HÍREK

Magyar Péter: 24 százalékon áll a TISZA Párt a biztos pártválasztók körében

Az ellenzéki politikus szerint háromszor annyi szavazójuk is lehet, mint a Demokratikus Koalíciónak. Az ellenzék többi pártját következetesen csak „kispártoknak” hívja.

Link másolása

A Telex választási műsorának vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt politikusa Fábián Tamásnak elmondta: nem lepődött meg azon, hogy Szentkirályi Alexandra kampányfőnöke, Hidvéghi Balázs nem fogott vele kezet a budapesti Széll Kálmán téren, a kampánynyitó aláírásgyűjtésen.

Amikor arról kérdezték, hogyan áll most a mérésekben a TISZA Párt, Magyar optimista választ adott. Szerinte a hivatalos párttá alakulás előtt 19-20 százalékra mérték őket,

míg most, meg nem nevezett, de reprezentatívnak mondott mérések szerint állítólag 24 százalékon állnak a biztos pártválasztól körében.

Az EP-választásról szólva elmondta: fiatal pártként már annak is örülnének, ha egy képviselőt ki tudnának juttatni az Európai Parlamentbe, de szerinte a mostani számok alapján az sem kizárt, hogy akár 5-6 képviselőjük is lehet.

Magyar Péter az interjúban a Demokratikus Koalíción kívül minden ellenzéki formációt „kisebb ellenzéki pártnak” nevezett, de még a DK-ról is többször azt állította, hogy a közvélemény-kutatási eredmények szerinte a TISZA Pártnak háromszor több szavazója lehet.

Megnézették Magyar Péterrel Gulyás Gergely kormányinfón elhangzott rejtélyes mondatát is, amiről

Magyar úgy hiszi, hogy neki szánt fenyegetés, amivel jelezni akarják, hogy előkerülhetnek rá nézve is kellemetlen információk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Magyar Péter: Pénteken elmegyünk Felcsútra, és felülünk a szocialista szellem vasútjára
Igen, ez AZ a kisvasút. Az egész szerelvényt kibérelték, mindenkit várnak szeretettel.

Link másolása

Magyar Péter kampánykörútja kedd délben Kiskunfélegyházán folytatódott. A Tisza Párt politikusa több, korábban is kivesézett probléma mellett beszélt a vasút állapotáról is.

Magyar szerint beszélni kellene arról, hogy Magyarországon miért nem fejlesztik a vasutat, miközben Európa-szerte ez a tendencia. A Tisza Párt EP-listavezetője nemvárt bejelentést is tett a vasút kapcsán:

„Pénteken ellátogatunk Fejér megyébe egy híres kisvasútra. Felcsútra elmegyünk és részt veszünk a szocialista szellem vasútján egy utazáson. Mindenkit várunk szeretettel, kibéreltük az egész szerelvényt, valószínűleg az éves kihasználtság a duplájára fog emelkedni”

– mondta Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
David Pressman: Az USA már kapcsolatba lépett a magyar kormánnyal az orosz kibertámadás miatt
A nagykövet szerint komolyan kell reagálni a régiót érő orosz fenyegetésre.

Link másolása

„Az Egyesült Államok egy ideje már kapcsolatba lépett a magyar kormánnyal ebben a témában. Ez az eset is jelzi azt a fenyegetést, amit Oroszország jelent a szövetségeseinkre, a fenyegetést, amit Oroszország jelent a régióra és azt, hogy milyen komolysággal kell reagálnunk erre a fenyegetésre”

– mondta David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete az RTL-nek.

Az ügy előzménye, hogy kiszivárgott belső dokumentumok szerint Szijjártó Péter külügyminiszter tudott arról, hogy az orosz kormányhoz közeli hackerek feltörték a Külgazdasági és Külügyminisztérium informatikai hálózatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Dobrev Klára: Magyarország egyik legfontosabb közjogi méltósága köztörvényes bűnöző – szerdán közül részleteket
Nagy bejelentésre készül a DK EP-listavezetője, amin állítólag sokat dolgoztak.

Link másolása

„Sokat dolgoztunk rajta és most összeállt a kép: Magyarország egyik legfontosabb közjogi méltósága köztörvényes bűnöző”

– mondta Facebook-videójában Dobrev Klára, de egyelőre nem árulta el, hogy kiről és miről is van szó.

„A Fidesz vesszőfutása folytatódik. Erről gondoskodom”

– tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Robert Fico-n hasi CT-vizsgálatot végeztek – a szlovák kormányfő képes kommunikálni a környezetével
A meglőtt kormányfő eszméleténél van, állapota stabil, de súlyos, az életveszélyen túlvan.

Link másolása

Hasi ellenőrző CT-vizsgálatot végeztek kedden Robert Ficón. A kormányfő eszméleténél van és kommunikál a környezetével – írja a Parameter a besztercebányai Roosevelt Kórház közlése alapján.

Azt is hozzátették, hogy emellett

Fico további kezeléseket kap egészségi állapotának javulása érdekében.

A szlovák kormányfőre május 15-én lőttek rá Nyitrabányán, egy kihelyezett kormányülés után. A szlovák sajtó szerint a támadó 71 éves Juraj Cintula szélsőjobboldali író volt, akinek indítéka kormányellenes érzelmei lehettek. Ficó még a merénylet napján egy ötórás operáción esett át, pénteken pedig újabb műtétet végeztek el rajta.

Robert Kaliňák miniszterelnök-helyettes vasárnap azt mondta, hogy a kormányfő már túl van az életveszélyen, és konkrét utasításokkal látta el a kormány következő lépéseit illetően.

Link másolása
KÖVESS MINKET: