HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter Orbán Viktor békemissziójáról: Elmondta-e a miniszterelnök úr Putyinnak, hogy ne bombázzon gyerekkórházakat?

Magyar Péter szerint valószínű, hogy Orbán Viktor tényleg békét akar, „bár a háborút nagyon jól tudja politikai célokra használni.”


Mint arról korábban már beszámoltunk, az európai parlamenti választáson hét képviselői helyet is szerző Tisza Párt alelnöke, Magyar Péter a követőit megszavaztatva végül úgy döntött, hogy eredeti elképzeléseivel ellentétben kiutazik Brüsszelbe, és személyesen vesz részt a testület munkájában.

A politikus kedden már bejelentkezett új munkahelyéről, ahol ma megválasztották a Parlament új vezetőjét, Roberta Metsolát.

Délután interjút adott a 444-nek, amiben beszélt a munkájáról és arról, hogyan kívánja összeegyeztetni az európai parlamenti képviseletet az itthoni teendőivel.

Mint mondta, a plenáris ülések hetein 2-3 napot lesz Brüsszelben, ahol a mezőgazdasági bizottság munkájában is részt vesz. Úgy fogalmazott:

„Nem fogok kiköltözni, se Strasbourgba, se Brüsszelbe, nem lesz lakásom, mint sok képviselőnek, gyerekeim is otthon lesznek”.

Magyar Péter beszélt Orbán Viktor békemissziójáról is, amelynek keretében a miniszterelnök Moszkvában és Pekingben is járt. Magyar emlékeztetett arra, hogy néhány nappal Orbán moszkvai látogatása után nem sokkal az oroszok egy súlyos támadás keretében gyerekkórházat bombázott Kijevben.

Magyar Péter szerint azzal önmagában nincsen gond, ha a magyar miniszterelnök elmegy a világvezetőihez.

„De ha van egy rakétatámadás Európa legnagyobb gyermekkórháza ellen Kijevben [...], és van egy magyar kormány, ami az Uniós soros elnöki tisztét tölti be, és odáig nem jut el, hogy azonnal mélyen elítélje ezt az akciót, az orosz akciót, és együttérzését fejezze ki az áldozatokkal meg az ukrán néppel, szerintem az a legalja. Innentől fogva nem biztos, hogy hiteles egy ilyen békemisszió.”

Hozzátette:

„És ha már békemisszió, és elment Zelenszkij elnökhöz, elment Putyinhoz, elment a kínai elnökhöz, elment Trumphoz a NATO-csúcsra, akkor jó lenne, ha beszámolna ezekről. Lehet, hogy csak konteó-szerűen, de az emberekben felmerülhet az, hogy hogyan lehet, hogy a miniszterelnök elment '22 februárjában Putyinhoz, majd utána pár napra rá kitört a háború. Most elment Putyinhoz, és utána lebombáztak egy gyerekkórházat.”

„Elmondta-e a miniszterelnök úr Putyinnak, hogy ti vagytok az agresszorok, ne bombázzál gyerekkórházakat, ne öljél civileket Bucsában, Irpinyben vagy éppen Donbászban. Ne öld meg az orosz nyelvű kisebbséget Ukrajnában, akiket te állítólag meg akarsz menteni”

– fogalmazott Magyar Péter.

Mint fogalmazott: „Én nem vitatom, hogy a miniszterelnök békét akar, bár az nagyon jól látszik, hogy a háborút nagyon jól tudja politikai célokra használni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Terjed a koronavírus új variánsa, ami most erősebb tüneteket okoz – Emellett több betegség okoz gondot
A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy a tünetek megjelenésekor el kell kezdeni a kezelést, hogy ne legyenek szövődmények.


Mindenféle kórokozó megjelent a közösségekben, mondta egy háziorvos az RTL Híradónak. Nátha, covid és influenza szerű tüneteket okozó vírusok is jelen vannak.

Gyorsan terjednek, főleg az újfajta koronavírus. Ez a gyerekeknél enyhébb tünetekkel járnak, de a felnőtteknél erősebb, sokszor magas lázzal járó tüneteket okoz. Ugyanakkor ritkán vezet súlyos betegséghez ez a mutáció. Jellemző tünet a magas láz, és az erős, szúrós torokfájás. A tesztek nem mutatnak pontos diagnózist, ezért fontos, hogy az első tüneteknél azonnal kezelni kell. Enélkül komolyabb szövődmények is kialakulhatnak.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ szerint a következő hetekben nőhet a covidos esetek száma.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Forsthoffer Ágnes: A kormányközeli sajtó által szüleimnek tulajdonított ingatlan egy felcsúti magánszemély tulajdona
A megosztott telken álló ház Mészáros Lőrinc öccséé, ezzel keverték össze a Tiszás politikus családjának ingatlanát.


Forsthoffer Ágnes a közösségi oldalán írta meg, hogy a családjának tuljadonított ingatlan nem is az övék. A TISZA Párt alelnökét azzal vádolták, hogy egy drága ingatlanban lakik a családja. A szállodavezető azonban ezt cáfolta, és azt is elárulta, hogy a képen bemutatott ház kihez köthető.

A közösségi oldalán azt írta:

"A szokásos vasárnapi családi ebédet NEM a képen látható házban fogyasztottuk... A kormányközeli sajtó által szüleimnek tulajdonított ingatlan ugyanis nem lakott. A tul.lap szerint - egészen bizarr módon - éppen egy felcsúti magánszemély tulajdona."

Majd azt is megírta:

"SOSEM cserélnénk el rá a 40 éve kalákában épült, és számtalan emléket hordozó szülői házat!

A rólunk szóló cikkek hemzsegnek a csúsztatásoktól, téves adatoktól és költői túlzásoktól: a szállodánk a hét elején még lepukkant, igénytelen és koszos volt, a hét végére már "kiemelkedő piaci potenciálja" miatt értéke meghaladta a hatvanpusztai majorságét."

A 24.hu cikke szerint Mészáros Lőrinc öccsének és sógornőjének tulajdonában van a balatonfüredi ház. A tulajdoni lapot ellenőrizték, és aszerint egy megosztott telekről van szó. Az egyik felén áll a 2020 óta Mészáros János és felesége tulajdonában álló villa. A másik telek részen van Forsthoffer Ágnes családjának egy kisebb háza.

A lap megjegyzi, hogy Mészáros János az elmúlt öt évben több mint 4 milliárd forintnyi osztalékot vett ki a társaságaiból.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Felhőszakadás Dunaújvárosban, így állt a víz a város utcáin
A Duna-parti város környékére is felhőszakadás zúdult, ami villámárvíz kialakulásához vezetett, és több utcát elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadékvíz.


Intenzív záporok, zivatarok indultak be kora délután hazánkban a hidegfront mentén, melyek helyenként 20-30 millimétert meghaladó csapadékot hagynak hátra, írta az Időkép.

Dunaújváros nem úszta meg:

a város környékére is felhőszakadás zúdult, ami villámárvíz kialakulásához vezetett, több utcát elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadékvíz.

Még a dunaújvárosi webkameránk felvételén is látszott, hogy önti el a víz az egyik forgalmas kereszteződést.

A front és vele együtt a zivatarok lassan vonulnak kelet, délkelet felé. A Dunaújvárost elmosó felhőszakadás Kecskemét irányába haladt tovább.

A villámárvíz fotói ITT láthatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy miért nem lőtték le az orosz drónt, ami megsértette Románia légterét
A román védelmi minisztérium közlése szerint az orosz akció provokációt jelent, és veszélyezteti a román állampolgárok és a NATO biztonságát.
MTI - szmo.hu
2025. szeptember 14.



Kaja Kallas, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy orosz drón szombaton megsértette Románia légterét, a tisztségviselő Moszkvát "felelőtlen eszkalációval" vádolta.

"Az orosz drón román légtérsértése ismét egy uniós tagállam szuverenitásának elfogadhatatlan megsértése" - írta Kallas vasárnap az X közösségi oldalon közzétett bejegyzésében. Hozzátette: a folytatódó eszkaláció veszélyezteti a térség biztonságát.

"Szolidaritásunkat fejezzük ki Romániával, és szoros kapcsolatban vagyok a bukaresti kormánnyal"

- közölte.

A román védelmi minisztérium vasárnap közleményében megerősítette, hogy egy Oroszország által az ukrajnai célpontok ellen bevetett Geran típusú drón hatolt be Románia légterébe. A drónt 18.05 órakor észlelték a Dobrudzsa északi részét felügyelő F-16-os vadászgépek.

A tárca szerint a drón mintegy 50 percig tartózkodott a román légtérben, majd Pardina térségénél távozott Ukrajna irányába.

Bár a pilótáknak volt engedélyük a drón lelövésére, a járulékos kockázatok miatt végül nem nyitottak tüzet.

A műveletben két, német Eurofighter Typhoon is részt vett, amelyek 21.30 óráig biztosították a román légteret.

A román védelmi minisztérium határozottan elítélte Oroszország "felelőtlen akcióit", amelyek szerintük provokációt jelentenek, veszélyeztetik a román állampolgárok és a NATO biztonságát.

A bukaresti tárca adatai szerint az ukrajnai háború kezdete, 2022 februárja óta Oroszország 52 alkalommal hajtott végre dróntámadást a román határhoz közeli célpontok ellen. Ezek során 38 esetben hullottak dróndarabok román területre, tízszer pedig a drónok közvetlenül is megsértették Románia légterét.


Link másolása
KÖVESS MINKET: