HÍREK
A Rovatból

Magyarországon is jártak ketten a koronavírus első amerikai áldozatai közül

Már 24 ezren haltak bele a koronavírus-járványba az Egyesült Államokban, és a halál nem válogat sem etnikum, sem életpálya, sőt, még életkor szerint sem.

A Washington Post a tragikus statisztikák mögött az embereket kereste, és az első 1000 áldozat közül kiszemeltekkel egyfelől arra döbbentette rá az olvasókat, hogy milyen életek szakadtak félbe, másfelől pedig arra, hogy hiába hangsúlyozzák világszerte, hogy az idős korúak a legveszélyeztetettebbek, valójában senki sincsen biztonságban.

A lap emlékeztet arra, hogy február végén még látszólag minden rendben volt az Államokban, pedig a gyilkos kór már megkezdte pusztítását, és egy hónap alatt már több mint ezren haltak bele. Az első két áldozat a Washington állambeli Kirkland egyik szanatóriumának két lakója volt: egy ötvenes férfi és egy 80 feletti nő február 26-án hunyt el. Ugyanezekben a napokban tartották New Orleans-ban a híres farsangot, a Mardi Gras-t, amelyre ezúttal is milliók özönlöttek. A Katrina hurrikán által lerombolt város ismét bekerült a fekete krónikákba, hiszen már több mint 400-an haltak meg azóta New Orleans-ban és környékén.

Azóta a hivatalos erőjelzések már 60.000 – 200.000 halottal számolnak (csak összevetésképpen: az elmúlt 75 év legnagyobb veszteséggel járó háborújának, a vietnaminak az eltűntekkel együtt volt 60 ezer áldozata). A legpesszimistábbak szerint az sem kizárt, hogy mire az egész járványnak vége lesz, már szinte mindenkinek lesz olyan családtagja, vagy ismerőse, akit a koronavírus ölt meg.

Az áldozatokat lehetetlen bármilyen alapon közös nevezőre hozni.

A 35 éves Shoshana Davis-nek, aki Park Ridge-ben (New Jersey) halt meg március 23-án, utolsó szép családi emléke Magyarországhoz kötődött. Tavaly decemberben jártak Budapesten férjével és hároméves kislányával. A Vörösmarty téri karácsonyi vásár forgataga, ízei, illatai különösen megragadták őket. Számára azonban a legszebb élmény az volt, hogy lássa, amint a kislánya kinyílik a világra. A bajok februárban kezdődtek számára, amikor lábon kihordott egy tüdőgyulladást, aztán március elején leverte lábáról a magas láz. Egy sürgősségi osztályon csináltak neki egy koronvírustesztet, majd hazaküldték. Ezt követően szinte minden nap 40 fokra felment a láza, de az orvosok azt mondták, hogy csak akkor jelentkezzenek, ha nem tudják a tüneteket kezelni. Egy ideig ez ment is, március 23-án azonban Shoshana férje, Adam arra ébredt, hogy párja nem kap levegőt. Azonnal mentőt hívtak, de már késő volt. Azóta Adam és a kis Sienna is karanténban vannak. A férfi tesztje is pozitív lett, de számára legnehezebb lesz azt megértetni a hároméves gyerekkel, hogy nem látja többé az anyját.

Shoshana újságíróként dolgozott a CNN-nél és a CBS-nél, és a sors kegyetlensége, hogy hat nappal később mentorát, Maria Mercadert is a Covid-19 terítette le. A CBS hírigazgatója korábban olyan eseményeket vezényelt le, mint Diana hercegnő halála vagy 9/11.

Ugyancsak járt Magyarországon, bár több mint 70 évvel korábban az egyik legidősebb korai áldozat, Romi Cohn. A 91 éves New York-i rabbi március 24-én halt meg. Két hónappal korábban az amerikai kongresszusban az ő imádságával kezdődött az auschwitzi haláltábor felszabadítása alkalmából tartott emlékülés. Alig múlt tíz éves, amikor a nácik által megszállt Csehszlovákiában beállt a partizánok közé. 1942-ben, amikor a csehszlovákiai zsidókat deportálni kezdték, átszökött Magyarországra. Két évvel később hamis papírokkal visszatért szülőhazájába, hogy segítsen hitsorsosainak. A háború után Brooklynban telepedett le, ahol nagy tekintélyű rabbi lett.

A harmadik nagy amerikai tv-csatornának, az NBC-nek is megvolt a maga halottja, a 61 éves Larry Edgeworth hangtechnikus, aki 25 éven át ugyanazzal a profizmussal dolgozott háborús övezetekben, politikai kampányokban és olimpiákon. Savannah Guthrie, a reggeli Today hírműsor vezetője úgy emlékezett rá, mint az aranyszívű medvére, aki a biztonságot jelentette neki.

A 31 éves St. Louis-i afro-amerikai Jazmond Dixon az amerikai Vöröskereszt egyik vérbankjában dolgozott, és közben gazdálkodás-tudományból szerzett mesterfokozatot. Életcélja az volt, hogy magasra jusson az üzleti életben. Március 22-én halt meg, a városban elsőként. Négy nappal azután, hogy intenzív osztályra szállították. Nagy családja volt, amelynek tagjai gyakran összejöttek. A fiatal nő temetésére azonban csak nyolcan mentek el, de ők sem szálltak ki az autójukból, még meg sem ölelhették egymást.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ottfelejtette az AI-vízjelet egy krumpliosztós kamuképen a volt fideszes képviselő, aztán levágta, majd fekete háttérre cserélte az egészet
Boldog István egy mesterséges intelligenciával megszerkesztett képpel üzent Magyar Péternek, de a kommentelők lebuktatták. Többször is módosított a posztján, a képet végül törölte is.

Kamu, mesterséges intelligenciával megszerkesztett képpel írt egy volt fideszes országgyűlési képviselő arról, hogy a TISZA Párt egyik aláírásgyűjtő pultjánál "krumplit osztottak". Boldog István a Facebookon osztott meg egy fotót, ami a nagy feliratok alapján a TISZA egyik pultjáról készült, mely előtt több zsák burgonya és alma hever egy halomban. „Aki aláír, kap egy zsákkal? Peti, ez nagyon gáz!” – írta a képhez az expolitikus, egyértelműen Magyar Péternek üzenve.

Csakhogy a kommentelők felhívták a figyelmet egy bakira: a fotó jobb sarkában ottmaradt a Gemini, a Google által kifejlesztett generatív mesterséges intelligencia alapú chatbot logója.

Boldog István órákkal később módosította a posztját, és már úgy tette ki a képet, hogy levágta a kép jobb szélét, így a vízjel is eltűnt róla. A szemfüles facebookozóknak viszont ez is szemet szúrt, így

újabb módosítás következett: Boldog a bejegyzésből törölte a képet, a szövegből csak az első, kérdő mondatot hagyta meg, a hátteret pedig feketére változtatta.

A posztra közel hétezer nevetős reakció és 3400 komment érkezett. Többen jelezték, hogy az embereket nem lehet ilyen könnyen megvezetni.

„Bádog István tudod, hogy AI-kamu. Ketyeg az óra, csomagolj” – írta egy hozzászóló.

„Rakja nyugodtan a hamis AI-képeket!!! Úgyis a Tisza nyer. Egyébként meg a Fidesz szokta így megvenni az emberek szavazatát” – véli egy másik.

„Számomra ezekben a képekben az a legvisszataszítóbb, hogy pontosan azokat akarjátok megvezetni, akik még hisznek nektek/bennetek. Főleg az idősebb korosztályt, mert ők nem feltétlenül tudnak különbséget tenni egy valós és generált kép között. A saját szavazóitokat veszitek hülyére. De legalább csinálnátok jól... (...)” – jegyezte meg egy újabb kommentelő.

Boldog István 2010 és 2022 között volt országgyűlési képviselő, korábban pedig Kétpó polgármestere. 2020 decemberében vádat emeltek ellene és nyolc társa ellen hivatali vesztegetés elfogadása miatt, mert a vád szerint jogellenesen befolyásolták Jász-Nagykun-Szolnok megyei pályázatok eredményét, amiért 2019 májusában 20 millió forint jutott vissza a vállalkozóktól. A perben az egyik vádlott már az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett, őt nem jogerősen felfüggesztett börtönre és pénzbírságra ítélték. Boldog tagadja bűnösségét, a koronatanút pedig egy korábbi nyilatkozatában „elítélt bűnözőnek” nevezte, akinek állításai hazugságok. A volt képviselő a per alatt is feltűnik közéleti eseményeken, tavaly október 23-án például a helyszínen hallgatta Orbán Viktor ünnepi beszédét.

Meghalt Perger István, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője
A népszerű „A Keletiből Hongkongba” utazóblog szerzőjének halálhírét a munkahelye közölte. Kollégái szerint távozása megrendítő veszteség és pótolhatatlan űrt hagy maga után.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete a Facebookon jelentette be, hogy elhunyt Perger István, a képviselet helyettes vezetője. Perger István 47 éves volt, márciusban töltötte volna be a 48. életévét.

Főképp a „A Keletiből Hongkongba” című utazóblog szerzőjeként és videós tartalomkészítőként ismerhettük.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett kollégánk és barátunk, Perger István, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője váratlanul elhunyt. Távozása megrendítő veszteség mindannyiunk számára, és pótolhatatlan űrt hagy szakmai és személyes életünkben egyaránt” – írják a bejegyzésben.

Perger István újságíróként kezdte pályáját a Magyar Hírlapnál, majd 2005-ben az Európai Parlament sajtószolgálatához csatlakozott. A 2011-es magyar uniós elnökség idején a Külügyminisztériumban szolgált, 2012-től pedig a Bizottság budapesti képviseletén volt kommunikációs vezető.

Mint írják, 2021 és 2023 között a Bizottság brüsszeli központjában dolgozott, majd visszatért Budapestre a képviselet helyettes vezetőjeként, valamint a politikai és gazdasági csoport vezetőjeként.

A képviselet szerint nemcsak kivételes szakember volt, hanem melegszívű, karizmatikus kolléga is. A bejegyzésben kiemelik:

„Számos rendezvény – például az Európa kulturális sokszínűségét bemutató EU Expressz sorozat – sziporkázó házigazdájaként és moderátoraként is emlékezeteset alkotott.”

Hozzáteszik, meghatározó szerepet játszott a budapesti Európa-napi futóverseny és fesztivál életre hívásában, amely szerintük mára „Magyarország uniós tagságát ünneplő, széles körben ismert és nagyra becsült hagyománnyá vált.”

„István öröksége a kiválóság, a feddhetetlenség és a határtalan szenvedély – Európa, hivatása és az emberek iránt, akik körülvették. Hirtelen elvesztése arra emlékeztet bennünket, milyen mély nyomot hagyhat egyetlen ember élete sokak szívében. Hiányozni fog bölcsessége, metsző humora és éles elméje. Őszinte részvétünket fejezzük ki István családjának, barátainak és mindazoknak, akik ismerték és szerették őt. Emléke és szellemisége tovább él bennünk, és inspirációként szolgál számunkra a jövőben is. Nyugodj békében, kedves István. Soha nem feledünk” – zárul a Képviselet bejegyzése.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete a Bizottság budapesti irodája, amely az uniós politika hazai ismertetéséért és a magyar közvéleménnyel, médiával, intézményekkel való kapcsolattartásért felel. A képviselet vezetője jelenleg Zupkó Gábor. A szervezet égisze alatt működik az Európa Pont kulturális és információs központ, amelynek programjai az elmúlt években a képviselet zászlóshajó-eseményei közé tartoztak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Mégsem indul a választáson Szabó Szabolcs, a Fideszt háromszor is legyőző képviselő
A politikus az elmúlt három választáson legyőzte Németh Szilárdot Csepelen, most azonban a visszalépés mellett döntött. A jövőben a politikát katedrára cseréli, és visszatér az egyetemre tanítani.

Szabó Szabolcs képviselő a Facebook-oldalán jelentette be, hogy mégsem indul az országgyűlési választáson.

Döntését azzal indokolta, hogy az aláírásgyűjtés tapasztalatai alapján úgy látja, a jelenlegi körülmények között nem tudná megnyerni a Budapest 9. OEVK-t. Hozzátette, jelölőszervezete sincs, amelynek a listaállításhoz szüksége lenne a nevére a szavazólapon.

A politikus a posztjában arról írt, hogy az elmúlt 12 évben sokat tanult és tapasztalt. „Hálás vagyok azért, hogy Csepel és Soroksár képviselője lehettem. Köszönöm a választóknak az elmúlt három választás során leadott szavazataikat, és köszönöm a sok munkát a velem együtt dolgozó aktivista csapatnak. Külön köszönöm azoknak, akik stábtagként hosszú éveken keresztül dolgoztak velem együtt.”

Szabó Szabolcs arra biztatta a választókat, hogy arra a jelöltre szavazzanak, aki meg tudja nyerni a választókerületet, és akire nyugodt szívvel bízzák rá a következő négy évben Csepel, Pesterzsébet, Ferencváros és Újbuda sorsát. Az is kiderült, mihez kezd ezután:

folytatja a munkát az egyetemen, mert, mint írja „azért én hivatásomat tekintve valójában mindig is egy geográfus egyetemi adjunktus voltam, nem politikus.”

Szabó Szabolcs 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is egyéni mandátumot szerzett a Csepel–Soroksár körzetben. A 2022–2026-os parlamenti ciklusban a Momentum-frakció tagja volt. A 2026-os választás előtt azonban átrajzolták a budapesti választókerületek határait: a 9. OEVK központja Csepel maradt, de Soroksár helyett már Pesterzsébet, Ferencváros és Újbuda egyes részei is ide tartoznak, ami módosította a helyi politikai erőviszonyokat.

A választókerületben a kormánypártok Németh Szilárd helyett Király Nórát indítják, akinek jelölését 2025 decemberében jelentették be. A Tisza Párt jelöltje Kátai‑Németh Vilmos ügyvéd. Ezek a lépések eleve kiélezett versenyt vetítettek előre a 9. OEVK-ban, amelyből Szabó Szabolcs a visszalépésével kiszállt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk