HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter már embereket toboroz a „küldetéséhez” – eddig is sok önkéntes segítője van

Varga Judit volt férje e-mailben várja azok jelentkezését, akit tevőlegesen részt vennének kezdeményezésében. Állítása szerint nagyon sokan biztosították már szimpátiáukról.


Azon után, hogy néhány napja a Telex interjújában nem zárta ki, hogy pártot alapít (esetleg együtt működik egy létező kis párttal), már embereket toboroz akciójához Magyar Péter.

Az utóbbi három hétben hatalmas érdeklődésre szert tevő ügyvéd, Varga Judit volt vezető fideszes politikus exférje csütörtök esti Facebook-bejegyzésében megköszönte a támogatást követőinek, akik immár 98 ezren vannak.

„Az életet nem választjuk, hanem éljük. Azt mondják, sokszor az út fontosabb, mint maga a cél, mert mire a végső célunkat elérjük, már más emberek leszünk. Próbáljuk ki együtt”

– írja a posztban Magyar, aki egy elérhetőséget is megad, ahova az ötleteket, tanácsokat várja.

Magyar e-mailben várja azoknak a jelentkezését, akiknek „bármilyen javaslatuk, ötletük lenne, vagy csak valamilyen módon csatlakoznának a közös küldetésünkhöz, amit Magyarországnak hívnak”.

Ambíciózus tervéhez hozzáteszi: „Lépésről lépésre haladunk, alulról építkezünk, de mint tudjuk, indultak már nagy dolgok egy kis garázsból.”

A NER-nek az utóbbi hetekben keményen nekimenő üzletember szerdán az Integritás Hatóság elnökével találkozott, és reméli, hogy kormányközeli visszás ügyek nyilvánosságra elé tárásának valamilyen következményei lehetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint az amerikai alelnök azért jön Budapestre, hogy magyar katonákat kérjen az iráni háborúhoz
A TISZA Párt elnöke szerint már nemcsak Gulyás Gergely kijelentése utal arra, hogy a kormány beszállna az iráni háborúba. A politikus követeli, hogy Orbán Viktor és a Fidesz hagyjon fel a háborús készülődéssel.


Magyar Péter szerint nemcsak Gulyás Gergely csütörtöki kijelentése utal arra, hogy szerinte a kormány beszállna az iráni háborúba, hanem a honvédelmi miniszter egyik megszólalása is.

A TISZA Párt elnöke a Facebook-oldalán tette közzé azt az interjúrészletet, amelyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf arra a kérdésre, hogy „Magyarország engedélyezne-e egy ilyen típusú katonai vagy bármilyen más típusú betelepítést”, annyit mondott, hogy ahogy korábban, úgy most sem válaszol.

„Csapatmozgásokat nem kommentálok” – jelentette ki a miniszter. Majd amikor a Partizán riportere, Gulyás Márton arra kérte, legalább azt mondja meg, érkezett-e ilyen kérés az Egyesült Államok részéről, Szalay-Bobrovniczky ismét azt a választ adta, hogy „semmilyen csapatmozgást, belső katonai dolgot” nem kommentál.

A minisztert azért faggatták erről, mert Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón a 444.hu riporterének kérdésére, miszerint Donald Trump kérésére küldenének-e magyar katonákat az Irán által lezárt Hormuzi-szoros felszabadítására, úgy reagált: „ha ő [Donald Trump] ezt kérné, akkor megfontolnánk”. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentésére Orbán Viktor Brüsszelben, az EU-csúcs után azt mondta, „marhaság”.

Magyar Péter szerint „Gulyás Gergely háborús mondata után Orbán honvédelmi miniszterének megszólalása is arra utal, hogy Orbánék beszállnának az iráni háborúba.”

„Egyértelműnek tűnik, hogy azért jön az amerikai alelnök Budapestre, hogy Orbánék részvételét kérje a háborúban”

– írta Facebook-posztjában a TISZA elnöke.

Azt üzente: „Követeljük, hogy Orbán Viktor és a Fidesz hagyjon fel a háborús készülődéssel! Követeljük, hogy utasítsák el Magyarország részvételét a háborúban!”.

Arról szerdán érkezett hír, hogy JD Vance amerikai alelnök a napokban Budapestre utazhat, hogy támogassa Orbán Viktor választási kampányát. Erről a Reuters hírügynökség írt először, majd az Indexnek kormányzati források is megerősítették a hírt. A látogatás azonban korántsem biztos. Az alelnök ugyanis Washingtonban maradhat, amíg tart az Egyesült Államok és Izrael légi háborúja Irán ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Rogán titkosszolgálati főnöke személyesen felügyelte az ukrán pénzszállítók elleni akciót - írja a VSquare
Egy kampánycélú titkosszolgálati akció volt a művelet - állítja az oknyomozó portál, amit a TEK központjából személyesen Farkas Örs, Rogán Antal titkosszolgálatokat felügyelő államtitkára vezényelt. Arra számítottak, fegyvereket találnak, és a cél Zelenszkij provokálása volt.


A március 5-én végrehajtott látványos TEK-rajtaütés, amely során pénzt és aranyat foglaltak le egy ukrán pénzszállító konvojtól, valójában nem egy bűnügyi akció, hanem egy kampánycélú titkosszolgálati akció lehetett – állítja a VSquare friss hírlevele.

Március 5-én a Terrorelhárítási Központ kommandósai csaptak le az ukrán állami tulajdonú Oscsadbank két páncélozott járművére, miközben azok Bécsből Kijevbe tartva haladtak át Magyarországon. A művelet során a bank hét alkalmazottját őrizetbe vették, a rakományt pedig lefoglalták. A kormányzati kommunikáció szerint a szállítmány illegális volt, „háborús maffiához” köthető, és vizsgálni kell, hogy a pénzből jutott-e itthoni politikai szervezeteknek. A hatóságok hivatalosan pénzmosás gyanújára hivatkoztak.

A VSquare ezzel szemben egy politikailag motivált titkosszolgálati akcióról ír, amelynek célja az volt, hogy propaganda célokból konfliktust provokáljon Ukrajnával az április 12-i választások előtt. Úgy tudják, az akciót Farkas Örs, a polgári hírszerzést felügyelő államtitkár felügyelte.

Ő a titkosszolgálatokat és a kormánypropagandát is felügyelő Rogán Antal egyik kulcsembere és államtitkára a Miniszterelnöki Kabinetirodán.

Négy, a műveletről részleteket ismerő forrás alapján azt írják, a itkosszolgálati akcióra az szolgáltatta az ürügyet, hogy a szállítmányt egy volt SZBU-tiszt kísérte. Így hivatalosan kémelhárítási vizsgálat indult.

A VSquare szerint a magyar titkosszolgálatok legalább 2026 januárja elejétől figyelték a bank pénzszállítóinak rendszeres útjait Bécs és Ukrajna között. A titkosszolgálati megfigyelés egy részét külföldön végezték: a magyar szolgálatok például azonosították, melyik bécsi szállodában szállnak meg az ukrán pénzszállítók, és feltérképezték az Ausztrián átvezető útvonalaikat.

Az eredeti elképzelés az volt, hogy amennyiben fegyvereket találnak az ukránoknál, akkor ebből majd egy terrorizmusra vagy illegális fegyvercsempészetre utaló narratívát tudnak felépíteni.

Ezért bízták a TEK-re a rajtaütést, amelyet Farkas Örs személyesen felügyelt a TEK vezetési pontjáról, a polgári titkosszolgálatok képviselőinek jelenlétében.

Ez a terv azonban nem vált be. A rajtaütésnél kiderült, hogy az ukránoknál nincsenek fegyverek, valamint rendben vannak az irataik is. Ekkor kapkodva kidolgoztak egy „B-tervet": a NAV-ot kérték meg, hogy pénzmosás gyanúja címén indítson vizsgálatot. Ez a lépés az oknyomozó portál szerint a NAV-on belül is nagyon komoly felháborodást váltott ki, mivel még a hatóság saját pénzmosás-ellenes részlegét sem vonták be kezdetben a folyamatba.

Mivel razziának, az azt követő előállításnak, az ügyvéd nélküli kihallgatásoknak és az ukrán kísérők kiutasításának semmiféle valódi jogi alapja nem volt, utólag próbálták jogilag megalapozni az egészet egy sebtében hozott kormányrendelettel, majd a parlament rendkívüli eljárásban elfogadott törvénymódosításával.

Az akció rögtönzött, politikailag vezérelt jellegét VSquare szerint az mutatja a legjobban, hogy a pénzszállítók kapcsán terjesztett „háborús maffiáról" szóló narratíva ellenére a katonai titkosszolgálatot még csak nem is tájékoztatták a műveletről, a Honvédelmi Minisztériumot pedig csak azután értesítették, hogy a TEK a rajtaütés során rájött: nincsenek kéznél olyan járművei, amelyekkel el tudná szállítani a lefoglalt ukrán furgonokat és azok rakományát. Ezért végül katonai szállítóeszközöket kellett kérniük a helyzet megoldásához.

Ennek ellenére a művelet értelmi szerzői az egész akciót sikeresnek tartották, mert szerintük Zelenszkij a pénzszállítók lekapcsolása miatti dühében tett olyan kijelentéseket március 5-i délutáni sajtótájékoztatóján, amelyeket Orbán Viktor személye elleni fenyegetésként lehetett értelmezni.

Zelenszkij arról beszélt, hogy odaadja katonáinak annak a személynek az elérhetőségét, aki blokkolja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós uniós támogatási csomagot.

Vagyis úgy látják, a provokációjuk sikerrel járt, és bele tudták hergelni az ukrán elnököt egy olyan kijelentésbe, amely jól jött a Fidesz-kampánynak

A Miniszterelnöki Kabinetiroda és a NAV nem válaszolt a VSquare megkereséseire. Eközben az Oscsadbank jogi képviselője hivatali visszaélés és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett a magyar ügyészségen.

Korábban ugyancsak a VSquare írta meg, hogy a rajtaütés napján a NAV-rajtaütés egyik kulcsszereplője nagy, több mint százfős ünnepséget tartott egy somogyi farmon előléptetése alkalmából. Magas rangú NAV-vezetők, kormányzati tisztviselők és politikusok is szerepeltek a vendéglistán.

Másnap az egyik meghívottat, egy NAV-dandártábornokot holtan találtak a farm melletti tóban; a hatóságok belső értékelése szerint baleset történt.

A rendőrség és a NAV azonban nem adott ki nyilvános tájékoztatást, a portál értesülései szerint azért, nehogy eltereljék a történtek a figyelmet a pénzszállító elleni akcióról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kétmillióra büntette Kövér László Hadházy Ákost, aki a követőitől kért segítséget ennek kifizetéséhez
A képviselőnek kötelező volt megjelennie a bíróságon egy rágalmazási perben, ezért nem tudott ott lenni a parlamentben. A távolmaradását igazolta is, a házelnök azonban nem fogadta el.


Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán jelentette be, hogy Kövér László házelnök ismét megbüntette, ezúttal kétmillió forintos bírságot szabott ki rá.

„Most éppen az volt a bűnöm, hogy a bírósági idézésnek megfelelően elmentem a komlói bíróság tárgyalására és emiatt nem vettem részt a parlament szavazásán (és nem hallgattam meg Orbán aljas és zagyva szónoklatát)”

– fogalmazott Hadházy. Szerinte alábecsülte Kövér Lászlót, mert nem gondolta, hogy „ekkora g.ciségre (és nyilvánvaló törvénytelenségre) még ő sem vetemedik.”

A képviselő felidézte, hogy az Országgyűlés korábban kiadta a mentelmi jogát egy rágalmazási perben, amelyet Simon Miklós fideszes képviselő és felesége indított ellene. A tárgyalás Komlón volt, éppen akkor, amikor a parlamentben Orbán Viktor beszélt, majd több szavazás is következett.

Hadházy állítása szerint előre jelezte a bíróságnak, hogy aznap szavazás lesz, de a bíróság közölte, hogy a tárgyalást megtartják, és azon magánvádlottként kötelező megjelennie.

A politikus azt írja, nem gondolta, hogy Kövér Lászlónak „lesz képe nem elfogadni az igazolást”. Hozzáteszi, a döntéshez nem kapott indoklást. „Annyit írt csak, hogy neki ehhez joga van… Nekem viszont nincs jogom jogorvoslatra” – áll a bejegyzésben.

Hadházy Ákos ismét a támogatói segítségét kéri a büntetés kifizetéséhez.

„Nagyon szégyellem, de még egyszer kérem a segítségüket azért, hogy ez a beteg lelkű ember ne vigyoroghasson a bajsza alatt. Kétmillió forint nagy pénz, de természetesen nem megyek tönkre benne. Csak az segítsen, akinek ez tényleg nem okoz gondot”

– írta.

Nem ez az első eset, hogy a képviselőt jelentős pénzbüntetéssel sújtják. Tavaly márciusban 7 millió forintra bírságolták, miután egy korábbi miniszterelnöki beszédet játszott le a parlamentben. Később, az áprilisi, gyülekezési törvény módosítása körüli tiltakozó akciók után 12 millió forintos bírságot kapott, és több ülésnapról ki is tiltották.

A házelnöki hivatal és a kormánypárti média az ehhez hasonló szankciókat jellemzően azzal indokolja, hogy nem a képviselői vélemény tartalmát, hanem a Ház rendjének megsértését és az ülés akadályozását büntetik, ami szerintük a legsúlyosabb fegyelmi vétségek közé tartozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A Fidesz Salgótarjánban is bevetette az ukrán zászlót a Tisza Párt ellen
Fenyvesi Gábor fideszes alpolgármester videón vállalta a Kapitány István fórumán tartott akciót. Magyar Péter pártja úgy reagált, ők maradnak a magyar zászlónál.


Ukrán zászlóval várták Salgótarjánban a Tisza Párt fórumán Kapitány Istvánt. Az akcióról a város fideszes alpolgármestere videót is közzétett, amiről a Telex számolt be elsőként.

„Kapitány urat, a Shell globális volt alelnökét fogadtuk a gazdájának a zászlójával, egy ukrán zászlóval. Isten hozta Salgótarjánban”

– mondta a felvételen Fenyvesi Gábor.

A Tisza Párt közleményben reagált az esetre. „Úgy tűnik a Fidesznél azt tervezik, hogy a kampány végéig minden nap lejjebb süllyednek. Március 15-én Orbán Viktor gyerekeket küldött ukrán zászlóval, Salgótarjánban Becsó Zsolt a sameszait küldte maga helyett ukrán zászlóval hülyét csinálni magából.” A párt hozzátette: „Mi a Tiszánál maradunk a magyar zászlónál és a békénél”.

Magyar Péter pénteken a Facebook-oldalán reagált az akcióra. Azt írta: „

Tegnap este Salgótarjánban már büszkén vállalták a helyi fideszes vezetők az ukrán nemzeti színeket, és egy hatalmas ukrán zászlóval pózoltak, amit aztán haza is vittek. Mi a Tiszánál maradunk a magyar nemzeti lobogónál. Még 23 nap van hátra a Fidesz szánalmas vergődéséből. Addig is hasonló öngólokat kívánunk!”

Ahogy arról beszámoltunk, múlt vasárnap a Tisza Párt Nemzeti Menetének kezdetén, a Deák téren egy hatalmas kék-sárga zászló jelent meg a tömegben. Egy szemtanú korábban azt mondta, egy 8-9 fős csoport a semmiből megjelenve feszítette ki az ukrán lobogót. Később kiderült, hogy az akcióban két olyan fiatal is részt vett, akik nem sokkal korábban a Bajcsy-Zsilinszky úton egy lakásból „Üdvözlünk a háborús meneten!” feliratú molinót lógattak ki. A 444 szerint az egyik fiatal az akció előtt a Fidelitas budapesti elnökével, Balog Gézával fotózkodott ugyanabban az épületben, Balog pedig ugyanarról az erkélyről nézte a menetet. Mohácsy István, a Fidelitas elnöke a 444-nek azt mondta, „nincs közük az akcióhoz, nem vettek részt benne”.

A kormány nevében Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón közölte, nem tud arról, hogy a vasárnapi zászlókifeszítők a Fidelitashoz köthetők lennének, és szerinte az államnak nincs vizsgálnivalója az ügyben. Orbán Viktor az EU-csúcs előtt nyilatkozva nevetségesnek nevezte már a felvetést is, hogy a Fidesz elnökeként esetleg vizsgálnia kellene azt, hogy a Fidesznek köze volt az akcióhoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET: