HÍREK
A Rovatból

Lelki szenvedés miatt engedélyezték az aktív eutanáziát egy 29 éves nőnek Hollandiában

Zoraya ter Beek párja is ott lesz, amikor a halálba segítik kedvesét. Megbeszélték, hogy bármikor kimehet majd a szobából.


Három és fél éve kérvényezte az aktív eutanáziát az elviselhetetlen lelki szenvedése miatt egy 29 éves holland nő, aki megkapta a végső engedélyt, és a következő hetekben véget is vethet az életének, írja a The Guardian. Zoraya ter Beek már gyerekkora óta küzd krónikus depresszióval, szorongással és személyiségzavarral, emiatt 25 évesen döntött úgy, hogy nem akar tovább élni.

Esete nagy visszhangot váltott ki, szerinte sokan tévesen gondolják, hogy mentális betegség esetén nem lehet tiszta gondolkodásról beszélni. Ter Beek és a döntéshozók sem vették félvállról az esetét, hiszen a holland törvények szigorúak, és hosszú folyamaton kellett átesnie, mielőtt elfogadták volna a kérvényét.

Hollandiában 2002 óta a törvény garantálja, hogy mentális problémákkal küzdő emberek is kérvényezhessék az eutanáziát, bár viszonylag ritka, hogy valaki emiatt kérje a halálba segítést. 2010-ben két pszichiátriai szenvedéssel kapcsolatos eutanáziát hajtottak végre az országban, míg 2023-ban már 138-at, ami az összes eutanáziás haláleset 1,5 százaléka.

A holland törvények szerint az asszisztált halálra jogosultnak „elviselhetetlen szenvedést kell átélnie, a javulás esélye nélkül”, és teljes mértékben tájékozottnak és cselekvőképesnek kell lennie ahhoz, hogy meghozza a döntést.

Zoraya ter Beek gyerekkora óta krónikus depresszióval, szorongással, és meghatározatlan személyiségzavarral, valamint autizmussal is küzd. Bár családja, barátai és később a párja is támogatta, a szeretetteljes környezet és a számos terápia ellenére sem sikerült legyőznie az önsértést és szuicid hajlamát.

Ter Beek tíz éve kezdett intenzív kezeléseken részt venni, beleértve a terápiákat, gyógyszeres kezelést és több mint 30 elektrokonvulzív terápiát (ECT). Ezek az eljárások elektromos impulzusokkal idéznek elő epilepsziás rohamot, amely megváltoztatja az agy biokémiáját, és néhány kóros állapotot enyhít. Sajnos ter Beek esetében ezek sem hoztak megkönnyebbülést. A kezelések 2020 augusztusában értek véget, és a fiatal nő decemberben kérvényezte az eutanáziát.

Ter Beek kiemelte, hogy ez egy hosszú és bonyolult folyamat, nem olyan egyszerű, mint hétfőn kérvényezni és pénteken már meghalni. Bár többször gondolt az öngyilkosságra, egy iskolatársa tragikus sorsa és a hatás, amit az okozott a családjában, elrettentette. Ezért döntött az aktív eutanázia mellett. Kérelmét három körben vizsgálták különböző szakértői csapatok.

„A három és fél év alatt, amíg ez a folyamat tartott, soha nem kételkedtem a döntésemben. Voltak pillanatok, amikor bűntudatot éreztem – van egy társam, családom, barátaim, és nem vagyok közömbös a fájdalmuk iránt. És voltak félelmeim is. De határozottan elhatároztam, hogy végigcsinálom”

- mondta ter Beek.

Kérelmét végül múlt héten fogadták el. Ter Beek megkönnyebbülést érez, és már a következő hetekben szeretné befejezni az életét. Az orvosi csapat a kijelölt napon a nő otthonában végzi majd az eutanáziát. Először egy nyugtató injekciót kap, majd a szívét megállító gyógyszert adják be neki, amikor már kómába esett. Párja jelen lesz a folyamat során, bár ter Beek azt mondta, megbeszélték, hogy bármikor kimehet a szobából.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter átadná a vizsgálóbizottság vezetését Toroczkai Lászlónaknak egy feltétellel
Magyar Péter miniszterelnök a parlamentben felajánlotta Toroczkai Lászlónak a végrehajtói visszaéléseket vizsgáló bizottság vezetését. A kormányfő cserébe azt kérte, hogy a Mi Hazánk függessze fel az együttműködését a Fidesz–KDNP-vel.


Váratlan ajánlattal állt elő az Országgyűlés hétfői ülésén Magyar Péter miniszterelnök: feltételesen átadná a végrehajtói visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elnöki székét Toroczkai Lászlónak, a Mi Hazánk elnök-frakcióvezetőjének. A kormányfő a gesztusért cserébe azt kérte, hogy a Mi Hazánk a vizsgálat idejére függessze fel alakuló együttműködését a Fidesszel és a KDNP-vel.

Az ajánlat egy éles parlamenti vitában hangzott el, miután Toroczkai a „végrehajtó maffia” ügyét firtatva felvetette Magyar Péter családjának lehetséges érintettségét. A Mi Hazánk elnöke arra utalt, hogy a Völner–Schadl-ügyben Völner Pál államtitkár felettese Varga Judit volt, aki akkoriban Magyar Péter házastársa volt.

A miniszterelnök ezt a feltételezést visszautasította, és kijelentette, volt felesége semmilyen szinten nem volt érintett az ügyben.

A kormányfő ezután széles hatáskört ígért a felálló testületnek – írta a Telex. Bátorította a Mi Hazánk politikusát, hogy a bizottság elé bárkit megidézhetnek, és utalt arra, hogy a valódi felelősöket kell megtalálni, a bizottságnak Völner igazi főnökét kellene felkutatnia. Elismerte, hogy a Mi Hazánk sokat foglalkozott a témával, de bírálta is Toroczkai vádjait.

A felajánlás tétje, hogy valóban létrejöhet-e egy olyan parlamenti testület, amely képes feltárni a végrehajtói rendszer körüli visszaéléseket. A miniszterelnök szavai alapján a bizottságnak lehetősége lenne tanúkat beidézni és iratokba betekinteni, hogy feltérképezze a kinevezési gyakorlatokat és a pénzmozgásokat.

A Mi Hazánk elnöke a felszólalásában a „végrehajtó maffia” kifejezést használta a rendszer visszásságaira utalva.

A következő hetekben dől el, hogy a Mi Hazánk elfogadja-e a feltételeket, és milyen házszabályi lépésekkel, milyen összetételben állhat fel a testület.

A mostani ajánlatot több hónapos politikai vita előzte meg. A Mi Hazánk már április 17-én jelezte, hogy parlamenti vizsgálóbizottságokat kezdeményezne a végrehajtó maffia feltárására.

VIDEÓ: Magyar Toroczkainak: Ön fogja vezetni a végrehajtói visszaéléseket vizsgáló bizottságot


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter visszaszólt Gulyás Gergelynek: Elfelejtette, hogy én nem szoktam feladni dolgokat
A miniszterelnök szerint a Fidesz frakcióvezetőjével jól ismerik egymást: „Frakcióvezető úr! Ismerjük mi egymást jól. Szoktam én feladni dolgokat? Ön komolyan felteszi ezt a kérdést?” Majd elmondta azt is, hogy mi lehet a gyermekvédelmi törvény sorsa.


Magyar Péter a közösségi oldalán osztott meg egy videót arról, hogy mit válaszolt a Parlamentben Gulyás Gergely felvetéseire, aki azt tudakolta, hogy az uniós forrásokért cserébe milyen ígéreteket tettek.

A miniszterelnök azt írta hozzá: "Gulyás Gergely elfelejtette, hogy én nem szoktam feladni dolgokat. Főleg nem a nemzeti érdeket".

A videóban pedig arról beszélt, hogy a Fidesz frakcióvezetője arról kérdezte, hogy "mit adtunk fel"? Ehhez pedig migrációról, gyermekvédelmi törvényről, adó- és nyugdíjrendszerről kérdezett.

Magyar ezzel folytatta:

"Frakcióvezető úr! Ismerjük mi egymást jól. Szoktam én feladni dolgokat? Ön komolyan felteszi ezt a kérdést?"

Majd meg is válaszolt, hogy szerinte pont az volt vele a gond, hogy nem adta fel és ragaszkodott a polgári Magyarországhoz. "Ragaszkodtam volna ahhoz, hogy a tolvajokat és maffiózokat ez a politikai közösség vesse ki magából" - mondta. Ezzel pedig többmillió ember is így volt.

Nem adtunk fel semmit, ismételte meg. A gyermekvédelmi törvényről elmondta, hogy szóba került, és ő azt mondta erről, hogy "tanulmányozzuk az ítéletet". Ami pedig a gyermekek védelmére vonatkozik, azt megtartják, a "többi sallangot, azt meg kidobjuk" - közölte, hozzátéve: "oda dobjuk, ahová való, a történelem szemétdombjára".

VIDEÓ: Magyar Péter válasza


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tarr Zoltán a 400 milliós botrány után: az érintett fideszes képviselők hozzák nyilvánosságra, mire költötték a támogatásokat a hozzájuk köthető szervezetek
A kultúráért felelős miniszter felszólította a 24.hu cikkében említett fideszes politikusokat, hogy számoljanak el a hozzájuk köthető szervezeteknek juttatott NKA-támogatásokkal. A minisztérium megyei bontásban bekérte az összes pályázati dokumentumot, miután kiderült, hogy csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe legalább 400 millió forint jutott.


„Az embereknek joguk van tudni, mire ment el az adófizetők pénze” – közölte Tarr Zoltán a Nemzeti Kulturális Alappal kapcsolatban. A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter felszólította a 24.hu cikkében szereplő fideszes képviselőket, hogy hozzák nyilvánosságra, a hozzájuk köthető szervezetek mire költötték az elnyert támogatásokat.

A volt kultuszminiszter, Hankó Balázs idején legalább 400 millió forintot juttattak egyetlen megyébe, Szabolcs-Szatmár-Beregbe olyan egyesületeknek, amelyek erősen kötődtek a Fidesz–KDNP-hez – írta a 24.hu.

Tarr a közösségi oldalán azt írta ezzel kapcsolatban:

"Van olyan egyesület, amelynek önkormányzati fideszes képviselő a vezetője, de olyan alapítvány is kapott milliókat, amely DPK-s rendezvényeket szervezett a kampány alatt".

Azt is bejelentette: "Megyés bontásban kikértük a vonatkozó dokumentumokat, minden pályázatot és döntést az NKA-hoz kötődően".

Majd azt üzente:

„A sajtóértesülésben szereplő fideszes képviselők hozzák nyilvánosságra, mire költötték a támogatásokat a hozzájuk köthető szervezetek. Az embereknek joguk van tudni, mire ment el az adófizetők pénze.”

- írta az új miniszter.

Az NKA tavasszal 17 milliárd forintot osztott szét, ennek nyomán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanújával nyomozást indított.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Bárándy Péter: Kötelesség leváltani Sulyokot, de nem a jelenlegi Alaptörvény alapján
Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter szerint az új kormánynak kötelessége leváltani Sulyok Tamás államfőt és más közjogi méltóságokat. A jogász szerint a jogi keretet nem a jelenlegi Alaptörvény betűjéhez, hanem az alkotmányosság elveihez kell igazítani.


Miután vasárnap lejárt a miniszterelnök által szabott határidő a lemondására, Sulyok Tamás köztársasági elnök a hivatalában maradt. Az államfő pénteken a Velencei Bizottsághoz fordult állásfoglalásért, miután jelezte, nem tesz eleget a felszólításnak. Erre a helyzetre reagálva fejtette ki véleményét Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter.

Bárándy szerint az új kormánynak egyenesen kötelessége, hogy leváltsa Sulyok Tamást és a többi, politikai alapon kinevezett közjogi méltóságot. A jogász a 24.hu-nak adott interjúban arról beszélt, hogy ezek a vezetők a korábbi hatalomhoz való hűségük, nem pedig szakértelmük alapján kerültek pozícióba, így velük a jogállam helyreállítása elképzelhetetlen.

„A miniszterelnök kinyilvánít valamilyen akaratot, de az akarat megfogalmazója és elfogadója, vagy elutasítója az nyilvánvalóan a törvényhozás kell, hogy legyen” – mondta Bárándy, hangsúlyozva a hatalmi ágak szétválasztását a folyamatban.

A volt miniszter szerint a megoldás egy generális, mindenkire alkalmazható szabály megalkotása lehet, amely egységesen rendezi az érintett tisztségviselők helyzetét. Ugyanakkor elismerte, hogy egy ilyen általános szabály „nem biztos, hogy teljesen igazságos lesz”, utalva arra, hogy egyes személyek, például Varga Zs. András, a Kúria elnöke esetében már a kinevezés is alkotmányellenes volt.

A jogi zsinórmértéket szerinte nem a jelenlegi alaptörvény szűk szövegértelmezése, hanem a tágabb alkotmányossági elvek jelentik.

„Nem a szedett-vedett alaptörvényünk szavainak megfelelően, hanem az alkotmányosság betartásával” kell eljárni – fogalmazott a jogász.

Az ügy nemzetközi vonatkozásáról, vagyis hogy Sulyok Tamás a Velencei Bizottsághoz fordult, Bárándy úgy látja, a testület csupán véleményt mondhat. Szerinte ők is látni fogják a helyzet tarthatatlanságát, ugyanakkor figyelmeztetnek majd a korlátok fontosságára. „De nem lehet kinyitni teljesen politikai változás esetén a személyi változások korlátlansága fele sem a kaput” – jelentette ki.

A jogász szerint a jövőre nézve egy új alkotmánynak kell meggátolnia a „mindent elsöprő” kétharmados pozíció kialakulását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk