HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter: Lengyelországban megnyerték a választást, és másnap kirúgták a közmédia vezetőit, nálunk is ez lesz

A TISZA Párt politikusa egy kampányrendezvényen elmondta, ők is így járnának el a Fidesz propagandagépezetével.

Link másolása

Komlón tartott beszédet és rögtönzött lakossági fórumot Magyar Péter. A TISZA Párt politikusa több olyan dolgot elmondott, amit már országjárása többi állomásán is, majd a közönségből kérdezhettek.

Egy helyi lakos arra volt kíváncsi, hogy Magyar hatalomra kerülése esetén hogyan tudná korlátozni a propagandát. A politikus erre úgy válaszolt: szerinte először nem törvényekkel kell korlátozni, hanem az új többség kialakulásával úgy, vagy még ügyesebben terveznek eljárni, mint a lengyelek.

„Mi történt Lengyelországban? Mindenki meglepetésére Donald Tusk megverte a hivatalban lévő, Orbánhoz hasonló Kaczynski-kormányt, ahol ugyanolyan propaganda volt, mint itt – egyébként Orbántól tanulták. [...]

Megnyerték a lengyel választást, és másnap kirúgták a lengyel közmédia vezetőit.

Lehet azon vitatkozni, hogy ezt jogszerűen tették-e vagy nem. De azt mondták, hogy ahol gyalulnak, ott hullik a forgács”

– tette hozzá Magyar Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kósa Lajos Magyar Péter testőreiről: Viziviczky birodalmában, a Hajógyári Szigeten voltak ilyen arcok
A Fidesz alelnöke szerint ő olyan testőröket választana, akik „kinéznek valahogy”, öltönyösek, napszemüvegesek. A politikus azt is elmondta, hogy szerinte miért olyan a TISZA Párt politikusa, mint egy kék bálna.

Link másolása

Kósa Lajos is megszólalt Magyar Péter debreceni tüntetéséről. A politikus a Bayer Show-ban értékelte a nagygyűlést. Szerinte a TISZA Párt alelnöke a Nagytemplom előtt „kicsit tájidegen volt, mint az akácfa a Nagyerdő tölgyesei között”.

Úgy vélte, hogy 6-7 ezer ember jelent meg a tüntetésen, amiből „2000-2500 volt debreceni, akiket ismertünk, a többiek szemmel láthatólag látogatók voltak”. Hozzátette, hogy az ellenzéknek két éve 35-40 ezer szavazója volt, így a 2500 megjelent nem sok. De szerinte ezek is csak bámészkodtak.

„Úgy voltam vele, mint amikor a Hajdú-Bihari Napló április 1-jén megírta, hogy a csónakázó tóba, Nagyerdőn kék bálnát hoznak. Akkor sok ezer ember kiment, és várta a kék bálnát. Tehát az emberek kíváncsiak: jön a Magyar Péter, meg kell nézni. Olyan, mint a kék bálna, tudjuk, hogy van. Most ide jött a városba, kimegyünk, de azért otthon nem tartanánk, nem?”

A város országgyűlési képviselője a nadrágszíjas és anyák napi plakátokat is értékelte: úgy vélte, hogy minden idők leghatékonyabb kampánya volt, mert csak 150 ezer forintot költöttek rá, és mégis mindenki ezzel foglalkozott - írja a 444.hu.

A Fidesz alelnöke ezután kitért arra is, hogy Magyar Péter egy egyszemélyes párt. "Nincs mellette egy darab politikus sem. A legismertebb arcok azok az ilyen fogdmeglegények, akik... ha már őrséggel, testőrökkel járnék, akkor legalább ilyen fess, öltönyös, napszemüveges... tehát valamilyen digókat néznék ki, akik úgy néznek ki valahogy..." - mondta.

"Ez tényleg olyan volt, mint a Viziviczky-nek a birodalmában volt a Hajógyári Szigeten, ott voltak ilyen arcok".

"Nem is ment feléjük az ember" - tette hozzá.

Végül elmondta, hogy 34 éve parlamenti képviselő, és emlékszik néhány "ilyen alakra" - mondta Magyar Péterről. Mindenki jött megváltani a világot, de ez nem sikerült senkinek sem. Ezt jósolja most a TISZA Párt politikusának is.

VIDEÓ: Kósa Lajos a Bayer show-ban


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Fotók, videók: Pünkösd hétfő is jégesőt hozott, volt ahol villámárvíz is kialakult
Megint lecsapott a vihar az országra, villámlással, nagy mennyiségű esővel, tubával, mini árvízzel és sokfelé jéggel.

Link másolása

Sok helyen alakultak ki zivatarok, akadt olyan hely, ahol 10 fokot hűlt miattuk a levegő - írja az Időkép.

Az idei pünkösd igen zivatarosra sikeredett: pünkösdvasárnap is csapkodtak a villámok, több helyen alakultak ki zivatarok, záporok. A Duna-Tisza közéről, északkeletről és Környe környékéről is többen számoltak be jégesőről, ezek mérete a cseresznye nagyságát eddig nem nagyon haladta meg.

A vihar lecsapott Budapestre is, sőt tuba is kialakult Gyömrő felett.

Fotó: Molnár Éva / Időkép
Fotó: Bolyhoska - Budapest / Időkép
Fotó: Madimark / Időkép


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Megrázó videó került elő a Hamász által túszul ejtett 8 éves magyar-izraeli kislányról
51 napig tartották fogva a gyereket a terroristák. Röviddel elrablása készült a most nyilvánosságra hozott felvétel.
FM. Kép: X - szmo.hu
2024. május 20.


Link másolása

Közzétett az Izraeli Védelmi Erők egy szívszorító videót arról a két magyar-izraeli lányról, akit október 7-én raboltak el a Hamász terroristái az otthonukból, miközben végeztek családjukkal – írja a Hetek.

A 8 éves Ella Eljakim és a 15 éves Dafna Eljakim 51 napnyi rabság után szabadult ki egy túszalku keretében. A most nyilvánosságra hozott videót a Hamász készítette. Ebben a lap szerint Ella a következőket mondja a terroristák zászlója előtt állva:

„A nevem Ella Eljakim, Noam kislánya vagyok, 8 éves. A Hamász foglya vagyok, arra kérem Bibit, hogy szabadítson ki minket.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nincs vége az ítéletidőnek: heves viharok jönnek kedden, zivatar és felhőszakadás miatt is riasztást adtak ki
Intenzív villámlás, nagyobb méretű jégeső, felhőszakadás és viharos szél kísérheti a zivatarokat.

Link másolása

Nem ússzuk meg kedden sem záporok, zivatarok nélkül. Kezdetben csak elszórtan számíthatunk kisebb esőre, záporra, majd délután megérkeznek a hevesebb események. Dél felől egy kiterjedt zivatarrendszer éri el a Dunántúlt, mely a délutáni és az esti órákra egyre többfelé fog zivatarokat okozni ott, ugyanakkor a késő délutáni és esti órákban a Duna-Tisza közén is számítani kell viharokra. Az esti órákban Budapestet és térségét is elérik majd a zivatarok - írja az Időkép.

A zivatarokat kedden többfelé felhőszakadás, nagyobb méretű jég, viharos széllökések és intenzív villámlás kísérheti.

Emiatt a HungaroMet a figyelmeztető előrejelzésében Baranya, Tolna, Somogy és Zala vármegyékre másodfokú figyelmeztetést adott ki a hét második napjára, máshová pedig elsőfokú figyelmeztetést a várható zivatarok miatt.

A veszélytérképet ITT láthatod.

Kedden folytatódik az esős, záporos, zivataros idő, délután és este hevesebb viharok érkezhetnek nyugat, délnyugat felől, akár zivatarlánc is kialakulhat. Napközben még hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap. Sokfelé lesz élénk, erős a délkeleti szél, zivatarok környezetében viharos széllökésekre is számítani kell. A csúcshőmérséklet 23 és 30 fok között alakul.

Szerdán már hosszabb időszakokra kisüt a nap, elszórtan még főként az ország északi és keleti felén alakulhat ki eső, zápor, helyenként zivatar. A délnyugati szél sokfelé élénk, délnyugaton erős lehet. Délután 21-28 fokra van kilátás, északnyugaton lesz enyhébb az idő.

Csütörtökön keleten lehet több felhő, másutt többórás napsütés várható. Helyenként eső, zápor, néhány zivatar kialakulhat. Helyenként feltámadhat az északnyugati szél. Délután 22-27 fokra van kilátás.

Pénteken a sok napsütés mellett többségében keleten, északkeleten számíthatunk záporokra, zivatarokra. A déliesre forduló szél többfelé élénk lehet, délután 23-30 fokra van kilátás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: