HÍREK
A Rovatból

Márki-Zay Péter: 56-ban teljes volt az összefogás – most szintén ez az összefogás az üzenet

Olyan országot szeretnének, ahol sajtószabadság van, ami fejlődik, ahol szabad tankönyvválasztás van, az önkormányzatok szabadok, és nem az állam uralkodik - mondta az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.

Link másolása

Október 23-án az ellenzék is közös megemlékezést tart. A budapesti nagygyűlésen a pártok vezetői és az előválasztáson indult miniszterelnök-jelöltek is részt vettek.

A felszólalók között van az előválasztás miniszterelnök-jelölti győztese, Márki-Zay Péter.

ÉLŐ: Az ellenzéki megemlékezésről

Az ellenzéki politikus beszédében arról beszélt, hogy annak idején 1956-ban is megunták az emberek a megfigyelést, lehallgatást, az orosz befolyást és a koncepciós pereket. Ebből lett nekik elegük, és "ebből lett elegünk nekünk is most" - mondta.

Úgy vélte, hogy minden reményünk most is a fiatalokban van. 56-ban a forradalom a kicsik forradalma volt - mondta, de ők felálltak a nagy gyerek ellen, akik elvették az uzsonnájukat. Most ezek a "kicsik mi vagyunk". Szerinte ha akkor le lehetett győzni a vörös hadsereget, akkor most is le lehet győzni bárkit - vélekedett.

Márki-Zay arról is beszélt, hogy 56-ban teljes volt az összefogás. Most szintén ez az összefogás az üzenet. Összefognak a fiatalok és az idősek, a civilek és párttagok, és győzni fogunk - ígérte. Annak idején az összefogás Nagy Imrét maga mellett tudhatta, és most se azt nézzük, hogy kik állnak mellettünk, hanem azt, hogy ki ellen állunk ki - mondta a politikus.

Nem szabad többet megengedni, hogy a Fidesznek kétharmada legyen - közölte Márki-Zay. Meg kell mutatni, hogy "mi vagyunk a többség". Szerinte ez azonban egy "gigászi" küzdelem lesz. Olyan országot szeretnének, ahol sajtószabadság van, ami fejlődik, ahol szabad tankönyvválasztás van, az önkormányzatok szabadok, és nem az állam uralkodik. Ahol be lehet tekinteni az ügynökaktákba. Azt ígérte, hogy az első adandó alkalommal bevezetik az eurót. És bár megmarad a kerítés, de kiadják a bűnöző migránsokat. Végre szabad ország leszünk, ahol bárki nyíltan vállalhatja a melegségét, mert szerinte ebben nincs semmi szégyen.

A politikus figyelmeztetett, hogy a Fidesz hazugságkampánnyal támad, megfigyel és lehallgat, árulókat alkalmaz, de mindezek ellen összefogással kell fellépni. Úgy vélte, hogy ez már az ellenzéki siker, hogy a migránsozás és gyurcsányozás mellett kezdtek tenni az emberekért is, ennek keretében pénzt adnak, fizetést emelnek.

Úgy gondolja, hogy most a Fideszbe belépni olyan vállalhatatlan, mint annak idején a munkásőrségbe.

Márki-Zay Péter beszélt arról is, hogy most "mi is hősök vagyunk, mint az 56-osok".

Végül arra kért mindenkit, hogy segítsen eljuttatni az üzenetet a családban, a postaládákba, és minden lehetséges helyre, és tűzzék ki a kék szalagot. Azt is kérte, hogy jelentkezzenek szavazatszámlálónak, segítve ezt a munkát.

Végül az ellenzéki miniszterelnök-jelölt beszélt az előválasztást nyert 106 egyéni jelöltről. Nekik kell vinni ezt a lendületet az áprilisi választásokig: "Nincs nyerhetetlen körzet, csak elszántság és munka kell" - mondta.

Majd közölte, csak egy kérdés maradt: "Fidesz vagy nem Fidesz?".

A megemlékezés végén valamennyi jelölt a színpadra lépett.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A fideszes képviselők véletlenül megszavazták, hogy 1000 forint legyen az egy napos autópályamatrica
Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e. Nyilván nem.

Link másolása

Az Alfahír számolt be róla, hogy a Fidesz-KDNP képviselőinek figyelmetlensége okán a Jobbik-Konzervatívok egynapos sztrádamatricát sürgető javaslata elfogadásra került a Gazdasági bizottságban kedden.

Mire a honatyák észrevették, hogy mi történt, már késő volt, nem lehetett visszavonni a leadott szavazatot.

A lap szerint a kormánypárti politikusok megpróbálták visszavonni a szavazatukat, de ha egyszer megnyomták a gombot, már nem lehet azt megmásítani.

Két fideszes képviselő, Szatmáry Kristóf és Varga Gábor nyomott félre, ráadásul mindketten helyettesítettek.

Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Magyar Péter: A kisrendőrök 80-90 százaléka velünk van, azt kérték, toljuk be őket az árokba
Varga Judit exférje arról is beszélt Nyíregyházán, hogy bármerre járnak, a kisrendőrök 80-90 százaléka támogatja őket. Az országjárás folytatódott.

Link másolása

A TISZA Párt országjárása kedden is folytatódott: Magyar Péter Nyíregyházán járt, ahol többek között beszélt arról is, hogy ha megválasztják, akkor jelentős változások lesznek majd a magyar politikai életben.

Varga Judit exférje először arra kérte a tüntetőket, hogy integessenek Pintér Sándor drónjainak a levegőben, majd így folytatta beszédét:

"Azt tudjuk, hogy a magyar rendőr velünk van! El kell mondanom, hogy bármerre járunk, a kisrendőrök 80-90 százaléka támogat minket. Jártam a rendőrkapitányságon a Teve utcai székházban, de a jókívánságaikat küldték Pintér Sándornak, és azt üzenték, hogy toljuk be őket az árokba"

- mondta Magyar Péter a beszédében Nyíregyházán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: 2 napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútján
Magyar azt is leírta, hogy a BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára. A közösségi oldalán írt minderről.

Link másolása

A választás előtti országjárását javában tartó Magyar Péter arról írt a Facebookon, hogy szerinte két napja blokkolni kezdték az internetet és a mobilhálózatot az országjáró körútjának állomásain.

"Add tovább! Két napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútjának helyszínein. Két nap alatt egyszer tudtunk csak élő közvetítést adni itt a Facebookon. A fényképek Hajdúnánáson készültek civil ruhás rendőrökről (titkosszolgálati munkatársakról?) és a feltételezhetően a blokkoláshoz használt eszközről. Legutoljára Újfehértón ment el a téren mindenkinél az érkezésünkkor minden térerő és a mobilnet, ami a rendezvény végén rögtön helyreállt.

Felszólítjuk Rogán Antalt és Pintér Sándort, hogy állítsák le az orosz és észak-korai módszereket és ne korlátozzák az internet szabadságát és a szabad véleménynyilvánítást! A BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára."

- írta a közösségi oldalán Varga Judit exférje.

Magyar azt is leírta, hogy a BBC tudósítója vele utazik délutántól és mindent dokumentálnak a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára.

Elég volt, nincs hova hátrálnunk!

- zárta bejegyzését Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Teljesen besötétült a Balaton kedd délután, Fonyódligeten korai sötétség állt be
A Balatonnál zajló események a legfotogénebbek, Fonyódligeten például kora esti sötétség köszöntött be. Látványos jelenség volt.

Link másolása

Az Időkép írta meg friss cikkében, hogy kedden a Dunakanyarban és északkeleten mozogtak záporok, zivatarok, de a csapadéktömbök csak nagyon lassan helyeződnek át.

Kedd 6-7 óra magasságában nagyjából a Keszthely-Paks vonalon jár egy intenzívebb csapadéksáv, de a villámtevékenység jelenleg mindenhol alábbhagyott.

Viszont a Balatonnál zajló események a legfotogénebbek, Fonyódligeten például kora esti sötétség köszöntött be.

Keszthelyről pedig így nézett ki a sötétedés.


Link másolása
KÖVESS MINKET: