Már 30 halálos áldozata van a Japánban pusztító földrengésnek
Már legalább 30 halálos áldozata van Japánban a hétfői földrengésnek - írja a BBC. A mentőegységek tovább kutatnak a romok alatt a túlélőket keresve.
Január 1-én nagyerejű földrengés rázta meg Japán központi régióját. A Richter-skála szerinti 7,6-os földmozgás miatt cunamiriasztást is kiadtak, amit azóta visszavontak.
Fumio Kishida japán miniszterelnök azt mondta, hogy rengés számos áldozatot követelt és jelentős károkat okozott az országban.
„Versenyt futunk az idővel, hogy felkutassuk és megmentsük a katasztrófa áldozatait” - mondta a kormányfő, utalva rá, hogy jelenleg is körülbelül ezer fős mentőcsapat kutat a romok között túlélők után. Kishida azt is hozzátette, hogy a hatóságok nehezen tudják elérni a Noto-félsziget északi részét.
A katasztrófa miatt körülbelül
Eközben Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke felajánlotta a segítségét a katasztrófa sújtotta országnak.
„Az Egyesült Államok készen áll bármilyen szükséges segítséget megadni a földrengés sújtotta Japán lakosainak a katasztrófa következményeinek felszámolásához. Közeli szövetségesként az Egyesült Államokat és Japánt mély baráti kötelékek fűzik össze, amelyek egyesítik a két ország polgárait" - emelte ki a Fehér Ház által kiadott közleményben az államfő, egyben együttérzéséről biztosítva a földrengés érintettjeit.
(Forrás: BBC, MTI)