HÍREK
A Rovatból

Magyarországnak szuverén joga elengedni az embercsempészeket a bécsi magyar nagykövet szerint

Nagy Andor azt mondta: ez nem az osztrákok vagy más, szomszédos nép ellen irányul, hanem a hazai börtönviszonyok miatt kényszerültek erre a lépésre.

Link másolása

A napokban lázban tartja a közvéleményt a hír, miszerint migránsokat a határon illegálisan átjuttató embercsempészek tömeges szabadon engedését tervezi a magyar kormány. Rétvári Bence államtitkár kedden arról beszélt, hogy azért döntöttek az elengedés mellett, mert az Európai Unió nem biztosít elég forrást az embercsempészek ellátására.

Az ügyben Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter is megszólalt: ő azt közölte, hogy bekéretik a magyar nagykövetet, hogy a szabadon engedésekről kérdezzék.

Nagy Andor, Magyarország bécsi nagykövete arról tájékoztatta az Infostartot, hogy a találkozó lezajlott. „700 ember elég sok, egy kritikus tömeg, nincsenek rá felkészülve, hogy közülük hányan akarnak Ausztriába menni” – fogalmazott a megbeszélésről Nagy. Elmondása szerint azt mondta az osztrák külügyminiszternek, hogy

„Magyarországnak szuverén joga egy ilyen döntés, eszünkbe sem jutott, hogy valaki ezt sérelmezni fogja, azt gondoljuk, nem ártunk senkinek, egyik szomszédos ország ellen sem irányul ez a döntés.”

Nagy Andor arról is beszélt az osztrák diplomácia vezetőjének, hogy Magyarországon 2400 embercsempészt tartanak fogva, ami 12 százaléka az ország elítéltjeinek. Ennyi elítélt sok pénzébe kerül az államnak, ezért döntött úgy a Belügyminisztérium, hogy akiknek „már csak kevés volt hátra” a büntetésükből, azokat szabadon engedi.

Az embercsempészet miatt ülő rabokat azzal a feltétellel helyezték szabadlábra, hogy 72 órán belül elhagyják el Magyarországot, és oda távoznak, ahonnan érkeztek: többnyire Szerbiáról, Romániáról és Ukrajnáról van szó, nem Ausztriáról.

Azt ugyanakkor a nagykövet sem gondolja, hogy magyarázatával megnyugtatta volna Schallenberget. A feszültség azért kezdett fokozódni Magyarország és Ausztria között, mert egy friss kormányhatározat alapján rengeteg külföldi embercsempész szabadulhat a magyar börtönökből. Az embercsempészek szabadon engedése már meg is kezdődött, erről az RTL Híradója rejtett kamerás felvételekkel be is számolt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Egy ausztrál légitársaság légiutaskísérő-egyenruháját viselte a műsorvezető, aki az MTI híreit szidta
Újabb részlet derült ki az adásról, amiben Andor Évának harmadik nekifutásra sikerült elmondania a Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszédéről szóló szöveget.

Link másolása

Mint arról korábban írtunk, az esti híradó közben kezdte szidni a TV2 bemondónője, Andor Éva az MTI-t, majd háromszor futott neki egy hírnek, mert nem tudta kimondani Szalay-Bobrovniczky nevét és a „fejlesztés” szót.

Ez az adás a tévé online archívumában is elérhető volt egy ideig, de később törölték a felvételt: műsor közben a bemondónő összesen ötször fut neki két hír felolvasásának és többször is szokatlan kommentárok hallatszanak tőle.

A media1.hu lementette a részletet, itt vissza is lehet nézni.

Az adásról egy újabb részlet derült ki: a 444 olvasója szúrta ki, hogy a műsorvezető a sikertelen hírolvasás közben az ausztrál Qantas légitársaság utaskísérőinek jellegzetes egyenruháját viselte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Újabb lélegeztetőgépekre írt ki közbeszerzést a honvédség
Miközben több ezer darab lélegeztetőgépet tárolnak jelenleg is egy raktárban.

Link másolása

"Miközben 16000 (!!!) lélegeztetőgép rohad valahol egy raktárban, a Magyar Honvédség újakat akar beszerezni. Az külön bájos, hogy szeptember 22.-én indították meg az eljárást és október 3. az ajánlattételi határidő. Kemény 12 napig várják tehát az ajánlatokat, kicsit sem tűnik úgy, hogy már lezsírozták az egészet" – írja közösségi oldalán Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a közbeszerzés kiírásáról szóló hivatalos oldal linkje mellett.

A képviselő ezzel arra utalt, hogy a koronavírus-járvány idején több ezer darab lélegeztetőgépet vett a kormány, ezek jelentős része pedig jelenleg egy raktárban áll, a tárolásuk százmilliós összegeket émeszt fel.

Hadházy meglepődne, ha kínai gépeket venne a honvédség a mostani vásárlás során, amellyel szerinte beismerik, hogy korábban többnyire "használhatatlan bóvli eszközöket vettünk méregdrágán".


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A 4 éves magyar kisfiú halálba tudná enni magát, olyan ritka betegségben szenved
Ha a kisgyerek nem állna állandó felügyelet alatt, szó szerint halálra tudná enni magát. Mivel nem érez jóllakottságot, addig fal, amíg étel van előtte, és azt sem venné észre, ha a túlterheltség miatt egyszerűen szétrepedne a gyomorfala.

Link másolása

A Blikk írt a négyéves Leopoldról, aki állandóan éhes, és mivel nem jelzi a szervezete, hogy jóllakott, így szó szerint képes lenne halálra enni magát.

"A betegség lényege, hogy a hipotalamuszban nem jelentkezik a jóllakottság érzete, így az ebben szenvedők állandóan éhesek"

– mondta a lapnak Leopold édesanyja, Lili.

A Prader-Willi-szindrómában szenvedők az állandó éhségérzet mellett egyéb bajokkal is küszködnek: borzasztóan magas a fájdalomküszöbük, ugyanakkor a belső szerveik nagyon sérülékenyek.

Amikor kiderült, hogy ebben a súlyos betegségben szenved a gyermek, a család életében komoly változtatások léptek életbe.

"Ha a kisgyerek nem állna állandó felügyelet alatt, szó szerint halálra tudná enni magát. Mivel nem érez jóllakottságot, addig fal, amíg étel van előtte, és azt sem venné észre, ha a túlterheltség miatt egyszerűen szétrepedne a gyomorfala"

- áll a cikkben.

Lili azt is elmondta, hogy a kisfia valószínűleg már hozzászokott az állandó éhezés érzéséhez. Az is kiderült, hogy egész jól el lehet terelni a figyelmét, ami persze, azt is jelenti, hogy a nap minden órájában ki kell találni neki valamit, amivel le tudják kötni. Erre a ritka betegségre sajnos nincs gyógymód, ám növekedési hormonnal karban lehet tartani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Novák Katalin: „Elon Musk személyében egy új szövetségesünk lett a családok szabadságharcában”
A köztársasági elnök beszámolója szerint a milliárdos üzletember a kárpátaljai magyarság problémáit is megértette.

Link másolása

Novák Katalin hétfőn posztolt arról, hogy a texasi Austinban találkozott Elon Muskkal, kedden viszont már egy bővebb bejegyzést is közzétett a Facebook-oldalán - szúrta ki a hvg.hu.

„Elon Musk - egy újabb szövetséges a családok szabadságharcában és a békemisszióban”

– írta a köztársasági elnök a közösségi oldalán a posztban, amihez több fényképet is csatolt, amelyek a Tesla austini gyárában készültek.

Novák Katalin hozzátette azt is, hogy:

„Magyarországon kívül is egyre többen látják, hogy a nyugaton beköszöntött demográfiai jégkorszak az általunk megismert világ végével fenyeget.

Hazánk elsőként helyezte a családpártiságot a demográfiai küzdelem középpontjába. Elon Muskkal arról beszélgettünk, mit tehetünk közösen azért, hogy a fiatalok bátrabban merjenek igent mondani a gyermekekre. A gyermektelenség korunk legaggasztóbb jelensége. Elon Musk személyében egy új szövetségesünk lett a családok szabadságharcában, aki ismeri és elismeri Magyarország családközpontú programját.“

A köztársasági elnök leírta azt is, hogy Muskkal hosszan beszélt az ukrajnai háborúról, és egyetértett vele abban, hogy

„mielőbbi tűzszünetre és tartós békére van szükség”.

Annak pedig külön is örül, hogy Musk a kárpátaljai magyarság problémáit is megértette.

A cikk emlékeztet arra, hogy Musk korábban reagált arra az interjúra, amit Tucker Carlson készített Orbán Viktorral, és érdekesnek nevezte, ahogyan Magyarország küzd a demográfiai problémákkal. Ennek a bejegyzésnek az apropóján hívta meg Novák Katalin a Budapesten rendezett demográfiai csúcsra, de a milliárdos nem jött el az eseményre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk