News here

HÍREK

Lesöpörte az asztalról Szijjártó luxusjacht-ügyét a mentelmi bizottság fideszes elnöke

Napirendre se veszik a tárgyalását.

Link másolása

Stummer János jobbikos politikus, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke pénteki közleményében tudatta: a mentelmi bizottság fideszes elnöke, Hargitai János még csak napirendre sem vette, sőt "lesöpörte az asztalról" a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel szemben kezdeményezett vagyonnyilatkozat tételi eljárást.

Ahogy arról korábban beszámoltunk: augusztusban az Átlátszó újságírói egy adriai luxusjachton fotózták le Szijjártó Pétert, miközben a Facebook-oldala alapján az irodájában egyeztetett a fehérorosz helyzetről. A Lady MRD-re keresztelt hajó az ország egyik leggazdagabb emberének, Szíjj Lászlónak a tulajdonában van, aki állami megbízásokon szerezte vagyonának jelentős részét.

Az ilyen kategóriájú luxusjachtot a máltai szabályozás alapján nem lehet bérbe adni, csak a tulajdonosa és vendégei használhatják. A vagyonnyilatkozata alapján egyébként is valószínűtlen lenne, hogy Szijjártó piaci árat, vagyis 10 millió forint körüli összeget fizetett volna a hajó használatáért.

Stummer János közleménye szerint Hargitai azért utasította el az ügy napirendre vételét:

„mivel én értelemszerűen nem tudok rámutatni olyan vagyonelemekre, amelyeket Szijjártó úr "kifelejtett" a vagyonnyilatkozatából, így "értelemszerűen" ő sem kezdeményezheti az eljárás megindítását.”

Majd azzal folytatta, hogy: „a Napnál világosabb, hogy a külügyminiszter adriai jachtozása egy ízig-vérig korrupciós ügy. Ugyanis nincs olyan variáció, hogy ne lenne az:

1) Ha Szijjártó Péter ajándékba kapta az utat, azt a törvény betűje szerint nem fogadhatta volna el.

2) Ha Szijjártó Péter fizetett az útért, akkor valószínűleg a vagyonnyilatkozatában nem stimmel valami, mert az alapján egy ilyen luxusutat nem engedhetett volna meg magának.”

Security Check Required

null


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Már a Putyin védelmét ellátó szerv is arra jutott, hogy egyre jobban ellenzik a háborút az oroszok
A brit hírszerzés számolt be egy belső használatra készült felmérés sokatmondó eredményeiről.

Link másolása

Drasztikusan csökken ukrajnai "különleges katonai műveletet" támogató oroszok száma egy friss felmérés szerint - derült ki a brit védelmi minisztérium legújabb jelentéséből.

Ebben azt írták, hogy egy független orosz médium állítása szerint hozzáfértek azokhoz az adatokhoz, amelyeket az orosz Szövetségi Védelmi Szolgálat belső használatra gyűjtött. Ezek azt mutatják, hogy

az oroszok 55 százaléka szerint el kellene kezdeni a béketárgyalást Ukrajnával, és csupán 25 százalék támogatja a háború folytatását.

Ezek az eredmények hasonlóak egy ettől független, októberi felmérés eredményeihez, amelyben arra jutottak, hogy a megkérdezettek 57 százaléka áll a békekötés pártján.

Áprilisban még az oroszok 80 százaléka támogatta a háborút, ehhez képest ezek az eredmények drasztikus csökkenést mutatnak.

A brit hírszerzés szerint annak ellenére, hogy az orosz hatóságok igyekeznek irányításuk alatt tartani az információs környezetet, a háború a szeptemberi részleges mozgósítás óta sok orosz számára egyre kézzelfoghatóbbá vált. Mivel nem valószínű, hogy Oroszország a következő hónapokban jelentős harctéri sikereket fog elérni, a Kremlnek egyre nehezebb lesz fenntartani még a hallgatólagos támogatást is a lakosság körében - véli a brit védelmi minisztérium.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Orbánék hatvanpusztai „palotájáról”, mint a korrupció szimbólumáról cikkezik egy vezető spanyol lap
Az El País szerint „az ingatlan körüli gyanúsítások és milliós kapcsolatok egy olyan rendszert illusztrálnak, amely példátlan büntetést kapott az EU-ban”.
Fotó: elpais.com - szmo.hu
2022. december 04.


Link másolása

Az Orbán család „palotája” a korrupció szimbóluma Magyarországon

- ezzel a címmel jelentetett meg cikket az El País spanyol napilap a magyar miniszterelnök családi tulajdonában álló hatvanpusztai majorságról, amit a Telex szúrt ki.

A lap úgy véli, hogy „az ingatlan körüli gyanúsítások és milliós kapcsolatok egy olyan rendszert illusztrálnak, amely példátlan büntetést kapott az EU-ban”.

A legnagyobb példányszámban eladott spanyol napilap újságíróinak Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő mutatta meg a birtokot.

Az El País a megjelent írásban úgy fogalmaz, hogy a Budapesttől 40 kilométtere fekvő 13 hektáros hatvanpusztai birtok Orbán Győző, Orbán Viktor édesapjának tulajdonában áll, a környező földek pedig a miniszterelnök „gyerekkori barátjáé.”

Szerintük a majorság annak a korrupcióra épülő rendszernek az allegóriája, amelyet az uniós pénzek megvonásával büntetett nemrég az Európai Unió.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Durván megdrágulnak a lakáshitelek 2023-ban, ha beválik a Magyar Nemzeti Bank jóslata
A jelenleginél is sokkal nehezebb lesz hozzájutni saját ingatlanhoz.

Link másolása

Ha valósággá válik a Magyar Nemzeti Bank előrejelzése, akkor 2023-ra jelentősen megdrágulhatnak a lakáshitelek – írja a Bankmonitor. A Pénzügyi Stabilitási Jelentése szerint a jegybank azzal számol, hogy 2022. végére a lakáshitelek átlagos THM-értéke (teljes hiteldíj-mutató) 12 százalék fölé emelkedhet.

Ha beválik a jegybank jóslata, akkor egy 20 millió forintos, 20 évre felvett lakáshitelre havi 31 ezer forinttal kell majd többet törleszteni. Ez pedig 7,5 millió forint plusz költséget ró azokra, akik saját ingatlant vásárolnak.

Az esetleges drágulást viszont a hitelfelvevők nem egyformán érzékelnék a drágulást. Az egyes bankok hitelköltségei ugyanis nagyon különbözőek. Míg az egyik banknál többet, egy másiknál kevesebbet fizethet a tartozás miatt az ugyan olyan mértékű hitelösszegre.

Egy ilyen mértékű drágulás azt jelentené, hogy az átlagos havi törlesztő összege a december eleji 189 ezer forintról 220 ezer forint fölé nőne 2023. januárra, ami a teljes futamidő alatt csaknem 7,5 millió forint plusz kiadás lenne.

– írja a portál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Orbán fogadta az idős házaspárt, akik felajánlották az ország karácsonyfáját
Még ajándékot is kapott az apci házaspár a Karmelitában a miniszterelnöktől.

Link másolása

A miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta azt az apci házaspárt, akik a Kossuth téren álló ország karácsonyfájához felajánlották az udvarukban álló fenyőjüket.

Az idős házaspárnak Orbán Viktor megmutatta, hogyan néz ki az erkélyéről a Parlament épülete mellett álló, immáron ünnepi fénybe öltöztetett fenyőfa.

A miniszterelnök a fenyőfáért cserébe adott egy másik cserepes fenyőfát. Az idős férfi azt ígérte, hogy másnap ki is ültetik a kertjükbe.

"Nagy utat járt be az apci fenyőfa. Köszönjük, Veronika néni, Mihály bácsi!"

- írta közösségi oldalán a miniszterelnök a közzétett videójához.


Link másolása
KÖVESS MINKET: