HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter: Egy politikus nem számoltathat el egy másik politikust

A Tisza Párt elnöke az ATV-ben arról is beszélt, hogy az óellenzékkel való kiegyezés a Tisza végét jelentené. Azt is közölte, hogy Tusványossal egy időben ők is tartanak majd egy rendezvényt.


Kedden kezdi a 80 nap alatt Magyarország körül című országjárását Magyar Péter,

július 26-án a Fidesz által megrendezett Tusványossal egy időben pedig Székesfehérváron tart majd rendezvényt

- többek között erről is beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában a Tisza Párt elnöke.

Magyar elmondta, hogy az országjárást Tokajban kezdi, majd a Tisza folyó mentén haladva folytatják az utat öt nap alatt Tiszafüredig, utána pedig a Hortobágy térségét érintik. A székesfehérvári esemény a Magyarország helye Európában és a világban címet kapta, és Magyar szerint egyáltalán nem véletlen, hogy Tusványossal egy időben rendezik meg.

Magyar Péter arról is beszélt, hogy kormányra kerülésük esetén egy új hatóság jönne létre, ami visszaszerezné a korrupciógyanús pénzeket, de aki törvényesen járt el, annak nem kell félnie a NER bizniszeit vizsgáló szuperhatóságtól - tette hozzá.

A politikus arról is beszélt, hogy direkt nem használja az elszámoltatás szót. Annyit ígér, hogy garantálják az igazságszolgáltatás függetlenségét, és hagyják dolgozni az új vezetőket.

„Egy politikus nem számoltathat el egy másik politikust”

- fogalmazott.

Elmondta, hogy a nemzeti vagyonvisszaszerzési hivatal hasonló lesz az integrációs hatósághoz, de valódi jogosítványai lesznek. Emellett Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez is, szinte utolsóként. Magyar szerint ezek az intézkedések segíthetnek visszaszerezni az ellopott közvagyon egy részét.

Az ellenzéki politikus szerint az ország egy lefelé menő örvényben van. A párt nagykanizsai konferenciáján bemutatták a négypontos magyar New Deal programot. Ennek legfontosabb eleme a lakhatási program. Magyar elmondta, hogy indítanak egy energetikai programot is, amit eddig az uniós pénzek befagyasztása akadályozott. Vasútfejlesztésre is hívható le ezermilliárd forint EU-s forrás. Emellett oktatási és digitalizációs reformot is terveznek.

Kormányzásuk első napján felfüggesztenék az összes kilakoltatást, és segítséget adnának a devizakárosultaknak.

Magyar beszélt arról is, hogy nemrég elfogadtak egy olyan jogszabályt, ami elővásárlási jogot ad az államnak minden eladó cégre. Szerinte ezt azért tették, mert a NER menekül. Valaki az USA-ba, valaki Dubajba, és a cégeket is viszik.

Magyar Péter mindemellett arról is beszélt, hogy mit gondol a Hadházy Ákos és Tordai Bence által a napokban megfogalmazott kritikákról.

„Ha mi kinyitjuk ezt a dolgot, az a Tisza végét jelenti”

- fogalmazott erre reagálva Magyar.

A Tisza Párt vezetője szerint „akik most csinálnak új pártokat, mind Orbán Viktor szekerét tolják.” Hozzátette, hogy egészen nyugodtan indulhat részükről bárki, ők látják a közvélemény-kutatási adatokat. Budapesten minden körzetben, ahol készült belső mérés, a Tisza vezet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Minden eddiginél több tüntető fogadta Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, nem is hagyta szó nélkül
A kormányfő többször is kiszólt az őt kifütyülő, szerinte a Tisza Párthoz köthető tiltakozóknak. Azt is üzente nekik, ne engedjék, hogy a gyűlölet megkeményítse a szívüket.


Tüntetők „Stop Orbán, rendszerváltást” feliratú molinóval várták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, a miniszterelnök beszéde alatt szórványos füttyszó és némi bekiabálás is beszűrődött az élő közvetítésbe – írta a Telex. A helyszíni tudósítás szerint pár fiatal kezdte a bekiabálást, de később többen is csatlakoztak hozzájuk a tömegből. Úgy tűnt, nem szervezett akcióról van szó, mindenesetre a szervezők körbe vették a skandálókat, hogy ne tudjanak előrébb menni a közönségben.

Orbán Viktor is hallotta a tüntetőket, akiket tiszásoknak nevezett, és beszédében az erőviszonyokat ecsetelte.

„Látom, itt vannak az ellenfeleink, valahol ott hátul. Az arány éppen megfelel. Vannak százan, mi vagy 3 ezren, ez választási eredménynek is jó lesz” – mondta.

Majd arról beszélt, hogy az ellenfél csak ócsárol, és a Fideszről beszél, miközben ők az országról. A tiszásoknak azt üzente: „Ne engedjétek, hogy a gyűlölet megkeményítse a szíveteket”. A beszéd végén ismét szóba hozta a tüntetőket, és megköszönte a közönségének, hogy támogatták a hátul kiabálókkal szemben. „Nagyon fontos, hogy az ember megtanuljon kesztyűbe dudálni, hát így megy ez kedves tiszások.”

Az Orbán Viktor előtt felszólaló Lázár János is kitért a tüntetőkre. Külön köszöntötte azokat, akiket szerinte Magyar Péter küldött provokálni.

„Nem félünk a tiszásoktól, nem engedünk az erőszaknak, megállítjuk a Tiszát!”

– bíztatta a fideszeseket. Ezután a Tisza Párt nevéből kiindulva a folyóról kezdett beszélni. Lázár szerint a magyarok három dolgot tudnak a Tiszáról: a forrása Ukrajnában van, áradáskor szemetet hoz magával, és amilyen gyorsan árad, olyan gyorsan apad.

Az Orbán Viktor ellen tüntető csoportról a Magyar Hang videót is készített:

Nem ez volt az első eset a hétvégén, hogy tüntetők jelentek meg Orbán Viktor egy gyűlésén. A szombati miskolci rendezvényen pár tucatnyi ellenzéki fejezte ki a véleményét transzparensekkel és a „mocskos Fidesz” skandálásával. Lázár János akkor is tiszás provokációt emlegetett, de végül az az esemény is békésen lezajlott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Videón a férfi, aki húszcentis késsel a kezében fenyegetőzött a Tisza Párt kesztölci fórumán
Az esetről elsőként Magyar Péter számolt be szentgotthárdi fórumán. Nem sokkal később Radnai Márk megosztott egy videót arról, ahogy a késes támadót megbilincselték a rendőrök.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 22.



Ahogy korábban lapunk is beszámolt róla, Magyar Péter késve kezdte vasárnap a szentgotthárdi rendezvényét. A politikus azzal indokolta a csúszást, hogy nemrég értesült egy késes támadásról, ami Radnai Márk ellen irányult Kesztölcön.

Nem sokkal később a Tisza Párt alelnöke a Facebookon osztott meg egy videót arról, ahogy a rendőrök előállították a támadót.

„A kesztölci békés, barátságos fórumunk közben egészen megdöbbentő dolog történt. Egy ott élő munkásember késsel a kezében fenyegetni kezdett minket. A rendőrök gyorsan intézkedtek, előállították és bilincsben elvitték. Ez kizárólag annak a gyűlöletkeltésnek a következménye, amit évek óta épít a kormány”

- olvasható Radnai posztjában.

„A folyamatos gyűlöletkeltés, a hergelés, az egymás ellen fordítás súlyos következményekkel jár. Soha nem volt ilyen mélyen a magyarok közti bizalom. Soha. Pedig van egy dolog, ami mindennél fontosabb: mi egy nemzet vagyunk és nem félünk kiállni a demokráciáért. Pártpolitikától függetlenül” - tette hozzá a Tisza alelnöke.

A felvételen megszólalt Zelcsényi Miklós, a párt korábbi rendezvényigazgatója. Azt mondta, hogy az előállított férfi késsel a kezében indult a rendezvény felé, de még időben „arrébb tudták tessékelni”.

A videóban hallatszik, ahogy a rendőrök arról kérdezik a támadót, hova tette a későt. Erre a férfi azt mondja, hogy az övtáskában találják meg. Ezután a rendőrök megbilincselték, és beültették a rendőrautóba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Receptje volt, mégsem kapta meg az esemény utáni tablettát Dunakeszin – a patika a nézeteire hivatkozott
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt listavezetője, Nagy Dávid számolt be a dunakeszi esetről. A politikus szerint a magyar szabályozás következménye, hogy ilyen esetek előfordulhatnak az országban.


Nem adták ki egy nőnek az esemény utáni tablettát egy dunakeszi gyógyszertárban, azzal az indoklással, hogy a készítmény tartása „nem fér össze a patika nézeteivel” – számolt be ma az Index. A bejelentés után a Magyar Kétfarkú Kutya Párt listavezetője, Nagy Dávid és Ringwald Panka személyesen mentek el a Szent Jobb Gyógyszertárba, hogy ellenőrizzék a panaszt.

Ringwald megpróbálta kiváltani a nevére szóló, felhőbe feltöltött receptet, de először azt a választ kapta, hogy a gyógyszer nincs készleten, majd közölték vele a valódi okot. A politikus szerint a gyógyszertárban azt mondták, azért nem tartanak esemény utáni tablettát, mert az

„a patika nézeteivel nem fér össze”.

Nagy Dávid az esetről úgy nyilatkozott: „Mi is megpróbáltuk, és tényleg elhajtottak. Döbbenetes. Ez nem egyszeri eset, hanem rendszerszintű probléma: Magyarország az utolsó EU-s ország, ahol vényköteles az esemény utáni tabletta”.

A politikus által említett rendszerszintű probléma arra utal, hogy Magyarország maradt az egyetlen olyan uniós tagállam, ahol a sürgősségi fogamzásgátló továbbra is vényköteles. A kormány korábban egyértelművé tette, hogy nem tervezi a szabályozás megváltoztatását, álláspontjuk szerint ez egy egészségügyi szakmai kérdés, amelyben a szakmai testületek véleményét követik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter drogteszten járt egy bécsi laborban
A politikus most akarja hivatalos vizsgálattal igazolni, hogy soha nem élt kábítószerrel. Rogán Antalnak és Tiborcz Istvánnak is üzent, nekik is szívesen megadja a bécsi labor címét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 22.



Magyar Péter vasárnap délután a közösségi oldalán arról írt, hogy a napot Bécsben kezdte, ahol vizelet- és hajmintát vettek tőle. A Tisza Párt elnöke szerint egy regisztrált osztrák labortól kért minden drogra kiterjedő tesztet. A politikus posztjában azt írta: „A hajmintából hosszú időre visszamenőleg kimutatható bármilyen kábítószer fogyasztása.”

Magyar Péter szerint erre azért volt szükség, mert bár állítása szerint soha nem élt kábítószerrel, a Fidesz és a propaganda ezzel vádolja.

„Ahogy elmondtam korábban, soha nem éltem kábítószerrel, de mivel a drogot rendszeresen fogyasztó Fidesz vezérkar és propaganda visszatérően ezzel vádol, ezért most hivatalos vizsgálattal is igazolni fogom ezt”

– fogalmazott bejegyzésében. Azt ígérte, amint meglesznek a tesztek eredményei, közzé fogja tenni azokat. Hozzátette, addig is szívesen megadja az osztrák labor címét Deutsch Tamásnak, Kocsis Máténak, Rogán Antalnak, Nagy Mártonnak, Tiborcz Istvánnak és a „megafonos portolóknak”. A posztot azzal a kijelentéssel zárta: „A TISZA-kormány alatt rendszeres alkohol- és drogtesztet fogunk végeztetni a politikusoknál.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: