Hatalmas felháborodást váltott ki az Egyesült Államokban egy nyolcéves, floridai kisfiú letartóztatása. A rendőrök elvitték az iskolából, majd rabosították, és zárkába tették a sajátos nevelési igényű gyereket, mert az megütötte az egyik tanárát - írja az ABC Newsra hivatkozva a 24.hu.
Tanárnője állítólag többször rászólt a gyerekre, mert „nem megfelelően ült az iskola ebédlőjében”. Ezután maga mellé ültette, hogy könnyebben fegyelmezhesse.
A gyerek egyszer azt mondta a tanárnak, hogy rá ne merje tenni a kezét, majd azzal fenyegette a pedagógust, hogy az anyja majd megveri.
A kisfiú egy ponton megütötte a tanárnő mellkasát. Egy későbbi vizsgálat kiderítette, hogy a gyerek ütése semmilyen sérülést sem okozott a tanárnőnek.
A tanárnő az igazgatói irodába vitte a gyereket, ahonnan rendőrt hívtak hozzá. Összesen négy járőr érkezett a gyerekhez, állítólag azért, mert az első két kiérkező erősítést hívott, miután a nyolcéves ökölbe szorította kezét, mintha verekedni akarna.
Hatalmas felháborodást váltott ki az Egyesült Államokban egy nyolcéves, floridai kisfiú letartóztatása. A rendőrök elvitték az iskolából, majd rabosították, és zárkába tették a sajátos nevelési igényű gyereket, mert az megütötte az egyik tanárát - írja az ABC Newsra hivatkozva a 24.hu.
Tanárnője állítólag többször rászólt a gyerekre, mert „nem megfelelően ült az iskola ebédlőjében”. Ezután maga mellé ültette, hogy könnyebben fegyelmezhesse.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor péntek este Horvátországból osztott meg egy csapatfotót, vette észre a Telex. A kép egy étteremben készült, és a miniszterelnök mellett látható Orbán Balázs politikai igazgató, Kaminsky Fanny, a közösségi médiáért felelős munkatárs, valamint Máté János, a Miniszterelnöki Programiroda vezetője is.
Az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött. A fotón Orbán Viktor jól ismert Nokia telefonja is feltűnik.
A miniszterelnök csütörtökön érkezett Horvátországba. Itt rendszerint a nyári vakációját tölti, most azonban úgy tűnik, hogy a pihenés kezdetére több kollégáját is magával vitte.
A horvátországi tartózkodásról pénteken már jachtos fotók is keringeni kezdtek a Facebookon, amelyeket Magyar Péter tett közzé. A lap megkereste a miniszterelnök hivatalát, hogy megtudja: munkaügyi vagy magánútról van-e szó, találkozott-e a Lady MRD nevű jachton tartózkodókkal, illetve valóban a Schmidt–Ungár család cégének magángépével repült-e Budapestről Brač szigetére.
A kérdésekre egyelőre nem kaptak választ, de péntek este Orbán Balázs arról posztolt, hogy a győzelmi terven dolgoznak Horvátországban.
Orbán Viktor péntek este Horvátországból osztott meg egy csapatfotót, vette észre a Telex. A kép egy étteremben készült, és a miniszterelnök mellett látható Orbán Balázs politikai igazgató, Kaminsky Fanny, a közösségi médiáért felelős munkatárs, valamint Máté János, a Miniszterelnöki Programiroda vezetője is.
Az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött. A fotón Orbán Viktor jól ismert Nokia telefonja is feltűnik.
A miniszterelnök csütörtökön érkezett Horvátországba. Itt rendszerint a nyári vakációját tölti, most azonban úgy tűnik, hogy a pihenés kezdetére több kollégáját is magával vitte.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagy Feró Ajsa Luna Himnusz-énekléséről: Ez nem polgárpukkasztás, hanem provokáció
A Kossuth-díjas énekes élesen kritizálta Ajsa Luna Himnusz-előadását, amelyet augusztus 20-án adott elő saját dalára. Az ügyben korábban már több ismert művész is megszólalt.
ByeAlex és a Margaret Island idén nem léphetett fel a Szent István-napi Road Movie Live-on, helyettük több más zenekar és énekes kapott lehetőséget. Köztük volt Ajsa Luna is, akinek produkciója különösen nagy vitát váltott ki, írja a Blikk.
A 24 éves énekesnő augusztus 20-án, közvetlenül a tűzijáték előtt adta elő a Himnuszt, saját dalának alapjára építve, a színpad szélén ülve, cigivel a kezében. A közösségi médiában gyorsan terjedő felvétel sokaknál felháborodást keltett.
Ajsa Luna a kritikákra röviden reagált Instagram-sztorijában. Úgy fogalmazott, hogy pusztán hazaszeretetből énekelte el a Himnuszt, és a saját stílusában akarta közelebb hozni a közönséghez:
„Augusztus 20. alkalmából, némi rám jellemző spontaneitással, pusztán hazaszeretetből az egyik dalom (Aludj hófehérke) első verzéje helyett volt merszem elénekelni a Himnuszt. Mindössze azért, hogy közelebb legyek a közönségemhez (akik egyébként velem énekeltek), lecsücsültem a színpad szélére. Nem volt cigi a számban, nem vágtam unott fejet és nem felejtettem el a szöveget sem. Pusztán annyi történt, hogy a nemzeti ünnep alkalmából kissé átszellemülve a saját stílusomban a saját dalom zenei alapjára ráénekeltem egy Himnusz átdolgozást.”
A produkcióra több ismert művész is reagált. Nagy Feró szerint a Himnusz ilyen módon történő feldolgozása provokációnak számít:
„Ez nem polgárpukkasztás, hanem kimondottan provokáció. Az összes korábbi tanárának visszamenőleg be kellene írni egy egyest az ellenőrzőjébe, mert nem tanították meg neki, hogy ez egy szent dolog. A saját művébe ne tegye már bele a Himnusz sorait! Ezzel nem lehet viccelni...”
– mondta a Kossuth-díjas énekes.
Korábban több más zenész is megszólalt már az ügyben. Pataky Attila úgy érezte, Ajsa Luna rossz irányba indult el:
„Meggyőződésem, hogy a hölgy valami nagyon extrát, lazát és figyelemfelkeltőt akart összehozni, de ezzel rögtön önmagáról állított ki bizonyítványt – nyilatkozta a Blikknek. – Nagyon sajnálom őt és a művészetét is, ha ez az, amivel ki tud törni, és ez az, amivel próbál megmutatkozni a világ előtt. Valószínűleg ezt Szaúd-Arábiában nem merte volna megtenni, mert ott másnap lefejeznék az embert, ha ilyet csinálna.”
Osváth Zsolt szintén határozott véleményt fogalmazott meg:
„Ő itt Ajsa Luna vagy ki. Elénekelte a Himnuszt. Ülve, cigivel a kezében, 'átdolgozva'. Egy hang nem sok, annyit nem talált el. Ne jöjjön nekem senki azzal, hogy hát, ő külföldi. Erre nincs mentség! Mindezt az állami szervezésű Szent István-napok keretein belül, jó pénzért. Egy nagyon őszinte bocsánatkérés a minimum. Szeretném jelezni, hogy erről a koncertsorozatról mondták le a Margaret Islandet és ByeAlexet azért, mert nem összeegyeztethető a rendezvény szellemiségével. Szerintem jó döntés volt. Örülök, hogy nem álltak ezen a színpadon...” – írta közösségi oldalán.
Ókovács Szilveszter, az Operaház igazgatója nyílt levélben reagált. Ebben úgy fogalmazott: "Az előadás módja – feszessége, ünnepi hangütése, illetve ezek hiánya – értelmetlenné teszi épp ennek a versnek és dallamnak a megidézését, a Himnusz egyszerűen ledobja magáról ezt az előadást.” A levél végén meghívta Ajsa Lunát az Operaház szeptemberi nyitóelőadására, amelyet a Himnusszal kezdenek.
ByeAlex és a Margaret Island idén nem léphetett fel a Szent István-napi Road Movie Live-on, helyettük több más zenekar és énekes kapott lehetőséget. Köztük volt Ajsa Luna is, akinek produkciója különösen nagy vitát váltott ki, írja a Blikk.
A 24 éves énekesnő augusztus 20-án, közvetlenül a tűzijáték előtt adta elő a Himnuszt, saját dalának alapjára építve, a színpad szélén ülve, cigivel a kezében. A közösségi médiában gyorsan terjedő felvétel sokaknál felháborodást keltett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Én úgy hallom, Nagy Márton nemsokára távozik
A Tisza elnöke a Magyar Hangnak adott interjúban mesélt a párt programjáról és a terveikről. A gazdasági témák között említette meg, hogy információi szerint a nemzetgazdasági minisztert „távozásra kérték”.
Magyar Péter hosszabb interjút adott a Magyar Hangnak, amelyben részletesen ismertette a Tisza párt nemrég bejelentett Szent István programját. Mint mondta, ennek egyik fő célja, hogy megállítsák a népesség csökkenését.
A beszélgetés során szóba kerültek gazdasági ügyek is. Itt fogalmazott úgy Magyar Péter:
Én úgy hallom, Nagy Márton nemsokára távozik.
Hozzátette azt is, hogy szerinte a nemzetgazdasági minisztert „távozásra kérték”. Ennél többet azonban nem árult el a témáról.
Magyar Péter hosszabb interjút adott a Magyar Hangnak, amelyben részletesen ismertette a Tisza párt nemrég bejelentett Szent István programját. Mint mondta, ennek egyik fő célja, hogy megállítsák a népesség csökkenését.
A beszélgetés során szóba kerültek gazdasági ügyek is. Itt fogalmazott úgy Magyar Péter:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lefotózták Orbán Viktort és csapatát: egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repültek Horvátországba
A budaörsi repülőtéren szállt fel a miniszterelnök és kísérete a fekete magángépre. Innen indultak Horvátországba, ahonnan már péntek este posztolt is a kormányfő.
Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brač szigetére - írja az Átlátszó. A lap több képet is megosztott a miniszterelnökről és kíséretéről, amint a budaörsi repülőtéren beszállnak a repülőbe. A fotókon Orbán mellett látható Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A csapatról maga Orbán Viktor is megosztott egy közös fotót pénteken a Facebook-oldalán. Ez a kép egy étteremben készült, és az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.
Pénteken Magyar Péter is foglalkozott a miniszterelnök nyaralásával, és több képet is megosztott Orbán Viktorról. Később a TISZA Párt elnöke arról írt, hogy a miniszterelnök egy olyan magángéppel utazott az Adriára, amely Schmidt Mária lányának, Ungár Anna cégének a tulajdonában van.
Az Átlátszó most arról ír, hogy pár napja szúrták ki a Planespotters.net nevű, repülőgépfotókat gyűjtő oldal magyarországi képeit nézegetve azt a cseh lajstromjelzésű egy légcsavaros repülőgépet, amelynek adatai között egy magyar cég, a Harsánylejtő Kft. szerepelt mint légitársaság. Az Opten.hu cégadatbázisa szerint
ezt Ungár Anna, Schmidt Mária lánya vezeti, a cég tulajdonosa pedig a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF).
Tovább követve a tulajdonosi hálót az is kiderült, hogy a cég végső tulajdonosa a Pióka Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft., mely Schmidt Mária többségi, és két gyermeke, Ungár Anna és Ungár Péter kisebbségi tulajdonában van. Az Átlátszó azt is megjegyzi, hogy a repülőgép „csehországi lajstromjelzése is utal a céghálóhoz való kötődésre, hiszen az OK-BIF azonosítót viseli”, azaz benne van a hárombetűs rövidítése Schmidt ingatlanhasznosító cégének, amely idén 5,7 milliárdos osztalékot javasolt a tulajdonosoknak.