KÉK HÍREK

„Magát a gonoszt neveltem fel” – Megszólalt a kisfiát Olaszországban meggyilkoló anya édesanyja

Nagyon szoros kapcsolata volt az unokájával, képtelen feldolgozni a történteket.


Hétvégén mi is több cikkben írtunk arról a rettenetes történetről, amelyben egy magyar édesanya Olaszországban egy szupermarket kasszaszalagjára tette kétéves kisfia holttestét. A gyermeket maga az anya ölte meg.

A Blikknek most megszólalt a gyereket megölő anya édesanyja. Mint mondja, neki mindene volt a kisfiú, hisz lényegében együtt is éltek lányával és unokájával.

„Látni sem akarom többé a lányom! De bármennyire is haragszom rá, azt el kell mondanom, hogy jó anya volt. Bolondulásig szerette Alexet, ezért is nem tudta elfogadni a bíróság döntését. De ilyet akkor sem lehet csinálni. Hogy ölheti meg valaki a saját vérét?

Borzalmas, de ki kell mondanom: magát a gonoszt neveltem fel”

– fakadt ki az idős asszony.

Erzsébet elmondásából kiderül, hogy a korábban felnőtt filmekben is szereplő Katalinnak igen komoly gondjai voltak, már az első gyermeke születésekor is. Olyannyira, hogy el is vették tőle a gyereket, a gyámságot a nagymama kapta meg.

„Kati nagy fia egy olasz férfitől van, aki annyira kikészítette a lányomat, hogy az idegosztályra került. Lekötözve feküdt egész nap. Közben valakinek a gyereket is nevelni kellett. Magamra vállaltam a feladatot, mert azt az unokámat is imádom. Aztán némiképpen felépült a lányom, ideköltözött hozzám, így éldegéltünk. Később megismerkedett azzal a férfival, akitől Alex született. Borzalmas kapcsolat volt, főleg a pici megszületése után. Állandóan azon harcoltak, hogy kivel éljen az én kis hercegem. Aztán döntött a bíró, és amint ezt megtudta Kati, eltűnt a gyerekkel együtt” – mesélte zokogva a nagymama, aki tovább nem is bírta folytatni a tragikus történetet.

Alex édesapja, Norbert is hasonló állapotban van. Ő korábban azt mesélte, ha csak meglát egy kisgyermeket az utcán, rosszul lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bennégett az autójában két magyar Ausztriában, miután egy részeg osztrák autós hátulról beléjük hajtott
Az osztrák tűzoltók tíz percen belül a helyszínen voltak, de hiába, az áldozatok életét már nem tudták megmenteni. Egyelőre még azonosítani sem tudták, kik ültek a kocsiban.


Megrázó felvételek készültek szombat hajnalban az A9-es autópályáján, az ausztriai Stájerországban, egy alig több mint kétezer lelkes település, Lebring közelében. Egy kocsi dél felé hajtott a sztrádán, amikor balesetet szenvedett - mondta el az RTL Híradónak az osztrák rendőrség szóvivője.

„Hajnali 1 óra 40 perckor egy dél-stájerországi kocsi sofőrje hátulról nekiütközött egy magyar autónak.

A magyar kocsiban ketten voltak, az ütközés miatt az autó kigyulladt majd teljesen lángba borult. A benne ülő két ember meghalt”

– mondta Marcus Lamb szóvivő az RTL Híradónak.

A tűzoltók azt mondják, mindent megtettek.

„1 óra ötvenkor értünk a helyszínre. A jármű ekkor már lángokban állt. A csapatunk gázmaszkban oltotta el. Az oltás után észleltük, hogy ültek az autóban. Őket sajnos már nem tudtuk megmenteni, mindketten meghaltak" – fogalmaztak.

Szombat estig még nem sikerült azonosítani a holttesteket.

„A stájerországi autó vezetője erősen ittas volt, elvették a jogosítványát. Ő csak könnyebben sérült meg, jelenleg kórházban van” - mondta a rendőrségi szóvivő."

Hozzátette: az ügyészség a két holttest boncolását rendelte el, hogy azonosítani tudják őket.

A Külügyminisztérium annyit írt: a magyar konzulok jelenleg is dolgoznak a tragikus baleset ügyében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális videó a gyilkosságról: mindent felvett a szomszéd kamerája
Egy férfi fényes nappal baltával megölte élettársát, majd felgyújtotta a házát a romániai Mezőméhesen. Az eset júliusban történt, a gyanúsított azóta is szökésben van.


Sokkoló felvételek kerültek elő: az egyik szomszéd biztonsági kamerája végig rögzítette, ahogy a 37 éves Emil Gânj betöri a kaput, baltával beront, a nő nem tud elmenekülni, majd a ház lángba borul. A videót a Recorder hozta nyilvánosságra – számolt be róla az RTL Híradó.

A román rendőrség titkos felderítő akcióban keresi a férfit, és a magyar hatóságokkal is együttműködik. A magyar rendőrség a Híradó kérdéseire nem adott érdemi választ arra a kérdésre, hol tart a nyomozás.

A brutális bűncselekmény Mezőméhesen történt július 8-án: a gyanú szerint Gânj megölte volt élettársát, felgyújtotta a házat, majd elmenekült.

A férfi azóta is szökésben van, európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Gânj felkerült az Europol „Europe’s Most Wanted” listájára, a nyomravezetőnek 5000 euró jár. A magyar rendőrség is a lakosság segítségét kéri.

„Ha bárki látja a körözött személyt, ne közelítsen hozzá, és ne lépjen vele kapcsolatba, mert rendkívül veszélyes. Aki bárhol látja, értesítse a hatóságokat!”

– figyelmeztetett a Maros megyei rendőrség szóvivője.

A hajtóvadászat hónapok óta tart: helikopterrel, drónokkal és kutyákkal is átfésülték a terepet, számos bejelentés érkezett. A hatóságok azt sem zárják ki, hogy a férfi külföldre távozott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Két gyerek életveszélyben – tragikus buszbaleset történt az M1-esen
Egy 6 és egy 11 éves gyermek is megsérült a péntek esti karambolban. A sérülteket Székesfehérvárra, Budapestre és Tatabányára szállították a mentők.


Baleset történt pénteken az M1-esen, a 36. és a 37. kilométerszelvény között, a Győr felé vezető oldalon, Bicske térségében. A karambolban egy személyautó és egy kisbusz ütközött, sokan megsérültek, köztük két gyerek is – írja a kemma.hu.

A mentés helyszínére percek alatt megérkeztek a hatóságok. Az Országos Mentőszolgálat 15 egységet, köztük gyermekrohamkocsit riasztott. A tatabányai hivatásos és a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágóval emeltek ki egy-egy embert a roncsok közül.

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint

egy 6 és egy 11 éves gyermek életveszélyes állapotba került. Öt felnőtt súlyosan, három felnőtt könnyebben sérült meg.

A sérülteket Székesfehérvár, Budapest és Tatabánya kórházaiba vitték további ellátásra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában - a mentők 40 perc után értek a helyszínre
A fiatal állapotromlását szív- és érrendszeri háttérrel hozták összefüggésbe, a tünetek az autóban kezdődtek hányingerrel. A Vöröskereszt szerint régóta figyelmeztetnek a vidéki ellátás gyenge pontjaira.


Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, miután rosszul lett az autóban, közölte a Kronen Zeitung. A családja segítséget hívott, mentőhelikoptert is riasztottak, de a sűrű köd miatt nem tudott leszállni. A helyi egységek így autóval indultak útnak, és

csak mintegy 40 perc múlva érkeztek a helyszínre. Ekkor már nem tudták megmenteni a fiatal férfi életét.

A rosszullét hányingerrel kezdődött, majd gyorsan súlyosbodott. Később kiderült, szív- és érrendszeri problémák álltak a háttérben.

Otto Marl, a liezeni Vöröskereszt vezetője szerint a mentőszolgálaton belüli kommunikáció túl lassan működött, ez késleltette a beavatkozást. A régió mentőszolgálata úgy véli, egy nagyváros közelében nagyobb esély lett volna a túlélésre, Marl ezt nem erősítette meg.

A Vöröskeresztnél azt mondják, évek óta jelzik: nincs meg minden feltétel ahhoz, hogy a sürgős esetekre elég gyorsan reagáljanak, mégsem történt érdemi változás. Bár a térségben dolgozó orvosokat képzett szakembereknek tartják, az ellátásban így is vannak hiányosságok.

A helyi mentővezetők és orvosok az elmúlt napokban egyeztettek a javítás lehetőségeiről. A döntés azonban a politikusoknál van.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk