Magyar Péter: Amit Kocsis Máté tett az megbocsáthatatlan és a magyar nemzetbiztonság valódi veszélyeztetése
„Kocsis Máté karácsony előtt pár nappal undorító módon politikai hasznot akart húzni német emberek halálából és közben dezinformációkat felhasználva valóban veszélyezteti hazánk biztonságát” - fogalmazott a TISZA Párt elnöke.
"Mély együttérzésünket fejezzük ki Németország és a német nép felé a magdeburgi karácsonyi vásárnál történt szörnyű támadás miatt. A sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánunk" - írta Magyar Péter a Facebook-oldalán szombat reggel a magdeburgi karácsonyi vásárban történt támadásra reagálva.
"Egy halálos áldozat is szörnyű, de amit Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője tegnap tett az megbocsáthatatlan és a magyar nemzetbiztonság valódi veszélyeztetése.
Miközben minden hivatalos forrás 2 halálos áldozatról szól, Kocsis Máté 11 halottról írt. Miközben egybehangzó német források szerint az elkövető egy 2006 óta legálisan Németországban tartózkodó szaúd-arábai származású orvos volt, a Fidesz frakcióvezetője szír terroristáról és a migrációról fröcsög a Facebook posztjában"
- fogalmaz a TISZA Párt elnöke.
Magyar szerint "miközben a kormánypárt frakcióvezetője fröcsög és semmibe veszi az áldozatok emlékét, mélyen hallgat arról, hogy Orbán Viktor volt, aki 2000 embercsempészt kiengedett a magyar börtönökből. Arról is hallgat Kocsis Máté, hogy Orbánék hoztak be ellenőrzés nélkül több tízezer bevándorlót letelepedési kötvényekkel. Ahogy az Orbán Viktor által betelepített legalább százezer ázsiai gazdasági migránsról is hallgat. És persze nem említi az sem, hogy Orbán Viktor szeptemberben még migráns tábort akart építtetni az osztrák határ mellett".
"Kocsis Máté karácsony előtt pár nappal undorító módon politikai hasznot akart húzni német emberek halálából és közben dezinformációkat felhasználva valóban veszélyezteti hazánk biztonságát"
- írja Magyar Péter, majd hozzátette:
"Követelem, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal indítson nemzetbiztonsági vizsgálatot a Fidesz frakcióvezetője ellen és mindenki ellen, aki a tőle származó álhírt átveszi. Javasoljuk, hogy haladéktalanul hallgassák ki Kocsis Mátét és az újságírókhoz hasonlóan kössék hazugságvizsgálóra".
"A TISZA Párt továbbra is kiáll a szigorú bevándorlás politika és az illegális migráció elleni küzdelem mellett. A leendő TISZA-kormány megtartja a déli határkerítést és valóban megvédi a magyar embereket. Orbán Viktorral ellentétben mi nem engedünk ki a börtönökből embercsempészeket, nem üzletelünk letelepedési kötvényekkel és migráns tábort sem építünk" - zárta posztját.
Mint azt mi is megírtuk: lassítás nélkül hajtott a tömegbe egy autós a németországi Magdeburg karácsonyi vásárán péntek este. A tartományi belügyminisztérium szerint feltehetőleg támadás történt. Reiner Haseloff, Szász-Anhalt tartományi miniszterelnöke este közölte: a támadásnak legalább két halottja van, akik közül az egyik egy kisgyerek, a másik egy felnőtt férfi. Magdeburg városa este 11 óra körül tette közzé, hogy a támadásnak 15 súlyos, 37 közepesen súlyos és 16 könnyebb sérültje van. A támadót, aki a hírek szerint egy 50 év körüli, szaúd-arábiai, orvosként dolgozó férfi, letartóztatták.
Kocsis Máté a Facebook-oldalán péntek este 9 óra körül úgy reagált:
"Eddig 11 halott és 60 sérült, de még nem tudni, hol a vége. Mindez ma este Németországban, a magdeburgi karácsonyi vásárban. A gyilkos egy szír terrorista. Az első szó a megrendülésé, amiért német családok a halott szeretteiket kapták a fa alá.
Hát, ezért nem lehet szó Magyarországon a migránsok beengedéséről! Ha a brüsszeli politikusok mindenünktől megfosztanak, akkor sem! Inkább küldjék a büntetéseiket, de soha nem fogjuk megengedni, hogy Magdeburgot csináljanak a mi országunkból! Vigasztalást kívánunk az áldozatok hozzátartozóinak!"
"Mély együttérzésünket fejezzük ki Németország és a német nép felé a magdeburgi karácsonyi vásárnál történt szörnyű támadás miatt. A sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánunk" - írta Magyar Péter a Facebook-oldalán szombat reggel a magdeburgi karácsonyi vásárban történt támadásra reagálva.
"Egy halálos áldozat is szörnyű, de amit Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője tegnap tett az megbocsáthatatlan és a magyar nemzetbiztonság valódi veszélyeztetése.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszakadt Orbán Viktor beszéde: egy férfi rohant fel hozzá a színpadra a Mandiner estjén
Orbán Viktor éppen a kormány teljesítményéről beszélt, amikor a közönségből egy férfi hirtelen megjelent mellette a színpadon. A férfi sietségre hivatkozott, de az igazi meglepetés csak azután jött, hogy megkapta az aláírást.
Váratlan jelenet zavarta meg a Mandiner szerda esti klubestjét, ahol Orbán Viktor miniszterelnök volt a vendég. Miközben a választási kampányról és világpolitikai kérdésekről esett szó, egy férfi a közönség soraiból hirtelen felugrott a színpadra a kormányfő mellé, hogy aláírást és közös fotót kérjen tőle. Az esetről maga Orbán Viktor osztott meg felvételt a Facebook-oldalán.
A férfi sietséggel indokolta a rendhagyó akciót, mondván, nem tudja kivárni az esemény végét. Példáján felbuzdulva egy nő is elindult a színpad felé a telefonjával, őt azonban visszaültették azzal, hogy várják meg az utolsó kérdést, utána lesz lehetőség a közös képekre.
A jelenet ezzel nem ért véget: a miniszterelnököt megzavaró férfi nem sokkal később még egyszer visszatért a színpadra, hogy elkérje Orbán Viktor tollát is
Az est politikai részében a miniszterelnök a kormány teljesítményét értékelte. „Az elmúlt négy évben száz százalék fölött teljesítettünk” – jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, hogy a választási ígéreteiket nemcsak betartották, de túl is teljesítették azokat. Példaként említette a kétgyermekes anyák személyi jövedelemadó-mentességét és a 14. havi nyugdíj bevezetését, amelyek eredetileg nem is szerepeltek a tervekben. A közelgő választásokkal kapcsolatban a mozgósítás fontosságát hangsúlyozta. „A jó hír az, ha melózunk, nyerünk, ha nem melózunk, nem nyerünk” – fogalmazott a kormányfő.
Váratlan jelenet zavarta meg a Mandiner szerda esti klubestjét, ahol Orbán Viktor miniszterelnök volt a vendég. Miközben a választási kampányról és világpolitikai kérdésekről esett szó, egy férfi a közönség soraiból hirtelen felugrott a színpadra a kormányfő mellé, hogy aláírást és közös fotót kérjen tőle. Az esetről maga Orbán Viktor osztott meg felvételt a Facebook-oldalán.
A férfi sietséggel indokolta a rendhagyó akciót, mondván, nem tudja kivárni az esemény végét. Példáján felbuzdulva egy nő is elindult a színpad felé a telefonjával, őt azonban visszaültették azzal, hogy várják meg az utolsó kérdést, utána lesz lehetőség a közös képekre.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nokiásdobozzal próbálták igazolni az eltűnt milliárdokat Győrben, Pintér Bence szerint a pénz mégsincs meg
Drámai fordulat a győri közgyűlésen, ahol 1,7 milliárd forint sorsáról vitáztak. Pintér szerint a kérdés nem az, most mennyi pénz van a számlán, hanem hogy hol volt korábban, és mire költötték.
Pintér Bence győri polgármester a Facebook-on számolt be egy szerinte szürreális, 12 órás közgyűlési vitáról, amelynek középpontjában a Győr-Szol Zrt. „lakáskasszájából” hiányzó 1,7 milliárd forint állt. A polgármester szerint a fideszes többségű közgyűlés végül nem oszlatta fel magát, annak ellenére, hogy állítása szerint a pénz eltűnt.
„1,7 milliárd forint eltűnt a város lakáskasszájából, és erre minden bizonyíték rendelkezésre áll: 2025. szeptember 30-ai dátumú Sárkány Péter elnök-vezérigazgató és Antal Imre fideszes felügyelőbizottsági elnök által aláírt gazdasági beszámoló alátámasztja, hogy 2 milliárd helyett 304 millió forint volt a Győr-Szol bankszámláján”
– írja a polgármester, aki Hozzáteszi, hogy szerinte teljesen mindegy, hogy ezt követően mennyi pénzt „pakolnak oda egy röpke pillanatra”, mert a pénznek minden nap meg kellene lennie a számlán.
A bejegyzés szerint a közgyűlésen Sárkány Péter elnök-vezérigazgató egy nokiásdobozból vett elő egy banki igazolást.
„Tegnap besétált az érintett elnök-vezérigazgató egy nokiás dobozzal a győri közgyűlésre. Tényleg ezt csinálta, igen. Behozott egy nokiás dobozt, és abból kivett egy banki igazolást, ami szerint több mint 2 milliárd forint volt 2026. február 3-án a Győr-Szol bankszámláján. Megkérdeztük, hogyan áll a Győr-Szol Zrt. hitelkerete, mennyit használtak fel a 2,5 milliárdos keretösszegből. Konkrétan megkérdeztük azt is, hogy a bankszámla összegét ugye nem hitelből pótolták-e ki. A vezérigazgató kérdéseinkre nem volt hajlandó egyenes választ adni, azonban utalt arra, hogy szerinte rendben van, ha hitelből pótolják ki. Szünetet rendeltem el, de a vezérigazgató 15 perc múlva sem mondta meg a hitelkeret állását.”
Pintér Bence tájékoztatása szerint a Győr-Szol Zrt. hitelkeretének jelzáloggal terhelt fedezete a Richter-terem épülete. A polgármester felháborítónak nevezte a „nokiás dobozos viccet”, mivel álláspontja szerint a győriek pénzéről van szó. Mivel nem kapott választ arra, hogy a bemutatott összeget hitelből pótolták-e, továbbra is úgy látja, nem tudni, hová tűnt a pénz.
Azt is hangsúlyozta, hogy a kérdés nem az, most mennyi pénz van a számlán, hanem hogy hol volt korábban, és mire költötték. Úgy véli, az ügy az április 12-i országgyűlési választásokhoz köthető, és szerinte ezzel Fekete Dávid és Szeles Szabolcs kampányát kellett kimenteni.
A polgármester leírta, hogy a közgyűlés végül nem oszlatta fel magát, mert a Fidesz és segítőik név szerinti szavazáson ezt megakadályozták. Pintér szerint azért, mert „félnek a választóktól”. A poszt végén újra feltette a kérdést Sárkány Péternek, hogy hol volt a pénz 2025. szeptember 30-án, és mennyi hitelt hívott le a banki igazolás bemutatásához.
„A 2026.02.03-i kivonat nem a lakáskassza meglétét bizonyítja, hanem valószínűleg inkább azt, hogy a cég kénytelen volt hitelt felvenni a korábban elvont források pótlására, ezzel kamatterhet és plusz költséget okozva a tulajdonosnak. Ha ugyanis nem így van, miért nem mondták egyből, hogy az ott lobogtatott pénz nem hitelből van?”
– zárta bejegyzését a polgármester, megismételve, hogy 1,7 milliárd forint tűnt el.
Ahogy arról a Szeretlek Magyarország beszámolt, a csütörtöki közgyűlésen a testület nem szavazta meg saját feloszlatását, ehelyett fegyelmi eljárást indítottak Pintér Bence polgármester ellen. A 22 fős győri közgyűlésben 14 kormánypárti képviselő ül, a polgármester oldalán öten, míg hárman függetlenek.
Pintér két nappal korábban jelentette be, hogy feljelentést tesz és kezdeményezi a közgyűlés feloszlatását az általa vélt hiány miatt, amely szerinte 2025 januárja és szeptembere között keletkezett. A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság az ügyben büntetőeljárást indított.
Győr-Szol Zrt. közleményben vitatta a vádakat, szerintük minden pénz megvan, a lakáskassza összege 2,1 milliárd forint. Álláspontjuk szerint a 2018-as szerződés nem ír elő elkülönített bankszámlát, csak elkülönített nyilvántartást.
A „nokiásdoboz” a 2010 körüli BKV-botrány idején vált a magyar közéletben a korrupció szinonimájává. Az akkori ügyben Balogh Zsolt, a BKV volt vezérigazgatója azt vallotta, hogy egy ilyen dobozban adott át 15 millió forintot Hagyó Miklós akkori főpolgármester-helyettesnek, bár ezt a vallomását később visszavonta.
Pintér Bence győri polgármester a Facebook-on számolt be egy szerinte szürreális, 12 órás közgyűlési vitáról, amelynek középpontjában a Győr-Szol Zrt. „lakáskasszájából” hiányzó 1,7 milliárd forint állt. A polgármester szerint a fideszes többségű közgyűlés végül nem oszlatta fel magát, annak ellenére, hogy állítása szerint a pénz eltűnt.
„1,7 milliárd forint eltűnt a város lakáskasszájából, és erre minden bizonyíték rendelkezésre áll: 2025. szeptember 30-ai dátumú Sárkány Péter elnök-vezérigazgató és Antal Imre fideszes felügyelőbizottsági elnök által aláírt gazdasági beszámoló alátámasztja, hogy 2 milliárd helyett 304 millió forint volt a Győr-Szol bankszámláján”
– írja a polgármester, aki Hozzáteszi, hogy szerinte teljesen mindegy, hogy ezt követően mennyi pénzt „pakolnak oda egy röpke pillanatra”, mert a pénznek minden nap meg kellene lennie a számlán.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A bíróság szembeszegült Orbán rendeletével: folytatódik Budapest pere, a Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybírósághoz fordulhat
A Fővárosi Törvényszék megtartja a szolidaritási hozzájárulásról szóló pert március 16-án, dacára a tiltó kormányrendeletnek. A testület az Alkotmánybíróságtól egyedi normakontrollt és uniós eljárást is kezdeményezhet.
Nem hátrál a Fővárosi Törvényszék a kormánnyal szemben a szolidaritási hozzájárulás ügyében. A Telex úgy tudja, hogy
a bíróság egy friss végzésben közölte a fővárossal és az állammal, hogy megtartja a per következő, március 16-i tárgyalását, dacára annak, hogy egy február 3-án kihirdetett kormányrendelet lényegében megtiltaná az ilyen pereket.
A kormány a veszélyhelyzetre hivatkozva ugyanis rendeletben mondta ki, hogy az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás esetében „a törvényben megállapított fizetési kötelezettség teljesítése az önkormányzatok esetében sem lehet vita tárgya”. A jogszabály azt is előírja, hogy rendelkezéseit „a folyamatban lévő bírósági eljárásokban is alkalmazni kell”.
A lap szerint a bíróság a végzésben jelezte, hogy alkotmányossági aggályai merültek fel a rendelettel szemben, amely szerintük több alapelvet is sért.
„A rendelet sérti a jogbiztonság elvét, a jogállamiság elvét, a jogorvoslathoz való jogot és a bírói függetlenség elvét, valamint a visszaható hatály tilalmát, így egyedi normakontroll eljárást fog kezdeményezni” – áll a Fővárosi Törvényszék indoklásában.
A testület azt is jelezte, hogy fontolóra veszi előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését az Európai Unió Bíróságánál is, mert a szolidaritási hozzájárulás intézménye, valamint a hivatkozott kormányrendelet is ellentétes lehet uniós jogi rendelkezésekkel és a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájával.
Mindezek alapján a bíróság felhívta a feleket, hogy 15 napon belül nyújtsanak be előkészítő iratot az alkotmányossági és az uniós jogi kérdésekről.
A testület egyúttal megerősítette, hogy a kitűzött, március 16-i tárgyalási napot megtartja. Ez a lépés eltér a Szigetszentmiklós hasonló perében hozott bírói döntéstől, ahol a bíróság a kormányrendelet megjelenése után a halasztás mellett döntött.
A főváros és a kormány közötti vita a szolidaritási hozzájárulásról évek óta tart. 2025-ben a Fővárosi Törvényszék már adott ideiglenes jogvédelmet Budapestnek, a Kúria pedig novemberben a főváros számára kedvező ítéletet hagyott helyben a 2023-as inkasszó ügyében. Az Alkotmánybíróság idén január 20-án nem találta alaptörvény-ellenesnek a szolidaritási hozzájárulás intézményét, ami után a kormány a vitát lezártnak tekintette, a főváros azonban jelezte, hogy folytatja a pereskedést. Ezután érkezett a kormányrendelet, ami a vészhelyzetre hivatkozva tett volna pontot a perek végére.
A rendelkezést számos jogász bírálta, szerintük egy jogállamban nem fordulhat elő olyan, hogy a kormány egy rendelettel megmondja az elvileg független bíróságnak, hogy mit tegyen.
Karácsony Gergely már csütörtök délután azt írta, hogy "egy nap alatt megbukott a kormány jogtipró rendelete", ekkor még a főpolgármesternek sem volt tudomása arról, hogy a Fővárosi Törvényszék a jogszabály ellenére is megtartja a per következő ülését.
"Bíztató jel, hogy a nyilvánvalóan alkotmányellenes, az európai joggal szemben álló kormányrendeletnek lehet is, kell is ellentartani, lehet bízni az igazságszolgáltatás még megmaradt függetlenségében, ezt jelzi, hogy a Szigetszentmiklós által indított pert a kormányrendelet ellenére sem szüntette meg a bíróság" - írta a Budapest Környéki Törvényszék döntésére reagálva, amellyel ebben a cikkben foglalkoztunk:
Nem hátrál a Fővárosi Törvényszék a kormánnyal szemben a szolidaritási hozzájárulás ügyében. A Telex úgy tudja, hogy
a bíróság egy friss végzésben közölte a fővárossal és az állammal, hogy megtartja a per következő, március 16-i tárgyalását, dacára annak, hogy egy február 3-án kihirdetett kormányrendelet lényegében megtiltaná az ilyen pereket.
A kormány a veszélyhelyzetre hivatkozva ugyanis rendeletben mondta ki, hogy az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás esetében „a törvényben megállapított fizetési kötelezettség teljesítése az önkormányzatok esetében sem lehet vita tárgya”. A jogszabály azt is előírja, hogy rendelkezéseit „a folyamatban lévő bírósági eljárásokban is alkalmazni kell”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Látványos fordulat a magyarok fejében – már nem diktatúrának, hanem inkább maffiaállamnak látják az országot
A Republikon Intézet friss felmérése szerint a magyarok 27 százaléka már maffiaállamként tekint az országra. Ezzel párhuzamosan a „diktatúra” megnevezés népszerűsége 15 százalékról 8-ra zuhant 2023 óta.
A Republikon Intézet felmérése szerint, a megkérdezettek közül a legtöbben, 27 százaléknyian a „maffiaállam” elnevezést tartják a legtalálóbbnak a magyarországi rendszer leírására. A Medián 2023-as méréséhez képest, ez 7 százalékpontos növekedést jelent a társadalomkutatók szerint - írja a HVG.
Szintén erősödött a „nemzeti együttműködés rendszere” és az „illiberális demokrácia” megnevezés is, mindkettőt 16-16 százalék választotta, ami 5, illetve 6 százalékpontos emelkedés.
Ezzel szemben a „polgári demokrácia” népszerűsége 3 százalékponttal 14 százalékra csökkent, és ezzel lecsúszott a dobogóról, holott 2023-ban még a második leggyakoribb válasz volt.
Az elemzés szerint a változások arra vezethetők vissza, hogy a rendszerkritikus hangok már nem a jogállami, hanem a korrupciós aggályokat helyezik a középpontba. Veszített népszerűségéből az „önkényuralom” megnevezés is, amelyet a 2023-as 16 százalék után most 10 százalék választott.
A legnagyobbat a „diktatúra” elnevezés zuhant, 15 százalékról 8-ra. A „fasisztoid rendszer” definíció mindkét felmérés alkalmával az utolsó helyen végzett.
A „maffiaállam” definíció elterjedtsét, míg a „diktatúra” visszaszorulását a Republikon Intézet így magyarázza: „Egyfelől 2023-mal ellentétben a rendszerkritikus hangok nem a jogállami, hanem a korrupciós aggályokat helyezik a középpontba az elmúlt időszakban, és számos korrupciós ügy került napvilágra az elmúlt három évben, valamint egyre több ismert ügyről derültek ki új részletek. Másfelől míg korábbi ellenzéki kihívók az Orbán-rendszert előszeretettel nevezték diktatúrának, vagy a miniszterelnököt diktátornak, a jelenlegi legerősebb ellenzéki párt kampánya újra a korrupcióra helyezi a hangsúlyt, és diktátorok helyett bűnözőkről beszél”.
Egy másik 2023-as mérésben viszont a Medián azt mérte, hogy a magyarok többsége maffiaállamként, és nem önkényuralomként gondol a rendszerre. A Republikon nem linkelte, hogy melyik Medián-kutatáshoz képest emelkedett a maffiaállam definíció népszerűsége.
Amennyiben az általunk linkelt kutatást vesszük alapul, akkor nem növekedett, hanem hét százalékkal csökkent a megnevezés elterjedése.
Ettől függetlenül továbbra is ezt a szót tartják a legtalálóbbnak a magyarok, ha le akarják írni az Orbán-rendszer jellegét.