HÍREK
A Rovatból

Már minden ötödik tanár megfertőződhetett, mégsem szerepelnek az oltási tervben

A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint ha nem kezelik kiemelten a pedagógusokat az oltási tervben, annak súlyos következményei lehetnek a közoktatásban.


Sem a nyilvánosságra hozott néhány oldalas dokumentumban, sem a kiszivárgott 80 oldalas oltási tervben nem szerepelnek a köznevelés dolgozói, vagyis a pedagógusok, miközben a világ számos országában az elsők között kapják meg az oltást.

Magyarországon a járvány eddigi legnehezebb időszakaiban is szinte végig nyitva tartottak az általános iskolák és az óvodák, a közoktatásban dolgozó pedagógusok átlagéletkora pedig jelentősen megnőtt az elmúlt években.

A statisztikák szerint ma már olyan kevesen vannak a huszonéves tanárok és tanítók, hogy a 40 év alattiakat tekinthetjük fiatalnak: az ő arányuk 43 százalékról 27 százalékra csökkent 2003 és 2016 között.

Mindennek csak azért van jelentősége, mert a COVID-19 súlyos lefolyásának kockázata az életkorral párhuzamosan nő.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke a szerint főállású pedagógusból 146 ezret tart számon az állam, de ebben nincsenek benne az óraadók és a nyugdíjas foglalkoztatottak. A technikai alkalmazottakkal, rendszergazdákkal, iskolatitkárokkal, portásokkal, óvodai dajkákkal együtt összesen körülbelül 200 ezer oktatásban dolgozóról beszélhetünk - írja a Qubit.

A PSZ információi szerint eddig a tanárok körülbelül ötöde fertőződött meg, és 31 pedagógus halt bele a koronavírus következményeibe, de az alelnök hangsúlyozta, hogy ők csak azok, akikről a szakszervezet tud.

A járványnak áldozatul esett pedagógusok életkor és intézménytípus szerinti megoszlása vegyes, de annyit lehet tudni, hogy több mint 75 százalékuk krónikus betegségben szenvedett. A középiskolákban kevesebb áldozat volt a novemberben bevezetett digitális tanrendnek köszönhetően.

A PSZ álláspontja összhangban van a WHO és a UNICEF ajánlásával: ha már elérhető közelségben vannak az oltások, a tanárokat és iskolai dolgozókat is az előnyben részesített csoportok közé kellene venni.

Az alelnök szerint, ha nem kezelik kiemelten a pedagógusokat az oltási tervben, annak súlyos következményei lehetnek a közoktatásban.

Az alelnök hangsúlyozta, hogy kutatások szerint a gyerekek ugyanannyira, vagy éppen a felnőtteknél nagyobb mértékben terjesztik a koronavírust – erre való tekintettel is érdemes lenne rendszeresen szűrni a gyerekeket is, illetve beoltani a velük foglalkozó felnőtteket.

Az ENSZ Gyermekalapja, a UNICEF december 15-i állásfoglalásában azért is sürgette, hogy a koronavírus elleni oltási kampányokban sorolják előre a tanárokat, mert

a járvány világszerte pusztítóan hatott az oktatásra, és ennek számos káros társadalmi hatása van és lesz a gyermekéhezés növekedésétől a családon belüli erőszak és az oktatási egyenlőtlenség növekedésén át egészen addig, hogy milyen hatást gyakorol a digitális oktatás a szülők munkájára és ezáltal a gazdaságra.

"Ha a köznevelésben dolgozók valamiféle prioritást élveznének a magyar oltási rendben, az nemcsak a most is nyitva tartó intézmények biztonságosabb működését segítené elő, hanem a középiskolák újranyitását is felgyorsíthatná – ami pedig az ott tanuló több százezer diák, és különösen a három félév online tanulás után érettségizni kénytelen évfolyam érdekeit szolgálná" - fejtette ki az alelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.

Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.

A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.

Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy

az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.

Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”

Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.

A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.

A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.

A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.

A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.

Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Villámárvíz öntötte el Debrecent, jégverés volt Hermánszegen
A csatornák nem bírták elvezetni a hirtelen lehulló csapadékot, a szélrohamokkal érkező vihar több települést is érintett.


Debrecen környékét látványos peremfelhős vihar érte el, amely rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadékot zúdított a városra. A csatornák nem tudtak megbirkózni az esővel, így villámárvíz alakult ki, írja az Időkép.

A légkör a keleti országrészben még mindig labilis volt, ami kedvezett a heves zivatarok kialakulásának. A természet élt is a lehetőséggel: északkeleten szélrohamok, jégeső és özönvízszerű eső váltotta egymást.

Hermánszegen sem kímélte az időjárás a lakókat: cseresznye nagyságú jégszemek potyogtak az égből, látványos és egyben ijesztő képet festve a nyári viharszezon egyik leghevesebb napjáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A kormány szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült olyan jegyzőkönyv, amit Magyar Péter posztolt
A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.

A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.

A 444.hu megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot a dokumentum hitelességével kapcsolatban. A KTK ezt válaszolta:

„Ilyen jegyzőkönyv a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült.”

Emellett hozzátették: „Magyar Péter egyszerűen el akarja terelni a figyelmet viharszakértői posztjáról. A tegnapi napon emberek ezreit alázta meg, akik országszerte a viharkárok helyreállításán dolgoztak. Annyira sietett Brüsszelbe, hogy ha rajta múlik, akkor mások életét és biztonságát tette volna kockára.”

A vihar kapcsán valóban posztolt hétfő délután Magyar Péter, aki azt írta, hogy már egy zivatar is leállította a budapesti repteret. Később törölte a bejegyzést, majd bocsánatot kért mindazoktól, akik a károk elhárításán dolgoztak. Úgy fogalmazott: „Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam, és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem. Látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: