„Lázár, takarodj” – tüntetők zavarták meg Lázár János gyöngyösi fórumát, piros lapot mutattak fel a miniszternek
Bekiabálásoktól és „mondjon le” skandálástól volt hangos Lázár János csütörtök délutáni fóruma a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban.
Az épület előtt kutyás rendőrök és biztonsági őrök sorakoztak, a készültség komoly volt. A feszültség ellenére a fórum eleje még a szokásos mederben csordogált: Fideszhez köthető polgármesterek tettek fel kérdéseket Brüsszelről és a háborúról.
– szegezte neki a kérdést, majd piros lapot mutatott fel. Felidézte Orbán Viktor és Lázár János korábbi, a romákra tett negatív kijelentéseit, és hozzátette, szerinte emiatt sokan elhagyták az országot, és nem fognak a Fideszre szavazni.
„Az én fejemben a nap végén nincs olyan, hogy valaki cigány, vagy nem cigány, mert mindannyian magyarok vagyunk. (…) Mindenki ebben az országban magyar” – kezdte válaszát Lázár János, de a
A miniszter arról beszélt, hogy a Fidesz 2010-ben megállapodást kötött a cigányokkal a segélyalapú társadalom felszámolásáról és a munkaalapú társadalom létrehozásáról. Kijelentette, a kormány kötelessége, hogy mindenkinek munkát és lehetőséget teremtsen. „Migráció helyett integrációt javaslunk mindenki számára” – mondta. Hozzátette, a kormány rendet és munkát teremtett, és aki betartja a normákat, számíthat a többség támogatására. „A rend mindennek a feltétele.”
A botrány január 22-én robbant ki, amikor Lázár János egy balatonalmádi fórumon arról beszélt, ha nincs migráció, akkor a vonatok mosdóit a „belső tartalékként” emlegetett cigányság takaríthatná.
Via Telex