HÍREK
A Rovatból

Március 20-tól újra a teljes vonalon jár a 3-as metró hétköznap

Májusban fejeződik be a 3-as metró öt és fél éve tartó felújítása.


Március 20., hétfő délutántól a 3-as metró hétköznap újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között jár, de a Nagyvárad téren és a Lehel téren nem állnak meg a szerelvények - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

Hétköznap egész nap a teljes vonalon jár a metró, már az esti órákban sem kell pótlóbuszra szállni. Hétvégén csak Újpest-központ és a Göncz Árpád városközpont között közlekednek a szerelvények, a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya Kispest között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni.

A Nagyvárad téren és a Lehel téren még tart a felújítás, ezért ezeken az állomásokon nem állnak meg a szerelvények, a lezárt állomások környéke pótlóbusszal és egyéb járatokkal közelíthető meg.

Várhatóan

májusban befejeződik a 3-as metró öt és fél éve tartó felújítása. "A rekonstrukció után szinte egy vadonatúj, teljesen akadálymentes metróvonalat kapnak vissza a budapestiek"

- fogalmazott a BKK.

A Nagyvárad tér és térsége a Népligettől induló M30-as állomáspótló busszal, a Keleti pályaudvar és a belváros felől az új jelzése szerint 23-as (korábbi 2M) és a 24-es villamosokkal, a Semmelweis Klinikák felől rövid gyaloglással vagy Mol Bubival érhető el.

A Lehel tér és környéke a Nyugati pályaudvartól az M14-es állomáspótló busszal, a Göncz Árpád városközpont felől a meghosszabbított útvonalon közlekedő 34-es és 106-os buszokkal érhető el.

Az M14-es és az M30-as állomáspótló buszok csak hétköznap közlekednek.

Hétvégéken a Lehel tér és a Nagyvárad tér is elérhető a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között közlekedő M3-as pótlóbuszokkal, ezért az M14-es és az M30-as állomáspótló járatok ekkor nem közlekednek, viszont a 34-es és a 106-os buszok a hétköznapokkal megegyezően a Göncz Árpád városközpont helyett a Lehel térig közlekednek.

A 3-as metró közlekedési rendjének változásához igazodva változik a metróhoz kapcsolódó felszíni közlekedés is. A változások első üteme március 6-án, hétfőn lépett érvénybe: a Boráros térről induló 223M autóbusz 224E, a 254M busz 255E jelzéssel közlekedik a továbbiakban.

A módosítások második ütemét március 18-tól, szombattól, illetve március 20-tól hétfőtől vezetik be.

Több járat számozása és útvonala is megváltozik Dél-Pesten, Észak-Pesten, Angyalföldön, Óbudán és Hungária-körgyűrűn belüli területen. A változásokról a közlekedésszervező hamarosan részletesen tájékoztatást ad.

A 3-as metró felújítása 2017 őszén kezdődött el. Az öt és fél éve tartó rekonstrukció alatt teljesen megújult a metróvonal infrastruktúrája: többek között új vágányokat, és kitérőket építettek be, kicserélték a biztosítóberendezéseket, és szigetelték az alagutakat is.

A felújításnak köszönhetően minden állomás és megálló új külsőt és belsőt kapott, valamint nagy hangsúlyt fektettek az akadálymentesítésre is. Ennek keretében lifteket és ferdepályás felvonókat építettek be, hogy a mozgásukban korlátozott emberek is tudják használni a metrót, illetve taktilis jelekkel segítik a látásukban korlátozott emberek közlekedését.

Az ország legforgalmasabb vasútvonalának számító 3-as metró felújítása - várhatóan két hónap múlva - a Nagyvárad tér és a Lehel tér állomások megnyitásával fejeződik be. Májustól már minden nap a teljes vonalon közlekednek a szerelvények, és az összes állomást használhatják az utasok - áll a BKK közleményében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor Magyar Péter hangfelvételéről: Azon a felvételen, a kormány hivatalos álláspontja hallható
A miniszterelnök azt mondja, hogy ennél az ügynél jobban zavarja őt „a volt vezérkari főnök szereplése ebben a kutyakomédiában”.


Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjújában is szó esett a Magyar Péter által csütörtökön nyilvánosságra hozott hangfelvételről, amelyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter azt mondta, „szakítunk a békementalitással”.

A miniszterelnök szerint a hangfelvétel csak alátámasztja a kormány eddig is kommunikált stratégiáját.

„Azon a felvételen, a kormány hivatalos álláspontja hallható”

- fogalmazott Orbán, aki hozzátette: a honvédség nem egy üdvhadsereg.

„A Magyar Honvédség arra való, hogy megvédjék a hazát, nekünk olyan hadsereg kell, amely képes harcolni a függetlenségért”

- mondta a miniszterelnök, aki megismételte, hogy „a békéhez erő kell, és ezt mi vállaljuk, ez a mi hivatalos álláspontunk”.

Orbán ekkor megjegyezte, hogy ennél jobban zavarja őt „a volt vezérkari főnök szereplése ebben a kutyakomédiában”.

„Korábban elbocsátottam a vezérkari főnököt, és nem adtam részletes magyarázatot erre. Tegnap olyan adatok kerültek nyilvánosságra, amelyek megmutatják a valóságot. A hadsereg vezetését úgy fogta fel, hogy a magyar érdeket az ukránpártiságon keresztül lehet képviselni. A mi politikai döntésünk, hogy Ukrajna támogatása ebben a háborúban és az uniós csatlakozás tekintetében ellentétes a magyar érdekekkel. Semmilyen nyomást nem fogadok el, amely abba az irányba terelné a hazai folyamatokat, hogy ukránbarát vonalat vigyen” - mondta a kormányfő aki hozzátette: azt hitte, hogy Ruszin-Szendi Romolusz el fog bujdosni a zsírleszívása után, de ehelyett beállt a nemzeti erőkkel szembeni táborba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Videó a Sixtus-kápolnából: így vonult ki XIV. Leó pápa, miközben a bíborosok tapssal köszöntötték
A Vatikán által közzétett felvételen azt is láthatjuk, hogyan imádkozott megválasztása után XIV. Leó pápa.


Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.

A konklávé szerda délután kezdődött, a bíborosok ekkor magukra zárták a Sixtus-kápolna ajtaját. A segítő személyzeten kívül mindenkit kiküldtek, így a fotósokat, operatőröket is.

A Vatikán azonban nem sokkal a pápaválasztás után közzétett egy videót, ami Sixtus-kápolnában készült, és az látható rajta, XIV. Leó pápa elhagyja a konklávé helyszínét. A bíborosok eközben tapssal köszöntik őt.

De a videón azt is láthatjuk, hova vezetett az első útja, hogyan imádkozott, és hogyan gratuláltak neki a megválasztásához.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Gyurcsányék válásáról: Együttérzek velük, nem lehet könnyű
Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról pedig azt mondta, hogy szerinte a DK élet-halál harcot vív a Tiszával, és „a DK-sok úgy gondolták, hogy így jobb esélyeik vannak”.


„Más dolgával nem ildomos foglalkozni, jobb, ha az ember a saját háza táján söpröget” - reagált először Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában arra a hírre, hogy Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől, és elválnak Dobrev Klárával.

A miniszterelnök ugyanakkor hozzátette, hogy pár megjegyzést azért elmond.

„Élet-halál harcot vív a DK a Tiszával, nem a kormánnyal – itt a küzdelem az valójában az ellenzéki vezető szerepért zajlik, egy Tisza-DK meccset látunk, és a DK-sok úgy gondolták, hogy így jobb esélyeik vannak”

- mondta Orbán hozzátéve, hogy

„a dolog összekeveredett azzal a magánéleti üggyel, hogy Gyurcsány Ferenc el is vált Dobrev Klárától, aki a DK új vezetője. Erre csak azt tudom mondani, hogy együttérzek velük, nem lehet könnyű sok év házasság után úgy dönteni, hogy külön folytatja az ember az életét a korábbi férjétől, feleségétől. De ez magánügy, a politikába semmiképp nem szabad beemelni”.

Mint azt mi is megírtuk: Dobrev Klára csütörtök délután egy hosszú Facebook-bejegyzésben bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc lemond a DK elnöki tisztségéről, a frakcióvezetői posztjáról, az országgyűlési képviselői mandátumáról, nem indul választáson sem és visszavonul a közélettől. Ugyanebben a posztban közölte azt is, hogy a házasságuk is véget ért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A Sixtus-kápolnából a Szent Péter-bazilika erkélyéig – itt vannak a legjobb fotók XIV. Leó pápa első pillanatairól
Miután megválasztották, Robert Francis Prevost magára öltötte a fehér pápai reverendát, trónra ült, és a többi bíboros egyenként engedelmességet esküdött neki.


Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.

Megválasztása után Robert Francis Prevost a Sixtus-kápolna melletti kis szobába, a „Könnyek termébe” kísérték, ahol először ölthette magára a fehér pápai reverendát. Innen XIV. Leóként lépett ki a bíborosok elé. Ezután a kápolnában trónra ült, majd a többi bíboros egyenként engedelmességet esküdött neki.

Ezután mindenki a Szent Péter-bazilika erkélyéhez vonult, a rangidős diakónus bíboros ugyanis itt jelentette be az új pápát. XIV. Leó ekkor lépett ki a Szent Péter-bazilika erkélyére, ahol elmondta első beszédét is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: