HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter: Később mutatja be a jelöltjeit a Tisza, meg akarjuk védeni őket a hatalom lejáratókampányától

„A leendő jelöltjeink személyes védelme és a családjaik biztonsága érdekében, a jelöltállítás módját és véghatáridejét megtartva, a kiválasztási folyamat nyilvánosság előtt zajló részét jelentősen lerövidítjük és csak november elején indítjuk el” - írta a Tisza elnöke.


„A Tisza közössége nemcsak Magyarországon, de egész Európában egyedülálló módon nyílt pályázatot hirdetett az országgyűlési képviselőjelölti helyekre” - közölte korábban Facebook-oldalán Magyar Péter.

A Tisza párt elnöke szerint a jelöltjeik „óvónők, vállalkozók, tanárok, gazdák, orvosok, művészek, tudósok, vagy éppen sportolók lesznek”.

Magyar akkor azt is bejelentette, hogy a Tisza jelöltállítási folyamata kétlépcsős lesz.

• Az első körben a több ezer jelentkezőből megnevezik minden választókerületben azokat a jelölt-jelölteket, akiket a párt vezetése ajánl a TISZA közösségének.

• Ezek a jelöltek bemutatkoznak a TISZA Szigeteknek és közösen végigjárják az adott választókerületet.

• A három jelöltből a TISZA Világ applikáción keresztül a politikai közösség két jelöltet kiválaszt, a választókerület teljes lakossága dönthet - szintén a TISZA Világon keresztül - a TISZA végső jelöltjeiről.

Most friss Facebook-posztjában azt mondta a párt elnöke, hogy kiválasztási folyamat nyilvánosság előtt zajló részét jelentpősen lerövidítik, hogy védjék a jelölteket a lejáratókampányoktól.

"A TISZA elnöksége már korábban egyértelművé tette, hogy egyszerre fogjuk bejelenteni az összes egyéni választókerületben azt a 3-3 jelöltet, akiket a TISZA közössége és az adott választókerület lakosságának bizalmába ajánlunk.

Ezen a döntésünkön nem változtatunk, ahogy az eddig példa nélküli demokratikus kiválasztási folyamaton sem: nyílt pályázat, közös döntés.

Majd tízezren jelentkeztek a jövő vezetői pályázatra, már majd ezer jelöltet hallgattunk meg személyesen és HR szakemberekkel a legjobbak közül és az első kiválasztási lépcső a végéhez közeledik.

Az utóbbi napokban és hetekben azonban világossá vált, hogy még komolyabban kell vennünk a vesztét érző, aljas orbáni hatalom fenyegetéseit és a várható embertelen és határokat nem ismerő lejáratásait.

Láthattuk, hogy mit tettek a már bejelentett szakértőinkkel. Láttuk, milyen aljas módon akarták tönkretenni alig 24 óra alatt Forsthoffer Ágnest és családját. Láttuk, mi történt azzal a mentős vezetővel, aki szalonnasütés közben felvett egy, a hatalomnak nem tetsző pólót. Láttuk, mi történt a niklai óvoda vezetőjével, miután átvette tőlünk a szegény sorsú gyerekeknek szánt ajándékokat. És sajnos azt is láttuk, hogy mit tett a hatalom hódmezővásárhelyi propagandája a város rendőrkapitányával.

Az elmúlt hetekben azt is megtapasztaltuk, hogy milyen aljas hazugságkampányra lesz képes adófizetői milliárdokon az orbáni maffia. Képesek a csillagokat is lehazudni az égről, ha úgy érzik, hogy ezzel megnehezíthetik a TISZA további áradását.

Képesek az adócsökkentésre azt hazudni, hogy adóemelés, vagy épp a nyugdíjemelésre azt, hogy az csökkentés.

Ezekre az aljasságokra a TISZA közösségének, beleértve a majd 50 ezer önkéntest is, természetesen reagálnia kell. Mindig a körülményeket figyelembe véve, azokhoz alkalmazkodva kell meghoznunk a döntéseinket, hogy 197 nap múlva megkezdhessük az emberséges és működő ország felépítését.

A fentieket figyelembe véve, az elnökség és a TISZA operatív vezetése úgy döntött, hogy a következő hetekben minden emberi erőforrásunkat a Nemzet Hangja szavazásra és az utcai jelenlétre, valamint a TISZA Szigetek és a több tízezres önkéntes hálózatunk bővítésére és a TISZA Világ applikáció minél szélesebb rétegekhez való eljuttatására fordítjuk.

Egyben a leendő jelöltjeink személyes védelme és a családjaik biztonsága érdekében, a jelöltállítás módját és véghatáridejét megtartva, a kiválasztási folyamat nyilvánosság előtt zajló részét jelentősen lerövidítjük és csak november elején indítjuk el.

A jövő vezetői pályázatra jelentkezők addig is dolgozni fognak. Ajtóról ajtóra járva bizonyíthatják rátermettségüket, mert ezt a választást nem a legprofibban nyilatkozó és hazudozó politikusgépekkel, hanem az emberek között járó, problémáikat ismerő és értő jelöltekkel fogjuk megnyerni.

Orbán Viktoréknak még nincsenek bejelentett képviselőjelöltjeik, pedig ott egyszemélyi döntés lesz mindenről és mindenkiről. Jelenleg is zajlik a maffián belüli harc, hiszen 2026-ban rengetegen veszítik el a jól fizető, zsíros állásukat.

Erről, valamint a TISZA adócsökkentési és nyugdíjemelési programjáról akarta volna elterelni a korrupt hatalom a közfigyelmet a TISZA jelöltjeinek hazug lejáratásával. Nem teszünk nekik szívességet és a lehető legtovább védjük a mai Magyarország legbátrabb embereit, akik kiállnak a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének maffiózói ellen.

Október 1-jén elindítjuk a Nemzet Hangja szavazást, a következő hetekben folytatódik a 80 nap alatt Magyarország körüli országjárás, október 23-án 14.00 órától pedig megrendezzük az eddigi várhatóan legnagyobb rendezvényünket, a Nemzeti Menetet a Deák Ferenc tértől a Hősök teréig."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, mit jelent Orbán Viktor rejtélyes rajza – még az egyetemen fejlesztette ki a technikát
A miniszterelnök elárulta, a jelekkel a gondolatait rendszerezi, nehogy szétcsússzon a mondandója. A különleges technikát még a jogi egyetemen fejlesztette ki a rengeteg tananyag memorizálására.


Orbán Viktor a Blikknek magyarázta el, miért rajzolgat furcsa ábrákat interjúk közben: a miniszterelnök szerint ezek nem krikszkrakszok, hanem egy személyes, rejtjeles jelrendszer elemei, amivel a hosszabb beszélgetések alatt strukturálja a gondolatait. „Ez rejtjeles, rajtam kívül senki nem érti” – mondta a lapnak. A több mint egyórás ATV-interjú végén készült papírlapra Rónai Egon műsorvezető több százezer forintos vételi ajánlatot is kapott, amit jótékonysági célból el is adna.

A kormányfő elmondása szerint a technikát még a jogi egyetemen fejlesztette ki, hogy nagy mennyiségű tananyagot tudjon fejben tartani. Hosszabb interjúknál azért használja, mert egy kérdésre akár öt lehetséges válasz is eszébe jut, ezeket pedig rendszerbe kell foglalnia, hogy a mondandója ne csússzon szét.

„Nagy mennyiségű anyagot akkor tudsz élő tudásként fejben tartani, ha van egy rendszer, ami előhívja”

– fogalmazott. A jelek nem szavakat, hanem a válaszok logikai sorrendjét rögzítik, és szerinte előny, hogy mások számára értelmezhetetlenek.

A miniszterelnök a közösségi oldalán közzétett egy „kulisszák mögötti” videót is, amiben példákat is mondott arra, melyik jel milyen témára utalt, például a gazdasági rendszerre vagy az adózásra. Az ATV-nek adott interjú, amely 15 év után az első hosszabb beszélgetés volt a csatornával, kiemelkedő nézettséget ért el, kevesebb mint egy nap alatt félmillióan nézték meg a YouTube-on. A beszélgetésben olyan témák kerültek elő, mint a miniszterelnök washingtoni útja, az elnöki rendszer bevezetésének lehetősége és az MNB-t érintő kérdések.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
A közúti ellenőrzések során új jogosultságokat kapnak a rendőrök és az ellenőrök
A jövőben a rendőrök akár erőszakkal is elszállíthatják a forgalmat akadályozó járműveket. A bírságoknál pedig már a jogsértéssel okozott hátrány mértékét is figyelembe veszik majd.


Egy összesen 35 oldalas, a közlekedés szinte minden területét érintő törvénycsomagot terjesztett be Lázár János építési és közlekedési miniszter. A javaslat a közúti, légi, vízi és vasúti közlekedés szabályait is módosítaná, a hétköznapokban leginkább az autósok érezhetik majd meg a változásokat.

A tervezet szerint a rendőrség a jövőben kényszerítő intézkedéseket is alkalmazhatna a közúton veszteglő, forgalmat akadályozó járművekkel szemben, hogy könnyebben eltávolíthassa az akadályokat.

A közlekedési hatóság ellenőrei testkamerát viselhetnének, amivel kép- és hangfelvételt készíthetnének, a hatóság pedig az eddigieknél szélesebb körben, önállóan is intézkedhetne, például bírságot szabhatna ki a helyszínen – írta a Portfolio. A bírságoknál új szempontként jelenne meg a jogsértéssel okozott hátrány mértéke, ami differenciáltabb büntetéseket tenne lehetővé.

A teherforgalomban a kormány felhatalmazást kaphatna egy előzetes időpontfoglalási rendszer bevezetésére. Ez azt jelentené, hogy meghatározott tehergépkocsi-kategóriák és határátkelők esetében előjegyzéssel lehetne biztosítani a várakozás nélküli kilépést, enyhítve a nagy forgalmú határszakaszokon rendszeresen tapasztalható torlódásokat.

A csomag a nemzeti jogba is átültetné az EU új, alternatív üzemanyagok infrastruktúrájáról szóló AFIR-rendeletét. Ez az elektromos töltőinfrastruktúra egységesítését, fejlesztését és elérhetőségének javítását célozza, egységesítve a teljesítménykövetelményeket, a felhasználói információkat és a fizetési szabályokat.

A vasúti közlekedésben egyértelműbbé tennék, hogy mely létesítmények és műveletek igényelnek műszaki engedélyt; a körbe bekerülnének például az állomási épületekben található felvonók és mozgólépcsők is. Jelentős változás, hogy korlátozott szintű vasúti forgalmat – például pályafelújítás, műszaki hiba vagy vágányzár esetén – a vasúttársaságok a jövőben csak a közlekedési hatóság előzetes engedélyével tarthatnának fenn. A módosítás célja a külső szakmai kontroll és a közlekedésbiztonság növelése, ami ugyanakkor több adminisztrációval és hosszabb engedélyezési folyamattal járhat.

A közösségi közlekedésben az önkormányzatoknak részletesebb adatokat kellene szolgáltatniuk a közszolgáltatásban részt vevő autóbusz-állományról, a járművek beszerzésének forrásairól, valamint arról, milyen mértékben teljesítik a „tiszta járművek” arányára vonatkozó uniós előírásokat. Az úthálózat fejlesztésénél új szempontként kellene figyelembe venni azokat a kompátkeléseket is, amelyek a hídépítés helyett gazdaságosabb megoldást jelenthetnek. Az útdíjrendszerrel kapcsolatban szintén uniós jogharmonizáció történne az átjárhatóság javítása érdekében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tisza-adatszivárgás: három évet is kaphat, aki nyilvánosságra hozta a neveket – állítja az ügyvéd
Ismeretlen tettes ellen folyik a hajsza, de nemzetközi szál is van az ügyben. A térképet egy texasi domainre töltötték fel, ami alaposan megnehezíti a nyomozást. Tóth Balázs szerint a jogsértés lényege a adatok publikálása.


A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája hivatalból, ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a tiszások adatainak nyilvánosságra kerülése miatt, a gyanú „információs rendszer vagy adat megsértése bűntett” – írta a 444.hu. Mivel az adatokból a politikai szimpátiára is lehet következtetni, Tóth Balázs ügyvéd szerint különleges adattal való visszaélésről is szó van, aminek a büntetési tétele tömeges jogsértés esetén a halmazati szabályok miatt elérheti a három évet.

A Magyar Helsinki Bizottság munkatársa szerint a jogsértés lényege az adatok publikálása volt.

„A jogsértés azzal valósult meg, hogy az adatokat publikálták, mindegy, hogy milyen adatbázisból szerezték meg azokat”

– mondta az ügyvéd.

A nyomozás eddigi adatai szerint nem csupán a Tisza Világ appot letöltők adatai kerültek ki, hanem olyanoké is, akik valamelyik Tisza szigetbe regisztráltak, kitöltötték a Nemzet hangja konzultációt, szavazatszámlálónak jelentkeztek a 2024-es választásra, vagy akár csak a párt webshopjában adtak meg korábban címet.

A történtekért a szakértő szerint Tisza Pártot büntetőjogilag nem lehet felelősségre vonni, hiszen nem a párt publikálta az adatokat. Az más kérdés, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a folyamatban lévő vizsgálata végén kiszabhat bírságot, ha például kiderül, hogy a párt nem tájékoztatta megfelelően az érintetteket. A felelősség nemcsak a térkép készítőit terhelheti, hanem azokat a médiatermékeket, influenszereket és politikusokat is, akik listázták a neveket, linkelték a térképet, vagy leírták, hol lehet elérni az adatbázist.

A Magyar Nemzet például azzal a címmel írt a térképről, hogy „Most mindenki megkeresheti, ki a tiszás az utcájában vagy a falujában”, a cikkben pedig keresgélésre buzdította az olvasókat. Tóth Balázs szerint egy ilyen hangvétel a bíróságon súlyosíthatja a vétkességet. Amikor Rónai Egon a kormánymédia szerepéről kérdezte Orbán Viktor miniszterelnököt, ő elhárította a felelősséget. „Ne tolja rám a kormánymédiát”, illetve „ne tegyen felelőssé olyanért, ami önnek nem tetszik, de nem rám tartozik” – mondta.

Az ügyben három bíró érintettsége is felmerült, akik elvileg letöltötték az applikációt. A Kúria közleményben jelezte, hogy eljárhat ezekben az ügyekben. Tóth Balázs szerint ugyanakkor alaptalan lenne bármilyen eljárást indítani a bírók ellen, mivel az app letöltése vagy a sziget tagság még nem jelent politikai tevékenységet. A törvény azt mondja ki, hogy „egy bíró nem lehet párttag és nem folytathat politikai tevékenységet”. Ez azt jelenti, hogy „egy bíró nem agitálhat, de tiszás pólóban még mézeskalácsot sem oszthat. Politikai véleménye viszont lehet, és tájékozódási joga is van.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„A keresztény kultúrán alapuló értékrendre” nevelnék az óvodásokat már az állami óvodákban is – kijött az új rendelet
Az eddigi „kulturális értékek” passzust cserélték ki. A szakmai szervezetek azért is tiltakoznak, mert szerintük túlságosan „iskolásítják” az óvodákat.


Szerda este egy kormányrendeletben módosították az Óvodai nevelés országos alapprogramját, a változás pedig csütörtöktől minden állami és magánóvodára érvényes.

A rendelet szerint az alapprogram „Az érzelmi, az erkölcsi és az értékorientált közösségi nevelés” című fejezetében „az »a kulturális értékek« szövegrész helyébe az »a keresztény kultúrán alapuló értékrend« szöveg lép.”

A módosítást egy olyan, több témát érintő salátarendeletben hirdették ki, amelynek címe: „A TB-kiskönyv megszüntetésével kapcsolatos végrehajtási szabályok megállapításáról és egyes egészségbiztosítási és köznevelési tárgyú kormányrendeletek módosításáról” – írta a hvg.hu.

A rendeletcsomag bevezetője szerint a „kiemelt cél az egészségügyi ellátások színvonalának emelése”, és ez a csomag tartalmazza az óvodai nevelési program új elemét is. A jogszabály ezen kívül foglalkozik azzal, hogy milyen iratokat kell kötelezően digitális formában benyújtani, módosítja a természetes haláleset definícióját, és megszünteti a háziorvosi ügyeleti díjazásban a lakosságszámtól függő területi szorzókat.

Az óvodai alapprogramban érintett mondat eddig így szólt: „Az óvoda a gyermek nyitottságára épít, és ahhoz segíti a gyermeket, hogy megismerje szűkebb és tágabb környezetét, amely a nemzeti identitástudat, a kulturális értékek, a hazaszeretet, a szülőföldhöz és családhoz való kötődés alapja, hogy rá tudjon csodálkozni a természetben, az emberi környezetben megmutatkozó jóra és szépre, mindazok megbecsülésére.” Ebben a mondatban cserélték ki a kulturális értékek kifejezést.

A mostani módosítás jogi hátterét az Alaptörvény 2020-as, kilencedik módosítása adja, amely rögzítette, hogy az állam „biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.” Az óvodai alapprogramot legutóbb 2025 tavaszán módosították, akkor az óvoda-iskola átmenet erősítésére hivatkozva vezették be, hogy a nagycsoportosoknak napi 45 perces iskola-előkészítő fejlesztő tevékenységen kell részt venniük. Azt a javaslatot akkor civil és szakmai szervezetek is kritizálták, mert szerintük az „iskolásítja” az óvodát és csökkenti a pedagógusok szakmai autonómiáját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk