HÍREK
A Rovatból

Leszakadt kezek és lábak, vér és haldokló emberek – közel 300 halottja van az indiai vonatbalesetnek

130-cal rohant bele egy személyszállító egy álló tehervonatba, majd a roncsokba még egy másik szerelvény is beleütközött. A szemtanúk elképesztő borzalmakról számoltak be.

Link másolása

Legalább 280 ember meghalt és nagyjából kilencszázan megsérültek Indiában, amikor összeütközött két expresszvonat és egy tehervonat péntek este.

A baleset India keleti részén, Odisa államban történt, körülbelül kétszáz kilométerre Kalkuttától. A South Eastern Railway vasúttársaság közlése szerint

egy Kalkuttából indult expresszvonat nagyjából 130 kilométer per órás sebességgel rohant bele egy álló tehervonatba, helyi idő szerint este hét órakor.

Az ütközés erejétől a személyvonat több kocsija is kisiklott, és a párhuzamos sínpárra került. A roncsokba pedig beleütközött egy másik, az ellenkező irányból érkező tehervonat is.

A baleset helyszínére körülbelül kétszáz mentőautót riasztottak, és száz orvost hívtak be dolgozni, hogy el tudják látni a sérülteket. A mentésben több mint ezer ember vesz részt, sokan még szombat reggel is a roncsok között voltak. A hatóságok közlése szerint a halottak száma várhatóan még emelkedni fog.

Az egyik túlélő a BBC-nek azt mondta, hogy az ütközés után 10-15 ember zuhant rá, de ő végül kisebb sérülésekkel sikerült kimásznia.

Mikor kijutott a roncsok közül akkor pedig leszakadt kezeket és lábakat látott maga körül, valamint egy embert, akinek teljesen szétroncsolódott az arca.

Hasonló borzalmakról számolt be egy másik szemtanú is: ő semmi mást nem látott, csak „vért, törött végtagokat és haldokló embereket”.

(Forrás: rtl.hu, BBC)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kétségbeesve hívott segítséget a tengerbe fulladt magyar turista felesége - újabb részletek az olaszországi tragédiáról
A két magyar turista a vízbe ugrott, de a rendkívül viharos tengerből nem tudtak kijönni a partra. A mentőegységeket azonnal riasztották, de erőfeszítéseik nem jártak sikerrel.

Link másolása

Mint arról korábban írtunk, egy 46 és 48 éves férfi Toszkánában, Livorno közelében, a homokos strandjairól híres Rosignanónál ment be a tengerbe a kedvezőtlen időjárás ellenére.

A kiérkező mentők nem tudtak segíteni rajtuk, már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Mint később kideült, a két magyar turista a vízbe ugrott, de a rendkívül viharos tengerből nem tudtak kijönni a partra. A mentőegységeket azonnal riasztották, de erőfeszítéseik nem jártak sikerrel.

A balesetet a két férfi egyikének felesége jelentette, a nő kétségbeesve hívta a mentőket.

A két úszó közül az egyik már eszméletlen volt, mikor az azonnal kiérkező mentőegységek rátaláltak. Őt a mentők több mint 20 percig próbálta újraéleszteni, mielőtt megállapították a halálát. A második úszót tűzoltóhelikopter segítségével találták meg.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Rossz címre vitték az idős nőt a csípőműtétje után, vadidegen helyen töltötte az éjszakát
Amikor a kórházat értesítették a tévedésről, a betegszállítók azonnal rohantak érte, és másodszorra sikerült elvinni a valódi otthonába.

Link másolása

Egy adminisztrációs hiba miatt teljesen összekavartak mindent egy brit kórház betegszállítói, ezért egy idős asszony ezért egy vadidegen helyen, magányosan töltötte az éjszakát a csípőműtétje után - írta meg a 24.hu.

A 83 éves asszony az operáció után kapott erős gyógyszerek miatt alig volt magánál, amikor a betegszállítók érte mentek, hogy hazavigyék.

Így aztán az idős nőt az otthonától 65 kilométerre fekvő településre, egy másik beteg házába vitték. Amikor megérkeztek, a ház üres volt, de a betegszállítóknak pedig fel volt írva, hol találják a kulcsot, így kinyitották az ajtót és a kába asszonyt lefektették az ágyba, majd magára hagyták.

Amikor a kórházat is értesítették a tévedésről, azonnal rohantak érte, és másodszorra sikerült elvinni a valódi otthonába.

Szerencsére az idős nőnek nem esett semmi baja, miután hazakerült, még viccelődött is, hogy az idegen ágy milyen kényelmes volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Visszatér még a szép őszi idő a jövő héten? Mutatjuk
Zivatarok miatt a fél országra figyelmeztetést adtak ki vasárnapra, de keddtől már újra a napsütésé lesz a főszerep.
Címlapkép: Pixabay - szmo.hu
2023. szeptember 24.


Link másolása

Zivatarok miatt 12 megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést vasárnapra az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Figyelmeztető előrejelzésükben azt írták, hogy vasárnap is több hullámban alakulhatnak ki délről észak felé mozgó zivatarok. Főként a Dunától keletre lehet számítani az előfordulásukra, és ezekhez felhőszakadás, viharos széllökések és jégeső társulhat.

Éjfélig területi átlagban nagy mennyiségű csapadékra van kilátás. A legtöbb eső a középső megyékben és az Alföldön várható,

ahol a lehulló csapadék mennyisége általában 15 és 30 mm közé becsülhető, de lokálisan ennél jóval több is hullhat.

A Dunántúl nyugati, északnyugati felén, valamint az északkeleti harmadban az északi szelet helyenként viharos lökések kísérhetik.

A csúcshőmérséklet 15 és 26 fok között várható, a 20 foknál magasabb értékeket elsősorban a keleti, északkeleti megyékben mérhetjük. Késő estére 13 és 19 fok közé hűl le a levegő.

Hétfőn délelőtt még az ország nyugati, délnyugati részén lehet több a felhő, és ott előfordulhat eső, záporeső, esetleg délen zivatar is. Ezt követően e területeken is naposra fordul az idő. Északkeleten és a Nyugat-Dunántúlon élénk lesz az északias szél, majd napközben egyre nagyobb területen mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 22 és 29 fok között alakul, legmelegebb a keleti, északkeleti vidékeken várható.

Kedden már újra sok napsütésre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel, csapadék nem valószínű. Hajnalban pára-, illetve ködfoltok képződhetnek. Az északkeleti, keleti szél néhol időnként megélénkül.

A hőmérséklet hajnalban 11 és 17, délután 24 és 29 fok között alakul.

Szerdán is napos idő valószínű általában kevés fátyol-, illetve gomolyfelhővel, csapadék nélkül. A keleties szél néhol időnként megélénkül. A hajnali 8, 16 fokról 23 és 28 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Csütörtökön napos, száraz időre van kilátás általában kevés gomoly- és fátyolfelhővel. Több helyen megélénkülhet a keleti, délkeleti szél. A minimum-hőmérséklet 8 és 16, a maximum 23 és 28 fok között valószínű.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Videó: így menekült el az újságíró kérdése elől az olimpiai bajnok gödi polgármester
A Fidesz támogatásával polgármesternek választott Kammerer Zoltánt Mészáros Lőrinc cégéről faggatták volna, ő azonban válasz helyett szó szerint eltolta a biciklit.

Link másolása

A gödi vasútállomáson futott össze a Mérce újságírója a gödi polgármesterrel. Az olimpiai és világbajnok kajakozó, Kammerer Zoltánt arról faggatta volna a riporter, mit szól ahhoz, hogy

a helyi civilek szerint a Mészáros & Mészáros Zrt. több száz fokozottan védett homoki kikericset semmisíthetett meg a gödi Samsung-gyár víziközmű rendszerének építési munkálatai során.

A Göd-ÉRT Egyesület szerint bár a hatóságok és a Duna-Ipoly Nemzeti Park kijelölte az átültetendő növényeket, a cég mégsem végezte el a természetvédelmi területen való munkavégzés feltételéül megszabott előkészületeket. Az egyesület szerint az elpusztított mintegy 430 darab növény természetvédelmi értéke összesen több mint 40 millió forint.

A Mérce munkatársa éppen erről a témáról készített riportot, amikor a vasútállomáson belefutott a Fidesz támogatásával polgármesternek választott Kammerer Zoltánnal.

A városvezető zavartan mosolygott az újságíró kérdését hallgatva, tett egy kört a biciklijét tolva, majd egyszerűen válasz nélkül eltekert a helyszínről.

Minderről a Mérce munkatársa videót is készített:


Link másolása
KÖVESS MINKET: