HÍREK
A Rovatból

Magyar: Micsoda ország az, ahol a mérgezés kap védelmet?

A Tisza Párt elnöke kijelentette: nem akarnak mindent központilag irányítani és rendeletekkel kormányozni. Azt szeretnék, hogy kiszámítható környezetben tervezhessék a magyarok a jövőjüket.
F. O. - szmo.hu
2026. február 15.



A Tisza Párt elnöke az évértékelőn az elmúlt napok egy legfontosabb témájáról, a gödi Samsung-gyár ügyéről is beszélt.

„Vigyázó szemeiteket Gödre vessétek” – mondta Magyar Péter, majd arra emlékeztette a hallgatóságot, hogy

Orbánék minden erejükkel küzdöttek azon civil szervezetek ellen, amelyek fellázadtak a halálgyárak ellen.

„Micsoda ország az, ahol a mérgezés kap védelmet?” – tette fel a kérdést, majd megígérte, hogy ezt is meg fogják fordítani az országgyűlési választást követően.

Magyar Péter szerint ma agyonsarcolt és mesterségesen magasan tartott rezsiárak mellett próbálnak életben maradni a kis- és középvállalkozások. Ehelyett a Tisza olyan környezetet kínál majd nekik, ahol felnőhetnek a jövő sikeres start-upjai. „Nemcsak mást fogunk csinálni, hanem máshogy is tesszük majd.”

Nem akarnak mindent központilag irányítani, nem rendeletekkel akarnak kormányozni, hanem azt szeretnék, hogy kiszámítható környezetben tervezhessék a magyarok a jövőjüket.

„Mi nem uralkodni akarunk, hanem szolgálni” - mondta a Tisza Párt elnöke.

Százharminchárom milliárd forint közpénz, egy bírósági ítélettel is sújtott akkumulátorgyár és a helyi közösségek tiltakozása állt Magyar Péter évértékelő beszédének középpontjában. A Tisza Párt elnöke a gödi Samsung-gyárat hozta fel példaként, és emlékeztetett rá, hogy amikor a civilek és a város beleszólást kért a gyár létesítésének ügyében, a kormány a külföldi beruházó oldalára állt.

Magyar szerint az akkumulátorgyárak nem a gazdaság felvirágoztatói, hanem „külföldi munkaerő által a multiknak pénzt hajtó halálgyárak”, amelyeknek a kormány ennek ellenére 133 milliárd forint közpénzt adott. A Tisza Párt elnöke fogadkozott, hogy egy Tisza-kormány alatt a munkások és a környezet védelme lesz az elsődleges, amihez kötelezővé tennék a teljes, független és nyilvános méréseket, és a gyáraknak sem engednék, hogy üzleti titokká nyilvánítsák a saját méréseiket.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint a 133 milliárdos támogatásért cserébe a Samsung 2038-ig garantálja magyarországi működését és legalább 3308 munkahely megtartását, összesen 668 milliárd forint bértömeggel és közel 900 ezer forintos átlagbérrel. A tárca közölte, a támogatási intenzitás nemzetközi összevetésben mérsékelt. A Samsung állítja, a gödi üzem minden környezetvédelmi és munkavédelmi előírásnak megfelel, az ellenkező híreszteléseket visszautasítja. Szijjártó Péter külügyminiszter korábban „álhírnek” nevezte a gyár súlyos egészségügyi kockázatairól szóló sajtóhíreket, és jogi lépéseket helyezett kilátásba.

A Budapesti Törvényszék 2025 októberében megsemmisítette a gödi gyár egységes környezethasználati engedélyét és új eljárást rendelt el, a termelés sajtóinformációk szerint mégis folytatódott. Gödön 2020 óta különleges gazdasági övezet működik, a területet és az ipari funkciókat kormányrendeletekkel bővítették. Az akkumulátoripari szabályozás felülvizsgálatát 2025 őszén több mint negyven civil szervezet kérte, február 11-én pedig újabb tüntetést tartottak a külügyminisztérium előtt a gödi ügy miatt. A Greenpeace és a Göd-ÉRT Egyesület több alkalommal jelzett kibocsátási és munkavédelmi problémákat, például a rákkeltő NMP oldószer és a nikkel miatt.

Az akkumulátoripar 2024–2025-ben nemzetközi visszaesést tapasztalt. A gödi üzemben 2023 és 2025 között a termelés visszaesett és több mint ezer dolgozót építettek le, a legutóbbi támogatási csomag így a munkahelyek megtartását, nem pedig bővítését célozza. A 133 milliárd forintos állami támogatásról szóló szerződést egy 955 milliárd forintos kapacitásbővítés részeként 2025. október 16-án írták alá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs újra posztolt a Micimackó-ügy kapcsán: Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás
A fideszes képviselő egy Facebook-posztban sorolta fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben. A bejegyzésben a politikus a „tiszás/liberális szeretetet” bírálta, utalva egy korábbi parlamenti vitára is.


Németh Balázs fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben ironikus hangnemben sorolja fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben a politikai tartalmú művészeti és humoros megnyilvánulások kapcsán.

A posztot azzal a felütéssel kezdi, hogy „ÉRTEM ÉN”.

„Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás. Ha bottal verik agyon egy színdarabban a “kormánypárti oligarchát”, az csak bábjáték. Ha kivégzéssel fenyeget a humorista, akkor csak viccel.”

A fideszes politikus a példák sorát egy friss parlamenti utalással folytatja, amelyben összeköti a margitszigeti eseményeket és a Micimackóból ismert leeső farok motívumát: „A margitszigeti szatírrá átváltozott miniszterelnök és a leesett farok pedig a Micimackó.”

Németh a bejegyzést a következő szavakkal zárja:

„Akkor legyen így! Éljen a tiszás/liberális szeretet”.

A poszt azután született, hogy kedden a parlamentben a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámokról szóló vita során egy államtitkárnak kellett elmagyaráznia a Micimackót, miután Németh egy influenszer videójára reagálva felvetette a témát.

A bejegyzésben említett „kormányfő lelövése” a 2025-ös Campus Fesztiválon történtekre utal, ahol Majka koncertjén egy fiktív ország fiktív miniszterelnökének „fejbelövését” játszották el, ami akkor komoly vitát váltott ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek” - Beszólt a Tisza orvos-képviselőjének Takács Péter, kemény választ kapott
Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselője első parlamenti felszólalásán kapott bekiabálást Takács Péter volt államtitkártól. Az orvos-politikus Facebookon vágott vissza, harmincéves szakmai múltját és a havi 280 órás munkát hangsúlyozva.


Takács Péter volt egészségügyi államtitkár egy bekiabálással reagált Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselőjének első parlamenti felszólalására kedden. A traumatológusból lett politikus szerint a fideszes képviselő azt vetette a szemére, hogy közpénzből dolgozott. Balatincz a Facebookon reagált a történtekre, szerinte a megjegyzés nemcsak az ő munkáját, hanem az összes orvos, ápoló, mentős és tanár tevékenységét is megkérdőjelezi.

Balatincz a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megkapta az első bekiabálást, amit úgy értelmezett, hogy

„ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek”

– írta meg a 24.hu. Az ajkai kórház egykori orvosa posztjában kifejtette, nem érti, harmincéves szakmai múltját hogyan lehet kétségbe vonni.

„Én 30 éven át traumatológusként dolgoztam, sokszor havi 250–280 órát. Ha valaki szerint ezért nem a munkámmal szolgáltam a betegeket, az vagy nem érti az egészségügy működését, vagy nem tudja, mit jelent egy baleseti osztály felelőssége.”

A képviselő különösen érdekesnek nevezte, hogy a kritikát éppen a korábbi egészségügyi államtitkártól kapta, és szakmai múltját is szembeállította a bekiabálóéval. „Én – vele ellentétben – szakvizsgát szereztem, főorvosként dolgoztam, és vállaltam ennek minden terhét” – fogalmazott, majd hozzátette, büszke a közszolgálatban eltöltött éveire.

„Igen, közpénzből fenntartott, állami kórházban dolgoztam. Büszkén vállalom” – írta.

A bejegyzést azzal zárta, hogy az ő teljesítményét három évtizeden át a betegek szolgálatában mérték, nem pedig parlamenti padsorokból. „Én nyugodtan vállalom az összehasonlítást.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos bíróságra viszi a hatvanpusztai autós incidenst: Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon
A volt országgyűlési képviselő pótmagánvádas eljárást indított a hatvanpusztai birtok biztonsági őre ellen. A bíróságtól várja a felelősségre vonást, miután a hatóságok lezárták a nyomozást.


Hadházy Ákos Facebook-posztban közölte, hogy pótmagánvádlóként bíróság elé viszi a tavalyi hatvanpusztai autós incidens ügyét. „Miután a »rendőrség« szerint véletlen baleset történt, két dolog miatt indítottam magánvádlóként a pert” – írta a volt országgyűlési képviselő.

Az egyik indoka, hogy felelősségre vonják az elkövetőt.

„Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon. Legalább kapjon egy felfüggesztett börtönt és vegyék el a jogosítványát.”

A másik ok, amiért a per mellett döntött, hogy így talán a háttérre is fény derülhet. A volt képviselő szerint a perrel „lehetne egy kis esély arra, hogy megtudjuk, ki volt a felbujtó.”

A 2025 augusztusában Hatvanpusztán történt ütközés ügyében a bicskei rendőrség tavaly novemberben megszüntette a büntetőeljárást, az esetet „véletlen balesetnek” minősítve. Miután Hadházy panaszát az ügyészség elutasította, a birtok biztonsági őrét 2026 januárjában közlekedési szabálysértés miatt 80 ezer forintra bírságolták, és három hónapra eltiltották a járművezetéstől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szabó Bence elindította a visszaszerelését, újra hivatásos rendőr szeretne lenni
A volt rendőrszázados egy Instagram-posztban közölte, hogy elindította a hivatásos állományba való visszatérését. Azt már korábban jelezte, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



„Lehetek még Százados úr?” – kérdezte egy Instagram-posztban Szabó Bence, amelyben bejelentette:

elindította a visszaszerelését, mert újra rendőr szeretne lenni.

„Szeretném újra hivatásosként szolgálni a hazámat”

– írta. Jelezte azonban azt is, hogy még továbbra is húzódik a távozásával kapcsolatos jogvita, ami azután alakult ki, hogy márciusban hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség.

A volt rendőrszázados azután vált országosan ismertté, hogy a választási kampány idején a Telexnek adott interjújában arcát és nevét is vállalva beszélt annak a nyomozásnak a részleteiről, amelyről a Direkt36 számolt be. Az oknyomozó cikk szerint a nemzetbiztonsági szolgálatokat is felhasználva, a nyomozókat gyermekpornográfia gyanújával lényegében ráküldték két olyan informatikusra, akik a Tisza Pártnak dolgoztak.

A volt százados korábban maga is beszélt arról, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel, különösen a vagyonvisszaszerzés területén, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát”.

Pósfai Gábor belügyminiszter jelezte, a pályát korábban elhagyó rendőrök részére biztosítani kell a hivatásos állományba való visszatérés lehetőségét. Szabó szerint ezt a lehetőséget az előző vezetés korlátozta. A posztjából az is kiderül, hogy a szolgálati jogviszonya megszüntetése miatt indított munkaügyi pert a rendőrség ellen, és ez az eljárás továbbra is folyamatban van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk