Már most bergamói állapotok vannak a magyar kórházakban a Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke szerint
Szabad Zoltán szerint „nagyon sok kórházban megteltek az intenzív kapacitások” és „hiába neveznek ki újabb ágyakat intenzívnek, mert nincs melléjük megfelelő képzettségű szakember”.
A MOSZ elnöke szerint az orvosok azért nem állnak ki és mondják el a helyzetet, mert "nincs joguk hozzá. A kórházi munkaszerződéseknek része egy titoktartási nyilatkozat is".
Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a Magyar Orvosi Kamara nemrég gyűjteni kezdte az orvosok beszámolóit a járványkórházakból.
A MOSZ is elkezdett egy hasonló munkát, Szabad Zoltán szerint ugyanakkor sokkal szerencsésebb lenne, ha a média is beszámolhatna erről. Példaként a már korábban is említett bergamói kórházat hozta fel, ahol a Sky News forgatott.
"Azt gondolom ez közügy és ráadásul fontos célokat szolgálna – növelhetné a védekezés hatékonyságát is"
- fogalmazott Szabad Zoltán.
A MOSZ elnöke arról is beszélt: a Független Egészségügyi Szakszervezettel közösen írtak levelet az Emminek, hogy a koronavírussal munka közben megfertőződött egészségügyi dolgozók 100 százalékos táppénzt kapjanak, de erre egyelőre nem kaptak választ. "A kérdés továbbra is megoldatlan, a 100 százalékos táppénzek elbírálása továbbra is rendkívül lassan halad" - tette hozzá Szabad Zoltán.
A Népszava készített interjút Szabad Zoltánnal, a Magyar Orvosok Szakszervezetének új elnökével, aki az első határzárig még Angliában praktizált. A MOSZ a kormányzattal jó viszonyt ápoló, MSZ-EDDSZ mellett jött létre, Szabad Zoltán az interjúban beszélt többek között arról, hogy az MSZ-EDDSZ elnökével, Cser Ágnessel szakmai partnerként még nem találkozott. De Latorcai Csabával, az Emmi közigazgatási államtitkárával már találkozott.
"Karakán, és tisztességes ember benyomását keltette. Megmondta a kellemetlent is, hogy bizonyos kérdések megoldására nincs politikai akarat"
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mellár Tamás, pécsi országgyűlési képviselő bejelentette, hogy nem indul újra a 2026-os választásokon. A közgazdászprofesszor a Magyar Hangnak nyilatkozva azt mondta:
„Eldöntöttem, hogy nem indulok a 2026-os országgyűlési választáson, és szavazóimat arra kérem, a Tisza Párt jelöltjét támogassák szavazataikkal a rendszerváltás érdekében.”
Szerinte az ellenzéki oldalon nem szabad megosztani a szavazatokat. Úgy látja, akkor lehet csak kormányt váltani, ha egyetlen nagy tömb áll szemben a Fidesz–KDNP-vel, és jelenleg erre a Tisza Pártnak van a legnagyobb esélye. Mellár így fogalmazott:
„Nem rólam szól ez a történet, hanem sokkal inkább arról, hogy össze kellene végre fogni, mert ami ma Magyarországon van, az félelmetes, lassan orosz gyarmat leszünk.”
A képviselő azok közé az ellenzéki politikus közé tartozik, aki két egymást követő ciklusban is egyéni mandátumot szerzett. 2018-ban a Baranya 1-es választókerületben győzte le a fideszes Csizi Pétert, amikor 39,26 százalékot kapott, míg riválisa 36,97 százalékot ért el. Négy évvel később, 2022-ben is több mint ezer szavazattal előzte meg ellenfelét: ekkor 22.710 szavazattal, 44,01 százalékos eredménnyel nyert, míg a fideszes Kővári János 21.557 szavazatot kapott, 41,78 százalékkal.
Mellár nem az első ellenzéki politikus, aki a Tiszát segíti azzal, hogy visszalép. Hajnal Miklós márciusban közölte, hogy nem indul Budapest 3. számú választókerületében, majd párttársa, Tóth Endre is hasonló döntést hozott Budafokon. A Momentum később pártszinten is bejelentette, hogy nem indít jelölteket – írja a Telex.
A Szikra Mozgalom politikusa, Jámbor András szintén visszalépett (ő most üdvözölte is Mellár lépését), nem indul újra Józsefvárosban és Ferencvárosban (ő most üdvözölte is Mellár lépését). A Demokratikus Koalíció politikusa, Várkonyi Zoltán Kecskeméten jelentette be, hogy nem indul, pártja később közölte: teljesítménye miatt cserélik le.
Az ellenzéki összefogás korábban, a 2022-es választás előtt is hasonló logikára épült, hiszen a választási rendszerben egy nagy tömbnek nagyobb esélye van a kormánypártokkal szemben. A felmérések többsége szerint a Tisza Párt jelenleg stabilan vezet a kormánytól független intézetek kutatásaiban.
Mellár Tamás, pécsi országgyűlési képviselő bejelentette, hogy nem indul újra a 2026-os választásokon. A közgazdászprofesszor a Magyar Hangnak nyilatkozva azt mondta:
„Eldöntöttem, hogy nem indulok a 2026-os országgyűlési választáson, és szavazóimat arra kérem, a Tisza Párt jelöltjét támogassák szavazataikkal a rendszerváltás érdekében.”
Szerinte az ellenzéki oldalon nem szabad megosztani a szavazatokat. Úgy látja, akkor lehet csak kormányt váltani, ha egyetlen nagy tömb áll szemben a Fidesz–KDNP-vel, és jelenleg erre a Tisza Pártnak van a legnagyobb esélye. Mellár így fogalmazott:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: a NER legendás luxusjachtját vették észre ott, ahol Orbán Viktor nyaral
A TISZA Párt vezetője szerint: „Egyre érdekesebb a háborús veszélyhelyzetben luxizó Orbán Viktor nyaralása”. Újabb információkat osztott meg az Adriai utazásról.
Később a TISZA Párt vezetője újabb fotót osztott meg, melyen egy jacht látható. A fotóhoz pedig azt írta:
"Egyre érdekesebb a háborús veszélyhelyzetben luxizó Orbán Viktor nyaralása. A reggeli vízre szállós képek Brac szigetén készültek. És vajon melyik luxusjacht állt szinte pontosan a felcsúti hajóskapitány hajója mellett? Csak nem Szíjj László Lady Mrd nevű sokmilliárdos luxusjachtja? De igen.
Vajon a nyílt vízen már átszálltak a királyi hajóra, amin anno Szijjártó Péter is pihent?"
Kommentben egy térképet is megosztott, melyen látszik a hajó reggeli tartózkodási helye.
A Telex megjegyzi, hogy Szijj a tiszakécskei központú, rengeteg állami tendert és koncessziót elnyerő Duna Group vezetője. A hajót pedig egy máltai cégen keresztül tulajdonolta. A fedélzetén pedig egyszer Szijjártó Péter külügyminisztert is látták.
A portál a Vesselfinder hajókövető oldal alapján azt írta, hogy délután a MY Lady Mrd Split kikötőjében horgonyzott. Előtte - Bračcsal szemben - a makarskai kikötőben járt augusztus 20-22. között.
Menczer Tamás visszaszólt Magyar Péternek: Drága Kicsi, amíg te meló helyett ezen a nyáron leforgatod a Cool túra 2-t, addig a miniszterelnök végigrobotolta a nyarat
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója felsorolta, hogy szerinte hol és mivel szórakozott a TISZA Párt vezetője, és mit tett mindeközben Orbán Viktor. Végül még zebrázott is egyet.
A bejegyzésre válaszul Menczer Tamás is a közösségi oldalán üzent a TISZA Párt vezetőjének. A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója azt írta:
„Drága Kicsi!
Mindenki tudja, hogy te meló helyett ezen a nyáron leforgatod a Cool túra 2-t, vagyis egész nyáron szórakozol.”
Majd azt is felsorolta, hogy mire gondol:
„Olaszország és Balaton, elektromos szörf és víz feletti repkedés, sétarepülés, kenutúra, kvadozás, strandröpi, robogózás. Tánc, móka, kacagás. Külön kedvencem volt, amikor a Lincoln kabrióval fuvaroztad Ilikét, szépek voltatok, mint Barbie és Ken.
Készítettél még pillecukrot, igaz akkor is remegett a kezed, pedig a pillecukor nem olyan ijesztő.
És még arra is szakítottál időt, hogy megismerkedj a napraforgókkal. (Pedig a napraforgót ismerned kellett volna, Peti, hát már óvodában is az volt a jeled.)”
A fideszes politikus szerint:
„Na, míg te az elmúlt hónapokat végignyaraltad és szórakoztad, nevetséges kamugyűlésekkel álcázva a romantikus kirándulásaidat (Ilikével),
addig a miniszterelnök végigrobotolta a nyarat.”
Itt szinten felsorolta, mit tett szerinte a kormányfő:
„Beindította Európa legnagyobb adócsökkentési programját, elindította az Otthon Start Programot, és az amerikai elnököt is bevonva harcol Magyarország energiabiztonságáért”.
Végül azt üzente:
„Ami a szenzációs leleplezésedet illeti: ahogy 10 éve minden nyáron, a miniszterelnök idén is Horvátországban tölti a szabadságát. Egy vitorláson. Ezt az MCC feszten idén előre el is mondta. Az állami géppel megint zebráztál. Azt is mondhatnám, ordas kamu. Mint a többi szöveged.”
Mi is írtunk róla, hogy Magyar Péter fotókon mutatta meg, hogy Orbán Viktor az Adrián nyaral.
Még a Mohunál sem számítottak arra, hogy 50 milliárdos veszteség jön össze 2024-ben
Runtág Tivadar operatív igazgató szerint Pethő Zsolt, a Mohu vezérigazgatója nem a nagy veszteség miatt távozott a posztjáról, és nem felmentették, hanem saját döntése alapján ment el a cégtől.
Számítottak arra, hogy indulása után hosszabb ideig nem lesz nyereséges a Mohu, de hogy ekkora, 50 milliárd forint veszteség jön majd össze 2024-ben, arra nem – erről beszélt a 24.hu-nak Runtág Tivadar, a hulladékgazdálkodást monopol koncesszióban végző Mol-leányvállalat operatív igazgatója.
Runtág szerint Pethő Zsolt, a Mohu vezérigazgatója nem a nagy veszteség miatt távozott a posztjáról, és nem felmentették, hanem saját döntése alapján ment el a cégtől.
Ugyanakkor azt is mondta, hogy „ha egy vállalat pénzügyi teljesítménye elmarad a tervezettől, meg kell vizsgálni az okokat”.
Az operatív igazgató szerint a veszteség a vállalat működéséből fakad, ezért most újratárgyalják a szerződéseket az alvállalkozóikkal.
A 24.hu-nak nyilatkozó alvállalkozók arról panaszkodtak, hogy az új szerződésekben sokszor előnytelenebb feltételek szerepelnek, csökkentett díjakat ajánlanak, a minőségi feltételeken pedig szigorítanak. A Mohu sok vállalkozónak tartozik, az alvállalkozók értelmezése szerint a cég ezzel zsarolja őket: ha aláírják az előnytelenebb új szerződést, akkor megkapják a pénzt.
Runtág elismerte, hogy néha kevesebbet kínálnak az alvállalkozóknak a szerződésben, de ezzel az elmúlt két évben felmerült problémákat akarják korrigálni, fölösleges szállításokat csökkenteni. Azt viszont rágalomnak nevezte, hogy a Mohu zsarolná az alvállalkozókat, vagy ne fizetne időben. Azt is elmondta, hogy az alvállalkozók nagy részével már megállapodtak.
Runtág azt az értesülést is tagadta, hogy a Mol kézi vezérlésre állt volna át a Mohunál.
Több alvállalkozó arról számolt be a 24.hu-nak, hogy a tárgyalásokra a Moltól érkeznek emberek, mondván, hogy a Mohunál átalakítások vannak. Runtág szerint viszont kézi vezérlésről szó sincs, a Mohu munkatársai is mindig részt vesznek a tárgyalásokon.
„Azt nem mondanám, hogy elégedetlen velünk a Mol”
– tette hozzá.
Az operatív igazgató megerősítette, hogy a gyártói felelősségi díjak emelését javasolja a Mohu egyes hulladékfajtáknál, mert a díjak jelenleg nem fedezik a begyűjtési, válogatási, előkészítési költségeket. Runtág Tivadar szerint vannak, akik megkerülik az EPR-rendszert, így sok koncessziós hulladék nem kerül a gyűjtőbe. Ez magyarázhatja, hogy egyes kategóriákban kevesebb a begyűjtött hulladék, mint azelőtt, hogy a Mohu átvette volna a rendszert.
Runtág a lomtalanítási rendszerről is beszélt. Mint mondta, szeretnék keretek közé szorítani a ház elé kipakolós budapesti rendszert, és elérni, hogy a lomtalanítás ne bénítsa meg a várost. A rendszer jövőjével kapcsolatban úgy fogalmazott, az ügy még képlékeny, tervezés alatt áll a rendszer átalakítása.
Számítottak arra, hogy indulása után hosszabb ideig nem lesz nyereséges a Mohu, de hogy ekkora, 50 milliárd forint veszteség jön majd össze 2024-ben, arra nem – erről beszélt a 24.hu-nak Runtág Tivadar, a hulladékgazdálkodást monopol koncesszióban végző Mol-leányvállalat operatív igazgatója.
Runtág szerint Pethő Zsolt, a Mohu vezérigazgatója nem a nagy veszteség miatt távozott a posztjáról, és nem felmentették, hanem saját döntése alapján ment el a cégtől.
Ugyanakkor azt is mondta, hogy „ha egy vállalat pénzügyi teljesítménye elmarad a tervezettől, meg kell vizsgálni az okokat”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!