Gyönyörködtünk a margitszigeti japánkert szépségében az utolsó langyos őszi napokon
Az utolsó ragyogó, langyos őszi napokon naponta százak sétáltak a Margitsziget északi csücskénél a japánkertben és a zenélő szökőkútnál, hogy feltöltődjenek, magukba szívják a napsugarakat és a színekben gyönyörködjenek.
Tavasztól őszig szinte soha nem tudok úgy erre járni, hogy ne legyen legalább egyvalaki, aki ott olvasgat.
A Zsigmondy-forrás által táplált vízesés elé épített japánkertet annak idején egzotikus vízinövényekkel, aranyhalakkal, különböző vízi élőlényekkel telepítették be. A sziklakerti hőforrásban elhelyezett, Normafának nevezett bükkfa megkövesedett maradványait ma is megtaláljuk a tóban. A vízesést 1870-ben létesítették, Ybl Miklós tervei alapján.
A hely néhány éve újult meg, napelemes lámpákat helyeztek el, új padokat, burkolatot, a növényállományt is átformálták, bár a kert alapvető jellegét meghagyták.
A Japánkert kialakítása egyes források szerint Magyar György főkertész nevéhez fűződik, aki a vízesést építtette fel a fürdő közelében a 19. század második felében. Való igaz, hogy a margitszigeti fürdő környékén aparkosítást ő végezte, de a jelenleg is látható tórendszert és a japánkertet a sziklakerttel 1936-ban egy Späth nevű cég alakíttatta ki.
Később, többek közt az 1960-as években újabb és újabb növényeket telepítettek a kertbe. Az alsó tóban a tragikusan fiatalon elhunyt tehetséges szobrász, Csikász Imre "Ülő lány" című alkotása látható, a vízesés előtti tóban pedig Ligeti Miklós "Rákász fiú" című műve. Mind a kettő közkedvelt szobor, az itt készülő fotók állandó témája.
A Zenélő kút vagy Bodor-kút pedig Bodor Péter székely ezermester 1820–22-ben Marosvásárhelyen épített és 1911-ben lebontott kútjának a másolata, 1935 és 36 között állíttatta a Fővárosi Közmunkák Tanácsa. "A feladat különösen összetett volt, mivel az eredeti kutat az akkori technikai fejlettséghez képest nagyon előremutató mechanizmus működtette, a kupolában óra és zenélő szerkezet lett elhelyezve, ezeket víz hajtotta. A kupola tetején Neptun-szobor kapott helyet, amely az idő múlására figyelmeztetve egy nap alatt körbeforgott, szigonyával mindig a pontos időre mutatva, a zenélő szerkezet pedig hatóránként eljátszott egy-egy dalt. Az eredeti dallamot azonban nem sikerült restaurálni, és immár nem víz, hanem villany működtette a zenegépet is" - írja a budapestwatersummit.hu.
A második világháborús ostrom után a Városi Tanács rekonstruáltatta 1954-ben.
