HÍREK
A Rovatból

Márki-Zay Péter: Megérkezett az a bizonyos villamos, ami kész helyzet elé állította Karácsonyt

Mint mondta, meglepte ellenfele váratlan bejelentése, hiszen nem ebben állapodtak meg.


Miután szerdán kora délután Karácsony Gergely rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, nem sokkal később Márki-Zay Péter is szólt a nyilvánossághoz. Facebookon jelentkezett be élőben, amely során elmondta, hogy meglepte Karácsony váratlan bejelentése, hiszen abban állapodtak meg, hogy ma este 6-tól még tárgyalnak, és majd csak holnap, azaz csütörtökön tesznek bejelentést.

Emlékeztetett arra, hogy ellenfele korábban azt mondta, nem hajlandó visszalépni az előválasztástól, legfeljebb csak akkor, ha „elüti a villamos”. Márki-Zay most erre így reagált:

„Úgy látszik, hogy egy villamos megérkezett közben. (...) Ez a bizonyos villamos - ami mégis csak megérkezett - állította Karácsonyt kész helyzet elé.”

Szerinte az LMP, az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje megpróbálja kész helyzet elé állítani őt, ami a politikában szokványos lépés. De úgy véli, valójában Karácsony az, aki kész helyzet elé lett állítva. Ezzel arra utalt, hogy két friss közvélemény-kutatás is azt bizonyítja, hogy őt már többen támogatják, mint Karácsonyt, ezeket az eredményeket pedig a Mindenki Magyarországa Mozgalom belső kutatásai is megerősítik.

"Hiteles adatok alapján kijelenthető, hogy most Karácsony Gergelynek minimális esélye sincs arra, hogy megverje Dobrev Klárát ebben a második fordulóban és legyőzze Orbán Viktort teljes nemzeti összefogás élén tavasszal. Ezért kérem és kértem Karácsony Gergelyt, hogy ne tegyen elhamarkodott bejelentést, amikor ma délelőtt beszéltem vele telefonon, és továbbra is tartom magam ahhoz, amit legutóbb megbeszéltünk. Betartva az én szavamat és ígéretemet, én a 6 órás tárgyaláson ott leszek"

- jelentette ki.

Támogatóit arra kérte, hogy nyugalommal és megértéssel fogadják Karácsony bejelentését. Mint mondta, ő tudja, hogy a politikai játszmáknak része, hogy kész helyzet elé állítják a másikat, ők azonban az országot akarják megmenteni "Orbán Viktortól és a korrupciótól." Szerinte azok az értéket, amiket ők képviselnek, "mindannyiunk számára fontosabbak, mint a részletkérdések". Úgy véli, ők tudják pontosan, hogy ki és milyen koalícióval tudja leváltani Orbánt, ahogy azt is, hogy kell az elszámoltatás, amit csak olyan emberre lehet bízni, aki valóban hitelesen fogja ezt képviselni, akinek el is hiszik ezt a választók. Fontosnak tartja azt is, hogy az országnak olyan alkotmány kell, amelyben olyan fékek és ellensúlyok vannak, hogy "egy Orbán-diktatúrát soha többé semmilyen diktatúra nem fog felváltani Magyarországon", mert ezek ezt lehetetlenné teszik.

Továbbra is egyetlen cél lobog a szeme előtt, hogy hogyan tudják Orbán Viktort legyőzni. Karácsony bejelentésére visszatérve azt mondta, ha ellenfele eltökélt abban, hogy hárman vágjanak neki az előválasztás második fordulójának, akkor ő a friss közvélemény-kutatások eredményét látva áll elébe. Ugyanakkor úgy gondolja, hogy ha összefognak, akkor "legnagyobb eséllyel" le tudják győzni a "Dobrev Klára esetében jelentkező veszélyt". Szerinte ugyanis fennáll annak a veszélye, hogy Dobrevvel az ellenzék élén nem lehet Orbánt leváltani.

Márki-Zay hangsúlyozta, hogy ő továbbra is hajlandó a szövetségre, mert szerinte együtt erősebbek lennének, de ebben az esetben is csak egy céljuk lehet: az előválasztás megnyerése után a parlamenti választás megnyerése.

"A trendek alapján Karácsony Gergely joggal aggódik, joggal akarta ezt a döntést elkapkodni. De nem engem kell, hogy meggyőzzön, a választókat kell meggyőzni. Az a villamos, amely szembejött, és amely változtatásra kényszeríti Karácsony Gergelyt is és akár engem is, az Önök akarata"

- mondta, utalva a szavazókra.

Azt is hozzátette, hogy szerinte legalább 500 ezer fős részvételre van szükség ahhoz, hogy "Dobrev Kláránál esélyesebb ellenzéki politikus" nyerjen az előválasztás második fordulójában.

"Teljes nemzeti összefogásra van szükségünk, hiszen ebből a gödörből, amelybe Orbán Viktor juttatott minket, a kijárat nyilvánvalóan nem balra és nem jobbra van, hanem csakis felfelé" - fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kunetz Zsombor Győrfi Pál menesztéséről: A helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam
Az egészségügyi szakértő Takács Péter volt államtitkár szavaira reagálva azt írta, semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni a szóvivő menesztését. Úgy véli, kommunikációs vezetőként Győrfi Pál nem adott valós tájékoztatást a mentőszolgálat állapotáról a nyilvánosságnak.


Kedden bejelentette az Országos Mentőszolgálat, hogy a szóvivői feladatokat a jövőben Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át, a közismert Győrfi Páltól. Takács Péter volt egészségügyi államtitkár szerdán reagált Győrfi Pál menesztésére, szerinte „nyilvánvalóan nem szakmai okok állnak a háttérben”, és feltette a kérdést

„Miért kell a politikai bosszúhadjáratot bárkire kiterjeszteni, aki az előző kormányok idején is csak a munkáját végezte – tisztességgel, becsülettel, magas színvonalon!?”.

Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő a volt államtitkár megszólalására válaszul most azt írja, szerint semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni Győrfi Pál menesztését, sokkal inkább egy már régen szükséges váltásnak. Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, a szóvivő feladatköre két részre oszlott: az egyik a balesetekről való faarcú beszámoló, a másik a „minden rendben van a Mentőszolgálatnál” mantra ismétlése.

„Ne felejtsük el, hogy például amikor kikértem közérdekű adatigényléssel a mentők kiérkezési idejét – amelyek egy részét a mai napig ki sem adták, például a 90 százalékon belüli kiérkezési arányt –, akkor, amit kiadtak adatot, azt először kinyomtatták az Excel-táblázatból, majd onnan beszkennelték – valószínűleg azért, hogy megnehezítsék az adatok feldolgozását –, végül nagyon rossz minőségű másolatként adták tovább.”

Kunetz hozzátette, hogy Győrfi ez alatt az idő alatt is kommunikációs igazgató volt.

A szakértő úgy látja, a mentőszolgálat jelenlegi állapotáért a „szőnyeg alá söprő mentalitás legalább annyira felelős, mint az egészen elképesztően ostoba és alkalmatlan menedzsment szemlélet”.

„Én Győrfi helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam!”

– jegyezte meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Megfigyelők ülnek be a jogi záróvizsgákra az ELTE-n, mert sok panasz érkezett két vizsgáztatóra
Az ELTE jogi kara úgy döntött, a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) képviselői megfigyelőként vehetnek részt a polgári jogi záróvizsgákon. Egy hallgatói felmérés szerint ugyanis a végzősök közel 73 százaléka tapasztalt problémát a vizsgán.


A Hallgatói Önkormányzat képviselői megfigyelőként vehetnek részt a további polgári jogi záróvizsgákon az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán.

A kar vezetése azután jutott erre a döntésre, hogy egyeztetett a diákokkal és a hallgatói képviselettel a kiugróan sok panasz miatt, amelyek két vizsgáztató tanárral és a vizsgák légkörével kapcsolatban érkeztek.

Egy végzős hallgatók által készített felmérés szerint a joghallgatók közel 73 százaléka tapasztalt valamilyen problémát az elmúlt években a polgári jogi záróvizsgán. A 85 kitöltő 40 százaléka aránytalanul magas bukási arányt és nem megfelelő vizsgáztatói hozzáállást jelzett, több mint harmaduk pedig a méltányosság hiányát és az átláthatatlan követelményeket kifogásolta – írja a HVG.

A portálhoz eljutott személyes történetek között

volt olyan diák, akit három mondat után buktattak meg, és olyan is, akinek a három tétel helyett csak másfelet engedtek elmondani.

Az egyetem közleményében jelezte, hogy nyitottak a vizsgák légkörét érintő konkrét észrevételekre, és ehhez intézményes fórumot is biztosítanak. A kar dékánja, Somssich Réka azt mondta, hogy a magas bukási arány egyébként önmagában nem számít rendkívülinek.

„A sikertelen eredmények mögött rendszerint indokolt és dokumentált okok állnak”.

A jelenlegi záróvizsga-időszakban a hallgatói jólléti tanácsadótól érkezett is jelzés a vezetés felé.

A szerveződő hallgatók nemrég levelet írtak panaszaikról Lannert Judit oktatási miniszternek és Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkárnak, de egyelőre nem kaptak választ.

A Hallgatói Önkormányzat kérdőívet hozott létre a panasszal élő végzősöknek.

Közülük sokaknak komoly kellemetlenséget okoz a helyzet, mivel jó tanulmányi eredményük miatt már felvették őket egy munkahelyre, de az előző évek tapasztalatai alapján nem biztosak benne, hogy sikeres vizsgát tesznek

– jegyzi meg a lap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Havasi Bertalan: Két ember öngyilkos lett a választás utáni vegzálás miatt
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint két korábbi segítőjük is öngyilkosságot követett el a választások utáni gyalázkodások miatt. Havasi Bertalan közleménye szerint a hatóságok vizsgálják az ügyeket, a párt Védvonal hálózata pedig már több mint 60 bejelentést kapott.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Hosszú közleményt adott ki szerdán Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója a párt által két hete létrehozott Védvonalról. Ebben arról írt, hogy két hét alatt már több mint 60 bejelentés érkezett.

„Politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptunk információkat: két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőink öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a közleményben.

Havasi sorra veszi, hogy milyen beszólásokat és sértegetéseket „kell elszenvedniük” a Fidesz képviselőinek és híveiknek, és szóvá teszi a kormányzati, közigazgatási elbocsátásokat is. A beérkezett bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről és fenyegetésről szól. A közlemény szerint

kirúgott kormánytisztviselők, valamint kistelepülési polgármesterek és képviselők is fordultak segítségért a Védvonalhoz az őket érő vádaskodások miatt.

A Védvonal nevű hálózatot Orbán Viktor Fidesz-elnök kezdeményezésére hozták létre, ezt május 22-én jelentették be. A párt szerint azért van szükség a hálózatra, mert a választásokat követően felerősödtek a jobboldali szimpatizánsokat érő zaklatások és atrocitások. Célja a bejelentések dokumentálása és a jogi lépések előkészítése. A szervezet országos vezetésével a volt oktatási államtitkárt, Czunyiné Bertalan Juditot bízták meg.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Sulyok Tamás minden nap külföldön panaszkodik saját pozíciója miatt, de a bántalmazott gyerekek és az orbáni hatalom üldözöttjei mellett egyszer sem állt ki
A kormányfő a köztársasági elnök legutóbbi interjújára reagált, amiben arról beszélt, hogy maradnia kell a hivatalban, mert a kormányfő utasítására nem mondhat le. A miniszterelnök tegnap még egy utolsó megbeszélést kezdeményezett az elnökkel.


„Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek, vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik”

- írja a miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Magyar Péter arra a hírre reagált, hogy Sulyok Tamás tegnap ismét egy külföldi lapnak, a svájci Weltwoche-nek adott interjút, amiben azt mondta, hogy Magyar azzal, hogy lemondásra szólította fel, nem hagyott neki más választást, minthogy maradjon a hivatalában. Azt is tagadta, hogy báb lenne, ahogy azzal a miniszterelnök vádolja.

Magyar eredetileg május 31-ig adott időt a köztársasági elnöknek arra, hogy benyújtsa lemondását, azonban tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelezte, még egy utolsó, négyszemközti beszélgetésre nyitott lenne, mielőtt a kormánytöbbség megindítja az Országgyűlésben az államfő eltávolítását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk