News here
hirdetés

HÍREK

Lejár a moratórium: újraindulhatnak a kilakoltatások júliusban

Hogyan tovább? Mire számíthatnak azok, akiknek el kell hagyniuk az otthonukat? Az Utcajogász Egyesületet kérdeztük.

Link másolása

hirdetés

A veszélyhelyzet idejére egy korábbi kormányrendelet átmenetileg felülírta a végrehajtási törvény több rendelkezését. A március 24-én hatályba lépett kormányhatározatban többek között az szerepel, hogy a veszélyhelyzet alatt semmilyen helyszíni eljárási cselekmény, például árverés vagy kilakoltatás nem tartható, új árverést nem lehet kiírni, és felfüggesztették a végrehajtói kézbesítéseket és a végrehajtó irodák személyes ügyfélszolgálatát.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy bár a NAV végrehajtásokat valóban felfüggesztették, és kilakoltatási moratóriumot is elrendeltek, a bírósági végrehajtók által indított eljárások nem álltak le. Az adós fizetéséből tehát továbbra is levonhatta a végrehajtó a tartozását - függetlenül a járvány miatt elrendelt veszélyhelyzettől.

A veszélyhelyzet megszűnésével viszont július 2-án, azaz a mai napon lejár a moratórium, így a kilakoltatások is újraindulhatnak. Az Utcajogász Egyesületet kérdeztük arról, hogy mi változik mostantól, mire számíthatnak a kilakoltatottak, kihez fordulhatnak segítségért.

Mi változik pontosan a mai naptól, a moratórium lejártával?

hirdetés

A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokat tartalmazó törvény értelmében

2020. július 2-től lehet újra személyes kontaktust igénylő eljárási cselekményt végezni.

Ilyen például a lakás kiürítése, a lefoglalt gépjármű forgalomból történő kivonása vagy a magánszemély adós lakóingatlanának árverezése.

A végrehajtási eljárások szüneteltetett cselekményei, vagyis pl. a kilakoltatások mától megindulhattak. Az eljárási határidők is újraindulnak, például a végrehajtás felfüggesztésére nyitva álló határidők is.

A veszélyhelyzet vége és a végrehajtási eljárások újraindulása tehát azt jelenti, hogy a végrehajtások tekintetében a vírus előtti jogrend áll helyre.

Kiemelten fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy jogszerűen a végrehajtási és kilakoltatási eljárásokat csak önálló bírósági végrehajtó, végrehajtható okirat alapján, a törvényben meghatározott szabályok szerint folytathatja le. Az önkényes kilakoltatások és végrehajtások eddig is törvénytelenek voltak és ezután is azok maradnak.

Mi lesz július 2-a után azokkal, akiket kilakoltatnak? Mit tehetnek, hova fordulhatnak segítségért?

A kilakoltatás egy hosszú jogi folyamat utolsó fázisa, ebben az utolsó pillanatban nagyon ritkán menthető meg egy otthon, mi az Utcajogásszal nem tudunk ilyenkor már segíteni. Amit mi javaslunk az ügyfeleink részére, hogy minél hamarabb lépjenek a lakásvesztés megelőzése érdekében.

Több ponton be lehet avatkozni annak érdekében, hogy ne történjen meg a kilakoltatás, például ha közüzemi tartozást halmoznak fel, meg lehet egyezni a törlesztés átütemezésében vagy védendő fogyasztói státuszba kerülésről. Segítséget lehet kérni különböző támogató szervezetektől, pl. a kerületi önkormányzattól, családsegítőtől vagy mondjuk a Hálózat Alapítványtól (ami szociálisan rászorult fővárosi polgárokat támogat lakásfenntartási költségeik kiegyenlítésében, ha önerejükből nem képesek fedezni a még elfogadható szintű lakhatás költségeit.).

Ha mindenképp elkerülhetetlen a kilakoltatás, akkor annak megtörténte előtt érdemes családtagoktól segítséget kérni, más olcsó albérleti lehetőségeket keresni. Akinek nincs lehetősége olcsó albérletbe költözni, családok átmeneti otthonában, anyaotthonban, munkásszállóban vagy hajléktalanszállón tud menedéket találni.

Amennyiben felmondják a bérleti szerződést vagy elindul a lakáskiürítésre irányuló peres eljárás, akkor javasoljuk, hogy keressenek minket, mert ezeken a pontokon még több jogi és érdekérvényesítési lehetőség van a lakás megtartása érdekében.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Betiltják az IQOS-t és a hasonló hevítéses dohánytermékeket az unióban
A rák elleni küzdelem részeként lépne fel az EU az ízesített hevítéses dohánytermékek ellen, amelyek eladása rohamosan megugrott az elmúlt években.

Link másolása

hirdetés

Betiltanák az ízesített hevítéses dohánytermékek árusítását az Európai Unióban annak érdekében, hogy 2040-re öt százalékra csökkenjen a dohányzók száma az unión belül - közölte az Európai Bizottság szerdán.

A testület azért akar fellépni a hevítéses dohánytermékek ellen, mert ezek eladása rohamosan megugrott Európában az elmúlt években. Júniusi jelentésük szerint 2018 és 2020 között az ilyen típusú cigaretták eladása 924 millióról 19,7 milliárdra nőtt, ami több mint 2000 százalékos növekedés.

Stella Kyriakides, az Európai Bizottság egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztosa elmondta, hogy tízből kilenc esetben a tüdőrák oka a dohányzás, ezért az a cél, hogy minél inkább visszataszítóvá tegyék a cigarettázást, ezzel megvédjék az állampolgárok egészségét és életeket mentsenek meg.

Az Európai Bizottság javaslatát - amely csak a dohányhevítéses elektromos cigarettákra terjedne ki, a csak nikotint tartalmazókra, mint például az Elf Barra nem - az Európai Tanács és az Európai Parlament is tárgyalja majd. Ha elfogadják, a tagországoknak nyolc hónapjuk lesz arra, hogy jogszabályt hozzanak a rendelkezésről, és további három hónapjuk ennek érvényesítéséig.

Forrás: Politico

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Mennyiségi korlátozást vezettek be a Lidlben a WC-papírra és néhány konzervre is
Az ellátási láncban adódó problémák miatt nem csak a hatósági áras termékek vásárlását limitálták.

Link másolása

hirdetés

Négy csomag vécépapírt szeretett volna venni egy Lidl áruházban, de papírhiány miatt egy vásárló csak három papírterméket vehetett egyszerre - írta a Telexnek az egyik olvasója.

Egy másik arról számolt be, hogy az eddigi egy karton, vagyis 12 liter helyett már csak legfeljebb 6 liter 2,8 százalékos UHT-tejet lehet venni egyszerre.

A lap megkereste az áruházláncot, hogy milyen termékekre van mennyiségi korlátozás üzleteikben. Válaszában a Lidl azt írta, hogy áruházaikban

jellemzően az árstoppal érintett árucsoportok esetében vezettek be mennyiségi korlátozást.

„Vállalatunk mindent megtesz annak érdekében, hogy az áruellátás folyamatosan biztosított legyen, ugyanakkor az utóbbi hónapokban az tapasztalható, hogy többszörös az érdeklődés az árstoppal érintetett termékek iránt. Bár sok esetben jelentősen nagyobb mennyiségű termék rendelkezésre állásáról gondoskodunk a megnövekedett kereslet okán van, hogy ez is kevésnek bizonyul” - írták.

Arra is kitértek, hogy emellett

hirdetés
az ellátási láncban adódó problémák miatt egyes papírtermékekre, például a toalettpapírra, valamint néhány konzervre vezettek be mennyiségi korlátozást

annak érdekében, hogy vásárlókat folyamatosan ki tudják szolgálni.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Orbán Viktor rendelettel döntött a bedőlt italforgalmazóról
Kiemelt jelentőségű csődeljárássá minősítették az egyik legnagyobb hazai italforgalmazó felszámolását. Az Ital Magyarország Kft. több száz millió forinttal tartozik a borászatoknak.

Link másolása

hirdetés

Február 8-án csődvédelmet kért az egyik legnagyobb hazai italforgalmazó, az Ital Magyarország Kft. (IMO), amely nagyjából harminc hazai borászatnak tartozik összesen csaknem 350 millió forinttal.

A 24.hu szúrta ki, hogy a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent egy rendelet, amellyel a kormány a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény alapján

stratégiailag kiemelt jelentőségű csődeljárássá minősítette a cég csődeljárását.

A rendelet ezt nem részletezi, de a paragrafusok alapján az egyik legnagyobb italforgalmazó adósságainak rendezéséhez, hitelezőivel való megegyezéséhez a kormány szerint nemzetgazdasági érdek vagy kiemelt közérdek fűződik. A rendelet szerdán hatályba lépett.

A cikkben emlékeztetnek, hogy korábban a pórul járt borászok kérték Palkovics László minisztertől, hogy kezdeményezze az Ital Magyarország Kft. (IMO) stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítését.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Minden előjel nélkül kidőlt egy fa az egyik keszthelyi strandon
Egy szemtanú szerint csak a szerencsének volt köszönhető, hogy nem sérült meg senki.

Link másolása

hirdetés

Kidőlt egy fa a keszthelyi Libás Strandon szerda délután - írta meg a Telex egy Facebook-posztra hivatkozva.

Egy ott strandoló férfi arról számolt be, hogy a családjával fürdött, amikor egyszer csak egy hatalmas reccsenést hallottak, majd látták, hogy egy óriási fa kidőlt, rá az alatta, mellette lévő emberekre, köztük gyerekekre is. Nagy riadalmat okozott, de szerencsére nem sérült meg senki, amit még a strand vízi mentői is alig hittek el.

A keszthelyi strandok üzemeltetésért felelős VÜZ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a Telex érdeklődésére elmondta, hogy

a kidőlt fa nem egy kivágásra ítélt, kezeletlen beteg fa volt, minden előjel nélkül dőlt ki a strand egyik kedvelt területére.

Azt is hozzátette, hogy a település fáit folyamatosan ellenőrzik és faápoló szakértőkkel is együtt dolgoznak. A kidőlt fa eltakarítását a VÜZ Kft. végzi csütörtökön a hajnali órákban.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: