Lázár János: A külföldi építőipari cégek nem kívánatosak többé Magyarországon, jobb lesz, ha eladják üzemeiket
A miniszter példaként említette, hogy hamarosan indul a paksi bővítés, ahhoz pedig sok cementre lesz szükség, miközben nincs magyar tulajdonú cementgyár.
A külföldi építőipari cégek nem kívánatosak többé Magyarországon, jobb lesz, ha eladják üzemeiket a magyar államnak vagy vállalkozásoknak – közölte Lázár János építőipari miniszter az ÉVOSZ csütörtöki konferenciája előtti sajtótájékoztatóján. Beszélt többek között a hadseregfejlesztésről, a nemzetgyarapításról, a GYSEV felvásárlásról és az autópálya-matricáról is - írja a Népszava.
A tárcavezető több problémát is felvetett. Ezek egyike, hogy szerinte Magyarország nem elég gazdag. Szerinte ezen úgy lehet változtatni, hogy egyes ágazatokban erősítik a szuverenitást, amiről már jogszabály is készül, melynek célja, hogy a "magyarok munkájából, magyarok haszna legyen". Példaként említette, hogy az állam 2010 és 2023 között 28 ezer milliárd forint értékű megrendeléssel járult hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez. Ennek a pénznek azonban közel fele külföldre vándorolt, a külföldi építőanyagot importáló cégeken és az itt dolgozó külföldi érdekeltségű kivitelezőkön keresztül.
Ezért szerinte "az állami beruházásokat magyar cégek, magyar építőanyagokból valósítják meg, az ország is gazdagabb lesz” – közölte Lázár János. A miniszter szerint "érdemi változásra és fordulatra van szükség. Az elmúlt 13 évben sikerült elérni, hogy a Magyarországon dolgozó 10 építőipari vállalatból 7 magyar cég.
Számomra miniszterként a legfontosabb elv az építésgazdaság területén, hogy a külföldi vállalatok, és a külföldi építőanyagok persona non grata, azaz Magyarországon semmi keresnivalójuk nincs külföldi építőipari vállalatnak. És meg kell akadályozni, hogy az építésgazdaságban magas importtal és külföldi építőanyagokkal dolgozzunk”.
"Az állami beruházásoknál előnyt kell élvezzenek a magyar vállalkozások, sőt előnyt kell élvezzenek a helyi vállalkozások, kis- és közepes válllakozásoknak is helyet kell adni, nem csak nagyvállalkozásokra van szükség Magyarországon".
Hozzátette, kár "kilincselniük" a külföldi érdekeltségeknek, mert "egyszerűbb, ha leteszik a lantot, értékesítik a vállalkozásaikat a magyar állam vagy a magyar vállalkozók számára".
A miniszter úgy vélte, hogy más országokban is a helyi cégek építenek állami beruházásokban, nem lehet ez másképpen nálunk sem. Szerinte a nyugat-európai országoknak tudomásil kell venniük, hogy Magyarország erősebb akar lenni. Ezért tudomásul kell vennie Nyugat-Európának, a német, francia és osztrák cégeknek, hogy az építőipar piacát Magyarországnak vissza kell foglalnia.
Arról is beszélt, hogy az állam elővásárlási jogot köt ki, azaz nem lehet exportálni magyar terméket, ha arra itthon lenne szükség.
Megemlítette, hogy a paksi atomerőmű új blokkjának megvalósításához is igen nagy mennyiségű betonra lesz szükség, amihez viszont cement kell. Jelenleg nincs magyar tulajdonban cementgyár - tette hozzá. Ezért a Magyarországon lévő külföldi cégek, melyek ilyennel foglalkoznak, jobban teszik, ha eladják az itteni vállalkozásaikat.
VIDEÓ: Lázár János nyilatkozata a külföldi építőipari cégekről
A külföldi építőipari cégek nem kívánatosak többé Magyarországon, jobb lesz, ha eladják üzemeiket a magyar államnak vagy vállalkozásoknak – közölte Lázár János építőipari miniszter az ÉVOSZ csütörtöki konferenciája előtti sajtótájékoztatóján. Beszélt többek között a hadseregfejlesztésről, a nemzetgyarapításról, a GYSEV felvásárlásról és az autópálya-matricáról is - írja a Népszava.
A tárcavezető több problémát is felvetett. Ezek egyike, hogy szerinte Magyarország nem elég gazdag. Szerinte ezen úgy lehet változtatni, hogy egyes ágazatokban erősítik a szuverenitást, amiről már jogszabály is készül, melynek célja, hogy a "magyarok munkájából, magyarok haszna legyen". Példaként említette, hogy az állam 2010 és 2023 között 28 ezer milliárd forint értékű megrendeléssel járult hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez. Ennek a pénznek azonban közel fele külföldre vándorolt, a külföldi építőanyagot importáló cégeken és az itt dolgozó külföldi érdekeltségű kivitelezőkön keresztül.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Migránsnak nem adunk gyereket” – pokollá tették egy örökbefogadó család életét, majd elvették tőlük a kislányt
A gyámhivatal vezetője az anya afgán származása miatt akarta megakadályozni a koraszülött csecsemő örökbeadását. A családot ezután zaklatták és feljelentették, a szülők pedig hiába nyertek több bírósági eljárásban is, végül nem maradhatott náluk a kislány.
Egy hideg januári estén, 2023-ban egy brit házaspár visszaadott egy csecsemőt a Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat épületében. A kislányt hónapokig nevelték, a sajátjuknak tekintették, de egy hatósági döntés elszakította őket egymástól. Két nappal korábban a Belügyminisztériumban egy magas szintű egyeztetésen Sára Botond főispán szájából hangzott el a mondat, amely megpecsételte a sorsukat:
„ne kerülhessen külföldi állampolgárságú személyekhez magyar gyerek”.
A megrázó történetet a Válasz Online tárta fel: egy Budapesten élő brit házaspár 2022 októberében kapta a hírt, hogy örökbe fogadhatnak egy koraszülött roma kislányt.
A feleség afgán menekült szülők gyermekeként nőtt fel Angliában, de férjével együtt évek óta Magyarországon éltek és dolgoztak, korábban már örökbe fogadtak egy roma kisfiút.
A szakmai protokoll szerint lezajlott a „barátkozás” szakasza, a kötődés kialakult, a gyám pedig a jogszabályoknak megfelelően, a végleges határozat előtt átmenetileg a családnál helyezte el a csecsemőt. Az örökbefogadást véglegesítő jegyzőkönyv felvételét azonban a Budapest Főváros Kormányhivatalának Gyámügyi Főosztálya az utolsó pillanatban lemondta.
„Az örökbefogadási tanácsadónk hívott fel minket a jegyzőkönyvfelvétel lemondásának hírével a fővárosi Tegyesztől. Azt mondta, nem tudja, mi lehet az időpont lemondásának oka, de maradjunk nyugodtak, ők intézkednek”
– emlékezett vissza az édesanya. A háttérben azonban Lengyel Judit, a Tegyesz akkori osztályvezetője szerint a gyámhivatal vezetője, Kálmándy-Pap Ágnes akadt ki teljesen, mondván, „nem akarja engedélyezni, hogy egy migránsnak adjunk gyereket”.
A hatóságok ezután azonnal léptek: a kislány eredeti gyámját, Szarvas Erikát elmozdították, az ügyet a fővárosi Tegyesztől a Nógrád megyeihez helyezték át, és új gyámot jelöltek ki, aki a Nógrád megyei szakszolgálattal együtt már nem javasolta az örökbefogadást.
Az események néhány nappal karácsony előtt eszkalálódtak, amikor a család épp vidéken volt. Az új gyám, Kárpáti László telefonon közölte velük:
„Az örökbefogadást megszüntették, másfél óra múlva megyek önökhöz, hogy elvigyem a gyereket. Kérem, készítsék össze a holmiját.”
Mivel a család nem volt otthon, a gyám másnap feljelentést tett a rendőrségen, azt állítva, hogy a szülők veszélyeztetik a gyereket, és körözést adtak ki ellenük. A gyámhivatal vezetője felhívta a pár idősebb, örökbefogadott fiának óvodáját is, és azt állította az igazgatónak, hogy a szülők bűnözők, akik elraboltak egy magyar kislányt. Az ügyvéd tanácsára a család végül visszaadta a gyermeket, hogy a bíróságon folytassák a harcot.
Több bírósági eljárás indult, amelyeket a szülők sorra megnyertek. A Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy a kormányhivatal diszkriminatívan járt el és megsértette az egyenlő bánásmód követelményét. A bírósági ítéletek ellenére a hatóságok nem engedtek. A Kulturális és Innovációs Minisztérium nem zárta ki az eljárásból az elfogultnak minősített gyámhivatalt, azzal érvelve, hogy a hivatalvezető időközben nyugdíjba ment. A Helsinki Bizottság által képviselt család ügyvédje, Győző Gábor szerint „Sára Botond a főosztályvezető nyugdíjazása után is kiállt amellett, amit az addig képviselt”.
A kormányhivatal hivatalos közleményében azzal védekezett, hogy minden esetben a gyermekek érdekét szem előtt tartva jár el. „A gyermek örökbe adását bírósági eljárások akadályozták, amelyek 2025 decemberében – önkéntes elállás következtében – lezárultak. Az örökbeadás jogi akadálya ezzel elhárult. Az örökbefogadási eljárás jelenleg folyamatban van” – írták. A hatóságok a családot is folyamatosan zaklatták.
„A gyámhivatal arra kért minket, hogy a főbérlő által aláírt írásos meghatalmazást nyújtsunk be annak igazolására, hogy törvényes joga van a lakás bérbeadására. Azt mondták, minderre azért van szükség, mert a Tegyesz csecsemőket árul a feketepiacon. Ez is hazugság volt. Folyamatosan hazudtak”
– mondta az apa.
A hároméves küzdelem után, 2025 végén a pár feladta a harcot, hogy a kislánynak esélye legyen egy másik családnál új életet kezdeni. A kislány addigra betöltötte a harmadik életévét, amivel az örökbefogadási esélyei jelentősen csökkentek. A család elhagyta Magyarországot, a Tegyesz több, az ügyben érintett szakembere pedig felmondott.
„Olyan volt, mintha egy feneketlen üvegben lebegnénk” – foglalta össze az átélteket az édesanya, aki a történtek után feltette a kérdést:
„Miben reménykedhet a közember Magyarországon, ha a bíróságok döntéseit minden következmény nélkül figyelmen kívül hagyhatja a kormány?”
A család megőrizte a kislány személyes tárgyait arra az esetre, ha a gyermek egyszer felkutatná őket, mert ahogy mondják: „ő mindig a családunk része marad”.
Egy hideg januári estén, 2023-ban egy brit házaspár visszaadott egy csecsemőt a Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat épületében. A kislányt hónapokig nevelték, a sajátjuknak tekintették, de egy hatósági döntés elszakította őket egymástól. Két nappal korábban a Belügyminisztériumban egy magas szintű egyeztetésen Sára Botond főispán szájából hangzott el a mondat, amely megpecsételte a sorsukat:
„ne kerülhessen külföldi állampolgárságú személyekhez magyar gyerek”.
A megrázó történetet a Válasz Online tárta fel: egy Budapesten élő brit házaspár 2022 októberében kapta a hírt, hogy örökbe fogadhatnak egy koraszülött roma kislányt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter mégsem találkozik roma vezetőkkel, úgy tudja, hogy fideszes lejárató videót akartak készíteni róla
A politikus azt állítja, Sztojka Attila megbízásából akartak felvételt készíteni róla. A Tisza Párt elnöke szerint a szervezet nem méltó a roma honfitársaink képviseletére.
Magyar Péter a Facebookon jelentette be szerda reggel, hogy lemondja a Magyarországi Romák Országos Önkormányzatával (MROÖ) másnapra tervezett találkozóját.
A politikus posztjában azt írta, találkozót kért a magyarországi nemzeti kisebbségi önkormányzatok vezetőitől, hogy meghallgassa a kéréseiket és javaslataikat a leendő TISZA-kormány felé.
A Tisza Párt elnöke a találkozó lemondását két dologgal indokolta. Az egyik, hogy szerinte megdöbbentő, hogy az MROÖ nem szólította fel azonnali távozásra Lázár János minisztert a „vérlázító mondatai” után, ehelyett a szervezet „félreérthető üzenetről” beszélt.
Másrészt Magyar Péter azt állítja, eljutott hozzá egy videó, amelyben az önkormányzat vezetői kifejtik, hogy a találkozót fideszes propagandacélokra akarják felhasználni. Szerinte a felvételen elhangzik, hogy
az érdemi párbeszéd helyett a megbeszélést arra akarják kifuttatni, hogy „a fideszes propagandahazugságokkal szembesítsenek és erről a Fidesz és Sztojka Attila megbízásából felvételt készítsenek.”
Magyar a fentiek miatt mondta le a találkozót, és hozzátette, a Tisza Párt kiáll minden magyarországi őshonos nemzeti kisebbség mellett, „akkor is, ha a saját megválasztott vezetőik megfeledkeznek arról, amivel megbízták őket.” A bejegyzése végén Magyar Péter név szerint megszólította Aba-Horváth István elnököt, akit emlékeztetett Lázár János szavaira: „Orbán Viktor minisztere, Lázár János azt találta mondani, hogy ha nincsenek migránsok, akkor helyettük a magyar romáknak kell tisztítaniuk a vonatokon a sz*ros mosdókat.”
Lázár János építési és közlekedési miniszter egy balatonalmádi lakossági fórumon arról beszélt, hogy ha nincsenek migránsok, akkor a „belső tartalékot”, vagyis a magyarországi cigányságot kell bevonni például a vonatok „szaros” mosdóinak takarításába. A kijelentés után a Magyarországi Romák Országos Önkormányzata (MROÖ) közleményt adott ki, amelyben nem a miniszter távozását követelték, hanem a szerintük „félreérthető, félresikerült” megfogalmazásának pontosítását kérték. Lázár János a bírálatokat visszautasította, hangsúlyozva, hogy régóta foglalkozik a roma integrációval. Az óriási felháborodás után azonban végül bocsánatot kért.
Magyar Péter a Facebookon jelentette be szerda reggel, hogy lemondja a Magyarországi Romák Országos Önkormányzatával (MROÖ) másnapra tervezett találkozóját.
A politikus posztjában azt írta, találkozót kért a magyarországi nemzeti kisebbségi önkormányzatok vezetőitől, hogy meghallgassa a kéréseiket és javaslataikat a leendő TISZA-kormány felé.
A Tisza Párt elnöke a találkozó lemondását két dologgal indokolta. Az egyik, hogy szerinte megdöbbentő, hogy az MROÖ nem szólította fel azonnali távozásra Lázár János minisztert a „vérlázító mondatai” után, ehelyett a szervezet „félreérthető üzenetről” beszélt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Elég kemény, nem? – mondta a fideszes képviselő, miközben egy hajléktalant videózott az utcán
Radics Béla azt mondta a videójában: „ez Karácsony Gergely Budapestje”. Szerinte a hajléktalanoknak megfelelő ellátásra van szüksége, a budapestieknek pedig tiszta és rendezett utcákra.
„Ez a nemzet fővárosa? A hajléktalanoknak megfelelő ellátásra van szüksége, a budapestieknek pedig tiszta és rendezett utcákra!” – ezzel a szöveggel osztott meg egy videót Radics Béla fővárosi fideszes képviselő a Facebook-oldalán.
A felvételen arról beszél az utcán állva, hogy szerinte „így néz ki Karácsony [Gergely] Budapestje”, majd a kamera egy hajléktalan felé fordul, aki éppen egy különös, redőnyökkel borított kocsit tol maga előtt. „Elég kemény, nem?” – teszi fel a kérdést a Fidesz zuglói, erzsébetvárosi és pestújhelyi képviselőjelöltje.
Radics Béla nemrég azzal került a figyelem középpontjába, hogy szervezete, a Tradíciókért Alapítván, amely közel 43 millió forint állami támogatást kapott az elmúlt három évben, a bejelentett székhelyén és az interneten sem elérhető. Erről az RTL Híradó számolt be, amit a politikus „vérszegény leleplezésnek” nevezett egy videóüzenetben.

Vádat emeltek Karácsony Gergely ellen a betiltott Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség az egyesülési és gyülekezési szabadság megsértése miatt emelt vádat. A bíróság tárgyalás nélkül, büntetővégzésben dönthet a főpolgármesterre kiszabandó pénzbüntetésről.
Vádat emelt a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a főpolgármester ellen, amiért a rendőrségi tiltás ellenére szervezett és vezetett nyilvános gyűlést.
A kerületi ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben szabjon ki pénzbüntetést a vádlottra – írja az ügyészség.
A vádirat szerint a főpolgármester 2025. június 16-án videóüzenetben jelentette be, hogy a fővárosi önkormányzat június 28-án Budapest Büszkeség Menet (Budapest Pride) néven rendezvényt szervez.A Budapesti Rendőr-főkapitányság három nappal később, június 19-én megtiltotta a gyűlést, hivatkozva a módosított gyermekvédelmi törvényre, valamint arra, hogy a helyszínre és időpontra már bejelentettek egy másik eseményt.
Az ügyészség szerint a főpolgármester a tiltó határozatról még aznap tudomást szerzett, de nem élt jogorvoslattal, így az véglegessé vált. A vád szerint ennek ellenére ismételten nyilvános felhívásokat tett közzé, majd június 28-án vezette is az V. kerület Városháza Parkból induló és a XI. kerület Műegyetem rakparton befejezett gyűlést.
Az ügyészség az egyesülési és gyülekezési szabadság megsértésének vétségével vádolja a főpolgármestert. A tavalyi esemény előtt Tuzson Bence igazságügyi miniszter is figyelmeztetett a jogi következményekre. „Aki a gyülekezési jogról szóló törvény alapján megtiltott gyűlést szervez, vagy arra másokat felhív, az bűncselekményt követ el, és
egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető” – közölte a miniszter, aki a tiltásról a budapesti nagykövetségeket is értesítette.
A főpolgármester korábban abszurdnak nevezte a gyanúsítást, és azzal érvelt, hogy az önkormányzat a saját közterületén nem gyűlést, hanem rendezvényt tartott, ami nem esik a gyülekezési törvény hatálya alá.
A 2025. június 28-i felvonulás végül a tiltás ellenére, rendőri biztosítás mellett, békésen és óriási részvétellel zajlott le. A rendőrség később közölte, hogy a résztvevőkkel szemben a jogi bizonytalanság miatt nem indít eljárást.
A vádemelésre Karácsony Gergely a Facebookon reagált: