HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter videón mutatta meg, hogy kik állnak a párt mögött – „Hazaszeretet, hit és remény. Ezek hajtják a napról napra áradó TISZA-t”

Nagy Ervin szerint őket a szív hajta és nem a pénztárca. Egy segítőjük pedig egy megrendítő történetet mesélt el, amely nagyon beégett a retinájába.


Magyar Péter vasárnap este megosztott egy videót, melyből kiderül, hogy kik segítik a TISZA Párt és a politikus munkáját. A pártvezető a felvételhez azt írta:

"Ők állnak a TISZA mögött és persze a sok ezer önkéntes és a TISZA Szigetek több tízezer tagja és a rendszerváltást anyagilag támogató tízezrek.

Bármit is hazudik az aljas hatalom és a propagandája, ez az igazság.

Hazaszeretet, hit és remény. Ezek hajtják a napról napra áradó TISZA-t. Köszönjük Nektek!

Pillantsatok be a kulisszák mögé – most először!

A március 15-i rendezvényből ti eddig csak a végeredményt láttátok. Most megmutatjuk, mi zajlik a háttérben: Hogyan áll össze egy nagyszabású rendezvény? Kik dolgoznak a háttérben? Mi motiválja őket nap mint nap?

Nézd meg, kik állnak a TISZA rendezvényei mögött!

Ismerd meg közelebbről a TISZA Közösséget - úgy, ahogy még sosem láthattad" - így ajánlotta a politikus a videót.

A felvételen az egyik segítője elmesélte, hogy volt egy megrendítő esetük. Nyíregyházás egy támogatójuk tíz kiló cukrott küldött nekik adományként, és megírta, hogy másnap műtik egy életveszélyes betegség miatt. A fiatalember pár nap múlva meghalt, de a temetésére elmentek. Nagyon meghatotta őket, hogy valaki még élete utolsó óráiban is segíteni akar. "Ez nekem elég keményen beégett a retinámba" - mesélte.

Egy másik segítő pedig arról beszélt, hogy nagyon jó érzés, mikor azt látják, hogy sokan érkeznek azért, hogy jobbá tegyék az életüket.

Szó volt arról is, hogy milyen műszaki berebdezések kellenek ahhoz, hogy még távolabb is olyan élményt kapjanak a részt vevők, mint a színpadnál állók.

A március 15-i ünnepségen is sok önkétes jelent meg, több százan voltak, akik a rendezvényt segítették. Egyikük elmondta, hogy nagyon jó volt a hangulat. Tavaly is ott volt, de az idei még sokkal nyugodtabb volt.

Sok-sok ember támogatja őket, aki a változást szeretné. Nagyon színes a közösség, fiatalok, idősebbek, vidékiek és fővárosiak - mondta el egy másik segítő. "Ez egy elképesztő közösség, tele szeretettel és tisztasággal". Jó látni, hogy össze tudnak tartani az emberek, nagyon felemelő, hogy részesei lehetnek az eseménynek - mondták.

Nagy Ervin arról beszélt, hogy ők rugalmasak tudna lenni, őket a "szív hajtja és nem a pénztárca". Megható, hogy sokan támogatják őket. Sodró Eliza pedig úgy érezte, hogy nem tartható ez a rendszer, változtatni kell, nincs mit vesztenie, a "falig toltak" - tette hozzá.

VIDEÓ: Kik vannak a TISZA mögött?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magánlakásokban is házkutatást tarthat majd a NAV a nagytakarítási törvény alapján
Ha szükséges, rendőri segítséget is kérhetnek, vagyis akár egy civil szervezet vezetőjének otthonában is megjelenhetnek fegyveres kísérettel. Veszélybe kerülhet az újságírói forrásvédelem is.


A Fidesz új törvényjavaslata lehetővé tenné, hogy a NAV házkutatást tartson nemcsak a szervezetek irodáiban, hanem akár azok vezetőinek magánlakásán is - hívja fel rá a figyelmet a Telex. A javaslat szerint a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni szerv gyakorlatilag bárhol megjelenhet, ha azt feltételezi, hogy ott bizonyítékot találhat.

Az ellenőrzés során az adóhatóság emberei átvizsgálhatják a helyiségeket, lefoglalhatják az iratokat, adathordozókat, belenézhetnek a munkafolyamatokba, másolatokat készíthetnek mindenről. Ha szükséges, rendőri segítséget is kérhetnek.

A törvény lehetőséget ad arra is, hogy a NAV akár előzetes értesítés nélkül is házkutatást tartson, ha az előzetes értesítés veszélyeztetné az eljárás sikerét. Ez azt jelenti, hogy nincs garancia arra, hogy az érintettek előre tudnak a hatósági intézkedésről.

A törvényjavaslat szerint az ellenőrzés célja az lehet, hogy megállapítsák: egy szervezet jogtalanul fogadott-e el külföldi támogatást. A házkutatásra pedig nemcsak akkor kerülhet sor, ha már van gyanú, hanem akkor is, ha a hivatal szerint csak feltételezhető, hogy az adott helyen bizonyíték lehet.

A szabályok alapján nemcsak a szervezet székhelye jöhet szóba, hanem bármely más helyszín is, ahol adat vagy bizonyíték lehet.

Ez különösen aggályos lehet például egy újságíró esetében, akinek az otthonában található dokumentumokat is lefoglalhatják, így gyakorlatilag megszűnhet a forrásvédelem.

Az eljárás során az érintettek kötelesek együttműködni, még akkor is, ha a bekért adatok személyesek, védettek vagy rájuk nézve terhelőek. A NAV jogot kap arra, hogy ilyen információkat is bekérjen és tároljon. A törvényjavaslat szerint ezekhez az adatokhoz az állam akár 30 évig is megtagadhatja a hozzáférést, ha úgy ítéli meg, hogy az adatok nyilvánossága bűnmegelőzési vagy nemzetbiztonsági érdekeket sértene.

Az új törvényjavaslat nemcsak a szervezeteket érinti, hanem azok vezetőit is súlyos személyes következményekkel fenyegeti.

Aki egy jegyzékbe vett szervezet irányítója, annak kötelező vagyonnyilatkozatot tennie – méghozzá jóval szigorúbb feltételek mellett, mint például egy országgyűlési képviselőnek. A nyilatkozatot az igazságügyi miniszter ellenőrzi, és közzéteszik a kormány honlapján.

Ha valaki nem tesz eleget a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségnek, akkor ezt nyilvánosan „közhírré teszik”, és felfüggesztik a képviseleti jogát a szervezetben. Ebben az esetben sem biztosít a törvény semmilyen jogorvoslati lehetőséget. Ha a záró vagyonnyilatkozat is elmarad, az illetőt 500 ezer és 2 millió forint közötti bírsággal sújthatják, amit újra és újra kiszabhatnak – fellebbezni ez ellen sem lehet.

A törvény külön eljárás nélkül eltilthatja azokat a civil vezetőket, akik megszegik a szabályokat, attól, hogy öt éven belül bármilyen civil szervezetet alapítsanak vagy vezessenek. Ugyanez vonatkozik a gazdasági társaságok ügyvezetőire is: ha egy cég a törvény miatt megszűnik, a cégvezető öt évig nem tölthet be vezető tisztséget, nem alapíthat új céget, és nem is szerezhet benne többségi befolyást.

Aki egyszer megszegi a törvényt, azt a NAV már eltilthatja „a közéletet befolyásoló tevékenység további folytatásától”. Hogy ez pontosan mit jelent, az nem derül ki a javaslatból.

Hüttl Tivadar, a Telex ügyvédje szerint a javaslat „emberi sorsokat, karriereket tehet tönkre”, és olyan mértékű szankciókat vezetne be, amelyek példátlanok a korábbi törvényekhez képest.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Lemondott Polt Péter legfőbb ügyész
Sulyok Tamás köztársasági elnök a Facebookon köszönte meg Polt eddigi munkáját. A volt legfőbb ügyészt az Alkotmánybíróság tagjának jelölték.


Szerdán délután Polt Péter személyesen adta át lemondását Sulyok Tamás köztársasági elnöknek a Sándor-palotában.

A találkozóról maga az államfő számolt be a közösségi oldalán, amit az Index vett észre. Bejegyzésében így fogalmazott:

„Polt Péter ma délután felkeresett a Sándor-palotában, hogy átadja lemondását. Köszönetem és elismerésem Legfőbb Ügyész Úrnak eddigi munkájáért!”

A kormány májusban jelentette be, hogy Polt Pétert, valamint Hende Csabát az Alkotmánybíróság tagjának jelöli. Május 13-án az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága megszavazta a két jelölt alkotmánybírói tagságát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gerendai Károly szerint az üzleti életben megindult a felkészülés egy esetleges kormányváltásra
A Sziget alapítója a Dellában mesélt arról, hogy a Tisza Párt indulásakor Magyar Péter tőle kért színpadtechnikát. Azt is elárulta, fontolgatja, hogy idén először elmegy a Pride-ra.


A vendéglátásról és a fesztiválpiacról indult a beszélgetés a 24.hu Della podcastjában Gerendai Károllyal, de hamar politikára terelődött a szó. Gerendai elmondta, hogy tavaly tavasszal a Tisza Párt első embere hozzá fordult segítségért. Magyar Péternek akkor színpadtechnikára volt szüksége, a mozgalom berobbanásának idején. Azóta még néhányszor találkoztak rendezvényeken, de Gerendai nem akar szorosabb kapcsolatot kiépíteni vele.

A gasztrovállalkozó a műsorban arról is beszélt, hogy lát esélyt a változásra a következő választáson. Úgy fogalmazott: „Egy petákot nem mertem volna arra tenni másfél évvel ezelőtt, hogy itt fogunk tartani, hogy van egy olyan valós erő, amelyiknek reális esélye van adott esetben a kormányváltásra.” Szerinte üzleti és kulturális köreiből is sokan konkrét igényként fogalmazzák meg a változás szükségességét. Azt is tapasztalja, hogy megindult a felkészülés egy esetleges kormányváltásra azok körében, akik eddig jól tudtak élni a NER nyújtotta lehetőségekkel.

Azt is tapasztalja, hogy azok az emberek, akik eddig jól tudtak élni a NER nyújtotta lehetőségekkel, most új pozíciót próbálnak felvenni, mozgásba lendültek Magyar Péter megjelenésével.

Gerendai a műsorban elmondta, hogy lát hiányosságokat a Tisza Pártban, de ezekről részletesebben nem beszélt. Azt is hozzátette, eddig nem vett részt a Pride eseményein, de most „eszembe juttatták, hogy el kellene menni.” Végül arról is szó esett, hogy mit kezdett az Ukrajna uniós csatlakozásáról szóló kormányzati véleménynyilvánító szavazólappal. Szerinte nincs sok realitása annak, hogy 2030-ig megtörténjen Ukrajna felvétele az EU-ba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kizárt, hogy Ruszin-Szendit „beüthették” az ukránok - mondja a nemzetbiztonsági szakértő
Kiss-Benedek József szerint kizárt, hogy a volt vezérkari főnök ukrán kém lenne. A szakértő szerint ha ez igaz lenne, az a magyar nemzetbiztonság totális bukása lenne.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 14.



Ruszin-Szendi Romulusz nyílt levélben és egy Facebook-videóban is reagált azokra a vádakra, melyek szerint kapcsolatban állna az ukrán titkosszolgálattal. A Tisza Párt honvédelmi szakértője határozottan visszautasította az állításokat. „Én egy becsületes magyar állampolgár vagyok, aki 14 éves korától egyenruhában szolgálta hazáját” – írta. Azt is hozzátette, hogy szerinte azért váltották le, mert nem értett egyet a honvédelmi miniszter szakmailag vitatható döntéseivel.

A politikai vádak előzménye, hogy Kocsis Máté, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője egy interjúban úgy fogalmazott: „Van egy ukránbarát egykori altábornagy, ahogy egyébként a szakzsargon hívja, fennáll a gyanúja annak is, hogy be van ütve az ukránokhoz, tehát hogy ukrán titkosszolgálati kapcsolatai lehetnek.” Orbán Viktor miniszterelnök pedig kedden egy példátlan titkosszolgálati támadásról beszélt, amely állítása szerint Magyarország ellen irányult, és szerinte Ukrajna áll a háttérben.

A vádakat Kiss-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő is értékelte az ATV Start című műsorában. Szerinte szakmai szempontból kizárt, hogy egy volt vezérkari főnököt be tudnának szervezni egy külföldi titkosszolgálat számára.

Úgy véli, egy ilyen magas rangú katonai vezető rendkívül sűrű programmal dolgozik, és szigorú biztonsági ellenőrzéseken megy át.

A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy ha a Kocsis Máté által megfogalmazott gyanú igaz lenne, az a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok munkáját is megkérdőjelezné. Kérdés lenne, miért nevezték ki Ruszin-Szendit, és miért nem távolították el korábban, ha bármi felmerült volna ellene.

Kiss-Benedek azt is elmondta, hogy Ruszin-Szendi rendszeresen részt vett a NATO katonai bizottságának ülésein, ahol bizalmas információkat tárgyaltak. Ilyen megbeszélésekre szerinte nem hívtak volna meg senkit, akivel szemben bármilyen gyanú létezne.


Link másolása
KÖVESS MINKET: