HÍREK
A Rovatból

Legfőbb emberei is kritizálják a háta mögött Trumpot – újabb pikáns részletek derültek ki John Bolton könyvéből

A volt amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó hamarosan megjelenő könyvében leleplezi, hogy az amerikai elnök Kínától kért segítséget az újraválasztásához, és olykor kibukik, milyen hiányosak az ismeretei a világról.


Újabb részletek jelentek meg John Bolton volt amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó hamarosan megjelenő könyvéből, amelyben Donald Trumpról is ír.

Boltont 2019 szeptemberében, 17 hónap után menesztette az amerikai elnök, miután már sok külpolitikai kérdésben nem értettek egyet, és egyre nagyobb volt a feszültség köztük. A volt nemzetbiztonsági tanácsadó ezután úgy döntött, könyvet ír arról, mik zajlottak a színfalak mögött az elmúlt időszakban a Fehér Házban.

A tervek szerint június 23-án megjelenő The Room Where It Happened, azaz A szoba, amelyben a dolog történt: Egy fehér házi emlékirat című könyvéből már korábban is idézett részleteket az amerikai sajtó, most azonban minden eddiginél több pikáns információ derült ki Trumpról.

A New York Timesban és a Washington Postban közölt állítások közül a legfontosabbakat a The Guardian gyűjtötte össze:

1. Trump Kína segítségét kérte az újraválasztásához.

Az egyik legérdekesebb állítás kétségkívül az, hogy Bolton szerint Trump 2019 júniusában egy zárt ajtók mögötti tárgyaláson arra kérte a kínai elnököt, Hszi Csin-pinget, hogy gazdasági együttműködéssel segítsen neki abban, hogy 2020-ban újra elnöknek válasszák.

Trump azt akarta, hogy Kína még több szójababot és búzát vegyen Amerikától, hogy az elnök így elnyerhesse az amerikai farmerek támogatását.

Bolton azt írta, szerette volna szó szerint idézni Trump szavait, a kormány azonban ezt nem engedte, miután átnézték a könyv kéziratait.

2. Trump örülne, ha a megengedettnél tovább lehetne elnök.

Bolton szerint Hszi Csin-ping és Trump arról is értekeztek, hogy jó lenne eltörölni azt a szabályt, miszerint az Egyesült Államokban egy személyt csak kétszer választhatnak meg elnöknek. Kína vezetője ugyanis örülne, ha Trump még hat évig állna az Egyesült Államok élén, mert elégedett az együttműködésükkel, és nem szeretné, ha leváltanák Trumpot. Bolton szerint

az amerikai elnök erre azt mondta, hogy az amerikaiak is szeretnék, ha ezt a szabályt eltörölnék az ő újraválasztásának érdekében, és egyetértően bólogatott, amikor Hszi megjegyezte, hogy túl sok választást tartanak az Egyesült Államokban.

3. Trump támogatta a kínai vezetést az internálótáborok építtetésében.

Az amerikai-kínai együttműködés egyik másik érdekes pontja, hogy a könyv szerint Trump támogatta Hszi Csin-pinget abban, hogy folytassa az internálótáborok építését a Kínában kisebbségben élő muzulmánok számára, mert szerinte is ez a helyes.

4. Trump szívességeket ajánlott fel diktátoroknak.

A könyv olyan esetekről is beszámol, amikor Trump egy-egy bűnügyi nyomozásnak úgy próbált véget vetni, hogy szívességet ajánlott fel más országok diktatórikus vezetőinek. Például

amikor 2018-ban Recep Erdoğan török elnök küldött egy iratot Trumpnak arról, hogy egy Amerikában vizsgálat alatt lévő török cég ártatlan az ügyben, az amerikai elnök azt ígérte, hogy "gondoskodik a dolgokról".

Azt mondta, a déli kerületi ügyészek nem az ő, hanem Obama emberei, de a probléma meg fog oldódni, ha lecseréli azokat a saját embereire.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek” - Beszólt a Tisza orvos-képviselőjének Takács Péter, kemény választ kapott
Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselője első parlamenti felszólalásán kapott bekiabálást Takács Péter volt államtitkártól. Az orvos-politikus Facebookon vágott vissza, harmincéves szakmai múltját és a havi 280 órás munkát hangsúlyozva.


Takács Péter volt egészségügyi államtitkár egy bekiabálással reagált Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselőjének első parlamenti felszólalására kedden. A traumatológusból lett politikus szerint a fideszes képviselő azt vetette a szemére, hogy közpénzből dolgozott. Balatincz a Facebookon reagált a történtekre, szerinte a megjegyzés nemcsak az ő munkáját, hanem az összes orvos, ápoló, mentős és tanár tevékenységét is megkérdőjelezi.

Balatincz a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megkapta az első bekiabálást, amit úgy értelmezett, hogy

„ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek”

– írta meg a 24.hu. Az ajkai kórház egykori orvosa posztjában kifejtette, nem érti, harmincéves szakmai múltját hogyan lehet kétségbe vonni.

„Én 30 éven át traumatológusként dolgoztam, sokszor havi 250–280 órát. Ha valaki szerint ezért nem a munkámmal szolgáltam a betegeket, az vagy nem érti az egészségügy működését, vagy nem tudja, mit jelent egy baleseti osztály felelőssége.”

A képviselő különösen érdekesnek nevezte, hogy a kritikát éppen a korábbi egészségügyi államtitkártól kapta, és szakmai múltját is szembeállította a bekiabálóéval. „Én – vele ellentétben – szakvizsgát szereztem, főorvosként dolgoztam, és vállaltam ennek minden terhét” – fogalmazott, majd hozzátette, büszke a közszolgálatban eltöltött éveire.

„Igen, közpénzből fenntartott, állami kórházban dolgoztam. Büszkén vállalom” – írta.

A bejegyzést azzal zárta, hogy az ő teljesítményét három évtizeden át a betegek szolgálatában mérték, nem pedig parlamenti padsorokból. „Én nyugodtan vállalom az összehasonlítást.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos bíróságra viszi a hatvanpusztai autós incidenst: Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon
A volt országgyűlési képviselő pótmagánvádas eljárást indított a hatvanpusztai birtok biztonsági őre ellen. A bíróságtól várja a felelősségre vonást, miután a hatóságok lezárták a nyomozást.


Hadházy Ákos Facebook-posztban közölte, hogy pótmagánvádlóként bíróság elé viszi a tavalyi hatvanpusztai autós incidens ügyét. „Miután a »rendőrség« szerint véletlen baleset történt, két dolog miatt indítottam magánvádlóként a pert” – írta a volt országgyűlési képviselő.

Az egyik indoka, hogy felelősségre vonják az elkövetőt.

„Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon. Legalább kapjon egy felfüggesztett börtönt és vegyék el a jogosítványát.”

A másik ok, amiért a per mellett döntött, hogy így talán a háttérre is fény derülhet. A volt képviselő szerint a perrel „lehetne egy kis esély arra, hogy megtudjuk, ki volt a felbujtó.”

A 2025 augusztusában Hatvanpusztán történt ütközés ügyében a bicskei rendőrség tavaly novemberben megszüntette a büntetőeljárást, az esetet „véletlen balesetnek” minősítve. Miután Hadházy panaszát az ügyészség elutasította, a birtok biztonsági őrét 2026 januárjában közlekedési szabálysértés miatt 80 ezer forintra bírságolták, és három hónapra eltiltották a járművezetéstől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nem fogom tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban” – Beiktatták az új országos rendőrfőkapitányt
Mecser Tamás dandártábornok ünnepélyes keretek között átvette az Országos Rendőr-főkapitányság irányítását. Beiktatási beszédében egy olyan testület felépítését ígérte, amelynek presztízse van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket.


A Rendőrségi Igazgatási Központban tartott ünnepélyes állománygyűlésen vette át munkáltatói okmányát Mecser Tamás, az Országos Rendőr-főkapitányság új vezetője Pósfai Gábor belügyminisztertől – írja a police.hu.

Beiktatását követően az új főkapitány arról beszélt, milyen elvek mentén kívánja vezetni a testületet.

„Rajtunk múlik, hogyan alakítjuk mindennapjainkat. Ebben számomra zsinórmértékként három dolog szolgál: tisztesség, emberség és a jogszabály által adott keretek betartása” – fogalmazott Mecser Tamás.

Hangsúlyozta, olyan rendőrséget szeretne, amelynek presztízse és státusza van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket, mert vonzó a hivatás.

Az új vezető egy svájci órához hasonlította a rendőrség szervezetét, ahol minden egyes elemnek tökéletesen kell működnie, mert ha egy alkatrész meghibásodik, az egész gépezet leállhat. Ezzel érzékeltette, hogy a járőrtől a főkapitányig mindenki munkája egyformán létfontosságú.

A főkapitány azt is megígérte, hogy nem fogja „tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban”, ezzel a terepközeli, gyakorlatias vezetésre utalt.

A rendezvényen Pósfai Gábor belügyminiszter is felszólalt, aki „ízig-vérig nyomozónak” nevezte Mecser Tamást.

A miniszter kijelentette, hogy minden támogatást megad a következő időszak rendőrségi reformjához, és feladatként szabta meg a rendőri állomány megbecsülésének visszaállítását, a munkafeltételek javítását, az elvándorlás megállítását, valamint az alulról jövő kezdeményezések támogatását.

Hétfőn lépett hatályba az új országos rendőrfőkapitány megbízása, miután a miniszterelnök – a belügyminiszter előterjesztésére – Mecser Tamást nevezte ki az Országos Rendőr-főkapitányság élére. A hivatalos döntést megelőzően, múlt szerdán több lap is megírta a korábbi vezető, Balogh János felmentését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szabó Bence elindította a visszaszerelését, újra hivatásos rendőr szeretne lenni
A volt rendőrszázados egy Instagram-posztban közölte, hogy elindította a hivatásos állományba való visszatérését. Azt már korábban jelezte, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



„Lehetek még Százados úr?” – kérdezte egy Instagram-posztban Szabó Bence, amelyben bejelentette:

elindította a visszaszerelését, mert újra rendőr szeretne lenni.

„Szeretném újra hivatásosként szolgálni a hazámat”

– írta. Jelezte azonban azt is, hogy még továbbra is húzódik a távozásával kapcsolatos jogvita, ami azután alakult ki, hogy márciusban hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség.

A volt rendőrszázados azután vált országosan ismertté, hogy a választási kampány idején a Telexnek adott interjújában arcát és nevét is vállalva beszélt annak a nyomozásnak a részleteiről, amelyről a Direkt36 számolt be. Az oknyomozó cikk szerint a nemzetbiztonsági szolgálatokat is felhasználva, a nyomozókat gyermekpornográfia gyanújával lényegében ráküldték két olyan informatikusra, akik a Tisza Pártnak dolgoztak.

A volt százados korábban maga is beszélt arról, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel, különösen a vagyonvisszaszerzés területén, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát”.

Pósfai Gábor belügyminiszter jelezte, a pályát korábban elhagyó rendőrök részére biztosítani kell a hivatásos állományba való visszatérés lehetőségét. Szabó szerint ezt a lehetőséget az előző vezetés korlátozta. A posztjából az is kiderül, hogy a szolgálati jogviszonya megszüntetése miatt indított munkaügyi pert a rendőrség ellen, és ez az eljárás továbbra is folyamatban van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk