HÍREK

Már hat gyerek halt meg Streptococcus A fertőzés miatt, figyelmeztetik a szülőket az Egyesült Királyságban

A szakemberek elmondták a tünteket, az esetleges súlyosabb szövődményeket és azt is, mikor kell azonnal orvoshoz fordulni.


Már hat gyerek halt meg a Strep A fertőzés miatt szeptember óta – figyelmeztetnek az illetékesek az Egyesült Királyságban. A szakemberek arra kérik a szülőket, hogy figyeljenek a Streptococcus pyogenes (húsevő baktérium) tüneteire, mert gyorsan terjed a bakteriális fertőzés - írja a BBC.

A fertőzés általában enyhe megbetegedést okoz, de a torokfájástól a skarlátig terjedően többféle betegséget is okozhat, és súlyosabb esetben komoly baj is lehet belőle.

Idén a szokottnál több az ilyen típusú megbetegedés – írják.

Beate Kampmann professzor azt mondta, hogy a szülőknek orvosi segítséget kell kérniük, ha aggasztónak látják a helyzetet. Az egészségügy vezetői arról számoltak be, hogy szeptember óta hat gyerek halt meg a fertőzés miatt, köztük öt 10 év alatti Angliában és egy walesi lány. Skóciában és Észak-Írországban nem erősítettek meg halálesetet.

Utoljára 2017–2018-ban volt ennyire súlyos a fertőzés, akkor Angliában négy haláleset történt. Úgy vélik, hogy a kiugró halálos végű megbetegedés oka a baktériumok nagy mennyisége és a társadalmi keveredés.

Kampmann professzor elmondta, hogy a Strep A tünetmentes fertőzést okoz az emberek többségében, van akinél torokfájás, vagy skarlát jelentkezik. De csak kis százalékban következnek be súlyosabb esetek.

Elmondta, hogy idén háromszor annyi skarlátos eset volt, mint a járvány előtt: „Magas lázzal kezdődik, nagyon fáj a beteg torka, vörös a nyelve és papillák vannak rajta, majd kiütések alakulnak ki, amik kicsit olyanok, mint a csiszolópapír”.

„A kiütés a könyökökben és a nyak mögött kezdődik. Körülbelül 10 nap elteltével hajlamos hámlani, mert a betegséget egy toxin okozza, amelyet ez a baktérium termel” – tette hozzá.

Kampmann professzor azt mondta, ha a gyerekek nagyon rosszul vannak, vagy ha a szülőknek kétségei vannak, segítséget kell kérniük. Azt is mondta, hogy a lázas gyerekeket távol kell tartani az iskolától.

„A jó hír az, hogy az A csoportos Strep nagyon-nagyon jól kezelhető penicillinnel.”

De hozzátette: „ha gyermeke állapota bármilyen módon romlik, ha nem eszik, nem iszik, letargikus, akkor el kell vinni orvoshoz és ki kell vizsgáltatni”.

A legfrissebb adatok szerint a november 14-20-i héten 851 esetet jelentettek, szemben az előző évek 186-os átlagával.

Dr. Chris Smith virológus szerint a fertőzések általános növekedése a járvány utáni immunitás csökkenésének tudható be.

A BBC Breakfastnek azt mondta, hogy „ami megváltozott, az az, hogy a fiatalabbak három éven át egymástól távol, viszonylagos elszigeteltségben éltek. Nem kapták el a megszokott fertőzéseket olyan korábban normális arányban és olyan időben, mint ahogyan az az ilyen korosztályba tartozó gyerekek esetében megszokott”.

Azt javasolják, hogy azonnal hívják az orvost a szülők, ha:

• gyereknek légzési nehézségei vannak, ha a hasa a bordái alatt deszívódik

• szünetek vannak, amikor a beteg lélegzik

• ha a gyermek bőre, nyelve vagy ajka kék

• ha a beteg elesett, nem marad ébren.

A betegség tudnivalóiról ITT is olvashatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Dusciza Ferenc
Az RTL-lel dolgozó lelkész hosszan tartó betegség után hunyt el. Dusicza Ferenc a képernyőn és a kollégái között is példaképnek számított.


73 éves korában elhunyt Dusicza Ferenc református lelkész, az RTL korábbi vallási és kulturális szerkesztője. A halálhírt az RTL jelentette be a híradójában.

Kotroczó Róbert, az RTL hírigazgatója így emlékezett rá:

„Dusicza Ferenc több volt, mint kolléga: sokszor lelki támaszt is nyújtott munkatársainak”, majd hozzátette: „Dusicza Ferenc remek ember volt.”

Dusicza Ferenc Budapesten született 1951-ben. Az 1990-es években kezdett vallási műsorokban szerepelni, először az MTV-nél, majd az RTL Klub indulásától dolgozott a csatornának. Gyakran szerepelt a képernyőn is.

Közreműködött az Üzenet című műsorban, ahol híradós felvételeket kommentáltak evangéliumi tanításokkal. A Reggeliben állandó rovata volt Szívvel-lélekkel címmel. A Híradóban és a Fókuszban is gyakran kérdezték őt. Néhány alkalommal az augusztus 20-i tűzijátékokat is ő közvetítette.

Egyetemeken is tartott előadásokat, és vallási témájú cikkeket írt. Hosszan tartó betegség után hunyt el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Itt a lista: ezekre a háztartási termékekre jöhet az árrésstop
Május közepétől akár 18 százalékkal is olcsóbbak lehetnek a legnépszerűbb tisztálkodó- és tisztítószerek. A részleteket csütörtökön árulhatja el a kormány az Index információi szerint.


Az Index birtokába került egy kormányzati táblázat, ami részletesen felsorolja azt a 30 háztartási termékkategóriát, amelyeknél a kormány árréscsökkentést tervez.

A dokumentum szerint ezeknek a termékeknek az ára akár 16–18 százalékkal is csökkenhet május közepétől.

Az intézkedés csak a drogériákra vonatkozik, például a DM-re, a Rossmannra vagy a Müllerre. A vegyesboltokat, ahol élelmiszert és nem élelmiszert is árulnak, nem érinti a lépés.

A kormány már márciusban is bevezetett árrésstopot, akkor alapvető élelmiszerekre. A korábbi döntés alapján a boltok tojásra, étolajra, cukorra, krumplira, tejre, csirkemellre, sertéscombra és lisztre legfeljebb 10 százalékos árrést számolhattak fel.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden azt mondta, hogy „a háztartási cikkeket árusító drogériákra” vonatkozik majd az új intézkedés. Hozzátette: „Ők adják el a háztartási cikkek több mint 40 százalékát, ennyi a piaci részesedésük. A vegyeskereskedőkre, ahol élelmiszer és nem élelmiszer van, rájuk nem, de mivel a drogériaüzletek jelentős árcsökkentést fognak végrehajtani, ez lefelé fogja nyomni minden termék árát, ők is fognak árat csökkenteni.”

A listára olyan termékek kerültek fel, mint a mosogatószer, a mosópor, a papír zsebkendő és a tusfürdő.

Információk szerint a kormány csütörtökön, a kormányinfón jelenti be hivatalosan az új árréscsökkentést. A tervek alapján az intézkedés május közepétől szeptember elejéig lehet érvényben.

A teljes lista szerint ezek a termékek lehetnek olcsóbbak:

  • toaletttpapír
  • papírzsebkendő
  • alufólia
  • papír kéztörlő
  • öblítő
  • folyékony mosószer
  • mosópor
  • mosogatószer
  • általános tisztítószer
  • folyékony súrolószer
  • gépi mosogatótabletta
  • tusfürdő
  • fogkrém
  • folyékony szappan
  • sampon
  • szappan
  • fogkefe
  • kézfertőtlenítő gél
  • borotvahab
  • borotvazselé
  • testápoló
  • golyós dezodor
  • izzadásgátló stift
  • dezodor
  • eldobható borotva
  • utántöltő borotvafej
  • egészségügyi betét
  • tampon
  • hintőpor
  • eldobható nadrágpelenka.

Márciusban a fogyasztói árak 4,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Akkor az élelmiszer-árrésstop hatása még csak részben érvényesült, mivel a szabály március 17-től lett hatályos. Márciusban az élelmiszerek ára nem változott februárhoz képest, ahogy a fogyasztói árak sem.

Januárban 1,9, februárban 1,2 százalékkal drágultak az élelmiszerek. A kormány szerint az intézkedés megtörte ezt a drágulási trendet. Az elemzők alábecsülték az árrésstop hatását, ami végül erősebben érvényesült a vártnál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Biden kiakadt: „Mi a fene folyik itt?” – Trumpot és Putyint is kiosztotta az egykori elnök
Joe Biden először szólalt meg hivatalos távozása óta, és nem finomkodott. A volt elnök Trump terveit őrültnek, Putyin politikáját veszélyesnek nevezte.


Joe Biden a BBC-nek adta első interjúját, amióta elhagyta a Fehér Házat. Az egykori amerikai elnök többek között Donald Trumpról, Vlagyimir Putyinról, Ukrajnáról és a demokrácia jövőjéről is beszélt.

Biden szerint a demokrácia fenntartása minden pénzt megér, és a demokratikus országok szövetségének erősítése a lehető legbiztonságosabb befektetés. Úgy fogalmazott, nem érti, hogy a jelenlegi amerikai kormányzat miért nem képes ezt megérteni.

Donald Trump ukrajnai rendezési stratégiáját, amely területi engedményeket kínálna Oroszországnak a háború lezárása érdekében, Biden a „modernkori lekenyerezés” megfelelőjének nevezte. Az appeasement kifejezés a második világháború előtti brit politikát idézi, amikor Neville Chamberlain miniszterelnök területeket engedett át Hitlernek a háború elkerülése reményében.

Biden azt mondta, Vlagyimir Putyin úgy gondolja, hogy Ukrajna „az orosz anyaország része”, ezért Oroszország történelmi jogot formálhat rá. Szerinte az orosz elnök „újra létre akarja hozni a Varsói Szerződést, és nem tudja elviselni azt a tényt, hogy a Szovjetunió összeomlott”.

Kijelentette: nem érti, hogy gondolhatják egyesek, hogy ha „egy diktátornak, egy huligánnak” megengedik, hogy olyan területeket vegyen el, amelyek nem az övéi, akkor majd megelégszik.

Hozzátette: attól tart, hogy az Oroszországgal határos NATO-országok is erre a következtetésre juthatnak.

A volt elnök szerint az Egyesült Államok jelenlegi béketerve, amely elismerné a Krím annexióját és befagyasztaná a mostani területi viszonyokat, szintén egy „modernkori lekenyerezés” Putyin felé.

Biden arról is beszélt, hogy szerinte Európa el fogja veszíteni a bizalmát az Egyesült Államokkal kapcsolatban. Szerinte az európai vezetők máris felteszik a kérdést, hogy lehet-e még bízni Amerikában és az amerikai vezető szerepben.

Trump terveiről is szó esett, például arról, hogy visszaszerezné a Panama-csatornát, megszerezné Grönlandot, és Kanadát „51. államként” csatolná az Egyesült Államokhoz. Biden ezt így kommentálta

„Mi a fene folyik itt? Melyik elnök beszélt így valaha? Mi nem ilyenek vagyunk.”

Hozzátette: az Egyesült Államok „nem ez”, hanem a demokráciáról, a szabadságról, a lehetőségekről szól, nem pedig arról, hogy másoktól területeket ragad el.

Az Ovális Irodában történt szóváltásról, amely Trump és Volodimir Zelenszkij között zajlott, Biden azt mondta, ami ott történt, az nem volt méltó Amerikához.

A volt elnök arra is reagált, hogy sokak szerint a Biden-kormányzat csak annyi támogatást adott Ukrajnának, ami az ellenálláshoz volt elég, de nem a háború megnyeréséhez. Biden ezzel szemben azt állította, hogy az ő elnöksége alatt az Egyesült Államok mindent megadott Ukrajnának ahhoz, hogy megőrizhesse függetlenségét.

Arra a kérdésre, hogy félti-e Trumptól az amerikai demokráciát, Biden azt mondta: jelenleg kevésbé aggódik emiatt, mint korábban, mert érzése szerint a Republikánus Párt is kezd ráébredni arra, „hogy ki is Donald Trump”.

Donald Trump a múlt héten győzelemként beszélt a hivatalban eltöltött első 100 napjáról. Biden erre csak annyit mondott: „Ezt majd a történelem megítéli. Nem látok semmi olyat, ami diadalmas volt.” Egy chicagói konferencián úgy fogalmazott, lélegzetelállító, hogy Trumpék mennyi pusztítást végeztek kevesebb mint száz nap alatt.

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ókori építészet, Mátyás király, hidegháború – ilyen feladatokat kaptak a töriérettségin a diákok
Feladatlapot kell kitöltetni és két esszét is kell írni a diákoknak az idei középszintű érettségi harmadik napján.


Szerdán történelemből vizsgáznak a középszintet választó érettségizők. A feladatsor megoldására összesen 180 percük van. A vizsga két részből áll: az első részben rövid feladatokat kapnak, a második részben esszéket kell írniuk.

A rövid feladatok között szerepel az ókori görög és római építészet, Hunyadi Mátyás háborúi, az iszlám vallás, a kapitalizmus, a magyarországi katolikus megújulás, az első ipari forradalom, a zsidó emancipáció, a II. világháború, a Tanácsköztársaság, a hidegháború, a Rákosi-korszak és a Magyarországon élő nemzetiségek – írja az Eduline.hu.

A vizsgázóknak két esszét is kell írniuk: egy rövidet és egy hosszút.

A rövid esszék témái a liberalizmus vagy Európa népessége a 20. század közepétől. A hosszú esszéknél a Rákóczi-szabadságharc vagy a bethleni konszolidáció közül választhatnak.

Fontos szabály, hogy a két esszé különböző korszakokra kell, hogy vonatkozzon. Az egyik esszének az ókortól 1849-ig tartó időszakról kell szólnia, a másiknak pedig az 1849 utáni korszakról.

A rövid esszének 100–130 szóból, a hosszúnak pedig 210–260 szóból kell állnia.


Link másolása
KÖVESS MINKET: