Washington elzárta az olajcsapot: leáll Szerbia egyetlen finomítója, válság jöhet déli szomszédunknál
A kormány a bankrendszert is kockára teszi, hogy a béreket ki tudják fizetni a naponta óriási összeget bukó cégnél. A dráma oka a többségi orosz tulajdon, amit Washington nem tűr tovább.
Nem hosszabbították meg a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működési engedélyét, leáll a szerbiai kőolajfinomító, a szerb kormány viszont lehetővé tette, hogy a NIS lezárja a pénzügyeit, és a hét végéig kifizethesse dolgozóit, illetve beszállítóit – hangsúlyozta Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök keddi rendkívüli sajtótájékoztatóján.
A szerb elnök csalódottságának adott hangot, amiért az Egyesült Államok nem hosszabbította meg az engedélyt, holott Szerbia arra számított, hogy ez megtörténik.
Az Egyesült Államok idén január 10-én jelentette be, hogy büntetőintézkedéseket vezet be a többségi orosz tulajdonban lévő szerb vállalat ellen.
Szerbia akkor 45 napot kapott arra, hogy eltávolítsa az orosz tőkét a NIS-ből – ezt azóta többször meghosszabbították –, de ez mindeddig nem történt meg.
A belgrádi értéktőzsde nem sokkal a határidő lejárta előtt közölte, hogy az orosz Gazpromnyefty a részesedéséből mintegy 5 százalékot átruházott a Gazpromra. Korábban a szerb nemzeti olajtársaság 50 százaléka volt az orosz Gazpromnyeftyé, 6,15 százaléka a Gazpromé, 29,87 százaléka pedig a szerb államé, a fennmaradó részen kisrészvényesek osztoznak.
A változást követően a Gazpromnyefty részesedése 44,85 százalékra csökkent, míg a Gazpromé 11,30 százalékra nőtt. Szeptember 19-én a Gazprom ezt a 11,30 százalékot átruházta leányvállalatára, az Intelligence-re.
Az amerikai szankciók végül október 9-én életbe léptek, azóta nem érkezik kőolaj a horvátországi Adria-kőolajvezetéken keresztül Szerbiába, és a külföldi bankok sem engedélyezik a pénzmozgást a NIS számláin.
Ez azt jelenti egyebek között, hogy az országban az autósok nemzetközi bankkártyával nem tudnak fizetni a NIS benzinkútjain, csak készpénzzel vagy hazai kibocsátású kártyával, ám a jövő héttől várhatóan ez sem lesz lehetséges.
Napról napra döntenek majd a folytatásról – mondta az államfő, hozzátette: a leállás hatással lesz az egész országra.
Aleksandar Vučić kedden közölte, az illetékes miniszter tájékoztatta a NIS-t, hogy nem várható pozitív válasz Washingtonból,
ezért engedélyezik a pancsovai kőolajfinomító leállítását. Hogy pontosan, mikor áll le az üzem, a cégtől függ.
Az államfő közölte, hogy január végéig az országnak van elég üzemanyag-tartaléka, csak a NIS kútjain nem lehet majd tankolni.
Aleksandar Vučić arra is felhívta a figyelmet, hogy egyelőre nem érkezett válasz Oroszországtól a gázszerződés meghosszabbítására. Mint mondta, amennyiben péntekig sem kapnak új információt, hétfőtől új tárgyalások kezdődnek, és más lehetőségek után néznek, a szükséges pénzt ugyanis már biztosították erre a célra.
Orbán Viktor múlt heti moszkvai útján szóba került a szerb energiaellátás kérdése is, miután a magyar miniszterelnök tárgyalt a szerb elnökkel. Vučićnak Orbán egy hete úgy nyilatkozott: „Magyarországra továbbra is érkezik orosz olaj és gáz. És ha nekünk lesz, akkor önöknek is lesz, mert arra a kérdésre, hogyan tudunk segíteni önöknek, az az egyszerű válaszom van, hogy amink van, azt megosztjuk önökkel”. Információk szerint tárgyalások zajlanak arról, hogy az olajtársaságok egyes eszközeit magyarországi érdekeltségek vásárolják fel.
(MTI)
Nem hosszabbították meg a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működési engedélyét, leáll a szerbiai kőolajfinomító, a szerb kormány viszont lehetővé tette, hogy a NIS lezárja a pénzügyeit, és a hét végéig kifizethesse dolgozóit, illetve beszállítóit – hangsúlyozta Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök keddi rendkívüli sajtótájékoztatóján.
A szerb elnök csalódottságának adott hangot, amiért az Egyesült Államok nem hosszabbította meg az engedélyt, holott Szerbia arra számított, hogy ez megtörténik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Titokban már decemberben Magyarországon jártak a nemzetközi választási megfigyelők az EBESZ-től
Az EBESZ/ODIHR delegációja decemberben a 2026-os választás előtti helyzetet mérte fel Magyarországon. Jelentésük alapján dől el, hogy a 2022-es kritikák után milyen szintű megfigyelést javasolnak.
Már decemberben terepszemlét tartott Magyarországon az EBESZ választási megfigyelő szervezete, hogy felmérje a 2026. áprilisi országgyűlési választás előkészületeit – írta a Telex.hu. Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) közleménye szerint a varsói székhelyű intézmény, melynek fő feladata a demokrácia és a tiszta választások elősegítése, azért küldött szakértőket, hogy értékeljék a választásokat megelőző hazai helyzetet.
A Magyarországra érkezett delegációt Kseniya Dashutsina, Martina Barker-Ciganikova és Daria Boyarskaya alkotta. A misszió célja az volt, hogy javaslatot tegyenek a szervezet esetleges jövőbeni megfigyelői tevékenységére.
Ennek érdekében a szakértők állami intézmények, politikai pártok, a média, valamint civil és nemzetközi szervezetek képviselőivel is találkoztak, hogy teljes képet kapjanak a választási előkészületekről. „A felmérés eredményei segítik az ODIHR-t abban, hogy a választások során megfelelő támogatást és megfigyelést biztosítson” – áll a szervezet közleményében.
Jelentésükben javasolták, hogy az EBESZ szakértői vegyenek részt megfigyelőként a 2026-os választáson, főképp azért, mert a nemzetközi megfigyelők jelenléte szerintük pozitív hatásssal lesz a választásba vetett közbizalomra.
A nemzetközi figyelemnek előzménye is van: a SzabadaHang korábban petíciót indított azért, hogy az EBESZ 2026-ban is kísérje figyelemmel a magyarországi választást. A 2022-es választás után a szervezet azt közölte, hogy bár a szavazás és a népszavazás rendben zajlott, a folyamatot beárnyékolta az egyenlő feltételek hiánya. Akkor több javaslatot is megfogalmaztak, például azt, hogy a választási időszakban betiltsák a kormányzati és önkormányzati hirdetéseket, valamint a gerrymanderinggel (választókörzet-manipulációval) meghúzott választókörzet-határok módosítását.
Már decemberben terepszemlét tartott Magyarországon az EBESZ választási megfigyelő szervezete, hogy felmérje a 2026. áprilisi országgyűlési választás előkészületeit – írta a Telex.hu. Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) közleménye szerint a varsói székhelyű intézmény, melynek fő feladata a demokrácia és a tiszta választások elősegítése, azért küldött szakértőket, hogy értékeljék a választásokat megelőző hazai helyzetet.
A Magyarországra érkezett delegációt Kseniya Dashutsina, Martina Barker-Ciganikova és Daria Boyarskaya alkotta. A misszió célja az volt, hogy javaslatot tegyenek a szervezet esetleges jövőbeni megfigyelői tevékenységére.
Ennek érdekében a szakértők állami intézmények, politikai pártok, a média, valamint civil és nemzetközi szervezetek képviselőivel is találkoztak, hogy teljes képet kapjanak a választási előkészületekről. „A felmérés eredményei segítik az ODIHR-t abban, hogy a választások során megfelelő támogatást és megfigyelést biztosítson” – áll a szervezet közleményében.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az MBH fiókjában segített neki az ügyintéző, közben lenyúlták 900 ezer forintját
Egy vidéki ügyfél 2024 áprilisában egy adathalász oldalra lépett a bankfiókban, miközben szerződést módosított. Állítólag a bankfiókban nem segítettek neki, és zárórára hivatkozva kitessékelték. A bank súlyos gondatlanságra hivatkozva elutasította a 900 ezer forintos kártérítési igényét.
Miközben a bankfiókban ült, és azt próbálta tenni, amit az ügyintéző kért, ellopták a kevéske megtakarított pénzét – írja a 24.hu. Egy vidéki ügyfelet lejárt kedvezményes szerződése miatt hívtak be egy kötelező szerződésmódosításra az MBH Bankba még 2024 áprilisában. A papírmunka közben az ügyintéző arra kérte, lépjen be a netbankba, hogy másodlagos azonosítót tudjon neki generálni.
Az ügyfél jelezte, hogy nem járatos az ilyen dolgokban, a telefonján soha nem használja a netbankot, és mobilapplikációja sincs. Mivel nem találta a felületet, beírta a keresőbe, hogy „internetbank MBH”, a kiadott oldal pedig pont úgy nézett ki, mint az otthoni gépen használt felület.
Az ügyintéző ekkor megkérdezte tőle, akarja-e „ott” csinálni, ám az ügyfél félreértette a kérdést: azt hitte, a pult mögé hívják, ezért visszautasította az ajánlatot. A bank későbbi magyarázata szerint ekkor a biztonságos MBH Mobil Appot, illetve a banki tabletet ajánlották fel neki.
A férfi beírta felhasználónevét és jelszavát a telefonján megnyitott felületen, ami ezután a bankkártyaadatait is kérte. Ezt furcsállotta, ezért megkérdezte az ügyintézőtől, hogy ez rendben van-e.
Elmondása szerint az ügyintéző a gépe felé fordulva azt mondta, ő nem ismeri a banki appot, és lehet, hogy már kéri az első négy számjegyet. Ez megnyugtatta az ügyfelet, aki megadta a kért adatokat. Amikor kódot kapott, azt is beírta az oldalra, de a rendszer nem léptette be. Miután másodszorra sem sikerült, az ügyintéző jelezte, hogy már nem is kell belépnie, mert talált más megoldást.
Az új szerződés aláírása után az ügyfél üzeneteket kapott a telefonjára. Először egy számára ismeretlen nőtől érkezett a számlájára 25 ezer forint, majd jött egy értesítés 500 ezer forint átvezetéséről a megtakarítási számlájáról, végül egy 900 ezer forintos Revolut-tranzakcióról.
Kérte az ügyintézőt, nézze meg, mi történik, de az a négyórás zárórára és egy kezdődő értekezletre hivatkozva ezt már nem tette meg. Az ügyfelet kitessékelték a bankból, és kapott egy központi telefonszámot.
Kint egy padon ülve hívta fel a számot, ahol megtudta, hogy 900 ezer forintot egy kártyás vásárlással leemeltek a számlájáról. Azonnal zároltatta a számláját és letiltatta a kártyáját. Még aznap a rendőrségre ment, ahol közölték vele, hogy nem ő az első, aki így járt. A rendőrség később ismeretlen tettesre hivatkozva lezárta a nyomozást, azzal, hogy ha mégis előkerül az elkövető, újra előveszik az ügyet.
A banknál is panaszt tett, és kérte a 900 ezer forintos kár megtérítését, de az MBH súlyos gondatlanságra hivatkozva visszautasította a kérést.
Álláspontjuk szerint az ügyfél a mobilapp telepítéséhez szükséges SMS-kódot kiadta harmadik személynek, amivel lehetővé tett egy hitelesített tranzakciót. Mivel a tranzakció hitelesített volt, a bank szerint nincs visszatérítés, és a kártyás vásárlásoknál lehetséges chargeback szolgáltatás sem vehető igénybe. Az ügyfél ezzel szemben úgy véli, mivel a bankfiókban volt, az ügyintéző kérésére járt el, és folyamatosan jelezte, mi történik, a felelősség nem csak az övé.
Az eset felidézi azt a csalássorozatot, ami 2025 tavaszán több száz MBH-ügyfelet érintett. Akkor a népszerű keresőkben megjelent fizetett hirdetések vezettek adathalász oldalakra, ahol az ügyfelek adatait megszerezve nyúlták le a pénzüket. A bank akkor is súlyos gondatlanságra hivatkozva utasította el a jóvátételt, de végül sokan 70 százalékos kártérítést kaptak. A csalássorozatról szóló cikk miatt az MBH Bank sajtó-helyreigazítási pert indított a 24.hu ellen, melyet a portál jogerősen megnyert. Bár a hasonlóság nyilvánvaló, a mostani károsult nem kapott kártérítést. A bank azt javasolta neki, polgári peres úton próbálja meg behajtani a pénzt az elkövetőn.
Az MBH Bank a lap megkeresésére azt írta, az esetet kivizsgálták, és fenntartják álláspontjukat. Banktitokra hivatkozva nem osztottak meg részleteket, és hangsúlyozták, nem tartják korrektnek az eset sajtóban való tárgyalását, mivel ez egyoldalú helyzetet teremt. Azt is hozzátették, kiemelt figyelmet fordítanak ügyfeleik biztonságára, képzik a munkatársaikat, és folyamatosan kommunikálják a biztonságos bankolás alapelveit, például azt, hogy az online banki felületet ne keresőből nyissák meg.
Miközben a bankfiókban ült, és azt próbálta tenni, amit az ügyintéző kért, ellopták a kevéske megtakarított pénzét – írja a 24.hu. Egy vidéki ügyfelet lejárt kedvezményes szerződése miatt hívtak be egy kötelező szerződésmódosításra az MBH Bankba még 2024 áprilisában. A papírmunka közben az ügyintéző arra kérte, lépjen be a netbankba, hogy másodlagos azonosítót tudjon neki generálni.
Az ügyfél jelezte, hogy nem járatos az ilyen dolgokban, a telefonján soha nem használja a netbankot, és mobilapplikációja sincs. Mivel nem találta a felületet, beírta a keresőbe, hogy „internetbank MBH”, a kiadott oldal pedig pont úgy nézett ki, mint az otthoni gépen használt felület.
Az ügyintéző ekkor megkérdezte tőle, akarja-e „ott” csinálni, ám az ügyfél félreértette a kérdést: azt hitte, a pult mögé hívják, ezért visszautasította az ajánlatot. A bank későbbi magyarázata szerint ekkor a biztonságos MBH Mobil Appot, illetve a banki tabletet ajánlották fel neki.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gulyás: Az MVM leállította a számlázást, a cégekre nem vonatkozik a rezsistop
A miniszter a kormányinfón azt közölte, a most következő egy hétben az MVM nem fog számlát küldeni a fogyasztóknak. Azt is mondta, hogy várhatóan harmadával nőhet a gázfogyasztás ebben a hónapban egy átlagos januárhoz képest.
Egy átlagos januárhoz képest nagyjából harmadával nőhet meg a gázfogyasztás ebben a hónapban – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.
Emlékeztetett, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium 43 százalékos emelkedéssel számolt, az MVM friss adatai alapján viszont ennél kevesebbel kell, 30-33 százalékkal lehet számolni Gulyás szerint. Mint mondta, január közepén még magasabbnak tűnt az arány, de mivel a hónap utolsó hetében enyhébb időjárás jöhet, várhatóan ez az érték nem fogja elérni a jósolt 40 feletti százalékot.
A miniszter azt is közölte, hogy
az MVM szerda hajnalban leállította a számlázást, tehát a most következő egy hétben nem fognak számlát kiállítani. Akiknek korábban már januári időszakra is számláztak, azok számára a most létrejött munkacsoport fog megoldást találni.
A diktálós fogyasztóknak azt üzente, nyugodtan diktálhatnak továbbra is.
Kérdésre válaszolva tájékoztatott arról is, hogy kizárólag természetes személyekre fog vonatkozni a rezsistop, vállalkozásokra nem.
Egy átlagos januárhoz képest nagyjából harmadával nőhet meg a gázfogyasztás ebben a hónapban – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.
Emlékeztetett, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium 43 százalékos emelkedéssel számolt, az MVM friss adatai alapján viszont ennél kevesebbel kell, 30-33 százalékkal lehet számolni Gulyás szerint. Mint mondta, január közepén még magasabbnak tűnt az arány, de mivel a hónap utolsó hetében enyhébb időjárás jöhet, várhatóan ez az érték nem fogja elérni a jósolt 40 feletti százalékot.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ötéves kisfiút és apját vitték el a bevándorlási ügynökök a házuk elől, rögtön azután, hogy hazaértek az óvodából
A minnesotai kisfiút és apját egy texasi fogdába szállították. Az iskolakörzet szerint az elmúlt két hétben ő a negyedik diák, akit elvittek az ügynökök.
Kedden egy ötéves kisfiút és apját vették őrizetbe bevándorlási ügynökök a minnesotai Columbia Heightsben, miközben autójuk motorja még járt a kocsibeállón. Az ötéves Liam Ramos és édesapja éppen abban a pillanatban értek haza az óvodából. A gyereket és apját egy texasi fogvatartási központba szállították – írta a The Guardian. Az ügy egy két hete tartó, fokozott végrehajtási hullám része, amely során
az iskolakörzet szerint már négy diákjukat vették őrizetbe.
Zena Stenvik, a helyi iskolakörzet felügyelője a hírre azonnal a család házához sietett, de mire odaért, az apa autója még járt a kocsibeállón, őt és a fiát azonban már elfogták. Elmondása szerint egy ügynök kivette Liamet a kocsiból, a bejárati ajtóhoz kísérte, és utasította, hogy kopogjon be, hogy kiderüljön, van-e még valaki a házban. „Lényegében egy ötéves gyermeket csalinak használva” – fogalmazott a felügyelő.
Egy másik, a házban élő felnőtt könyörgött, hogy a kisfiú nála maradhasson, de ezt elutasították. Liam felső tagozatos bátyja húsz perccel később ért haza, és már csak az üres házat találta.
A körzet szerint nem ez az egyetlen eset. Ugyancsak kedden 17 éves diákot fegyveres, maszkos ügynökök vettek ki az autójából szülők jelenléte nélkül. Január 14-én ügynökök „benyomultak” egy lakásba, ahonnan egy 17 éves lányt és édesanyját vittek el. Január 6-án pedig egy 10 éves negyedikes lányt és anyját fogták el, miközben az iskolába tartottak; a nap végére mindketten egy texasi fogvatartási központban voltak.
Stenvik arról is beszámolt, hogy miközben a szerdai sajtótájékoztatóra készültek, egy ICE-jármű hajtott be a középiskola területére, ahonnan az iskola személyzete küldte ki a hatóságokat. „Az ICE ügynökei járőröznek a környékeinken, köröznek az iskoláink körül, követik a buszainkat, bejönnek a parkolóinkba és elviszik a gyerekeinket” – mondta a felügyelő, aki szerint a közösség biztonságérzete megrendült, a gyerekek pedig traumatizáltak. „Minden iskolai dolgozó nevében mondhatom, hogy összetört a szívünk.
Miután tegnap elvitték a negyedik diákunkat, csak arra gondoltam, valakinek meg kell hallania ezt a történetet. Gyerekeket visznek el.”
A Belbiztonsági Minisztérium közleménye szerint „célzott műveletet” hajtottak végre Liam apja ellen. Tricia McLaughlin helyettes államtitkár szerint az apa megpróbált elmenekülni, és a gyermek biztonsága érdekében maradt vele az egyik tiszt. „Az ICE NEM egy gyermeket célzott” – hangsúlyozta. A hivatalos közlemény szerint a szülőket megkérdezik, gyermekeikkel együtt kívánnak-e távozni, vagy megjelölnek egy biztonságos gondviselőt.
Marc Prokosch, a család ügyvédje szerint a családnak aktív menedékkérelme van, és hivatalos határátkelőn érkeztek az Egyesült Államokba. Nincs ellenük érvényes kitoloncolási határozat. „Nem jöttek be illegálisan. Nem bűnözők” – jelentette ki az ügyvéd.
Az esetek az „Operation Metro Surge” nevű szövetségi akció keretében zajlanak. Január elején mintegy kétezer szövetségi ügynököt vezényeltek Minnesota térségébe. Az állam főügyésze, valamint Minneapolis és Saint Paul városai pert indítottak a Belbiztonsági Minisztérium ellen, az akciót alkotmányellenesnek és jogsértőnek nevezve.