Magyar Péter: Katonai kémszoftvert találtunk a gépeinken
„Hatalmas élmény volt sok százan együtt ünnepelni a csodálatos Somlónál a magyar szabadság napját és emlékezni Antall József miniszterelnök 34 évvel ezelőtti híres beszédére. Hálás vagyok az önkénteseinknek, a borászoknak és minden helyinek a szeretetteljes fogadtatásért. Köszönöm Jeszenszky Géza egykori külügyminiszternek és kedves feleségének (Antall József unokahúgának), valamint Antall József idősebbik fiának, Antall György ügyvéd úrnak, hogy jelenlétükkel megtiszteltek minket” – fogalmazott Magyar Péter a Facebook-oldalán.
A politikus és követői ezek után felsétáltak a Somló tetejére, és a politikus út közben azt mondta a Telexnek, hogy katonai kémszoftvert találtak a párt számítógépein.
„A részletekről akkor beszélek majd, amikor független laborok visszaigazolják a mi általunk találtakat. A Tisza Pártban rengeteg adatot tárolunk legálisan, sok támadást kaptunk, de adatszivárgás nem történt.
– fogalmazott Magyar Péter, aki a mentelmi jogáról is nyilatkozott annak kapcsán, hogy tavaly konfliktusba került egy fővárosi szórakozóhelyen.
„Abban a pillanatban lemondok a mentelmi jogomról, ha az Orbán-kormány teljesíti a magyar emberek többségének a kívánságát, és hazánk szinte utolsóként csatlakozik az Európai Ügyészségez. Életem végéig raklapokról kellene mobiltelefonokat önteni a Dunába, hogy majdnem annyi kárt okozzak, mint ez az egész oligarcha csapat a magyar nemzetnek” – mondta a politikus.
Felhívta a magyar rendőrök és hatóságok figyelmét arra, hogy szombaton és minden más napon is a magyar embereket védjék meg, ha kell, a hatalom önkényével szemben is.