HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter hatalmas tömeg előtt jelentette be a 12 pontos programját

Közölte, hogy elindítja a Talpra, magyarok! közösségét, és rövidesen bejelenti a politikai pártját is.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. március 15.



Tömegek gyűltek össze március 15-én az Andrássy úton, ahová Magyar Péter hívta azokat, akik szeretnék, ha létrejönne egy harmadik erő, amely képes elhozni Magyarországra a változást.

A nagygyűlést Cserhalmi Györggyel kezdték, a felvétel 1989. március 15-én készült, ahol a színész elmondta a 12 pontot. Azt követően Kálóczi Réka énekelte el Varga Miklós Európa című dalát. Utána Epres Attila és felesége, Madarász Éva olvasott fel leveleket, melyeket Magyar Péter kapott az elmúlt időszakban. Nagy Ervin pedig elszavalta a Nemzeti dalt. Őt követte egy dal az István, a király című rockoperából.

Végül Magyar Péter lépett a színpadra, ahol a Nemzeti dalból idézett és elmondta, hogy 176 éve a Pilvax kávéházban Petőfi Sándor és társai egy új világot álmodtak. Egy olyan új hazát, ahol egy felelős, elszámoltatható kormány irányítja a közügyeket, szabad a sajtó, megszűnnek az űrbéri viszonyok és mindenki egyenlő lehet. A bíróságok függetlenek, a nemzeti bank az ország érdekében működik, és legfontosabb négy szó: béke, szabadság, testvériség, egyenlőség.

Felidézte, hogy a márciusi ifjakat kezdetben nem vették komolyan. Ők azonban hittek az igazságukban, és tudták, hogy a leghosszabb és legnezebb út az első lépéssel kezdődik. Végül pár nap alatt a nép mögéjük állt, és a forradalom végigsöpört Európán is, de a hatalom a legtöbb helyen véres csatában legyőzte őket. Szerinte az 1848-as forradalmárok pééldát mutattak összetartásból. Emlékeztetett rá, hogy Kossuth Lajos és Széchenyi István együtt tudtak dolgozni és céljuk egy szabad, szuverén európai nemzete létrehozása volt.

A márciusi ifjak megtanították azt is, hogy nem lehet elveszíteni a reményt: „Mutassuk meg, hogy mi polgárok, konzervatÍvok szociáldemokraták, liberálisok elsősorban magyarok vagyunk. Mutassuk meg, hogy közösen képesek vagyunk megváltoztatni hazánk jövőjét” – mondta. Hozzátette: egy szuverén, európai, polgári Magyarországot szeretne.

„Magyarország nem a Rogán Antalok, nem a Tiborcz Istvánok, nem az oligarchká, és még csak nem is a döbrögik országa”. Magyarorzág a Hunyadiak, az Arany Jánosok, a Márai Sándorok és a Ludas Matyik országa

- mondta. Szerinte morális, politikai, gazdasági válság van Magyarországon. Megingott a bizalom a politikai elitben, nem hisznek a hűbéresként működő kormánytagoknak, de az ellenzéknek sem. Ugyanakkor egyre többen ismerik fel, hogy a politikusok által mesterségesen létrehozott árkok és viták a nemzeti vagyon szűk haveri körnek való átjátszását hivatott elfedni - magyarázta.

Magyar most is elmondta, hogy az uniós csatlakozás óta több tízezer milliárd forintnyi uniós pénzt kaptunk, de mégis:

„Egy évtized alatt Magyarország az unió második legszegényebb és a legkorruptabb országa lett.”

Már kialakult, hogy hova áramlik a pénz, miközben a kisvállalkozók és gazdák túlélni próbálnak. A kormány pedig milliárdos támogatásokkal csábítja a multikat Magyarországra. Őket pedig nem érdekli a magyar emberek jóléte és egészsége, csak a profit számít nekik. „Ígérem nektek, hogy nem fogjuk hagyni, hogy pillanatnyi haszonszerzés miatt kiárusítsák gyermekeink és unokáink jövőjét" - ígérte.

Felhívta arra is a figyelmet, hogy ez az utolsó 7 éves uniós ciklus, amiben érdemi támogatást kaphatunk. Ha ezt sem használjuk a tisztességes vállalkozások támogatására, akkor szegény ország maradunk, egy gazdag oligarcha réteggel. A beáramló pénz ugyanis magántőkealapokban, jachtokban, külföldi számlákon van - mondta.

Az új kormány első lépései között lesz, hogy csatlakozik az Európai Ügyészséghez, leváltják Polt Pétert, a jelenlegi legfőbb ügyészt.

Beszélt arról is, hogy az Orbán-kormány szerint a legfontosabb a csalások támogatása. Mégis tavaly született a rendszerváltás után a legkevesebb gyerek. Ennek oka szerint, hogy hiányzik az a többszázezer külföldre távozó magyar, és a külföldön megszülető magyar gyermekek tízezrei. „Lassan visszafordíthatatlanná válik a magyar társadalom elöregedése” – tette hozzá. Hogy ez megfordulhasson, egy békés, élhető országra lenne szükség, ahol stabilitás és kiszámíthatóság uralkodik egy inspiáló jövőképpel.

A szülés körlményeit is meg kell változtatni, szabad orvosválasztás kell. Emellett grandiózus bérlakásprogram lesz, a szülés körülményeit optimalizálják, és segítik a szülő nők munkaerőpiacra való visszatérését.

Úgy vélte, hogy az oktatás és az egészségügy két olyan terület, ahol azonnali és radikális változásra van szükség, mert ezek nélkül nincs jövő. Magyar szerint tarthatalan, hogy a kormány elzárkzik a pedagógusokkal, a szülőkkel és a diákokkal való párbeszédtől. Oktatási reformot, a szakszervezet bevonását és az érintettek meghallgatását javasolta, azt ígérte, hogy létrehoznak egy önálló oktatási és kulturális minisztériumot.

Az egészségügyben is gyökeres változásokra van szükség, az orvosbárók leváltására, és ehhez a rogáni propagandára költött közpénzek jó alapot nyújtanak majd. Önálló egészségügyi és szociális minisztériumot is fel kell állítani - tette hozzá.

Szóba hozta az orosz-ukrán háborút is. Az egyértelmű, hogy ebből Magyarországnak ki kell maradnia, de segíteni kell a menekülteket. Ki kell mondnai, hogy Oroszország agresszor, de nem nézhetjük el Ukrajnának a magyar kisebbségek jogainak korlátozását sem. Megbízható NATO szövetségesnek kell lennünk - tette hozzá.

Az Európai Unióról úgy vélekedett, hogy az uniós pénzekre szükség van, mert ezek hiányában óriási hátrányba kerül az ország. A felhasználásukat azonban hatékonyabban kell ellenőrizni, és a szabálytalanságokat súlyosabban kell szankcionálni. Az uniós képviselőknek pedig a magyar emberek és vállalkozók érdekében kell dolgoznia: „Magyarország és Európa nem választható külön” – közölte.

Szó volt a bicskei gyermekotthonról is, melyről elmondta, hogy odáig sem jutottak el, hogy bocsánatot kérjenek az érintettektől.

A környezetvédelem totális leépítése szerinte elfogadhatatlan, és ezek kapcsán beszélt arról, hogy az akkugyáraknál a minimum az előírások betartása és az ellenőrzése.

Kossuth Lajost idézve azt mondta: „mindent a népért, a néppel együtt, semmit a népről a nép nélkül. Ez a demokrácia”. Demokrácia nélkül lehet élni, de kevésbé érdemes - mondta.

A magyarok szerinte egy egyenes, nyílt, szélsőségektől mentes politikai erőt szeretnének. Hisznek abban, hogy van remény a változásra: „Talán gyorsabban, mint azt gondoltam” – mondta. Ezért bejelentette: „létrehozzuk azt a középenálló politikai erőt, ami leszámol az elmúlt évtizedek szekértábor-logikájával.”

A mai napon útjára indítják a Talpra, magyarok! közösségét, és rövidesen bejelenti az ehhez kapcsolódó politikai pártot is, „amivel visszavesszük a hazánkat, jelképeinket, kifejezéseinket, és közösen felépítünk egy modern, európai Magyarországot, ahol mindenki egyenlő, és minden magyar szava számít”.

Bízik benne, hogy egyre többen csatlakoznak majd hozzájuk. Egy olyan új hazát építenek majd fel, ahol nem számít, ki liberális, konzervatív, szegény vagy gazdag, hanem az, hogy mindannyian magyarok vagyunk, és szeretjük a hazánkat - magyarázta.

Majd Magyar Péter bejelentette a 12 pontos programját, "a nemzeti minimumot":

• az egészségügy rendbetétele, az ehhez szükséges források azonnali megteremtése;

• az oktatás szabadságának és a tanárok megbecsültségének visszaállítása, magas színvonalú oktatás biztosítása minden magyar gyermek számára;

• a környezetvédelem és fenntarthatóság prioritásként kezelése a jövő generációjának érdekében;

• a közpénzen folytatott propaganda megszüntetése, a közmédia függetlenségének biztosítása;

• a kétharmaddal bebiztosított pártfunkcionárisok, a köztársasági elnök, a legfőbb ügyész, az alkotmánybírók menesztése;

• az ügyészség függetlenségének biztosítása, hatékony és gyors igazságszolgáltatás;

• a mindent elborító korrupció elleni zéró tolerancia, az Európai Ügyészséghez való azonnali csatlakozás;

• a nemzeti érdekeket figyelembe vevő, Magyarország szuverenitását figyelemve bevő kapcsolat az EU-val és a NATO-val;

• a nemzeti vagyon különböző közérdekű alapítványokba történő átjátszásának teljes körű felülvizsgálata és leállítása;

olyan gazdasági és életkörülmények biztosítása Magyarországon, hogy a fiatalok ne költözzenek külföldre. Demográfiai fordulatra és bérlakásépítési programra van szükség.

• a magyar kis- és közepes vállalkozók, magyar gazdák védelme és támogatása;

• a nyugdíjasok emberhez méltó körülményeinek biztosítása, az elesettek és a beteg gyermekeiket egyedül nevelő családok támogatása.

Magyar Péter azt mondta, „nem ígérek örök életet és ingyen sört, de nem is várok se vért, se verejtéket, se könnyeket. Azt ígérem, hogy együtt, jókedvűen, egymást meghallgatva, egymásban bízva, tégláról téglára építünk egy új hazát, egy modern európai országhoz, ahol jó élni, jó gyereket nevelni”. Ez pedig egy olyan haza lesz, amire büszkék lehetnek - ígérte. Ehhez pedig egy ütőképes, ütőálló politikai erőt akar létrehozni. Elmondta, hogy van több száz önkéntes is, és hamarosan elkezdenek pártként funkcionálni.

Végül elmondta:

"Sokan azzal vádolnak engem, hogy küldtek. Nem, én jöttem, mert úgy éreztem, hogy eddig és ne tovább”. De a tüntetésre is azért jöttek el az emberek, mert változásra van szükség.

Úgy vélte, hogy egy közösség és párt felépítése óriási feladat, amit csak együtt, egy csapattal sikerülhet. És nyitottak lesznek a javaslatokra, kritikákra is - ígérte.

„Álmok nélkül nincs jövő. A magyar történelem is egy álommal kezdődött, Emese álmával"

- emlékeztetett. Ő egy békés, összetartó Magyarországról álmodik, ahol a reménytelenség felett győz a remény, a hazugság felett az igazság.

„Hiszem, hogy közösen képesek vagyunk magunkat megrázni, még egyszer felállni, és egymás kezét megfova azt mondtani, hogy együtt sikerülni fog.” Azt kérte a megjelentektől: higgyenek magukban. „Ne féljetek!”

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs újra posztolt a Micimackó-ügy kapcsán: Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás
A fideszes képviselő egy Facebook-posztban sorolta fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben. A bejegyzésben a politikus a „tiszás/liberális szeretetet” bírálta, utalva egy korábbi parlamenti vitára is.


Németh Balázs fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben ironikus hangnemben sorolja fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben a politikai tartalmú művészeti és humoros megnyilvánulások kapcsán.

A posztot azzal a felütéssel kezdi, hogy „ÉRTEM ÉN”.

„Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás. Ha bottal verik agyon egy színdarabban a “kormánypárti oligarchát”, az csak bábjáték. Ha kivégzéssel fenyeget a humorista, akkor csak viccel.”

A fideszes politikus a példák sorát egy friss parlamenti utalással folytatja, amelyben összeköti a margitszigeti eseményeket és a Micimackóból ismert leeső farok motívumát: „A margitszigeti szatírrá átváltozott miniszterelnök és a leesett farok pedig a Micimackó.”

Németh a bejegyzést a következő szavakkal zárja:

„Akkor legyen így! Éljen a tiszás/liberális szeretet”.

A poszt azután született, hogy kedden a parlamentben a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámokról szóló vita során egy államtitkárnak kellett elmagyaráznia a Micimackót, miután Németh egy influenszer videójára reagálva felvetette a témát.

A bejegyzésben említett „kormányfő lelövése” a 2025-ös Campus Fesztiválon történtekre utal, ahol Majka koncertjén egy fiktív ország fiktív miniszterelnökének „fejbelövését” játszották el, ami akkor komoly vitát váltott ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hegedűs Zsolt Győrfi Pál menesztéséről: A régi kommunikációs kultúra elfáradt és elhasználódott
Az egészségügyi miniszter a közösségi oldalán értékelte Győrfi Pál szóvivői leváltását. Szerinte a váltás nem személycsere, hanem annak beismerése, hogy az intézményvédő reflexek helyett új, transzparens kommunikációra van szükség a mentőknél.


Hegedűs Zsolt szerint Győrfi Pál leváltását nem érdemes pusztán szóvivőváltásként értelmezni, mivel ő nemcsak a mentők ismert arca volt, hanem hosszú éveken át az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója is. Ezért a szerepe és a felelőssége megkerülhetetlen abban, hogy milyen hangon, milyen szemlélettel és milyen kultúrában beszélt a mentőszolgálat a nyilvánossághoz.

Hegedűs hangsúlyozza, hogy a mentés kiemelten érzékeny terület, ahol minden hiba emberi életekben mérhető, ezért a kommunikáció feladata nem az intézmény reflexszerű védelme, hanem „a bizalom, a szakmaiság és a tanulás kultúrájának” segítése.

„Mi abban hiszünk, hogy az arányos transzparencia, a szakmai őszinteség és a lakosság felnőttként kezelése nem gyengíti, hanem erősíti a közbizalmat. Az emberek nem tökéletes intézményeket várnak, hanem olyanokat, amelyek képesek szembenézni a hibáikkal, tanulni belőlük, és világosan elmondani, mit tesznek azért, hogy ugyanaz ne ismétlődjön meg”

írta a miniszter a Facebookon.

A poszt szerint

a hallgatás és a túlzott intézményi önvédelem hosszú távon éppen a bizalmat rombolja.

Ehhez új kommunikációra van szükség, mert a valódi szakmai fordulathoz nem elég vezetőket cserélni, meg kell újítani azt is, ahogyan az intézmény a hibáiról, a betegekről és a nyilvánosságról beszél.

Szűcs Brigitta megjelenése ebben lehet fontos lépés, aki egy „tisztább hangként” lehetőséget ad arra, hogy a mentőszolgálat kommunikációja „végre ne elsősorban védekezzen, hanem magyarázzon; ne eltakarjon, hanem feltárjon; ne bűnbakokat keressen, hanem tanuljon”.

Ez az esély azonban csak akkor válik valódi változássá, ha mögötte a mentőszolgálat egész működésében megjelenik a tanuló egészségügyi kultúra: a transzparencia, a betegbiztonság és a hibák őszinte feldolgozása.

Győrfi Pál távozása ebből a szerepből tehát nem egyszerű személycsere, hanem „annak a felismerése lehet, hogy a régi kommunikációs kultúra elfáradt, elhasználódott, és már nem képes hitelesen képviselni azt az egészségügyet, amelyre szükségünk van”.

A bizalom ugyanis nem a hibák kimagyarázásából, hanem az azokkal való szembenézésből születik. Hegedűs elismeri Győrfi Pál több évtizedes, példamutató szolgálatát, de úgy zárja gondolatait: „Mindennek rendelt ideje van. Van idő szolgálni, van idő képviselni egy intézményt, és van idő átadni a helyet egy új hangnak, egy új szemléletnek, egy új kultúrának. Most ennek az ideje jött el.”

Múlt szerdán szűnt meg az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának, Csató Gábornak a megbízatása, helyére pedig Constantinovits Miklóst nevezték ki megbízott vezetőként. Ezt követően, kedden jelentették be, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt lesz a szervezet új szóvivője.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter egy utolsó, négyszemközti megbeszélést ajánl Sulyok Tamásnak, mielőtt lép a kormány
A miniszterelnök az ATV-ben jelentette be, hogy még egyszer, négyszemközt szeretne tárgyalni Sulyok Tamás köztársasági elnökkel. Kijelentette, ha nem tudnak megállapodni, a kormány rövidesen megteszi a szükséges lépéseket az államfő eltávolítására.


Magyar Péter volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége kedd este, ahol Rónai Egon műsorvezető kérdezte a kormányalakítás utáni első hónap tapasztalatairól és a kormány előtt álló feladatokról.

A miniszterelnök szerint nem az a fontos, hogy ő elégedett-e az eddig elvégzett munkával, hanem az, hogy az ország az. Úgy látja, a gyors kormányalakítás és az új struktúra felállítása után sok fontos, nem csak szimbolikus ügyben sikerült előrelépni. Különösen büszke arra, hogy három hét alatt sikerült politikai megállapodást elérni az uniós forrásokról, így ősszel 6 ezer milliárd forint érkezhet Magyarországra.

„Sokáig hallgattuk azt éveken keresztül, hogy miért nem jönnek a pénzek, volt szó mindenről, Ukrajnáról, illegális migrációról, ideológiai kérdésekről, de hát három hét alatt kiderült, hogy igazából itt a tiszta közéletről van szó” – mondta.

Szerinte a megállapodás feltételei, mint a korrupcióellenes fellépés és az átláthatóság, a magyar emberek érdekét szolgálják. „Én nagyon büszke vagyok a kollégáimra először is, mert éjjel-nappal dolgoznak, nemcsak a miniszterekre, hanem a minisztériumi tisztviselőkre, diplomatákra” – tette hozzá. A miniszterelnök elmondta, hogy a mai napon nyújtják be azt a jogszabálycsomagot, amely a megfeleléshez szükséges.

Másik nagy eredménynek a kárpátaljai magyarság nyelvi, kulturális és politikai jogainak visszaszerzését tartja. Bár ez egyelőre technikai szintű megállapodás, de állítása szerint az ukrán fél magas szinten garanciát vállalt a betartására. „Ez egy óriás eredmény tekintettel arra, hogy az előző kormány 10 év alatt semmit nem tudott tenni, hangos volt, kiabált, így utólag kiderült, hogy valószínűleg ezt sem akarták megoldani, mint az uniós forrásokat sem” – jelentette ki.

A benyújtandó törvénycsomag részleteiről elmondta, hogy az a KEKVA-k által kezelt vagyon államhoz való visszakerüléséről is rendelkezik. A nem egyetemi alapítványok vagyona idén augusztus 31-ig, az egyetemi alapítványoké pedig 2027. augusztus 31-ig kerülne vissza. Szerinte ez nem állami gyámságot jelent, hanem a közpénz jellegét elvesztett, magánvagyonként kezelt ezermilliárdok visszavételét. A feladatokat továbbra is el kell látni, de „nem sokmillió forintos haveri kuratóriumi fizetések mellett, vagy kastélyokban, vagy vitorlás kikötőkben, vagy felesleges beruházások mellett kell ezeket elvégezni, hanem mint egy állami feladatot, vigyázni a közpénzre”. Hozzátette, „a közpénz mindenféle ellentétes fideszes értelmezéssel szemben az a magyar emberek pénze”.

A csomag korrupcióellenes részét az Integritás Hatóság megerősítése jelenti. Mint mondta, azért is kaptak ekkora felhatalmazást a választáson, „mert azt vállaltuk, hogy a nyomozóhatóságok és az igazságszolgáltatás függetlenül végezheti a munkáját”. Szerinte a korábban „béna kacsaként” működő szervezet komoly hatásköröket kap. „Például, hogyha az ügyészség mondjuk lezárja a nyomozást, akkor az Integritás Hatósága a jövőben kezdeményezheti a nyomozás folytatását, vagy akár nyomozati eszközöknek az igénybevételét” – részletezte. Kiemelte a vagyonnyilatkozatok kérdését, amely szerinte eddig semmire sem volt jó. A jövőben az Integritás Hatóság a családtagok vagyonosodását is vizsgálhatja, és ha törvénytelenséget sejt, akár egy miniszter elmozdítását is kezdeményezheti. „Ha valaki szándékosan, súlyosan, valótlan tartalmú vagyonnyilatkozatot tesz, akkor akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető lesz. Na, azt gondolom, hogy innentől fogva már érdekesek lesznek a vagyonnyilatkozatok” – tette hozzá. Úgy véli, ennek hatására „olyan emberek fognak közhivatalt vállalni, vagy ott maradni, akiknek nincsen vaj a füle mögött”.

A miniszterelnök kitért az elmúlt hónap parlamenti munkájára is. Örömtelinek nevezte, hogy a képviselői fizetések és a havi 7 millió forintos költségkeret csökkentéséről szóló javaslatukat a parlament egyhangúlag elfogadta, beleértve a Fidesz képviselőit is. „Ezzel négy év alatt, csak ezzel az egy döntéssel minimum 50 milliárd forintot spórolunk a magyar adófizetőknek” – mondta. Szerinte az ellenzék azért szavazta meg a javaslatokat, mert nehéz nemet mondani azokra, amelyek valóban a magyar emberek érdekét szolgálják. Úgy látja, a parlamenti ülések nézettsége soha nem látott mértékű, amihez egy személyes emléket is fűzött: „Én valamilyen perverz módon, okból gyerekkoromban imádtam parlamentet nézni a nagymamámmal”. Szerinte akkoriban a parlamentben valódi viták zajlottak. „Ott viták voltak. Valódi viták voltak, humorral, felkészültséggel, műveltséggel, néha kőkemény viták, de emberséges viták” – emlékezett vissza.

A korábbi rendszer pazarlásáról szólva kijelentette: „Egy olyan országban, ahol esnek ki a szekrényből a csontvázak, akár bármelyik szekrénybe nyúl bármelyik miniszterem, vagy miniszterünk, minimum a 20 milliárd forintos, de inkább 100 milliárdos csontváz jön elő.”

Magyar Péter beszélt a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is.

„Ez egy ideológiai hivatal volt, megcsúfolva azt a gyönyörű szavunkat, amit szuverenitásnak mondunk” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a szervezet a magyar embereket és a sajtót zaklatta.

A parlamentben felszólította a Fidesz képviselőit, hogy mondják el, milyen hasznos tevékenységet végzett a hivatal, de állítása szerint nem kapott választ. „Elvárom, hogy bármilyen magyar szerkesztőség, sajtómunkatárs szabadon elmondhassa a véleményét, és ezért őt ne egrecíroztassák, vagy helyezzék nyomás alá, főleg ne a magyar emberek pénzével” – szögezte le. A hivatal helyén egy új, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt hoznak létre. „Nagyon nagy elvárás van a magyar emberekben szerintem, hogy kerüljön kivizsgálásra az utóbbi 15-20 év minden lopása, bűncselekménye, a közpénzek visszaszerzése” – mondta az új szervezet feladatairól.

A választók esetleges türelmetlenségével kapcsolatban kifejtette, hogy a jogállamiság időt igényel. „A jogállam az, mondhatnánk, hogy nem kér enni, vagy a demokrácia, de néha igen, időben” – mondta, utalva arra, hogy a jogalkotási folyamat hosszabb, mint a rendeleti kormányzás idején. Szerinte a választás utáni hangulatváltozást sokan érzékelik. „Sokan ébredtek föl úgy április 13-án, hogy itt új világ van, hogy nem kell félni, hogy a szakemberek végezhetik a munkájukat” – fogalmazott. Ugyanakkor elismerte a feladat nehézségét: „Azért nem egy egyszerű feladat 16 év után felállítani egy új kormányt, visszahozni a szakembereket a kormányzásba.” Hangsúlyozta, hogy a kormány támogatottsága történelmi magasságokban van, ami óriási felelősséggel is jár. „Nem leszünk tévedhetetlenek, tehát azt most mondom, és a kampányban is elmondtam, hogy nem vagyunk tévedhetetlenek. Ha hibázunk, bocsánatot fogunk kérni, nem fog leesni a nem létező karikagyűrű a kezemről” – ígérte.

Végül Sulyok Tamás és más, a Fidesz által kinevezett vezetők eltávolításának kérdése is szóba került. A miniszterelnök azzal kezdte, hogy „nagyon tisztelem a köztársasági elnöki intézményt. Szerintem ez egy nagyon fontos intézmény.” Ugyanakkor szerinte a választók adtak felhatalmazást az eltávolításukra. „Teljesen világosan elmondtuk többször a kampányban, benne volt a vállalásaink között, hogy azok a bábok nem maradhatnak, akik végignézték a magyar jogállam leépítését, a szerencsétlen magára hagyott gyerekek tönkretételét, az ország kirablását” – szögezte le. Furcsának nevezte, hogy a korábbi kormánypártok most külföldi segítséget kérnek. „Egy kicsit furcsa azt nézni, megmondom őszintén, amikor most azok mennek külföldre, már a Mi Hazánk is, vagy a Fidesz is, már behívnak külföldi csapatokat is, hogy védjék a jogállamot egy újonnan éppen csak megválasztott kormánnyal szemben” – mondta. A Sulyok Tamás melletti tüntetésről azt mondta, az a felhatalmazás, amit több millió ember adott nekik, erősebb, mint az 500 ember, akit a Fidesz és a Mi Hazánk odavitt.

Bejelentette, hogy még egyszer megpróbál négyszemközt beszélni Sulyok Tamással, de ha nem sikerül megállapodni, akkor rövidesen eljárnak az ügyben.

„A folyamat egyáltalán nem állt meg. Csak nyilván a folyamatoknak vannak látható részei, és jogalkotás, vagy jogszabály-előkészítési részei” – zárta gondolatait.

A teljes műsort itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Itt a lista, mit kért Pósfai Gábor az új országos rendőrfőkapitánytól
A belügyminiszter a közösségi oldalán sorolta fel elvárásait dr. Mecser Tamás frissen kinevezett országos rendőrfőkapitánnyal szemben. A kérések között a szakmai alapú vezetés és az állomány elvándorlásának megfordítása is szerepel.


Pósfai Gábor a Facebookon számolt be arról, hogy ünnepélyes állománygyűlés keretében mutatták be az új országos rendőrfőkapitányt, dr. Mecser Tamás dandártábornokot, aki átvette a csapatzászlót is.

Pósfai a posztjában azt is részletezte, mit vár az új vezetőtől.

„Amit tábornok úrtól többek között kértem: szakmai alapú vezetést, nagyobb autonómiát és megfelelő döntési szabadságot minden szinten, az alulról jövő javaslatok, ötletek becsatornázását, a kritikai vélemény erősítését mindkét irányba, továbbá, hogy dolgozzunk együtt az állomány elvándorlási trendjének megfordításán is.”

A bejegyzést azzal zárta: „Tábornok úr munkájához sok erőt és jó egészséget kívánok!”

Múlt szerdán a belügyminiszter felmentette tisztségéből Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitányt. Hétfőn a miniszterelnök visszavonta Balogh János korábbi országos rendőrfőkapitány megbízatását, és a Heves vármegyéből érkező Mecser Tamást bízta meg az Országos Rendőr-főkapitányság vezetésével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk