsúlyozta, hogy a hosszú távú gázszerződésekből való kilépés jogi védelmet élvez majd. A cégek a vis maior elvére hivatkozva jogi következmények nélkül léphetnek ki a meglévő szerződésekből.

A Bizottság szerint az orosz gázimport 2025-ben várhatóan 37 milliárd köbmétert tesz majd ki. A növekvő LNG-kapacitások és a csökkenő uniós gázkereslet ezt fokozatosan helyettesítheti. Dan Jörgensen uniós biztos úgy fogalmazott: emiatt nem várható általános áremelkedés, de elismerte, hogy egyes tagállamok – például Magyarország – nehezebb helyzetben lesznek.

Az EU szerint a tagállamoknak az év végéig saját leválási tervet kell készíteniük az orosz energiahordozókról. Ha ezt nem teljesítik, az uniós szabályrendszer alapján eljárás indulhat, és súlyos pénzbüntetésre számíthatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Így gyülekeztek a résztvevők Hadházy Ákos legújabb tüntetésére – sorozatban a nyolcadikra
Ezúttal ismét a Ferenciek terére hívta híveit a politikus, akit kitiltottak a Parlamentből. Szerinte nem üresedtek még ki a tüntetések, és legközelebb is kinn lesz az utcán.


Zsinórban nyolcadik alkalommal is tüntet Hadházy Ákos és néhány híve Budapesten. A május 1-jei, Kossuth téri megmozdulás után a helyszín ezúttal is a Ferenciek tere, ahova korábban nem engedélyezték a demonstrációt.

Színpad ezen a héten nincs, csak egy hangszóró. Hadházy Ákos ezúttal egy Szabad választást, szabad hazát! feliratú molinóval érkezett.

Arról egyelőre nincs információ, hogy a tüntetés kezdetén pár száz fő körülire becsült tömeg mit tervez a későbbiekben. Két hete szerették volna elfoglalni a Szabad sajtó út-Kossuth Lajos utcai úttestet, ám ezt a rendőrség nem engedte. Ehelyett néhány tucatnyian körülbelül egy órán át blokkolták a Szabadság híd forgalmát, mielőtt a rendőrök feloszlatták volna a tömeget.

A Szeretlek Magyarország képei a helyszínről (a képre kattintva galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: