hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Lemondott annak a kínai gyógyszercégnek az elnöke, amelyiktől Orbánék vakcinát vennének

Egy másik vezető is távozott, de nem tudni, hogy van-e köze az esetnek a Sinopharm vakcináihoz.
MTI/AP/Hszinhua hírügynökség/Zhang Yuwei - szmo.hu
2021. január 15.

hirdetés

A hongkongi tőzsde közleményéből az derült ki, hogy kedden váratlanul lemondott Li Zsi-ming, a Sinopharm nevű, kínai állami gyógyszergyár igazgatósági elnöke, illetve Li Hu-ji, a cégcsoport igazgatója, az ellenőrzési részleg vezetője.

A vezetők személyes okokra hivatkoztak, és csak találgatások vannak, hogy a lemondásoknak van-e köze a cég által gyártott koronavírus-vakcinákhoz.

A Sinopharm-holdingba tartozó, CNBG nevű cég ugyanis két vakcinát is fejleszt, mindkettő a klinikai tesztelés harmadik fázisában tart, de már mindkettő megkapta a vészhelyzeti engedélyt a kínai hatóságoktól.

Az egyikkel az Emírségekben decemberben elkezdődött a lakosság tömeges oltása, és valamelyik megkapta az engedélyt Egyiptomban és Bahreinben, de nem tudni melyik.

Ezekből vásárolna nagyobb adagot Magyarország is.

Orbán Viktor kijelentette: van kínai vakcina, tömegesen is tudnak szerezni, csak az kell, hogy az egészségügyi hatóságok elfogadják. "Nincs olyan kockázat, hogy esetleg nagyobb kárt csinálunk egy ilyen vakcinával, mint a betegség maga, amit el akartunk kerülni. Tízmilliószámra oltják a saját népüket oroszok és a kínaiak is. A hatóságokat arra kértem, körültekintően, a lehető leggyorsabban járjanak el" - mondta.

hirdetés
A kínai állami média azt jelentette a 444.hu szerint, hogy a Sinopharm vakcinájának - itt sem derül ki, a kettő közül melyiknek - nincs káros hatása a 3 és 17 éves kor közötti beoltottakra sem.

Meg szokták még említeni Tao Li-na sanghaji infektológus egy héttel ezelőtti ügyét.

Az orvos ugyanis arról posztolt 4,8 millió követőjének a Twitter-szerű kínai Weibón, hogy a Sinopharm oltásának 73 mellékhatása van, így ez a világ legveszélyesebb oltóanyaga - írta a 444.hu.

Aztán leszedte az eredetit, és azt írta, hogy a külföldiek félreértették a metszően ironikusnak szánt posztját. És hogy ő igazából a béna tájékoztató füzeten ironizált. Az orvos be is adatta magának a vakcinát, mint ahogy már 4 millióan szintén Kínában, eddig nem számoltak be komoly mellékhatásokról.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Már több ember halt meg koronavírusban Magyarországon, mint az USA-ban lakosságarányosan

Arányaiban nálunk a kilencedik legrosszabb a helyzet az egész világon az elmúlt egy hét adatait nézve, ha a miniállamokat kivesszük, a hetedik.
Fotó (illusztráció): MTI/Balogh Zoltán - szmo.hu
2021. március 03.

hirdetés

Magyarország megelőzte az Egyesült Államokat a lakosságarányosan vett halálozási adatok terén a koronavírus-járványban - írja a 444.hu.

A globális koronavírus-adatokat összesítő Our World in Data oldalán van egy grafikon arról, hogy egymillió lakosra vetítve nézve mely országokban haltak meg a legtöbben a járvány során.

A legfrissebb adatok szerint Magyarország már a 9. helyen áll: nálunk egymillió lakosra 1572 áldozat jut, míg az Egyesült Államokban 1560. De ha százezer lakosra vetítve nézzük az áldozatok számát, akkor is beértük az USA-t, ugyanis március 2-én mindkét ország 155-155 áldozatnál tartott. Ezen a listán is a 10. helyen áll Magyarország.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Magyar Nemzet: A Fidesz kilép az Európai Néppárt frakciójából

Az alapszabályzat módosítása miatt, ami gyakorlatilag előirányozza a párt felfüggesztéséről szóló szavazás kiírását.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs - szmo.hu
2021. március 03.

hirdetés

A Fidesz szerdán elhagyja az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióját – értesült a Magyar Nemzet.

A lap szerint

a távozásra azután kerülhet sor, hogy a frakció ma délelőtt megszavazza az alapszabályzat módosítását, ami gyakorlatilag előirányozná a Fidesz felfüggesztéséről szóló szavazás kiírását.

Orbán Viktor vasárnap levélben közölte az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetőjével, Manfred Weberrel, hogy "amennyiben az elnökség és a nemzeti delegációvezetők február 26-i találkozóján elfogadott rendelkezéseket szavazásra bocsátják, és meg is szavazzák, úgy a Fidesz elhagyja a képviselőcsoportot". Ezzel a miniszterelnök jelezte, hogy a kormánypárt elfogadhatatlannak tartja az alapszabályzat módosítását.

A Magyar Nemzet forrásai szerint a múlt pénteki néppárti értekezleten nyilvánvalóvá vált, hogy sem a teljes delegációk felfüggesztéséhez és kizárásához, sem pedig az egyszerű többségről szóló szabályhoz nincs meg a kétharmados támogatottság, tehát azokat a néppárt nem tudná alapszabályzatában rögzíteni.

Az ernyőpárt és a frakció közötti tükörszabályt viszont úgy bocsátják szavazásra szerdán a parlamenti csoportban, hogy a magyar kormánypárt felfüggesztéséről szóló voksolás szinte elkerülhetetlenné váljon.

A módosítás értelmében ugyanis az ernyőpártban felfüggesztett pártok esetében kötelező lenne a frakcióbeli tagság ügyét is megszavaztatni a képviselőkkel.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Európai Bizottság: a vakcinaútlevélen szerepelnie kell az oltás típusának

A magyar kormány viszont nemrég módosította a koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló kormányrendeletet. Eszerint az oltási igazolás nem fogja tartalmazni a vakcina típusát.
Címkép: MTI/Vasvári Tamás - szmo.hu
2021. március 03.

hirdetés

Az Európai Bizottság már javában dolgozik egy közös európai digitális vakcinaútlevélen, amely a magyarral ellentétben azt is tartalmazza majd, hogy ki melyik gyártó vakcináját kapta meg.

"Az EU tagállamai január 27-én elfogadták a vakcinációt bizonyító európai okirat irányelveit. Eszerint az oltási igazolványoknak meghatározott minimum információnak kell szerepelnie, köztük a beadott vakcinákra vonatkozó adatoknak is"

- válaszolta az Európai Bizottság sajtóosztálya a Blikknek. Hozzátették: a közösen elfogadott döntéssel a tagállamok - így Magyarország is - vállalta, hogy eszerint szervezi meg a saját országában az ezzel kapcsolatos feladatokat.

"A tagállamokkal együtt az a célunk, hogy az igazolványok hitelességét az EU bármely pontján ellenőrizni lehessen, és hogy azt az Európai Unió minden országában elfogadják"

- közölték.

A magyar kormány ugyanakkor nemrég módosította a koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló kormányrendeletet. Ennek értelmében pedig - az eddigi tervekkel ellentétben - az oltási igazolás nem fogja tartalmazni a vakcina típusát. Illetve az egészségügyi szolgáltatónak sem kell továbbítania a jövőben az EESZT rendszerben az igazolványt kiállító kormányhivatal felé a vakcina típusát.

hirdetés

Ez azt jelentheti, hogy a magyar állampolgárok egy esetleges külföldi utazás előtt nem fogják tudni igazolni, hogy milyen típusú vakcinával oltották be őket: az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által is engedélyezett oltóanyagokkal, vagy olyan vakcinával (mint például a kínai vagy az orosz), amelyet viszont nem.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Eldőlt: a Fidesz kilép az Európai Néppárt frakciójából

Az Európai Néppárt európai parlamenti csoportja megszavazta a frakció alapszabályát módosító tervezetet.
MTI/SZMO, Címkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs - szmo.hu
2021. március 03.

hirdetés

Az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP) csoportja megszavazta a frakció alapszabályát módosító tervezetet - közölte Pedro Lopez de Pablo, az EPP EP-frakciójának alelnöke szerdán a Twitteren.

A módosítás többek között lehetővé teszi az egyéni tagság megszüntetése mellett egy egész csoport tagságának kollektív megszüntetését is kellő indokok alapján, a pártcsalád alapszabályának legsúlyosabb megsértése esetén.

A 148 támogató, 28 ellenszavazat és 4 tartózkodás mellett elfogadott alapszabály lehetővé teszi egész delegációk kizárását és tagságuk felfüggesztését, amíg korábban ezekre csak adott képviselő esetében volt lehetőség. A szöveg megtartotta azt a szabályt, amely a kizárásról szóló döntéshez kétharmados többség meglétét írja elő.

A módosított működési szabályzat szerint egy tag vagy egy teljes képviselőcsoport jogainak ideiglenes, meghatározott idejű felfüggesztésének elfogadásához szintén kétharmados többség szükséges.

A szavazás eredménye után Novák Katalin a Twitter-oldalán megerősítette, hogy

a Fidesz kilép a Néppárt frakciójából.

"Nem engedjük, hogy elhallgattassák az EP-képviselőinket, akik a választóinkat képviselik. Az első számú prioritás számunkra az, hogy kezeljük a világjárványt és életeket mentsünk" - írta posztjában a Fidesz alelnöke.

hirdetés

Orbán Viktor Manfred Webernek küldött levelét később a Facebook-oldalán is megosztotta.

 

Gál Kinga, a Fidesz-KDNP EP-delegáció elnöke és Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP EP-delegáció vezetője az MTI-hez eljuttatott közleményükben jelentették be, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői kilépnek az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjából.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: