Lengyelország felosztaná Ukrajnát, véli az orosz kémfőnök
Washington és Varsó olyan terven dolgozik, amelyek célja, hogy
- vélekedett Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója a testület sajtószolgálata által csütörtökön kiadott közlemény szerint.
Nariskin szerint Varsó még nem tudott megállapodni a "hasonlóan gondolkodók koalíciójának" lehetséges résztvevőiről, mert nem érdeke, hogy "felesleges kémek" is részt vegyenek benne.
Az SZVR-közlemény szerint az úgynevezett békefenntartó kontingenst Ukrajna azon részeire tervezik vezényelni, ahol minimális a veszélye az összecsapásnak orosz erőkkel, és ahol a lengyel hadsereg fokozatosan átvenné a stratégiai objektumok feletti ellenőrzést, szakszolgálatok pedig már keresik az ukrán elit "elfogadható" képviselőit, hogy Varsóra orientált "demokratikus" ellensúlyt képezzenek a nacionalistákkal szemben.
Nariskin úgy vélekedett, hogy ez gyakorlatilag Ukrajna kettészakadásához vezetne és lényegében egy, az első világháború utáni történelmi "alku" megismétlésére irányuló kísérlet, amikor az antant által képviselt Nyugat elismerte Lengyelország jogát, hogy Ukrajna egy részét a "bolsevik fenyegetéssel" szembeni védelem jegyében megszállja, majd beolvassza és polonizálja.