HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter a Fidesznek: Ne csináljatok magatokból még nagyobb bohócot

A Tisza Párt elnöke szerint a kormánypárt kommunikációja összeomlott, mára a Benny Hill-showra és az 50-es évek agitprop jelentéseit is túlszárnyalja.


Reagált Magyar Péter arra, hogy Menczer Tamás és Kocsis Máté (két, egymásra kísértetiesen hasonlító posztban) arra jutott, hogy a Tisza Párt nyilvánvalóan összejátszik az ukrán titkosszolgálatokkal, ami a rendszerváltás utáni politikában példátlan.

A Tisza elnöke szerint „a kormányzás után mára a Fidesz kommunikációja is összeomlott. Olyan nevetséges mélységekbe süllyedtek, mint eddig soha.” Szerinte „Orbán Viktor honvédelmi miniszterének mondatai alapjaiban rengették meg a Fidesz hazug, kirakat békepolitikáját, a kormányzati kommunikáció mára totális káoszba és bohózatba süllyedt.”

Mint fogalmaz, „az egykor komolyan vehető állampárt Hofit, Benny Hillt és az 1950-es évek kommunista agitprop kommunikációt túlszárnyalva most éppen azt terjeszti, hogy a legnagyobb támogatottsággal rendelkező magyar párt összejátszik az ukrán titkosszolgálattal.”

Hozzáteszi: „van egy rossz hírem. Ezt a marhaságot a saját szavazóitok sem hiszik el, sőt láthatóan kinevetnek benneteket. Először azt hazudtátok, hogy Brüsszel irányít bennünket. Aztán, hogy az amerikaiak. Aztán, hogy a német kancellár, meg a DK, meg Soros György. Most meg jön az ukrán titkosszolgálat. Ki lesz a következő?”

Majd egyértelművé teszi:

„Nektek talán szokatlan, de minket a TISZA-nál a hazaszeretet vezet, ahogy a napról napra egyre több mellénk álló honfitársunkat is.”

Ahogy arról csütörtökön írtunk, Magyar Péter nyilvánosságra hozott egy felvételt, amin Szalay-Bobrovniczki Kristóf honvédelmi miniszter arról beszélt: „Szakítsunk az eddigi béketevékenységeinkkel, átálljunk a háború felé vezető nulladik fázisra”.

Pénteken pedig az ukrán elhárítás azt közölte: hogy elfogott két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában. A gyanú szerint a két személy a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kikerült egy szexvideó az ostffyasszonyfai óvodavezetőről az internetre - azonnal kirúgták
A Vas megyei község képviselő-testülete rendkívüli ülésen döntött a munkaviszony megszüntetéséről. A felvétel rövid ideig bárki számára elérhető volt az interneten, vélhetően a pedagógus saját hibájából.


Menesztették az ostffyasszonyfai óvoda vezetőjét, miután egy róla készült szexuális tartalmú videó rövid időre nyilvánosan is elérhető lett az interneten.

A felvételt vélhetően véletlenül maga az érintett osztotta meg,

írja a Nyugat.hu.

A történtek után a Vas vármegyei település képviselő-testülete július 29-én rendkívüli ülést tartott, amelyen az óvodavezető munkaviszonyának azonnali hatályú megszüntetéséről döntöttek.

A helyiek körében megosztó reakciókat váltott ki az eset. Volt, aki azonnali elbocsátást sürgetett, míg mások a magánélethez való jog fontosságára hívták fel a figyelmet.

Ács Attila polgármester a lap megkeresésére azt közölte, hogy az önkormányzat belső vizsgálatot indított az ügyben. Mint írta, a döntést a gyermekek, az intézmény és a település érdekében hozták meg. Az önkormányzat az esetet lezártnak tekinti, további nyilatkozatot nem kíván tenni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„A Nézőpont vezetőjének nem erőssége az igazmondás” - Hann Endre szerint Mráz Ágoston Sámuel félretájékoztatta a sajtót
A Medián vezetője szerint a Nézőpont Intézet első embere félrevezette a Magyar Nemzetet, és hozzájárulása nélkül idézett tőle.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 31.



Mráz Ágoston Sámuel vitára hívta Hann Endrét, a Medián ügyvezetőjét, hogy nyilvánosan beszéljék meg, miért mutatnak ennyire eltérő adatokat a közvélemény-kutatásaik. Hann szerint azonban nincs értelme számokon vitatkozni, mert – ahogy fogalmazott – „a Medián ezt mérte, a Nézőpont azt mérte (vagy azt az eredményt hallgatta el), ki-ki számoljon el a saját szakmai lelkiismeretével”.

A történet itt nem ért véget. A Magyar Nemzet egy cikkben arról írt, hogy Hann „megfutamodott a nyilvános vita elől”, és mindezt „egyéb elfoglaltságaira” hivatkozva tette. A Medián vezetője azonban máshogy látta a helyzetet, és közösségi oldalán részletesen reagált a vádakra, vette észre a Telex.

Szerinte Mráz Ágoston Sámuel nemcsak a beleegyezése nélkül hozott nyilvánosságra részleteket a levelezésükből, hanem szándékosan torzította a valóságot – írta a Facebookon, majd hozzátette: Mráz vagy hazudott, vagy tudatosan félretájékoztatta a Magyar Nemzet újságíróját.

Hann külön kiemelte, hogy az idézetek nemcsak engedély nélkül kerültek ki, de állítása szerint pontatlanul is jelentek meg. „A Nézőpont vezetője hazudik, vagy sunyin félretájékoztatja a Magyar Nemzet újságíróját, hogy vele mondassa ki a hazugságokat” – fogalmazott.

A Medián ügyvezetője ezután úgy döntött, hogy maga teszi közzé a Mráznak július 17-én küldött levelét. A bejegyzés végén azt írta:

„Látható, hogy a Nézőpont vezetőjének nem erőssége az igazmondás. Lelke rajta annak, aki ezek után is hisz a közvélemény-kutatásainak.”

A háttérben egy régóta húzódó szakmai vita állhat, amely az eltérő kutatási eredmények miatt alakult ki. Míg a független intézetek – például a Medián, az IDEA vagy a Závecz – többször is szoros versenyt és Tisza Párt-előnyt mutattak ki, addig a kormányközeli Nézőpont gyakran kétharmados Fidesz-előnyt mért.

Az év elején a Nézőpont hosszabb időre elhallgatott, hónapokig nem jelent meg friss kutatásuk. Nemrég azonban új adatokkal álltak elő, amelyek szerint a Fidesz továbbra is vezet – igaz, már csak kevéssel a Tisza előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Még idén megnyílhat a Biodóm, miközben a cirkusz újabb területeket kér magának
A Fővárosi Állatkert év végén megnyitná a Biodómot, miközben a cirkusz egyre nagyobb területet kérne a Ligetből. A főváros és az állam közötti vita a működésüket is befolyásolhatja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 31.



Az év végére megnyílhat a Biodóm belső tere a látogatók előtt – erősítette meg a Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK) szóvivője, Hanga Zoltán a Népszava megkeresésére. A területen jelenleg is zajlanak a döntően kertészeti munkák, a Biodómhoz tartozó kifutókat pedig már 2023 augusztusa óta állatok lakják, és látogathatók is.

A Biodóm sorsa évek óta napirenden van, de most újabb fordulatot vehet. Sós Endre főigazgató egy áprilisi eseményen arról beszélt, hogy az év végére az állatkert szerves részeként állandó jelleggel megnyitnák a különleges belső teret. Bár az eredeti tervek szerinti teljes befejezéshez még mindig hiányzik 20-25 milliárd forint, egy egyszerűbb, városi oázis kialakításához elegendő lehet 300-350 millió forint.

A mostani koncepció szerint

nem költöznének be a Biodómba nagytestű állatok, így például orrszarvúak, elefántok vagy csimpánzok, és az akvárium elindítására sincs fedezet. Viszont a jelenleg a Nagyszikla belsejében lakó állatok új helyet kaphatnának itt.

A tervek szerint a Biodóm meglátogatásához nem kellene külön belépőt váltani.

Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója azonban meglepődött ezen, mivel a fővárosi önkormányzat 2024-ben 2,4 milliárd, idén pedig 2,7 milliárd forinttal támogatja az állatkert működését. A 2025-ös költségvetésben viszont nem szerepel külön összeg sem fejlesztésre, sem a Biodómra.

Időközben a Fővárosi Nagycirkusz is komoly érdeklődést mutatott az állatkert bizonyos területei iránt. Kovács Balázs, Lázár János miniszteri biztosa idén februárban vetette fel, hogy a Nyugati Pályaudvar mellé tervezett új cirkuszművészeti központot inkább a Városligetbe helyeznék át.

A megvalósítás azonban csak úgy lenne lehetséges, ha az állatkert területéből adnának át hozzá, cserébe pedig vasúti területen biztosítanának telket az állatkertnek.

Kovács emellett közös üzemeltetésről is beszélt, amelybe a Biodóm is beletartozna. A főváros részéről azonban nem támogatták az ötletet.

Áprilisban újabb fejlemény történt: a kormány és a főváros közötti finanszírozási megállapodásba bekerült egy kitétel, amely szerint a fővárosi önkormányzat eladja a Lovarda épületét a Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ Nkft.-nek, míg a kapcsolódó területet használatba adja a Fővárosi Nagycirkusznak. A Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, hogy a megállapodás előtt vizsgálják meg, milyen hatással lenne ez az állatkert működésére, akkreditációjára és az állatmentő tevékenységre.

Június közepén az állatkert és a cirkusz vezetői közösen bejárták az érintett területet. A cirkusz képviselői bemutatták elképzeléseiket, amelyek szerint a Lovarda megvásárlása mellett használatba vennék a Fővárosi Nagycirkusz és a Biodóm közötti teljes sávot, valamint az ott működő közművelődési egységeket is – például a muzeális körhintát és a Hetedhét Palotát. Az uniós pályázati forrásból kialakított Vadállatmentő Központ és a Cápasuli ugyanakkor nem kerülhetne átadásra a fenntartási kötelezettség miatt. A Hetedhét Palotában cirkuszpedagógiai programokat terveznek.

Hanga Zoltán arról is beszélt, hogy az állatkert írásos anyagot kért a cirkusztól az igények részletezésére, és azt is szerették volna, ha viszonozzák a bejárást, vagyis ők is megismerhetik a Cirkusz területét. „Ilyen anyagot és lehetőséget azonban azóta sem kaptunk. Így kérdéses, hogy mikor és milyen megállapodásra lesz mód” – fogalmazott.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy az állatkert mindig törekedett a jó szomszédi viszonyra a cirkusszal, de az utóbbi tíz évben egyre erőteljesebb törekvéseket érzékelnek a terjeszkedésre. Megemlítette azt is, hogy van érvényes kormányhatározat arról, hogy a cirkusz új helyre költözik, és visszaadja jelenlegi területét az állatkertnek – ez a terület egyébként korábban is az állatkerthez tartozott. A Lovardát is szeretnék visszakapni, mivel a lovagoltatásra alkalmas tér jelentősen csökkent, a tevegeltetést pedig meg kellett szüntetni.

„Fekete Péter direktor úr láthatóan folyamatosan lobbizik a politikai döntéshozóknál”, hogy az állatkerttől területeket szerezzen a cirkusz számára

– tette hozzá Hanga. Az első öt évben sikerült ezeket a törekvéseket megakadályozni, de 2018 után át kellett adniuk a felújított fedett lovardát.

Az állatkert továbbra sem ellenzi a cirkusz működését, és személyi konfliktus sincs a vezetők között, amennyiben a terjeszkedés nem veszélyezteti az állatkerti funkciókat. A szóvivő szerint az állatkert legalább annyit tesz a közösségért, mint a cirkusz, sőt, a látogatottsági számok is ezt tükrözik: tavaly több mint 1,1 millió ember látogatott el a FÁNK-ba.

A hullámvasút sorsa is bizonytalan. Mivel nincs elegendő forrás a felújítására, nem tudják újranyitni. A Pannon Park teljes projektje 2017-ben 43,7 milliárd forintos költségvetéssel indult, amelyből eddig körülbelül 38 milliárdot használtak fel. A maradék nem elég a beruházás befejezéséhez. Az állatkert hat éve vár arra, hogy a kormány és a főváros megállapodjon a szükséges többletforrásról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Havas Henrik: Sikeres volt a sugárkezelés, de a magyar közélet rontja az állapotomat
A tévés Facebook-posztban számolt be az állapotáról, majd bírálta a Fidesz frakció szóvivőjét, és nem kímélte a kormány vezetőit sem. Egykori interjúalanyainak külön üzenetet küldött.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 31.



Havas Henrik a nyár elején jelentette be, hogy prosztatarákkal küzd, és 28 sugárkezelésen esett át. A kezelések után megnyugtató hírt osztott meg: az orvosok nem találtak áttétet a szervezetében.

Most újabb bejegyzést tett közzé a Facebook-oldalán, amelyben azt írta, hogy a sugárkezelés lényegében sikeres volt, ugyanakkor nem múlt el nyomtalanul, vette észre a 24.hu.

„Ha valakit érdekel, közlöm, hogy lényegében sikeres volt a sugárkezelés, de vannak mellékhatások, például az, hogy a magyar közélet rontja az állapotomat.”

A posztjában kitért Németh Balázsra is, aki a Fidesz-frakció szóvivője és a Harcosok órája című műsor házigazdája. A műsor első vendége Orbán Viktor volt.

Havas így fogalmazott:

„Két megjegyzésem van. Németh Balázs – akinek a papája kollégám volt –, szakmailag tudatlan, stílusát tekintve egy »büdösbunkó«.”

Nemcsak Németh Balázsnak, hanem a miniszterelnöknek és a házelnöknek is címzett néhány gondolatot:

„Annak idején én csináltam az első interjút Orbánnal meg Kövérrel, szeretném, ha a bukásuk után megint nekem adnák az első interjút! Viktor és Laci! Higgyétek el nekem, Lentulai, Bohár, meg Németh után egy örömünnep lesz nektek!”

A bejegyzésre Németh Balázs még aznap este reagált egy hozzászólásban: „Jobbulást. Minden szempontból.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: