M. Tóth Géza, a korábbi rektor is távozik a Színművészeti Egyetemről
"Félreálltam - búcsú hagyománytól, hivatástól, egyetemtől" című közleményében jelentette be M. Tóth Géza, hogy távozik a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől.
Az intézmény Facebook-oldalán közzétett közleményét változtatás nélkül közöljük:
"Félreálltam
búcsú hagyománytól, hivatástól, egyetemtől
Idén kezdtem a 27. évemet tanárként a művészeti felsőoktatásban. 1994-től 2010-ig a MOME (és jogelőd intézményei), 2010-től mostanáig az SZFE tanára voltam. Több külföldi egyetemen dolgoztam vendégtanárként. 2018 óta a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem Művészeti Karának egyetemi tanára is vagyok. Végigjártam a ranglétrát, éppen úgy, ahogy sok száz év óta sokan mások is a világ sok más egyetemén: tanársegédként kezdtem, aztán adjunktus, docens, professzor lettem. Időközben megszereztem a DLA és a PhD fokozatot, majd habilitáltam.
Büszkén vallottam magam egyetemi polgárnak, többféle identitásom közül legelsősorban is tanárként tekintettem magamra. Az oktatási munka mellett szívesen vettem ki a részem az oktatásszervező feladatokból, több osztály, szakirány, szak, tanszék létrehozásában és vezetésében is részt vettem, rektorként öt éven át voltam az SZFE vezetője.
Számomra minden emberi közösség (család, település, munkahely, egyházi gyülekezet) legvonzóbb szerkezeti modellje a belülről építkező önkormányzatiság, amikor a közösség minden tagjának joga, lehetősége, sőt, felelőssége van arra, hogy a legjobb szándéka és tudása szerint fejlődjön, dolgozzon, véleményt alkosson, tervezzen, tévedjen. A legtisztábban az egyetemi létben találtam meg ezt a működési logikát. Az egyetemi polgárok közössége számára önrendelkezést szavatoló, a generációk tudásának egymásra-épülését lehetővé tévő rend olyan, évszázadokon keresztül érlelt hagyomány, amely a világ sok-sokféle egyetemének a legfontosabb és legjellemzőbb közös sajátossága.
Kívülről, felülről hierarchiába szervezett, nagy munkaerő-áramlással jellemezhető ipari vállalatok kimondottan eredményesen tudnak működni a maguk területén, de egy ugyanilyen logika szerint menedzselt egyetem soha nem lehet annyira hatékony és sikeres, mint az, amelynek kizárólagosan a saját polgárai jogosultak rendelkezni a saját szervezetükről, működési szabályaikról. Az egyetemek önrendelkezése nem öncél, és nem jelenti az ott folyó munka külső szakmai kontrolljának hiányát. A képzés módja, célja és elvárt eredménye előre meghatározott. Mindezek folyamatos ellenőrzésére és mérésére a világon mindenhol részletesen szabályozott szakmai protokollok vannak, rendszeres akkreditációs eljárás ellenőrzi és szavatolja a képzés, a tudományos kutatás és a művészeti alkotótevékenység elvárt minőségének biztosítását.
Ezért az egyetemi önrendelkezéshez való ragaszkodásomat nemcsak a sok évszázados tradíció iránti tisztelet táplálja, hanem az a tapasztalatom és meggyőződésem is, hogy ez a működési modell biztosítja a legmegfelelőbb közeget a hatékony, belülről motivált tanuláshoz, magas szintű oktató, kutató és alkotó munkához. Az elmúlt évtizedekben egyetemi oktatóként és vezetőként ezért egyaránt ennek az önszervező, önmeghatározó, önkorlátozó-önépítő hagyománynak az érvényre jutására törekedtem.
