Lilu volt a Kérdések nélkül nincs változás című műsor vendége hétfőn a Partizán Youtube-csatornán.
A műsorvezető, Gulyás Márton elmondta, hogy Rákay Philipet is meghívták a műsorba, de nem jött el. Ezután Gulyás szóba hozott egy áprilisi interjút, ahol Rákay arról beszélt, hogy az egész médiaszakmát magára haragította, amikor 2002-ben kiállt Orbán Viktor mellett egy nagygyűlésen.
„Elfogyott körülöttem a levegő, ennek első precedense volt, hogy az általam is alapított Z+ egyik műsorvezetője, Lilu által gerjesztett hangulatban összehívták a vezetőséget és számon kérték rajtam szereplésemet”
– mondta Rákay.
Lilu szerint viszont az interjú főcíme csúsztat, mert nem ő rúgatta ki, ráadásul Rákay ilyet nem is állított, jó viszonyt ápoltak kollégákként.
„Az valóban úgy volt – és ezt Philip nagyon jól el is mondta –, hogy én akkor kezdeményeztem egy olyan értekezletet a vezetőséggel, ami arról szólt, hogy én kifejeztem az aggályomat azzal kapcsolatban, hogy szerintem ennyire erősen benne lenni a pártpolitikában egy zenetévés műsorvezetőnek nem szerencsés, hiszen első szavazókhoz beszélünk. Sokkal feketébb és fehérebb, kevésbé volt árnyalt a világ, mint most. Az a Kossuth téri rendezvény egy irgalmatlan nagy dolog volt, arról mindenki tudott. Az nem egy véleményes dolog volt, hogy ott Philip hogy van jelen. Egyébként én azt őszintén tisztelem, hogy Philip első perctől kezdve ezt az értékrendet képviselte. Ő nem megélhetési fideszes, hanem ez abszolút az ő értékrendje volt. Nekem az etikai problémám mint tévés volt”
– fejtette ki a műsorvezetőnő.
„Pontosan az volt a problémám, ami most azzal, amikor egy híradós elmondja, kire kéne szavazni. Egyszerűen etikátlan tévézés ez számomra. És akkor kicsiben, fiatalként ugyanez volt, csak a zenetévére kivetítve”
– tette hozzá.
Lilu volt a Kérdések nélkül nincs változás című műsor vendége hétfőn a Partizán Youtube-csatornán.
A műsorvezető, Gulyás Márton elmondta, hogy Rákay Philipet is meghívták a műsorba, de nem jött el. Ezután Gulyás szóba hozott egy áprilisi interjút, ahol Rákay arról beszélt, hogy az egész médiaszakmát magára haragította, amikor 2002-ben kiállt Orbán Viktor mellett egy nagygyűlésen.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rózsa György élet-halál harca a Balatonban - sztrókot kapott, a lánya segített kimenteni a vízből
77 évesen, nyaralás közben érte a baj a legendás tévést, akit a mentők villámgyorsan kórházba szállítottak. A műtétnek köszönhetően maradandó károsodás nélkül élhet tovább.
Rózsa György idén ünnepli pályafutása kezdetének 60. évfordulóját. A 77 éves műsorvezetőnek ma már a család: a lánya, Csilla és ötéves unokája, Ádám jelenti a legnagyobb örömöt. Néhány héttel ezelőtt azonban váratlanul rosszul lett a Balatonban és komoly bajba került.
A család a balatonfenyvesi nyaralójukban pihent és egy délután fürdőzés közben jött a rosszullét. Csilla és a kisfia kimentek a partra, Rózsa György viszont egyedül a vízben maradt.
„Olyan 50-60 centiméteres lehetett a víz, kicsit hullámzott, de jólesett üldögélni benne, viszont amikor fel szerettem volna állni, visszaestem, nem tartott meg a lábam. Megpróbáltam még egyszer, újból visszaestem, és ekkor már ittam is a vízből. Nem értettem, miért nem tart meg a lábam” – nyilatkozta a Story magazinnak.
A tévés többször is megpróbált felállni, de minden alkalommal visszaesett, közben vizet nyelt. Végül sikerült odakiáltania a lányának, aki rögtön a vízbe ugrott és segítségért kiáltott, amire már a közelben lévő strandolók is felfigyeltek, és segítettek kihúzni Rózsa Györgyöt a vízből.
A mentők tíz percen belül a helyszínre érkeztek, majd a kaposvári kórházba vitték. A koponya-CT-ből derült ki, hogy tévés híresség enyhe sztrókon esett át. Azonnal megoperálták, stentet ültettek a nyaki verőerébe.
Két napot töltött az intenzív osztályon, majd további kettőt a neurológián. A gyors beavatkozásnak köszönhetően maradandó károsodás nélkül gyógyult fel.
„Jól vagyok, a víztől azonban azóta félek. Idén már biztos nem megyek a Balatonhoz sem. Idáig rendszeresen jártam uszodába, most oda sem merek elmenni. Egyelőre nem lesz úszkálás, marad a zuhanyozás” – vallotta be, hozzátéve, hogy a család is aggódik érte. Csilla például nagyon félti, hiszen az édesanyja korai halála után nagyon bensőséges kapcsolata alakult ki az apjával.
Rózsa György bevallotta: a Balatonban átélt pillanatban átvillant benne, hogy akár véget is érhetett volna az élete, ezért nagyon nagy hálával gondol mindazokra, akik segítettek neki.
Rózsa György idén ünnepli pályafutása kezdetének 60. évfordulóját. A 77 éves műsorvezetőnek ma már a család: a lánya, Csilla és ötéves unokája, Ádám jelenti a legnagyobb örömöt. Néhány héttel ezelőtt azonban váratlanul rosszul lett a Balatonban és komoly bajba került.
A család a balatonfenyvesi nyaralójukban pihent és egy délután fürdőzés közben jött a rosszullét. Csilla és a kisfia kimentek a partra, Rózsa György viszont egyedül a vízben maradt.
„Olyan 50-60 centiméteres lehetett a víz, kicsit hullámzott, de jólesett üldögélni benne, viszont amikor fel szerettem volna állni, visszaestem, nem tartott meg a lábam. Megpróbáltam még egyszer, újból visszaestem, és ekkor már ittam is a vízből. Nem értettem, miért nem tart meg a lábam” – nyilatkozta a Story magazinnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rubint Réka állami kitüntetést kapott, a honvédelmi miniszter adta át a díjat
A fitneszedző a közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, és azt is felidézte, hogyan nevezték egykor genetikai selejtnek.
Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.
„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.
„Hála és köszönet van a szívemben és bízom benne, hogy mindazt amiben hiszek, még nagyon- nagyon sokáig tudom Veletek együtt csinálni” – fogalmazott a bejegyzésben. Felidézte, hogy
testnevelő tanára meg akarta buktatni és genetikai selejtnek nevezte, amivel összetörte a szívét, de a jász vére arra ösztönözte, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit a tanárnő mondott.
A fitneszedző így vette át a kitüntetést:
Kedden Lázár János építési és közlekedési miniszter adott át 14 kitüntetést augusztus 20-a alkalmából, ő építészeket, építőket és közlekedési szakembereket díjazott.
Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.
„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rosszul lett Valkusz Milán a Valmar szombati koncertjén, kórházba kellett vinni
Az X-Faktor mentorát be kellett vinni a sürgősségire, de mint írja: ott szerencsére „kizártak minden komoly eshetőséget, hál ‘istennek a jelek csak áljelek maradtak a legrosszabb kimenetelre”.
A Budapest Parkban adott koncertet szombat este a Valmar. Az eseményről a duó mindkét tagja beszámolt az Instagramon. Marics Peti bejegyzéséből kiderült, hogy Valkusz Milán a fellépés után rosszul lett, és a sürgősségin kötött ki.
Az X-Faktor mentora is posztolt a történtekről. Azt írta, elképesztő élmény volt számára a szombati koncert, de az utolsó számnál ájulás közeli állapotba került.
„Térdre kényszerültem, de aztán tudtam folytatni...Amikor lejöttem, éreztem, hogy valami nem oké, és az orvos csapat is látta rajtam. Nem találtak mindent rendben. Bevittek a SOTE-ra, és szépen lassan jól lettem. Kizártak minden komoly eshetőséget, hál ‘istennek a jelek csak áljelek maradtak a legrosszabb kimenetelre. Innen is szeretném megköszönni mégegyszer, és hálám kifejezni a Budapest Park mentős-orvos csapatának, majd azután a SOTE sürgősségin dolgozó minden léleknek, akik azon voltak, hogy rendben legyek”
- fogalmazott az énekes, aki a közönségnek is hálát mondott, és azt írta, soha nem fogja elfelejteni a reakciójukat, az örömkönnyeket és a különleges pillanatot. Hozzátette, december 28-án a Papp László Sportarénában újra találkoznak.
A Budapest Parkban adott koncertet szombat este a Valmar. Az eseményről a duó mindkét tagja beszámolt az Instagramon. Marics Peti bejegyzéséből kiderült, hogy Valkusz Milán a fellépés után rosszul lett, és a sürgősségin kötött ki.
Az X-Faktor mentora is posztolt a történtekről. Azt írta, elképesztő élmény volt számára a szombati koncert, de az utolsó számnál ájulás közeli állapotba került.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Először mutatta meg magát bikiniben az RTL híradósa
Major Eszter ritkán enged bepillantást a magánéletébe, most azonban horvátországi nyaralásáról posztolt. A videóban egy gyönyörű öbölben csobbant a tengerbe.
Az RTL híradósa, Major Eszter most egy egészen más oldaláról mutatta meg magát: bikiniben posztolt a horvát tengerpartról, vette észre a Femina.
A híradós 2020 óta erősíti az RTL csapatát, a nézők pedig nemcsak a képernyőről, hanem visszafogott stílusáról is ismerhetik. Eleganciája a hétköznapokban és a közösségi oldalain is megjelenik, ezért különleges alkalomnak számít, amikor bikinis fotó vagy videó kerül fel tőle.
Ezúttal a horvát tengerparton pihen, és egy hangulatos videóban osztotta meg legszebb nyaralási élményeit.
A felvételen látható, ahogy egy gyönyörű öbölben csobban a tengerben, falatnyi bikiniben.
Major Eszter szabadidejét gyakran tölti a természetben, sokszor indul túrázni a családjával, és olykor extrém sportokat is kipróbál.