T. vett már pár kocsit az életében, de a 24.hu beszámolója szerint olyan, mint legutóbb, még nem történt vele.
"Először jött a rendőrség, elvitte a kocsit. Aztán visszaadta. Most meg járok a perekre, mert a Wallis akarja visszakapni tőlem a BMW-t, de ingyen. Miközben leszurkoltam nekik több mint 11 millió forintot. Hónapok óta ott lebeg a kérdés a fejem felett: mi van, ha a bíróság végül úgy dönt, adjam vissza? Akkor elbuktam 11 millió forintot? Képtelenség ez az egész."
- nyilatkozta a lapnak a férfi.
A férfi története három évvel ezelőttre nyúlik vissza. T. még 2019 decemberében vásárolt egy használt BMW 520-ast a Wallisnál. A 11,5 millió forintos vételárat kézpénzzel kifizette a kereskedőnél, amit már a bíróságon és a rendőrségen is többször elmondott, sőt tanút is hozott rá.
A kocsit azonban csak két hónapig tudta használni, mert 2020 februárjában lefoglalta a rendőrség egy nyomozás részeként. A kereskedőnél ugyanis történt egy jelentős bűncselekmény.
A járművet T. hónapokkal később, de visszakapta, és sokáig úgy tűnt, ezzel vége is a kellemetlenségeknek.
Tavaly ősszel viszont érkezett egy bírósági idézés, hogy T.-ből alperes lett egy polgári eljárásban, a Wallis ugyanis szeretné visszakapni a kocsit, ráadásul ingyen.
Eddig négy tárgyaláson vett részt a férfi csak idén, mert a kereskedő azt próbálja bizonyítani, hogy az a gépkocsi, amit náluk fizetett ki, amit az ő telephelyükön vett át és amit az ő munkatársuk papírozott le, az nem jogszerűen került a tulajdonába.
A Wallis körüli „használt kocsis ügy” még 2020-ban robbant ki, amikor az egyik kereskedéséből 24 kocsi tűnt el összesen több száz millió forint értékben. Ez azonban nem egy szokványos lopási ügy, a Wallis egyik értékesítője, T. Z. eladta és lepapírozta a kocsikat, az értük kapott összeget pedig elsikkasztotta.
Akkor nem csak neki, hanem többeknek is lefoglalták az autójukat. Volt, akinek ez milliós kiadást jelentett, mert autóját munkaeszközként használta.
A per során a Wallis azt kéri, hogy az adásvételi szerződést tekintsék semmisnek, mivel állításuk szerint a dokumentumot nem hagyta jóvá olyan személy, aki jogszerűen képviselheti a céget. Azt állítják, hogy az azokon szereplő aláírást meghamisították. Érvényes szerződés nélkül viszont megvalósul a polgári törvénykönyv szerinti jogalap nélküli birtoklás esete, ezért jár nekik vissza a használt BMW 520-as.
Nem T. az egyetlen, aki most polgári peres ügyben a bíróságra jár. K. – aki szintén nnév nélkül nyilatkozott a 24.hu-nak – azt mondja, náluk is ugyanazok az érvek jönnek a Wallistól: jogalap nélküli birtoklás, semmis szerződés, meghamisított aláírás.
A helyzetet súlyosbítja, hogy a pénztáros hölgy nem emlékezett a pénzt befizető személyekre, ráadásul ő minden befizetés után ad bizonylatot, amit viszont sem T., sem K. nem kapott.
A lefoglalt kocsit csak akkor kaphatják vissza a vevők, ha van rá tanú, hogy a vevő átadta ezt az összeget a Wallis épületén belül, akkor a Wallis által átvett pénznek lehet tekinteni, még akkor is ha nem a ténylegesen jogosult vette át az összeget.
Aki ugyanis átvette a pénzt a Wallis képviseletében, azt a cég képviseletére jogosultnak lehet vélelmezni.
Több korábbi ítéletben annak ellenére mondták ki a munkáltató vagyoni felelősségét egy elkövetett bűncselekményért, hogy a munkavállaló az adott szerződéseket meg sem köthette volna a munkáltató képviseletében. Ennek oka az volt, hogy a magánszemély nagyobb körültekintéssel nem tudott volna vásárolni.
A 24.hu információi szerint a 24 kocsi közül, csupán háromnak a tulajdonosa jár a polgári perekre.
T. vett már pár kocsit az életében, de a 24.hu beszámolója szerint olyan, mint legutóbb, még nem történt vele.
"Először jött a rendőrség, elvitte a kocsit. Aztán visszaadta. Most meg járok a perekre, mert a Wallis akarja visszakapni tőlem a BMW-t, de ingyen. Miközben leszurkoltam nekik több mint 11 millió forintot. Hónapok óta ott lebeg a kérdés a fejem felett: mi van, ha a bíróság végül úgy dönt, adjam vissza? Akkor elbuktam 11 millió forintot? Képtelenség ez az egész."
- nyilatkozta a lapnak a férfi.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter ismét beperli az Indexet, és árulónak nevezte a lapnak nyilatkozó volt tiszás aktivistát
A politikus kiakadt a volt önkéntesére, akit alkalmatlannak tartott. Szerinte Csercsa Balázs sértődésből adta el magát a korrupt hatalomnak. Orbán Viktor viszont már meg is osztotta az Index cikkét, amivel az utóbbi években egyre jobb a kapcsolata.
Magyar Péter szerdán egy Facebook-posztban reagált az Index cikkére, amelyben egy volt Tisza-aktivista nyilatkozott a pártból történt távozásáról. A politikus szerint a portál egy „szánalmas lejárató kampány” folytatásába kezdett. Posztjában úgy fogalmazott:
„A Mészáros Lőrinc által tulajdonolt és a Karmelitában szerkesztett Index nevű hazugsággyár ma nekilátott a már ismert és számtalanszor megbukott szánalmas lejárató kampánya folytatásának.”
Magyar Péter állítása szerint a TISZA-ból „sértődés miatt kiugrott” önkéntesnek állást kínáltak, cserébe pedig a Fidesz által korábban szó szerint megírt „propagandahazugságokat” mondatták vissza vele.
A bejegyzésben a politikus név szerint is megemlítette a volt aktivistát, Csercsa Balázst, akiről azt írta, hogy az egyházügyi munkacsoportban dolgozott önkéntesként, de munkája „rengeteg kivetnivalót hagyott maga után”. Magyar Péter szerint Csercsa ezután országgyűlési képviselőnek jelentkezett.
„Én magam hallgattam meg. Rögtön nyilvánvaló volt, hogy alkalmatlan lenne a feladatra, többek között azért, mert a TISZA álláspontjával teljesen ellentétes álláspontot képviselt több fontos területen. Ezt követően nyilvánvalóan sértődésből eladta magát a korrupt, aljas hatalomnak. Az általa az Indexnek elmondottakból egy szó sem igaz”
– áll a posztban.
Magyar Péter szerint Csercsa nem az első, és valószínűleg nem is az utolsó „áruló”, majd úgy folytatta:
„De van egy rossz hírem számára és az indexes propagandistáknak is: mindenki átlát a hazugságaikon és nem fog sikerülni ezekkel a nevetséges próbálkozásaikkal megállítani a rendszerváltást.”
A politikus bejegyzése végén közölte, hogy jogi lépéseket tesznek Csercsa Balázs és az Index ellen, és köszönetet mondott annak a több tízezer önkéntesnek, akik szerinte nem hajlanak meg a nyomás alatt.
Az Index szerdai interjújában Csercsa Balázs, a Tisza Párt egykori egyházügyi munkacsoportjának vezetője arról beszélt, miért hagyta ott a pártot. A többi között autokratikus vezetési stílust, valamint a nyilvános üzenetek és a belső programok közötti ellentmondásokat rótta fel. A cikkben említést tett egy „600 oldalas” gazdasági anyagról is, mint a Tisza belső dokumentumáról.
„Folyamatosak voltak a találgatások, hogy mi a helyzet ebben a kérdésben, azonban abban nagyjából mindenki egyetértett, hogy tartalmilag egyezik azokkal a gondolatokkal, amelyeket a párt gazdasági területétől már korábban is hallottunk”
Ezt a dokumentumot szintén az Index hozta nyilvánosságra tavaly, a kormányoldal pedig azóta is a Tisza Párt megszorító csomagjaként hivatkozik rá. A Tisza Párt mindvégig tagadta, hogy az anyag tőlük származna, és mesterséges intelligencia által generált hamisítványnak nevezték. A Fővárosi Törvényszék január közepén első fokon ki is mondta, hogy az anyag nem köthető a Tisza Párthoz.
Csercsa az interjúban továbbá azt állította, a Tisza Párt belső működése és valós szándékai több ponton is eltérnek a nyilvános kommunikációtól. Szerinte a pártnak mindössze húsz-harminc tagja van, és egy
„szűk pártelit, amelybe nem véletlenül nem engednek be senki mást, a saját érdekeiért és meggazdagodásáért dolgozik”.
Azt is mondta, hogy az alulról szerveződő közösségek helyett a Tisza-szigeteknek és az önkénteseknek „szigorú rend szerint, pártutasításra kell működniük”. A jelöltállításról úgy vélekedett:
„A jelöltek személye a legtöbb választókörzetben előre eldöntött volt, akik mellé csak kirakatembereket kerestek, és a választást eljátszották. A jelölti kiválasztás során többünket méltatlan, megalázó helyzetbe hozták.”
Nem ez az első, hogy Magyar Péter lejáratással, és kormányközeliséggel vádolja az Indexet, amelyet a kormány a Telex 2023-as elemzése szerint precíziós propagandafegyverként használ és az objetktivitás látszatát fenntartva igyekszik kormánypropagandával befolyásolni a gyanútlan olvasókat.
Korábban ez a lap írt Ruszin-Szendi Romulusz szolgálati lakásának ügyéről, ők szólaltatták meg Vogel Evelint, Magyar Péter exét, és szintén az Index mutatta be a 600 oldalas Tisza-adótervet.
Az Index függetlenségét kétségbe vonja az a jelenség is, hogy a kormány egyre szívesebben hivatkozik a lapra forrásként. Orbán Viktor az utóbbi időben többször is arról beszélt, hogy mit írt az Index, holott korábban a lapot "fake news"-nak, kvázi álhírgyárnak nevezte. A miniszterelnök már meg is osztotta az Index Tisza-aktivistás cikkét, és Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédével kommentálta azt: „Hazudtak reggel, éjjel, meg este!”
Magyar Péter szerdán egy Facebook-posztban reagált az Index cikkére, amelyben egy volt Tisza-aktivista nyilatkozott a pártból történt távozásáról. A politikus szerint a portál egy „szánalmas lejárató kampány” folytatásába kezdett. Posztjában úgy fogalmazott:
„A Mészáros Lőrinc által tulajdonolt és a Karmelitában szerkesztett Index nevű hazugsággyár ma nekilátott a már ismert és számtalanszor megbukott szánalmas lejárató kampánya folytatásának.”
Magyar Péter állítása szerint a TISZA-ból „sértődés miatt kiugrott” önkéntesnek állást kínáltak, cserébe pedig a Fidesz által korábban szó szerint megírt „propagandahazugságokat” mondatták vissza vele.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Olyan lépésre készül a Shein, ami minden magyar vásárlót érint majd
Az online piactér egy harmadik féltől származó korhatár-ellenőrző eszközt telepít weboldalára. A lépés a Digitális Szolgáltatások Törvénye szerinti uniós nyomásgyakorlásra adott válasz.
Korhatár-ellenőrző eszközt vezet be a Shein online piactér, hogy a kiskorúak ne férhessenek hozzá a nem megfelelő termékekhez. A cég azután lépett, hogy tavaly novemberben óriási botrányt kavart, amikor gyerekszerű szexbabákat kezdtek árulni az oldalon – írta a Politico. A felháborodás és a szabályozói nyomás hatására az Európai Unió végrehajtó szerve magyarázatot követelt a cégtől, hogyan ellenőrzik a felhasználók életkorát.
„Természetesen teljesen elfogadhatatlan, ami történt” – mondta Zhu Yinan, a Shein főtanácsosa az Európai Parlament belső piaci bizottságának a botrányt kiváltó termékekre utalva.
A cég egy külső fejlesztésű megoldást vezet be a weboldalán, amelyet országonként élesítenek. Ennek lényege, hogy minden korhatáros termék egy külön ellenőrzés mögé kerül.
A Shein az uniós digitális szolgáltatásokról szóló törvény alapján „nagyon nagy online platformnak” minősül, mivel több mint 45 millió felhasználója van az EU-ban.
Ha megszegi a szabályokat, akár a globális éves bevételének 6 százalékára is megbírságolhatják.
A cég felügyeletét az Európai Bizottság látja el. A vállalat emellett teszteli a Bizottság saját életkor-ellenőrző alkalmazását, a „mini pénztárcának” is nevezett megoldást, amelyet jelenleg hat uniós országban próbálnak ki.
Zhu Yinan ugyanakkor hozzátette, hogy „nem ez az első alkalom, hogy ez egy piactérrel történt, sőt, több piactérrel is”.
A Sheint tavaly áprilisban minősítette az Európai Bizottság nagyon nagy online platformmá, ami szigorúbb kötelezettségekkel jár. Ősszel hat uniós tagállam közösen sürgette a digitális szolgáltatásokról szóló törvény keményebb végrehajtását az olyan piacterekkel szemben, mint a Shein és a Temu. A botrány után Franciaország uniós vizsgálatot is kezdeményezett, decemberben pedig egy párizsi bíróság úgy döntött, hogy bár a platform ideiglenes felfüggesztése aránytalan lenne, a felnőtt termékek árusítását csak megbízható életkor-ellenőrzés bevezetése után folytathatja. Eközben digitális jogvédő szervezetek adatvédelmi aggályaiknak adtak hangot az életkor-ellenőrző eszközökkel kapcsolatban, szerintük ezek komoly adatvédelmi kockázatokat hordoznak.
Korhatár-ellenőrző eszközt vezet be a Shein online piactér, hogy a kiskorúak ne férhessenek hozzá a nem megfelelő termékekhez. A cég azután lépett, hogy tavaly novemberben óriási botrányt kavart, amikor gyerekszerű szexbabákat kezdtek árulni az oldalon – írta a Politico. A felháborodás és a szabályozói nyomás hatására az Európai Unió végrehajtó szerve magyarázatot követelt a cégtől, hogyan ellenőrzik a felhasználók életkorát.
„Természetesen teljesen elfogadhatatlan, ami történt” – mondta Zhu Yinan, a Shein főtanácsosa az Európai Parlament belső piaci bizottságának a botrányt kiváltó termékekre utalva.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter hazugságbajnoknak nevezte Orbán Viktort, és felsorolta, szerinte miben nem mondott igazat a miniszterelnök Ukrajnától Hatvanpusztáig
A politikus kemény szavakkal ment neki a miniszterelnöknek a Facebookon. Azt is megkérdezte, reggel, délben vagy este hazudott a magyar nemzet szemébe.
Magyar Péter a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben Orbán Viktort „hazugságbajnoknak” nevezte, és több kérdést is feltett a miniszterelnöknek. A TISZA párt elnöke itt reagált Orbán nem sokkal korábbi posztjára, amiben a kormányfő csak annyit írt: „Hazudtak reggel, éjjel, meg este!"
Magyar Péter azzal kezdte, hogy megkérdezte Orbántól:
„Amikor ön támogatta, sőt kérte Ukrajna felvételét az Unióba és utána ezt letagadta - az reggel, délben vagy este volt?”
Magyar szerint a kormányfő az amerikai védőpajzsról is hazudott, és állítása szerint ebben maga Trump elnök buktatta le. A bejegyzésben ezután arról írt, hogy
Orbán Viktor a magyar nemzet szemébe hazudott, amikor azt állította, „hogy nincs az a pénz, hogy migránsokat engedjenek be - és eközben vendégmunkásokat telepít be tízezer számra és 2200 embercsempészt enged ki a börtönökből?”
Magyar Péter szerint aljas hazugság volt az is, amikor azt mondták, hogy nincs kiskorú áldozat.
Szégyenteljes hazugságnak nevezte a korrupcióval szemben meghirdetett zéró toleranciát is,
és feltette a kérdést, hogy nem hazugság-e az az állítása, hogy Hatvanpuszta “mezőgazdasági üzem”. A posztot Magyar azzal zárta, hogy az Orbán-rendszer dicstelen vége a napi szintű hazugság.
„Mint minden aljas rendszer, ez is pont ugyanúgy ér véget: hazugsággal, uszítással, és a nép szigorú, de igazságos döntésével.
Magyar Péter a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben Orbán Viktort „hazugságbajnoknak” nevezte, és több kérdést is feltett a miniszterelnöknek. A TISZA párt elnöke itt reagált Orbán nem sokkal korábbi posztjára, amiben a kormányfő csak annyit írt: „Hazudtak reggel, éjjel, meg este!"
Magyar Péter azzal kezdte, hogy megkérdezte Orbántól:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Tisza Párt zebrává változó őzzel keres több ezer önkéntest a választásra
A Tisza Párt egy közel háromperces videóval toboroz önkénteseket az áprilisi választásra. A több mint 10 ezer bizottság működése kulcsfontosságú a voksolás törvényességének biztosításához.
Egy pillanatra zebrává változik a mezőn legelésző őz a Tisza Párt legújabb, szavazatszámlálókat toborzó videójában.
A párt az áprilisi választásra keres önkénteseket, a voksoláson ugyanis több mint 10 ezer szavazatszámláló bizottság működik majd országszerte.
A csaknem háromperces felvételen a meghökkentő jelenet mellett hétköznapi életképeket és jellegzetes hazai tájakat mutatnak. A videóban elhangzó felhívás szerint: „Számolj a jövődért, jelentkezz te is szavazatszámlálónak egy tiszta választásért.”
A szavazatszámláló bizottságoknak kiemelten fontos szerep jut a választásokon: ők felelnek a szavazás lebonyolításáért, a választás tisztaságának és törvényességének biztosításáért,
a pártatlanság érvényesítéséért, és ha szükséges, a választás törvényes rendjének helyreállításáért is. Végül a bizottság állapítja meg a választás szavazóköri eredményét.