HÍREK
A Rovatból

Már legalább 41-en meghaltak az agyonvert 22 éves nő miatt kitört zavargásokban Iránban

A 22 éves Mahsza Aminit az erkölcsrendőrök a letartóztatás után agyba-főbe verték, fejét pedig az egyik rendőrségi autónak többször is nekiütötték, amibe később belehalt.

Link másolása

Országszerte tüntetések robbantak ki Iránban, miután meghalt egy 22 éves nő, akit azért tartóztattak le, mert állítólag nem megfelelően viselte a hidzsábot.

A kurd származású Mahsza Amini családjával látogatott Irán fővárosába, Teheránba, ahol az erkölcsrendőrség letartóztatta, amiért szerintük nem viselte megfelelően fejkendőjét.

Szemtanúk szerint a lányt a letartóztatás után az erkölcsrendőrök agyba-főbe verték, fejét pedig az egyik rendőrségi autónak is többször nekiütötték. A fiatal nő itt kómába esett, majd néhány napon belül meg is halt.

Az iráni elnök az ügy kivizsgálását ígérte - írta meg a Guardian.

Az Amini halála miatt kirobbant tiltakozások azonban egyszerre terjedtek a virtuális és a fizikai térben. A szeptember 17-én szülővárosában rendezett temetése tüntetéssé változott, a fiatal nő pedig napok alatt az elnyomó rezsim mártírjává vált.

A vele szolidaritást vállaló nők az internetre sorra posztolnak ki olyan videókat, amikben hidzsábokat égetnek vagy levágják az iszlamista előírásoknak megfelelően hosszúra növesztett hajukat.

Az irániak már 10 egymást követő éjszakán vonultak utcára, hogy tiltakozzanak Mahsa Amini halála ellen, dacolva az igazságszolgáltatás figyelmeztetésével.

Hivatalosan legalább 41 ember halt meg a zavargások kezdete óta, többségükben tüntetők, de a halottak között van a biztonsági erők több tagjai is. Más források szerint a valós szám ennél magasabb.

Tüntetés Teheránban - Fotó: Northfoto - ZUMA Press, Inc/Rouzbeh Fouladi

A norvég székhelyű Iran Human Rights (IHR) vasárnap este azt közölte, hogy a halálos áldozatok száma legalább 57 főre növekedett, de hozzátették, hogy a folyamatos internetes kimaradások egyre nehezebbé teszik a halálos áldozatok számának megállapítását.

Eddig több száz tüntetőt, reformista aktivistát és újságírót tartóztattak le, miután az igazságszolgáltatás vezetője elrendelte, hogy határozott, engedékenység nélküli fellépésre van szükség” a „lázadások” fő felbujtóival szemben.

Az elmúlt három év legnagyobb iráni tüntetései során a biztonsági erők éles lövéseket hajtottak végre, a tüntetők pedig válaszként köveket dobáltak, rendőrautókat és állami épületeket gyújtottak fel.

Néhány női tüntető levette és elégette a hidzsábját a gyűléseken. Van aki a helyszínen levágta a haját, néhányan pedig nagy máglyák mellett táncolnak a „zan, zendegi, azadi” azaz a „nő, élet, szabadság” szavakat skandáló tömeg tapsára.

Az iráni nőkkel való szolidaritás jegyében több külföldi nagyvárosban is tüntettek, többek között Athénban, Berlinben, Brüsszelben, Isztambulban, Madridban, New Yorkban és Párizsban is.

Szolidaritási tüntetés az iráni nők mellett Berlinben - Fotó: Northfoto - ZUMA Press, Inc/Michael Kuenne

Asghar Farhadi iráni Oscar-díjas rendező arra szólította fel az aktivistákat és a művészeket szerte a világon, hogy támogassák a tüntetőket, akik szerinte „egyszerű és mégis alapvető jogokat szeretnének, amiket az állam évek óta megtagad tőlük”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kettészakította az országot az ítéletidő – Lecsapott a jégeső, tombol a vihar
Van, ahol már csak 14 fok van. Magyarország nagy részén hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani a következő napokban.

Link másolása

Az ország északnyugati részében már leszakadt az ég, a következő napokban pedig komoly esőzésekre lehet számítani.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint hétfőn Magyarország nagy részén hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani, s a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is. Emiatt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adta ki.

Elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém vármegyék területén. Estére már riasztást is kiadtak az északi járásokra.

Az Időkép videója szerint Sopronban már csak 14 fok van, illetve a zivatarok is megérkeztek.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Lázárék elvesztették a pert! 252 millió forintot buktak, és még 16 milliót pluszban kell fizetniük
Lázár János büntetőfeljelentést tett, majd belső vizsgálatot, pénzügyi konszolidációt, valamint elszámoltatást ígért. A teniszszövetség ennek szellemében kártérítési pert indított az előző főtitkár ellen, és 252 millió forintot követelt Richter Attilától.

Link másolása

A Szegedi Ítélőtábla mindenben helybenhagyta az elsőfokú részítéletet, így a Magyar Tenisz Szövetség másodfokon is elveszítette a volt főtitkár ellen indított 252 millió forintos kártérítési pert - tudatta az rtl.hu.

Ezek szerint a szövetség tartozik Richter Attilának 16 havi bérrel, így még fizetnie is kell nagyjából 16 millió forintot.

Az ügy előzménye: az MTSZ előző elnöke, Szűcs Lajos (aki egyben fideszes országgyűlési képviselő is) 2020-ban 3,5 milliárd forintos támogatást kért a kormánytól. Állítása szerint olyan pénzügyi helyzet állt elő a szövetségnél, hogy már a béreket sem tudták kifizetni.

A kormány végül 2,5 milliárd forintot adott a konszolidációra.

A pénzügyi gondok nyilvánosságra kerülése után Orbán Viktor felkérésére Lázár János fideszes képviselő vette át a szövetség irányítását. A későbbi miniszter büntetőfeljelentést tett, majd belső vizsgálatot, pénzügyi konszolidációt, valamint elszámoltatást ígért. A szövetség ennek szellemében kártérítési pert indított az előző főtitkár ellen, és 252 millió forintot követelt Richter Attilától.

Ezt a követelést azonban a bíróság teljesen megalapozatlannak találta, az ítélet szerint ugyanis Richter Attila a korábbi elnök szóbeli felhatalmazása alapján, és az elnökség több tagjának tájékoztatása után járt el, amikor aláírta a rendezésről szóló szerződéseket, és az sem bizonyított, hogy nem volt anyagi fedezete a versenynek.

A tanúvallomások során kiderült, hogy az egyik elnökségi tag azt is felvetette, hogy állami támogatás nélkül, kizárólag szponzorokkal rendezzék meg a tornát. Ekkor viszont – az elsőfokú bírósági ítéletben foglalt tanúvallomás szerint – Szűcs Lajos azt mondta:

"kormányzati vezetéssel, annak döntésével nem lehet szembe menni, és ezt a teniszversenyt nem lehet megrendezni, el kell engedni."

A bíróság szerint egyébként az egész keresetet el lehetett volna utasítani arra hivatkozva, hogy valójában nem is érte kár a Magyar Tenisz Szövetséget.

Richter Attila szerint a szövetség pontosan tudta, hogy nem történt semmilyen szabálytalanság.

Lázár mégis pert indított, hogy "megfélemlítse a tenisztársadalmat"

– mondta Richter az rtl.hu-nak. Hozzátette, hogy az az állítás sem igaz, hogy 3,5 milliárd forint volt a szövetség hiánya, amikor lemondott a tisztségéről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter újabb üzenete: Valljon színt a pénzügyminiszter és a miniszterelnök!
Arra is választ vár, hogy milyen családi és haveri összefonódás miatt oly sürgős ilyen rossz költségvetési helyzetben 1000 milliárd forint értékben éppen most visszavásárolni a reptér egy részét. Új poszt a Facebook-oldalán.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. április 15.


Link másolása

Hétfő este újabb poszttal jelentkezett Varga Judit exférje: a bejegyzést azzal kezdte, hogy a kormány nem véletlenül tolta el a jövő évi költségvetés benyújtását tervezett májusi időpontról novemberre.

Magyar szerint a Fidesz a közelgő választások miatt titkolja a tervezett óriási megszorításokat.

"Az első negyedév végén már 2321 milliárd forint hiányzott a kasszából. Ilyen magas első negyedéves adat még soha nem volt a magyar államháztartás történetében. Ez majdnem a teljes éves tervezett hiánynak felel meg. A szakértők szerint hazánk úton van a technikai államcsőd felé. A kormány már be is jelentette 650 milliárd forintnyi beruházás leállítást, de ez nyilván nem lesz elegendő az egyensúly helyreállítására."

- írta Magyar Péter a Facebbok-oldalán.

Pedig korábban Orbán mindig büszke volt arra, hogy már májusban benyújtották a következő évi költségvetést.

"Követeljük, hogy a kormány ne titkolja el a magyar választók elől a tervezett megszorításokat! Valljon színt a pénzügyminiszter és a miniszterelnök, hogy várható-e további vasúti szárnyvonalak megszüntetése, posta- és kórházbezárás, illetve milyen adók emelését tervezik a felelőtlen gazdálkodásuk következményeinek enyhítésére.

Arra is választ várunk, hogy milyen családi és haveri összefonódás miatt oly sürgős ilyen rossz költségvetési helyzetben 1000 milliárd forint értékben éppen most visszavásárolni a reptér egy részét."

- folytatta gondolatait Magyar Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Orbán Viktor térde remeg” - mondta Magyar Péter az osztrák médiának
Varga Judit exférje visszaemlékezett a miniszterelnök 1989-es híres beszédére, amit nyolcévesen, szüleivel együtt hallgatott meg a Hősök terén. Úgy véli, Orbánnak nagy szerepe volt abban, hogy kilábaljunk a kommunizmusból.

Link másolása

A Die Presse nevű osztrák lapnak adott interjút Magyar Péter. Az elmúlt hetekben több tüntetést is szervező politikus elmondta: Orbán Viktort választáson is le lehet győzni, és egyébként örül annak, ha a fiatal Orbánhoz hasonlítják.

A lap úgy mutatja be Magyar Pétert, mint a magyar miniszterelnök legerősebb kihívóját. Egy űzött emberként emlegetik, aki egy új politikai mozgalmat koordinál, több tízezres demonstrációkat szervez, interjúról interjúra rohangál, miközben gondoskodnia kell három gyermekéről is.

Varga Judit exférje a lapnak azt állította: kilenc kilót fogyott, mióta két hónapja berobbant a magyar politikába. Az interjúban önironikusan elnézést is kért, amiért úgy néz ki, mint „egy háromnapos vízi hulla”.

A lap újságírója azonban úgy látta, ennek ellenére megjelenése dinamikus benyomást keltett. A Die Presse munkatársa szerint Magyar Péter fehér, slim-fit inget, farmert és fehér edzőcipőt viselt, mindez mára védjegyévé vált.

Magyar arról is beszélt, hogy az ő szemében Orbán még mindig „demokratikus hős, egy korszakalkotó politikus”. Visszaemlékezett a miniszterelnök 1989-es híres beszédére, amit nyolcévesen, szüleivel együtt hallgatott meg a Hősök terén. Úgy véli, Orbánnak nagy szerepe volt abban, hogy kilábaljunk a kommunizmusból.

"Vannak, akik a fiatal Orbánhoz hasonlítanak, amit szívesen elfogadok"

– mondta a lapnak Magyar Péter.

(via rtl.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: