hirdetés

HÍREK

Magyarországot autokratikus, kapzsi és korrupt vezető irányítja Hillary Clinton szerint

A volt amerikai külügyminiszter hazánkat ebből a szempontból Oroszországgal, Törökországgal és Brazíliával említette egy lapon.

Link másolása

hirdetés

Hillary Clinton az USA egykori külügyminisztere, volt First Lady kedden este az MSNBC-n Rachel Maddow műsorában az amerikai demokráciát fenyegető veszélyekről beszélt – számol be róla a Telex.

Clinton szerint, az autoriter rezsimek egyre nagyobb teret nyernek a világban.

„Úgy gondolom, hogy a demokrácia válságával, a legitimáció válságával szembesülünk, ami egészen odáig hatol, hogy mégis milyen jövő vár az országunkra és a világra”

– nyilatkozta a 2016-os elnökválasztás demokrata jelöltje.

Úgy véli harcolni kell a dezinformáció és az állami propagandák ellen, amit még nehezebbé tesz, hogy mai hírfogyasztásunk az algoritmusokra és a mesterséges intelligenciákra épül. Szerinte ez egy szükséges harc, és – mint mondja – nem szeretne pesszimista lenni, de rengeteg munka kell ahhoz, hogy az autokrácia terjedése ellen felvegyék a harcot. Clinton szerint olyan erőkkel állnak szemben, akik „veszélyeztetik az életmódunkat, a jogállamiságunkat és a demokratikus jövőnket”. Példaként Donald Trumpot és a Capitolium januári ostromát hozta fel.

hirdetés
„Nem szeretik azt a világot, amiben élünk, és ebben egyetértenek azokkal az autokratikus vezetőkkel Oroszországtól és Törökországtól kezdve Magyarországon át Brazíliáig és a világ számos helyéig, akik egyszemélyi hatalommal, kapzsisággal és korrupcióval irányítják az országukat”

– vázolta fel Hillary Clinton, hogy az amerikai demokráciát veszélyeztető erők kiket tekinthetnek "példaképeiknek".

A Telex arra is felhívja a figyelmet, hogy nemrégiben Joe Biden amerikai elnök mintegy 110 országot hívott meg egy decemberi virtuális csúcstalálkozóra, ahol az európai uniós tagállamok közül egyedül Magyarország nem kapott meghívást.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Egyre több a magyar vírusszkeptikus, ellenzi a lakosság a kötelező oltást

A vizsgálat szerint egyre több a vírustagadó és az összeesküvés-hívő az országban, és a magyarok többsége elutasítja a kötelező oltást.

Link másolása

hirdetés

Tíz megkérdezettből hat fő (61%) ellenzi a kötelező oltás bevezetését, és a magyarok csupán 35%-a (alig több mint harmada) támogatná – derült ki a Policy Solutions felméréséből, amire a Hvg.hu figyelt fel.

A támogatók és elutasítók aránya a kormánypártiak körében 44% és 52%. Ez az arány az ellenzékiek között 37% és 59%. A magukat függetlennek vallók között 80% a kötelező oltást ellenzők aránya. A véleménykülönbség az oltottak és oltatlanok között is jelentős: a beoltottak közül 45% támogatná a kötelező oltást, az oltatlanoknál csak 11%. arányuk 1 százalékról 2 százalékra. A magyarok 58%-a azt is elutasítja, hogy a munkáltatók megkövetelhessék a dolgozóik átoltottságát.

A válaszadók negyede állította, hogy nem oltatta be magát (24%), 72%-uk mondta azt, hogy felvette valamelyik vakcinát. Akik nem oltatták be magukat, leginkább az oltás hosszú távú mellékhatásaitól félnek (55%) illetve az oltás hatékonyságában kételkednek (30%).

Az első körös oltáson már túlesett válaszadók csupán 32 százaléka tervez élni a harmadik oltás lehetőségével vagy már vette is fel a harmadik oltást. Az átoltott magyarok több mint fele (54%) azonban nem tervezi, hogy beadassa az emlékeztető vakcinát.

Nőtt a vírustagadók és az összeesküvés-elméletekben hívők száma is.

Szeptemberben azt az állítást fogadták el a legtöbben, hogy „a koronavírust szándékosan szabadította Kína a világra”. Másodikként pedig azt, hogy „a gyógyszercégek engedték szabadjára a vírust, hogy utána könnyebben eladhassák az oltásaikat.” Abban, hogy a vírus nem is létezik, “csak kitaláció” egyre többen hisznek: a harmadik hullám kezdete óta megduplázódott az

A magyarok többsége szerint már nem lenne szükség kötelező maszkviselésre sem a tömegközlekedésen (53%), sem az üzletekben (57%). Az elemzés megállapította, hogy az emberek belefáradtak a folyamatos „készenléti állapotba”, és az átoltottság növekedése miatt megnőtt az általános egészségügyi biztonságérzet.

A kutatás azt is megvizsgálta, hogyan hatott a járvány a lakosság mentális állapotára. A válaszadók 73%-ának nem okozott problémát a nyitás, míg 27 százaléknak igen.

hirdetés

A felmérésből kiderült, hogy a magyarok szerint az ország gazdasági helyzete is jobb, mint a harmadik hullám alatt. Márciusban még 39%, szeptemberben már csak 20% számolt be anyagi helyzetének romlásáról, szeptemberben, azonban a válaszadók 78%-a nem tapasztalt már változást, míg fél évvel korábban ez az aránycsupán 59% volt. A fővárosban számoltak be a legnagyobb arányban anyagi visszaesésről (27%), és itt vesztették el legtöbben az állásukat is (11%).

Az elemzésből kiderül az is, hogy a magyarok idén szeptemberben átlagosan közepesre értékelték a kormány egészségügyi intézkedéseit (3,2 pont), ami 0,2 pontos javulás a márciusban adott válaszokhoz képest. Vagyis a világviszonylatban is kiugróan magas magyar halálozási adatok sem rontották az Orbán-kormány egészségügyi válságkezelésének megítélését. Pedig 2021 márciusának elején 15 ezer halálos áldozata volt a járványnak, ami később megduplázódott. A fideszesek jó (4,1-es) értéket adtak a kormánynak, az ellenzékiek elégségest (2,4 pont), a pártnélküliek közepest (3,1 pont). A 60 év felettiek értékelték a legjobbnak (3,4 pont) az egészségügyi válságkezelést.

A válaszadók a gazdasági válságkezelést is közepesre értékelték (3 pont), ami kismértékű javulás tavasz óta (0,2 pont). A kormánypártiak átlagosan jónak (4 pont), az ellenzékiek elégségesnek (2,2 pont), a pártnélküliek közepesnek (2,8 pont) értékelték a gazdasági válságkezelést.

A válaszadók többsége (55%) hiányosnak tartotta a kormány munkavédelmi és szociális intézkedéseit. A kormánypártiak körében tízből heten gondolták úgy, hogy a kormány intézkedései megfelelőek voltak, ennek ellenére a fideszesek negyede (24%) szerint sem tettek eleget. A pártnélkülieknek harmada (32%) volt elégedett, míg az ellenzékieknek csak a 12 százaléka.

A felmérés az emberek problémalistájának vizsgálatára is kitért, aminek első három eleme a harmadik hullám óta változatlan. A megélhetés magas költségeinek problémája van az első helyen (47 százalékos említési arány), ezt követik az alacsony fizetések (46%), majd az egészségügyi ellátás alacsony színvonala (38%). A magyarok csupán tizede sorolta az ország fő problémái közé a migrációt, a „homoszexuális propagandát” pedig csupán 8% gondolta problémának.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Figyelmeztetésben részesült a védőnő, aki megengedte, hogy civilek kifessék a kőszegi gyerekorvosi rendelőt

A munkatárs az ítélet szerint „meggondolatlanul” cselekedett, ezzel a súlyos ügyet le is zárták.

Link másolása

hirdetés

Nyáron mi is beszámoltunk róla, hogy komoly hadjáratot indított az önkormányzat azok ellen az önkéntesek ellen, akik vidám képekkel, saját pénzből és saját kezűleg dekorálták ki a kőszegi gyerekorvosi rendelőt.

Akkor a fideszes polgármester, Básthy Béla kis híján feljelentést tett, és hangsúlyozta, hogy önkényesen és szabályellenesen történt a kifestés. „A jogsértés kivizsgálása, az esetleges dolgozói mulasztás feltárása érdekében az intézményen belül rendeltem el vizsgálatot” – írta akkor Básthy.

Azóta megszületett az "ítélet" is. Az Úgytudjuk.hu kérdezett rá, hogy áll az ügy, amire a következő választ kapták:

„A Kőszegi Szociális Gondozási Központ belső vizsgálata során megerősítésre került az, hogy a védőnői szolgálat egyik dolgozója működött közre a festés előkészületeiben, illetve ő adta át a helyiséget is. A munkálatokról előzetes egyeztetés sem az intézményvezetővel, sem a fenntartóval nem történt.

hirdetés
Az érintett védőnő vállalta a felelősséget, elismerte, hogy ágdondolatlan cselekedet volt ez részéről és szándékosan nem szeretett volna megtéveszteni senkit sem. Mindezek alapján az intézmény vezetője figyelmezetében részesítette a munkavállalót.”

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Néhány óra után lemondott Svédország első miniszterelnöknője

A költségvetés elfogadását nem sikerült keresztülvinnie, és egy koalíciós partnere is kihátrált mögüle.

Link másolása

hirdetés

Szerdán beiktatták hivatalába Svédország első női miniszterelnökét. Magdalena Andersson megválasztása azért volt történelmi jelentőségű, mert a skandináv államban éppen száz éve lépett életbe az a törvény, amely biztosította a nők választójogát. Nem mellesleg végre úgy tűnt, sikerült vezetőt találni a tízmilliós ország élére, miután augusztusban lemondott az addigi kormányfő, a hét évig kormányzó Stefan Löfven.

Arról már tegnap több helyen cikkeztek, hogy az Andersson mögött álló koalíció nem éppen atombiztos, miután a mögötte álló pártok támogatása sem volt egyértelmű.

A Parlament (Riksdag) végül nem fogadta el a kormányfő által benyújtott költségvetést, helyette a szélsőjobb által is támogatott, részben migránsellenes elemeket tartalmazó büdzsének szavaztak bizalmat.

Az Andersson mellett álló Zöldek kijelentették, hogy számukra ez elfogadhatatlan, ezután pedig a miniszterelnök maga kezdeményezte a lemondását, amit az országgyűlés el is fogadott. A tiszavirág életű országvezető azonban jelezte, hogy egy egypárti kormány élén hajlandó újra megmérettetni magát.

hirdetés

A most 54 éves Magdalena Andersson 1996-ban tűnt fel a politika színpadán az akkori kormányfő mellett, korábban úszóbajnokként tett szert ismertségre. Az utóbbi hét évben egyébként Svédország pénzügyminisztereként dolgozott.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Putyin megkapta az orron át beadható Covid-vakcinát

A nazális úton beadható terméket az az orosz Gamaleja Kutatóintézet fejlesztette ki, amelyik a Szputnyik V vakcinát is.

Link másolása

hirdetés

Kipróbálta az országban fejlesztett, orron át beadható koronavírus elleni vakcinát az orosz elnök – írja az orosz állami médiához közeli RT. Vlagyimir Putyin már megkapta a harmadik dózist is, a nazális oltásra ezután került sor.

Az RT szerint az orosz elnök egy kormánytisztviselőknek rendezett ülésen mondta el, hogy a harmadik dózis mellett kapta meg az orron át beadható vakcinát, mert a szervezetében lecsökkent az antitestek szintje, és a szakértők azt javasolták neki, hogy kérjen egy újabb védőoltást.

„Azt kérték, hogy lélegezzek mélyeket, és számoljak el háromig”

- mondta Putyin, aki szerint az eljárás abszolút fájdalommentes, semmit nem érzett belőle.

Az orron át beadható Covid-vakcinát a Szputnyik V-t is gyártó moszkvai Gamaleja Kutatóintézet fejlesztette ki, akik szerint az orron át alkalmazható védőoltás minimális mellékhatással járhat, de további védelmet nyújt a felső légúti szerveknek.

Denisz Logunov, az intézet mikrobiológiai osztályának vezetője szerint ez egy kényelmes módja a vakcina beadásának.

A hivatalos adatok szerint Oroszországban több mint 1000 ember halt meg naponta az elmúlt több mint egy hónapban, és a lakosságnak csupán kevesebb mint 40%-a van teljesen beoltva.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: