HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter: Van esélye egy előrehozott választásnak, ha a Fidesz nem megy bele, eltűnnek

Churchillel ellentétben Magyar nem fogna össze az ördöggel. Szerinte Márki-Zay összefogott, és el is bukott emiatt.

Link másolása

Ma délelőtt Battonyán folytatta Magyar Péter országjárását. Körülbelül százfős tömeg előtt beszélt, illetve beszélgetett az ott megjelentekkel.

Amikor a választásokra került a sor, érdekes eszmefuttatásba kezdett.

Én azt gondolom, hogy azért fontos a június 9-i választás, mert ha ott olyan eredményt érünk el, ami a Karmelitából is látszik, akkor még jobban meg fognak rettenni ezek a fideszes bűnözők.

Az ő érdekük is lesz egyébként egy előrehozott választás, az egyetlen esélyük,

hiszen a politikában mindenki tudja, hogy van egyfajta folyamat, a pillanat uralása, ezt ők most elvesztették, és egyre többen ébrednek föl. Nem véletlenül próbálok körbemenni az országba, hogy egyre több emberhez eljussunk. Szerintem van esélye egy előrehozott választásnak, nyilván annak is, hogy kibekkelik ezt a még hátralévő másfél-két évet, de akkor úgy fognak járni, mint a szocialista párt, hogy eltűnnek. Én a helyükben megragadnám az alkalmat.

Többségük nem lesz, de még megőrizhetik a pártjukat.

Egy résztvevő Heller Ágnest idézte (aki Churchillt idézte), aki annak idején azt mondta, hogy még az ördöggel is össze kell fogni, hogy Orbánékat leválthassák (Heller akkor a Jobbikra gondolt).

Erre Magyar így válaszolt:

„Én az ördöggel nem fogok összefogni. Márki-Zay Péter összefogott az ördöggel, nem akarom megnevezni, és szerintem nem ment vele semmire.”

Az idézett rész nem sokkal a videó 29. perce előtt kezdődik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Oda Orbán álma? Giorgia Meloni nem csatlakozik az európai szélsőjobbos összefogáshoz
Olaszország miniszterelnöke csakis bizonyos ügyekben való együttműködésre lát esélyt a két európai parlamenti frakció között.

Link másolása

„Semmilyen formában sincs kilátásban a konzervatív pártok közötti unió”

– jelentette ki Giorgia Meloni az észak-olaszországi Trentóban. A hírről a Népszava tudósított.

Az egyesüléssel kapcsolatos találgatások azt követően kezdőtek el, miután

az Európai Parlament legszélsőségesebb frakciójának tartott Identitás és Demokrácia (ID) kizárta soraiból a német Alternative für Deutschland (AfD) képviselőit. Ez a lépés ugyanis lehetőséget teremtett volna az ID másik nagy pártja, a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés számára, hogy közeledni kezdjen a másik nagy jobboldali tömörülés, az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) pártcsaládja felé, aminek az élén jelenleg Giorgia Meloni olasz kormányfő áll.

Azonban különbség vetődött fel a két jobboldali frakció, ugyanis az ECR atlantista alapon áll és támogatja Ukrajnát, addig az ID nem és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság újrázni készülő elnöke azt is kijelentette korábban, hogy

az előbbiekkel hajlandó együttműködni, míg az utóbbi táborba soroló pártokkal egyáltalán nem.

Viszont a Marine Le Pennel való társulástól azért is tart az olasz miniszterelnök, mert a francia politikus az övéénél népesebb képviselőcsoportot hozna magával, ami felvetné azt a kérdést, ki is a valódi vezetője az új szövetségnek. Meloninak pedig erre aligha van szüksége.

Le Pen, talán pont ezért, lelkesebb propagátora az összefogásnak, vasárnap már az olasz sajtóban szólította fel Melonit az összefogásra, az olasz miniszterelnök erre reagált az elutasító kijelentésével. Mindez ugyanakkor

nem jelent teljes politikai elhidegülést, mivel azt Giorgia Meloni továbbra sem tartja elképzelhetetlennek, hogy egyes ügyek mentén az ECR együttműködjön az ID-vel.

Az ilyesféle körülmények nem kedveznek a magyarországi Fidesznek és Orbán Viktornak. A magyar kormánypártnak igen jelentős győzelmet kellene aratnia a mostani EP-választáson ahhoz, hogy Giorgia Meloni egyáltalán elgondolkodjon a Fidesznek az ECR-be való beengedésén, hiszen a szavazásokon hiába mozognak együtt 2021 óta Orbánék az ECR-rel, a magyar kormánypárt oroszpárti álláspontjával a pártcsaládon belül sokaknak baja van.

Sok képviselő már korábban is azt mondta, hogy kilépne az ECR-ből, ha a Fidesz felvételt nyerne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter-botrány a Mentőszolgálatnál: három hét is kevés volt, hogy megtalálják a felelőst
Továbbra is csak keresik, ki felel azért, hogy kiszivárogtak Magyar esetlapjai. Az OMSZ gyakorlatilag ugyanazt válaszolta a sajtó megkeresésére most is, mint három hete.

Link másolása

Az Országos Mentőszolgálatnál még mindig vizsgálódnak – válaszolta szűkszavúan az OMSZ, amikor a 444.hu megkérdezte, hol tart az a belső vizsgálat, amit azért indítottak, mert a Bors május elején lehozott két esetlapot, vagyis lényegében a mentőszolgálat jegyzőkönyveit. A 444.hu-nak így fogalmaztak:

„Az Országos Mentőszolgálat általi adatkezelés szabályosságának ellenőrzése céljából vizsgálat folyik.”

A „Magyar Péter öngyilkosságot hazudott – A Bors megszerezte az Országos Mentőszolgálat jegyzőkönyvét” című cikkben kitakarták ugyan a személyes adatok nagy részét, de több adat olvasható maradt. Például az, hogy 2023 februárjában történt az eset, a XII. kerületi Kútvölgyi út 44.-be hívtak mentőt, ami akkor Magyar Péter és Varga Judit közös lakcíme volt.

A dokumentumban szerepelt, hogy a beteg egy 41 éves Péter nevű férfi. A Bors meg is nevezte Magyar Pétert, és arról írt, hogy a férfi „zavart, gyógyszermérgezett” állapotban volt az eset idején.

A Mentőszolgálat korábban is homályosan válaszolt arra, hogyan kerülhettek napvilágra ezek a jegyzőkönyvek, melyek gyakorló mentősök szerint nem az EESZT-ből származnak. Az OMSZ akkor ugyancsak azt közölte, hogy az adatkezelés szabályosságát vizsgálják, ám a 444.hu most hiába kérdezte, ezzel hogyan állnak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gyurcsány Ferenc keményen beszólt Magyar Péternek: Te egy tőrőlmetszett fideszes politikus vagy
Úgy hiszi, a Tisza Párt alelnöke nem a Fidesz ellenfele, hanem maga a Fidesz. A DK elnöke megjegyezte, se a világról, se Európáról, se Magyarországról alkotott nézeteivel nem ért egyet.

Link másolása

Gyurcsány Ferenc, a DK elnök nyírt levélben szólította meg Magyar Pétert, a Tisza Párt alelnökét. A DK-s politikus Facebook-oldalán tette közzé meglátásait – írja a Telex.

Gyurcsány szerint eddig elővigyázatossággal kezelték Magyart, de a Telexes interjú „eloszlatta a kétségeket”.

„Te egy tőről metszett fideszes politikus vagy, frissebb, mint Orbán, de minden bizonnyal tehetségtelenebb. Eldőlt, hogy mentalitásod, gondolkodásod, véleményed a Fidesz világához köt, bár igaz, magadat jobban szereted, mint őket”

– írta.

„Na már most, hallgatva, amit mondasz, te hatalmi értelemben lehet, hogy Orbán ellenfele vagy, hiszen az ő helye kell neked, nem szégyelled, nem is kell, hogy miniszterelnök akarsz lenni, de tartalmi értelemben, politikád lényege szerint te nem a Fidesz ellenfele vagy, hanem maga a Fidesz”.

A DK elnöke megjegyezte, se a világról, se Európáról, se Magyarországról alkotott nézeteivel nem ért egyet.

„Orbánt nem megbuktatni, hanem, ahogy mondják, felfelé buktatni szeretnéd. Nem elszámoltatni akarod, hanem az Európai Tanács vagy a Bizottság elnöki posztját ajánlanád neki, ha úgy tetszik, kitüntetnéd. Szerinted olyan európai víziója van, ami alkalmassá és érdemessé teszi őt erre. Azt javaslod, hogy »kössünk egy dealt a miniszterelnök úrral«”.

Gyurcsány szerint a DK nem akar megegyezni a kormányfővel, megbuktatni és elszámoltatni akarja – zárta mondandját posztjában a DK elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Add tovább!” – Magyar Péter fontos határidőkre hívta fel a követői figyelmét
Három fontos határidőről is írt Magyar, melyek a nyakunkon vannak. Emellett szavazatszámlálók jelentkezését is várja a TISZA Párt.

Link másolása

„Add tovább” – ezzel kezdte kedd reggeli posztját Magyar Péter. A TISZA Párt elnöke arra hívta fel a követői figyelmét, hogy még 12 nap van hátra a választásokig. Majd hozzátette:

„Kérem, hogy jelentkezzetek minél többen szavazatszámlálónak, hogy meg tudjuk óvni a választás tisztaságát!”

Ennek határidejéig még két nap van, akár a a külképviseleti névjegyzékbe vétel iránti kérelmetek beadására.

Szintén május 31-én, 16 óráig nyújthatja be a kérelmét az, aki másik magyarországi településen kíván szavazni, mint ahol a lakcíme van – folytatta Magyar, hozzátéve:

„Éljetek a lehetőséggel! A hazátok számít rátok.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk