HÍREK
A Rovatból

Ma kezdődik a Donald Trump elleni második vádeljárás

Rövid, de igazságos lesz a Donald Trump elleni második impeachment egy demokrata szenátor szerint.

Link másolása

Hétfőn megállapodtak Donald Trump ügyvédei és a vád képviselői, hogy mindkét oldalnak 16 órája lesz a saját igaza bizonyítására a korábbi elnök elleni második impeachement eljárás során, írja a CNN.

A szenátus ma szavaz a tárgyalás menetéről, melyet egy négyórás vita előz meg. Ezzel hivatalosan is megkezdődik a korábbi amerikai elnök elleni második vádeljárás, melynek során Trump felelősségét vizsgálják a január 6-án öt ember halálával végződő washingtoni események kapcsán.

Chuck Schumer demokrata szenátor szerint a tárgyalás szerkezete "kiemelkedően igazságos", egyben lehetővé teszi, hogy az eljárás valódi céljait: az igazságot és az elszámoltathatóságot. Hozzátette: a januárban leköszönő elnök elleni eljárás során a "tisztességes, becsületes, kétpárti felelősségre vonásra" törekednek majd.

A vádeljárás a keddi szenátusi vitát és szavazást követően szerdán délben kezdődhet meg. Ekkortól áll két-két nap alatt maximum 16 óra a vád és a védelem rendelkezésére, hogy a saját álláspontjaikat ismertessék. Ezt követően a szenátorok írásban tehetnek fel kérdéseket a szemben álló feleknek, melyeket a tárgyalás vezetője olvas fel.

Szakértők szerint a Trump elleni ítélet kétharmados szavazati aránya valószínűtlen, vagyis szinte biztosra vehető a politikus újabb felmentése. Vélhetően az egykori elnök jogászai azzal védekeznek majd, hogy Donald Trump egyáltalán nem uszította a Capitolium elleni ostromra a washingtoni gyűlésen résztvevőket.

Ráadásul az egész eljárást alkotmányellenesnek tartják, miután olyan gyorsan vádolták meg a volt elnököt lázítással, hogy esélye sem volt a védekezésre.

Amennyiben a vádeljárás során mégis bűnösnek találnák Donald Trumpot, úgy a korábbi elnök elveszíthetné a neki járó juttatásokat. Ezen felül a szenátus egy újabb, de már egyszerű többségi szavazással megvonhatná a jogot, hogy később újra induljon az elnökválasztásokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Képeken a jeges mesevilággá változott Balaton
Ma is hideg éjszakára kell készülni, akár -15 fokra is lehűlhet a levegő.

Link másolása

Ahogy azt mi is megírtuk, a tegnapi szélvihar a levegő lehűlését is magával hozta. Az éjszakai fagynak köszönhetően pedig a Balaton felszíne is bejegesedett.

Vasárnap

a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet zömmel -10, -5 fok között alakul, de a szélcsendes, derült tájakon a -15 fok sem kizárt.

A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn -3, +2 fok között valószínű. Hétfőn már csak a keleti és nyugati megyékben élénkül meg a szél, kevésbé lesz felhős az ég, sok napsütés várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Fejbe lőtték a halott ukrán katona koponyájával a kezében szónokló orosz zsoldost
Mangusev kapcsolatban állt Jevgenyij Prigozsinnal, az orosz Wagner-csoport vezetőjével. Lehet, hogy az akcióval neki akartak üzenni.

Link másolása

Ivor Mangusev tavaly augusztusban hívta harcba az orosz katonákat egy ukrán katona koponyájával a kezében.

Szombat hajnalban egy támadás során fejbelőtték a 36 éves Ivor Mangusevet, aki a Daily Mail cikke szerint a rettegett orosz Wagner-csoport vezetőjével is kapcsolatban állt.

A zsoldost fejlövéssel szállították kórházba szombaton Oroszország keleti régiójában, Luhanszk tartományban.

Az Oroszország-szakértő Mark Galeotti szerint Mangusev kapcsolatban állt Jevgenyij Prigozsinnal, az orosz Wagner-csoport vezetőjével. Galeotti szerint ez a fejlövés figyelmeztetés lehetett Prigozsin számára.

A Putyin-hívő Mangusev 2022 augusztusában arról híresült el, hogy a kezében egy Mariupolban lelőtt ukrán katona koponyájával a kezében szónokolt, és így uszította az oroszokat Ukrajna ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Leválthatja a védelmi minisztert, akár már a jövő héten cserélhet a poszton Zelenszkij
Már azt is lehet tudni, hogy ki lesz az utód. Olekszij Reznyikov helyére Kirill Budanov, a hírszerzés vezetője léphet az ukrán kormányban.

Link másolása

Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij egy vasárnapi sajtótájékoztatón reagált az ukrán védelmi miniszter, Olekszij Reznyikov a távozásáról szóló hírekre.

Az Ukrainskaja Pravda vasárnap megjelent cikkében már arról is írnak, hogy Reznyikov helyére Kirill Budanov, a hírszerzés vezetője léphet. Bár Reznyikov azt állítja, hogy ő nem tud arról, hogy távoznia kell, a Pravda úgy tudja, hogy már

jövő héten megtörténhet a védelmi miniszter leváltása.

A lap kormányközeli forrásai szerint abban egyetértés van, hogy Reznyikovnak a jövőben is a felsővezetésben kell maradnia, és felmerült az is, hogy az igazságügyi minisztérium élére kerülhet.

A miniszter távozásában szerepet játszhat az ukrán kormányban januárban kirobbant korrupciós botrány, erről itt írtunk részletesen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Elképesztő vagyont halmozott fel állami pénzből Putyin volt felesége, az EU tétlenül nézi mindezt!
Hihetetlen összeg az, amit Putyin exfelesége felhalmozott az adófizetők pénzéből.

Link másolása

Az orosz elnök volt felesége a milliárdosok életét éli 20 évvel fiatalabb partnerével, az EU-nak pedig eszébe sem jut szankciókkal sújtani a házaspárt.

Brutális ingatlanvagyont halmozott fel Ljudmila Putyina, Vlagyimir Putyin orosz államfő egykori felesége, aki mostanában új, nála húsz évvel fiatalabb férje, Artur Ocseretnyij oldalán gyarapítja megtakarításait - írta meg a hvg.hu.

Vlagyimir Putyin 2013-ban vált el akkori nejétől, és már akkor lehetett sejteni, hogy az orosz államfő nem lesz szűkmarkú az államhoz közeli cégek pénzével.

Az viszont csak most derült ki, hogy milyen összegekkel gazdagodott 30 év házasság után Ljudmila Putyina.

Nézzük sorban a tételeket:

- A hozomány legértékesebb része az a 150 millió dollárt érő moszkvai Volkonszkij-ház

- Kremltől pár percre lévő ingatlan irodáit állami és az államhoz közeli cégek bérlik. Csak ebből évente 3-3,5 millió dollár folyik be a Putyina leánykori nevére bejegyzett ingatlankezelő vállalat számlájára

- Putyina alapítványának a különböző cégek hatalmas összegeket adományoznak rendszeresen. Legutóbb a Gazprombank például kétmillió dollárt, a Szeversztal pedig 1,3 millió dollárt adott.

Tehát nyilvánvaló, hogy Putyin exfelesége az orosz állam pénzén él, s a pár ugyanannak a putyini elitkörnek a tagja, amelynek többi szereplőjét nemzetközi szankciók alá vonták az ukrajnai orosz agresszió miatt, az Ocseretnyij-házaspár vígan élheti életét, és utazgathat is akár az EU-ban.

Az viszont figyelmeztető jel lehet a milliárdos házaspárnak, hogy Nagy-Britanniában már felkerültek az ottani bűntetőlistára, mégpedig azért, mert London mindenkit szankcionálni kíván, aki részese Vlagyimir Putyin üzleti és pénzügyi hálózatának.

Link másolása
KÖVESS MINKET: