HÍREK
A Rovatból

Már pár hetes csecsemők is kerülnek kórházba koronavírus miatt

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet orvosigazgatója szerint viszont leginkább kiskamasz kortól jellemzőbbek a komolyabb tünetek.


Most erőteljesebben érinti a gyerekeket a koronavírus, mint az előző két hullámban, csecsemőket is kezelnek kórházban a fertőzés miatt - mondta a növekedés.hu-nak adott interjúban Fekete Ferenc, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet orvosigazgatója.

Elmondása szerint tavaly tavasszal, az első hullám idején még alig volt néhány olyan gyerek, aki koronavírussal került a kórházba, inkább az volt jellemző, hogy kimutattuk a fertőzést olyanoknál, akik egyébként baleset vagy betegség miatt szorultak kórházi ellátásra. A gyerekek döntő többsége pedig tünetmentes maradt vagy csak enyhe tüneteket produkáltak.

A második hullámban már egyre több gyerek került hozzájuk a fertőzés miatt, náluk pedig nem a tüdőgyulladás vagy a nehéz légzés volt jellemző, hanem a sokszervi gyulladás.

Ez jellemzően 2-4 héttel az enyhén vagy észrevétlenül lezajlott betegség után jelentkezik a láthatatlanul lezajló citokin vihar miatt, és ilyenkor a gyerekek már súlyos állapotba kerülnek. Általában magas lázzal küzdenek, sokan hasi fájdalomtól, hasmenéstől szenvednek, gyakoriak a bőrtünetek, rosszabb esetben pedig a betegség akár sokkos állapothoz is vezethet. Az orvosigazgató elmondása szerint vannak olyanok, akiket az intenzív osztályon kell kezelni súlyos állapotuk miatt, de csak kevés gyerek szorul gépi lélegeztetésre.

Most, a harmadik hullámban a gyerekek is erőteljesebben érinti a vírus.

"A kórházba kerültek között vannak csecsemők, 2 hetes, hathetes, 3 hónapos, de leginkább talán kiskamasz kortól jellemzőbbek a komolyabb tünetek"

- mondta Fekete Ferenc.

Egyelőre még nem lehet megmondani, hogy a sokszervi gyulladás milyen következményekkel jár a gyerekek esetében, de a szakemberek úgy látják, hogy talán nem nagyon okoz maradandó károsodást. Az viszont biztos, hogy akik ezzel küzdöttek, azok egy ideig nem sportolhatnak, még testnevelésórán sem vehetnek részt, mert nem szabad komolyabb terhelésnek kitenni.

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben 208 ágy áll a koronavírus-fertőzöttek ellátására, ezen belül 36 intenzív kezelésre, de

az orvosigazgató szerint nem volt még olyan nap, amikor tele lett volna a kórház betegekkel.

Azt javasolja, hogy akinek bármilyen, Covid-19-fertőzésre utaló tünete van, érdemes csináltatni egy 15 perc alatt eredményt hozó antigén-tesztet, ha pedig negatív lesz az eredmény, akkor egy PCR-vizsgálatot is csináltatni. Mint mondta, ameddig csak lehet, a gyerekeknek is otthon érdemes gyógyulniuk, és ilyenkor a szülők sem mehetnek dolgozni a karanténszabályok értelmében. Akinek a tünetei erősödnek, akár magasra szökik a láza, nem tud inni, enni, nehézlégzése, szapora szívverése van, ahhoz orvost vagy mentőt kell hívni, esetleg elvinni a közeli gyermeksürgősségi ellátóhelyre. Ha egy újszülöttnél, csecsemőnél 38 fokos testhőmérsékletet mérnek a végbélben, azonnal kórházba kell vinni, és mindenképpen kivizsgáltatni, de a 3 hónapnál fiatalabb lázas betegeket is jó, ha látja orvos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek” - Beszólt a Tisza orvos-képviselőjének Takács Péter, kemény választ kapott
Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselője első parlamenti felszólalásán kapott bekiabálást Takács Péter volt államtitkártól. Az orvos-politikus Facebookon vágott vissza, harmincéves szakmai múltját és a havi 280 órás munkát hangsúlyozva.


Takács Péter volt egészségügyi államtitkár egy bekiabálással reagált Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselőjének első parlamenti felszólalására kedden. A traumatológusból lett politikus szerint a fideszes képviselő azt vetette a szemére, hogy közpénzből dolgozott. Balatincz a Facebookon reagált a történtekre, szerinte a megjegyzés nemcsak az ő munkáját, hanem az összes orvos, ápoló, mentős és tanár tevékenységét is megkérdőjelezi.

Balatincz a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megkapta az első bekiabálást, amit úgy értelmezett, hogy

„ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek”

– írta meg a 24.hu. Az ajkai kórház egykori orvosa posztjában kifejtette, nem érti, harmincéves szakmai múltját hogyan lehet kétségbe vonni.

„Én 30 éven át traumatológusként dolgoztam, sokszor havi 250–280 órát. Ha valaki szerint ezért nem a munkámmal szolgáltam a betegeket, az vagy nem érti az egészségügy működését, vagy nem tudja, mit jelent egy baleseti osztály felelőssége.”

A képviselő különösen érdekesnek nevezte, hogy a kritikát éppen a korábbi egészségügyi államtitkártól kapta, és szakmai múltját is szembeállította a bekiabálóéval. „Én – vele ellentétben – szakvizsgát szereztem, főorvosként dolgoztam, és vállaltam ennek minden terhét” – fogalmazott, majd hozzátette, büszke a közszolgálatban eltöltött éveire.

„Igen, közpénzből fenntartott, állami kórházban dolgoztam. Büszkén vállalom” – írta.

A bejegyzést azzal zárta, hogy az ő teljesítményét három évtizeden át a betegek szolgálatában mérték, nem pedig parlamenti padsorokból. „Én nyugodtan vállalom az összehasonlítást.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos bíróságra viszi a hatvanpusztai autós incidenst: Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon
A volt országgyűlési képviselő pótmagánvádas eljárást indított a hatvanpusztai birtok biztonsági őre ellen. A bíróságtól várja a felelősségre vonást, miután a hatóságok lezárták a nyomozást.


Hadházy Ákos Facebook-posztban közölte, hogy pótmagánvádlóként bíróság elé viszi a tavalyi hatvanpusztai autós incidens ügyét. „Miután a »rendőrség« szerint véletlen baleset történt, két dolog miatt indítottam magánvádlóként a pert” – írta a volt országgyűlési képviselő.

Az egyik indoka, hogy felelősségre vonják az elkövetőt.

„Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon. Legalább kapjon egy felfüggesztett börtönt és vegyék el a jogosítványát.”

A másik ok, amiért a per mellett döntött, hogy így talán a háttérre is fény derülhet. A volt képviselő szerint a perrel „lehetne egy kis esély arra, hogy megtudjuk, ki volt a felbujtó.”

A 2025 augusztusában Hatvanpusztán történt ütközés ügyében a bicskei rendőrség tavaly novemberben megszüntette a büntetőeljárást, az esetet „véletlen balesetnek” minősítve. Miután Hadházy panaszát az ügyészség elutasította, a birtok biztonsági őrét 2026 januárjában közlekedési szabálysértés miatt 80 ezer forintra bírságolták, és három hónapra eltiltották a járművezetéstől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nem fogom tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban” – Beiktatták az új országos rendőrfőkapitányt
Mecser Tamás dandártábornok ünnepélyes keretek között átvette az Országos Rendőr-főkapitányság irányítását. Beiktatási beszédében egy olyan testület felépítését ígérte, amelynek presztízse van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket.


A Rendőrségi Igazgatási Központban tartott ünnepélyes állománygyűlésen vette át munkáltatói okmányát Mecser Tamás, az Országos Rendőr-főkapitányság új vezetője Pósfai Gábor belügyminisztertől – írja a police.hu.

Beiktatását követően az új főkapitány arról beszélt, milyen elvek mentén kívánja vezetni a testületet.

„Rajtunk múlik, hogyan alakítjuk mindennapjainkat. Ebben számomra zsinórmértékként három dolog szolgál: tisztesség, emberség és a jogszabály által adott keretek betartása” – fogalmazott Mecser Tamás.

Hangsúlyozta, olyan rendőrséget szeretne, amelynek presztízse és státusza van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket, mert vonzó a hivatás.

Az új vezető egy svájci órához hasonlította a rendőrség szervezetét, ahol minden egyes elemnek tökéletesen kell működnie, mert ha egy alkatrész meghibásodik, az egész gépezet leállhat. Ezzel érzékeltette, hogy a járőrtől a főkapitányig mindenki munkája egyformán létfontosságú.

A főkapitány azt is megígérte, hogy nem fogja „tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban”, ezzel a terepközeli, gyakorlatias vezetésre utalt.

A rendezvényen Pósfai Gábor belügyminiszter is felszólalt, aki „ízig-vérig nyomozónak” nevezte Mecser Tamást.

A miniszter kijelentette, hogy minden támogatást megad a következő időszak rendőrségi reformjához, és feladatként szabta meg a rendőri állomány megbecsülésének visszaállítását, a munkafeltételek javítását, az elvándorlás megállítását, valamint az alulról jövő kezdeményezések támogatását.

Hétfőn lépett hatályba az új országos rendőrfőkapitány megbízása, miután a miniszterelnök – a belügyminiszter előterjesztésére – Mecser Tamást nevezte ki az Országos Rendőr-főkapitányság élére. A hivatalos döntést megelőzően, múlt szerdán több lap is megírta a korábbi vezető, Balogh János felmentését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szabó Bence elindította a visszaszerelését, újra hivatásos rendőr szeretne lenni
A volt rendőrszázados egy Instagram-posztban közölte, hogy elindította a hivatásos állományba való visszatérését. Azt már korábban jelezte, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



„Lehetek még Százados úr?” – kérdezte egy Instagram-posztban Szabó Bence, amelyben bejelentette:

elindította a visszaszerelését, mert újra rendőr szeretne lenni.

„Szeretném újra hivatásosként szolgálni a hazámat”

– írta. Jelezte azonban azt is, hogy még továbbra is húzódik a távozásával kapcsolatos jogvita, ami azután alakult ki, hogy márciusban hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség.

A volt rendőrszázados azután vált országosan ismertté, hogy a választási kampány idején a Telexnek adott interjújában arcát és nevét is vállalva beszélt annak a nyomozásnak a részleteiről, amelyről a Direkt36 számolt be. Az oknyomozó cikk szerint a nemzetbiztonsági szolgálatokat is felhasználva, a nyomozókat gyermekpornográfia gyanújával lényegében ráküldték két olyan informatikusra, akik a Tisza Pártnak dolgoztak.

A volt százados korábban maga is beszélt arról, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel, különösen a vagyonvisszaszerzés területén, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát”.

Pósfai Gábor belügyminiszter jelezte, a pályát korábban elhagyó rendőrök részére biztosítani kell a hivatásos állományba való visszatérés lehetőségét. Szabó szerint ezt a lehetőséget az előző vezetés korlátozta. A posztjából az is kiderül, hogy a szolgálati jogviszonya megszüntetése miatt indított munkaügyi pert a rendőrség ellen, és ez az eljárás továbbra is folyamatban van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk