HÍREK
A Rovatból

„Ma már pofon vágnám” – mondta az egykori pornósztár, aki miatt vádat emeltek Trump ellen

Stormy Daniels kész tanúskodni a volt elnök ellen, aki tagadja, hogy lefeküdtek egymással.

Link másolása

Kész tanúskodni Trump ellen Stormy Daniels egykori pornósztár, aki azt állítja, hogy 2006-ban lefeküdt a későbbi amerikai elnökkel.

Daniels egy az OnlyFans-en tartott kérdezz-felelek videó során beszélt az ügyről. Az egykori felnőttfilmes azután szólalt meg, hogy kiderült, Trump ellen vádat emelt a manhattani speciális ügyészség.

A hatóság szerint ugyanis az üzletember 130 ezer dollár „hallgatási pénzt” fizetett neki az ügyvédjén keresztül, azért hogy ne mondja el, hogy lefeküdt vele.

Trump tagadta a vádakat, szerinte egyszerűen politikai boszorkányüldözés áldozata, és tiltakozásra szólította fel követőit.

Daniels a videóban arról beszélt, hogy nem fél, és nem fogja feladni. Az egykori pornósztár mára már megbánta, hogy lefeküdt Trumppal, azt mondta, ma már elutasítaná a férfi közeledését.

„Nemet kellett volna mondanom, de nem tettem. Rossz helyzetbe hoztam magam. De vállaltam a felelősséget ezért. Szívás. Ha ez most történne, valószínűleg pofon vágnám”

- fogalmazott Daniels. Azt is hozzátette, hogy nincsenek különösebben ellenséges érzései a volt elnökkel kapcsolatban, de hazugnak tartja, amiért letagadta a kapcsolatukat. Danielsnek arról sincs, határozott álláspontja, hogy meg kell-e büntetni Trumpot, ő mindenesetre kész elmondani az igazat.

Szerinte, ha a korábbi elnök ebben az ügyben megsértette a törvényt, akkor felelősségre kell vonni, ahogy bárki mást.

Trumpot amúgy nem a politikája miatt ellenzi, mert ő maga is republikánus.

Daniels vallomása kulcsfontosságú lehet az ügyben, amelynek történelmi jelentősége is van. Az Egyesült Államokban eddig ugyanis soha nem fordult elő, hogy egy korábbi elnök ellen vádat emeljenek egy büntetőügyben.

(via Vice)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Teljesen elpusztították a Liszt Ferenc teret az EL-döntőre érkező szurkolók
Terézváros polgármestere osztott meg képeket a pusztításról, amelyeken törött üvegek, hányás és szemét látható. A napokban elültetett 4000 tő virág is a drukkerek áldozatává vált.

Link másolása

Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere a Facebookon számolt be róla, hogy a ma esti Európa-liga döntőre érkező Sevilla-szurkolók gyakorlatilag elpusztították a Liszt Ferenc teret.

„A Liszt Ferenc tér elesett. Az EL-döntőre érkező szurkolók egyszerűen elpusztították. Az a 4000 tő virág, amit a kertészeti egyetem diákjainak tervei alapján a napokban ültettünk el, halott. Törött üvegek, hányás, szemét mindenhol, vannak ágyások, amelyek egyszerűen eltűntek a taposás következtében”

- írta a politikus.

Soproni szerint a szervezők nem kérték tőlük, hogy megerősített rendészeti vagy köztisztasági állományt biztosítsanak, illetve arról sem tájékoztatták őket, hogy hol lesz pontosan a szurkolók gyülekezőhelye vagy a terelés útvonala.

"Gondolom, a rendőrséggel és a fővárossal legalább egyeztettek, de egyértelmű, hogy a szervezők nem jártak el körültekintően"

- írta.

Soproni elmondása szerint holnap reggel a helyszínen kezd majd a kollégáival és megkezdik a takarítást, amint lehetséges. Az önkormányzat ígérete szerint a takarítás számláját be fogja nyújtani a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zrt.-nek.

A momentumos politikus reményét fejezte ki, hogy a meccs után nem fog áldozatul esni Terézváros újabb közterülete.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Feljelentették a honvéd főparancsnokot, miután durván megalázhatták és kínozhatták a honvédségi sofőröket az utasítására
Hat napon keresztül kellett megalázó feladatokat végezniük a sofőröknek, miközben nem hagyták őket aludni sem. Az átéltektől sokaknak egészségügyi problémái lettek.

Link másolása

Egy Szentendrén tartott állománygyűlésen készült két hangfelvétel alapján feljelentették Böröndi Gábort, a Honvédség nemrégiben kinevezett főparancsnokát. A felvételeken Böröndi megalázó stílusban beszél a honvédség sofőrjeiről, akiket tanítás alá kell venni a pletykásságuk miatt - írja a Szabad Európa.

A május 5-én tartott gyűlés végén a jelen lévő 58 sofőrt azonnal Táborfalvára szállították busszal, ahol hat napon keresztül megalázó feladatokat kellett végezniük olyan körülmények között, amelyek már kínzásnak is nevezhetőek.

Az egyik hangfelvételen Böröndi arról beszél, hogy nagyon elege van már abból, hogy a munkaköri leírásokkal pepecselnek a parancsnokok, miközben azokkal még senki nem nyert háborút.

„Magyarul: mosolygunk rajta. Felejtsék el a munkaköri leírást, leírásokat, jó?”

- mondta.

A másik felvételen arról beszél, hogy a honvédséget a „Gépjárművezetők Tudományos Tanácsa” irányítja, ezért a gyűlés után „kiképzésre” mennek a sofőrök, a jelen lévő tiszteknek így maguknak kell hazavezetniük. Itt még nem hangzott el az, hogy pontosan hova mennek, és hogy mennyi időre, a feljelentés szerint ezzel megsértették a szolgálati feladatra vezénylés szabályait.

A Szabad Európának az egyik érintett sofőr felesége arról írt, hogy férje a napi egyszer engedett hazatelefonálás alkalmával arról beszélt neki, hogy az átélt fizikai és szellemi stressztől, a megalázó bánásmódtól többen egészségügyi problémákkal kezdtek el küzdeni.

A feljelentés szerint a söfőröket éjszaka két-három óránként felkeltették és értelmetlen feladatokat végeztettük velük. A távozás előtt mindenkivel aláírattak egy titoktartási nyilatkozatot.

A feljelentő is arról beszélt a portálnak, hogy egyelőre szeretne inkognitóban maradni, mert tart a retorzióktól. Abban bízik azonban, hogy a feljelentés nyomán az ügyészség tanúként minden sofőrt kihallgat majd, ahol az igazmondási kötelezettség miatt meg fogják erősíteni az állításait.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője megerősítette, hogy megérkezett hozzájuk a feljelentést, arról azonban még nincs döntés, hogy elindul-e a nyomozás az ügyben. Vadai Ágnes, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának DK-s tagja pedig írásbeli kérdéssel fordult az eset miatt a honvédelmi miniszterhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elárulta az államtitkár, jöhet-e nyáron újabb nyugdíjemelés
Tállai András szerint a kormány azon dolgozik, hogy a nyugdíjak értékmegőrzése biztosított legyen.

Link másolása

A nyári nyugdíjemelésről kérdezte Varga Mihály pénzügyminisztert Komjáthi Imre. Az MSZP-s képviselő arra várt választ, hogy nyáron lesz-e nyugdíjemelés, ha igen, akkor pontosan mikor és milyen mértékű, ha pedig nem, akkor miért nem.

A képviselő felvetésben azt írta, hogy „a januári nyugdíjemelést már megette az infláció. A legfrissebb adatok szerint továbbra is 25 százalék felett van a nyugdíjas infláció, ahogyan az elmúlt fél év minden hónapjában így volt”. Kérdéseire Tállai András miniszterhelyettestől kapott írásbeli választ:

„A kormány azon dolgozik, hogy a nyugdíjak értékmegőrzése biztosított legyen, ezért a tényleges, illetve a várható makrogazdasági folyamatok és adatok ismeretében a szükséges lépéseket időben meghozza.

Amennyiben az évközi adatok alapján azt állapítjuk meg, hogy 2023-ra a becsültnél magasabb lesz az éves várható infláció mértéke - januárra visszamenőleg - nyugdíjkorrekciót hajtunk végre.

Ha felmerül ilyen intézkedés szükségessége, azt körültekintő tervezés után hajtjuk végre azzal a céllal is, hogy az államadósságot és a költségvetési hiányt csökkenő pályán tudjuk tartani” – írta válaszában a Pénzügyminisztérium államtitkára.

Tállai András hozzátette: ha a kormány kiegészítő nyugdíjemelésről hoz döntést, erről időben tájékoztatni fogja az érintetteket.

(Forrás: 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Brutálisan elhízott Kim Dzsongun, már majdnem 140 kilót nyom
A diktátor dél-korai hírszerzési információk szerint komoly alvászavarral is küzd. Az elmúlt időszakban teljesen az alkohol és a nikotin rabjává vált.

Link másolása

Borzalmas egészségügyi állapotban van Kim Dzsongun dél-koreai diktátor, friss hírszerzési információk szerint már majdnem 140 kilogrammot nyom - írja a Blikk.

A dél-koreai Nemzeti Hírszerző Szolgálat (NIS) igazgatója, Kim Kju Hjun a parlament hírszerzési bizottsága előtt beszélt Kim elszabadult súlyáról, illetve arról, hogy nagyon komoly alvászavarral küzd. A diktátor súlyát néhány friss fotó alapján becsülték meg a mesterséges intelligencia segítségével.

A dél-korei hírszerzés szerint ráadásul Kim egyre több alkoholt és nikotint fogyaszt, gyakorlatilag függővé vált. Ennek jele, hogy Észak-Korea nagy mennyiségben importál külföldi cigarettát és kiváló minőségű snackeket.

Ju Szang Bum, kormánypárti képviselő a hírszerzési bizottság tagjaként megerősítette, hogy az észak-koreai hatóságok az elmúlt hónapban jelentős érdeklődést mutattak a legfrissebb orvosi információk iránt, ezek közé tartozik a zolpidem nevű gyógyszer is, amelyet jellemzően a magas rangú tisztviselők álmatlanságának kezelésére használnak.

„Tavaly év vége óta folyamatosan karcolások és zúzódások figyelhetők meg Kim Dzsongun kezén és karján, amelyeket gyaníthatóan allergia és a stressz okozta bőrgyulladás kombinációja okoz. Kim elnök május 16-i nyilvános szereplése során nagyon fáradtnak tűnt, szemei alatt feltűnő sötét karikákkal”

- ismertette a bizottság ülésen elhangzottakat Ju Szang Bum.


Link másolása
KÖVESS MINKET: