Magyar Péter évfordulós interjúja: „Miniszterelnöki ambícióim nincsenek, de hogyha ez a felkérés, készen állok rá”
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke kedd este a Partizán élő műsorában mesélt arról, hogyan formálta át az életét és a magyar politikát az elmúlt egy év. Felidézte azt az időszakot, amikor Novák Katalin és Varga Judit lemondása után váratlanul lépett be a közéletbe.
Magyar Péter szerint az elmúlt egy évben szinte minden megváltozott az országban. Tavaly ilyenkor még reményvesztett hangulat uralkodott, de azóta rengeteg esemény történt.
– mondta, kiemelve, hogy ilyen mértékű összefogást és bizakodó várakozást korábban nem látott Magyarországon. "Senki nem gondolhatta, hogy annak az interjúnak ilyen következménye lesz" – tette hozzá, utalva a tavalyi szereplésére.
Az interjúban kifejtette, hogy véleménye szerint az országot egy "Mészáros-Tiborcz-Orbán-részvénytársaság" irányítja, de ő sosem ígért elszámoltatást.
"Aki hisz a hatalmi ágak szétválasztásában, az nem ígérhet ilyet" – hangsúlyozta. A Tisza Párt célja az, hogy visszaállítsák az igazságszolgáltatás függetlenségét, és újra működjön a fékek és ellensúlyok rendszere. "Olyan még nem volt Magyarországon, hogy a bíróknak tüntetniük kelljen a független igazságszolgáltatásért."
Az elmúlt hónapokban több mint ezer korrupciógyanús esetről érkezett hozzájuk bejelentés, de ezekről egyelőre nem árulnak el részleteket. Magyar szerint fontos taktikai kérdés, hogy mikor hozzák nyilvánosságra az ügyeket. A legérzékenyebb eseteket olyan vádhatóság elé szeretnék tárni, amely valóban foglalkozik velük, hogy ne adhassanak esélyt a bűnözőknek a kibúvásra.
A beszélgetés során Magyar arról is beszélt, hogy a bírói kinevezéseknél és az ügyek szignálásánál rendszerszintű problémák vannak. Felhívta a figyelmet arra, hogy
Magyar Péter kiemelte, hogy a Tisza Párt kormányra kerülése esetén minden politikai hibának lesz következménye. Aki nem teljesíti az ígéreteit, annak le kell mondania. Orbán Viktor és családja ellen vagyonosodási eljárást indítanának, mert szerinte hatalmas vagyont halmoztak fel jogtalanul.
– jelentette ki. A Direkt36 dokumentumfilmjét csak a "felszín kapargatásának" tartja, de bizonyítékokat egyelőre nem mutatott be. Azt ígérte, ha lesznek bizonyítékai, bemutatja azokat.
Az előrehozott választások kérdését is érintette, és elmondta, hogy szerinte csak akkor kerülhet erre sor, ha a kormány úgy érzi, hogy ezzel minimalizálhatja a vereségét. "Nincs több időnk, és nem adunk több esélyt. Hozzák előre a választás napját a lehető legkorábbi időpontra" – fogalmazott az újévi beszédében.
Magyar Péter szerint a Tisza Párt példátlan összefogást ért el. Még az őszi hidegben is képesek megtölteni a vidéki nagyvárosok főtereit. Közben folyamatosan zajlik a pártépítés, a kampánycsapat szervezése és a Tisza Szigetek kialakítása. "Csak januárban 300 új Tisza-sziget alakult, így most már 1500-nál is több ilyen szervezet van" – mondta. A párt állítása szerint transzparens módon választja ki a képviselőjelöltjeit, és a több mint tízezer jelentkező közül már két HR-szűrésen is átestek. "Valós munkát folytatnak a képviselőink" – emelte ki.
– mondta, hozzátéve: "Ezt szerették volna az emberek, vagy a sors könyvébe így volt megírva."
A beszélgetésben szóba került az elhíresült Menczer-vita is. Magyar Péter szerint az esetet lehetett volna jobban kezelni. "Menczer Tamás egy gyermekotthon előtt, egy csokit nem hozva odajött balhét csinálni, mint a legrosszabb kocsmatöltelék. Nem véletlenül. Előtte két napig készítették erre ezt a jóembert" – fogalmazott. Hozzátette: "Nem rendőrt kellett volna hívni, hanem orvost."
A kampányfinanszírozás kérdésére Magyar Péter elmondta, hogy semmilyen állami támogatást nem kapnak, és külföldről sem érkezik pénz a párthoz.
"10-20 millió a legnagyobb utalás, de hogy ez kitől származik, azt nem hozzák nyilvánosságra." Magyar szerint 10-20 milliárd forint szükséges egy választás finanszírozásához. "Abból tudjuk finanszírozni, amink van." Csányi Sándor támogatásáról szóló pletykákat cáfolta, és hangsúlyozta, hogy Csányi cégei valós tevékenységet végeznek.
A Tisza Párt február 15-én egész napos rendezvényt tart, ahol szakpolitikusok, kerekasztal-beszélgetések és országértékelő beszéd is várható. Magyar Péter szerint a rendezvény is bizonyítja, hogy pártja transzparensen és hatékonyan működik.
VIDEÓ: Az interjú