HÍREK
A Rovatból

Lázár János beszólt Magyar Péternek: A vámpírok örökké élnek!

A miniszter szerint a Tisza Párt elnöke csak szájhősködik, és nincs valódi terve az ország jövőjére nézve. Lázár úgy gondolja, Magyarországon szükség van erős magyar nagytőkésekre, ugyanakkor a beruházási és közbeszerzési szabályokon szigorítani kell.


Lázár János interjút adott az Öt nevű YouTube-csatornának, ahol több aktuális politikai és gazdasági témáról is beszélt. A műsorban reagált a Szabad Európa cikkére is, amely szerint hamarosan őrizetbe vehetnek egy építőiparban érdekelt NER-közeli üzletembert. A miniszter ezt így kommentálta: „Mese az egész.” Hozzátette, hogy szerinte kevés olyan építőipari nagyvállalkozó van, aki visszaélt volna a helyzetével, és ezek az üzletemberek megérdemlik a tiszteletet. Fontosnak tartja, hogy azok, akik állami beruházások révén gazdagodtak meg, a bevételeik egy részét a köz javára fordítsák, például iskolák, kollégiumok vagy kórházak építésére.

„A pénzt nem elkölteni, hanem befektetni kell”

– mondta.

Az interjúban szóba került Magyar Péter is, aki korábban vámpírnak nevezte Lázárt. A miniszter erre úgy reagált, hogy ez „pitiáner szájhősködés”, majd hozzátette: „Ha el akarnám poénkodni, akkor azt mondanám, hogy a vámpírok örökké élnek.” Elmondta azt is, hogy bár minden évben megkapja, hogy gazdag, eddig hatszor választották meg egyéni országgyűlési képviselőnek. A vadászházzal kapcsolatban elismerte, hogy van benne tulajdonrésze, de azt nem lakóhelyként, hanem kapcsolatépítésre használja. Szerinte

„annak a háznak nem a tulajdoni lapja, hanem a vendégkönyve lenne az érdekes.”

Emellett azt állította, hogy Magyar Péter bennfentes kereskedelmet folytatott – ezt a vádat azonban eddig senki nem bizonyította.

A Tisza Pártról Lázár azt mondta, szerinte nincs valódi programjuk, és úgy látja, hogy céljuk csupán a Fidesz leváltása. „Én várom az elszámoltatást, engem el lehet számoltatni, Orbán Viktort is és bármelyikünket is lehet” – jelentette ki ezzel kapcsolatban. Azt

kizártnak tartja, hogy a jövőben együttműködés legyen a Fidesz és a Tisza Párt között.

Úgy fogalmazott: „Ahhoz az ellenzéket komoly és felelősségteljes embernek kellene vezetnie. Ezt szájhősökre nem lehet rábízni.”

A beszélgetés elején szóba került a Rogán Antallal való viszonya is. A miniszter szerint a nyilvánosságban zajló vita felnagyított volt, és a valóságban csak egészséges verseny létezett köztük. Mint mondta: „Ez a nyilvánosságban sokkal intenzívebben zajló diskurzus volt, mint ahogy a valóságban létező konfliktus lett volna.”

Kitért arra is, hogy amikor visszatért a kormányba, Orbán Viktor olyan minisztereket keresett, akik képesek rendet tenni és konszolidálni a rájuk bízott területeket. Az állami beruházások leállítása, elhalasztása és törlése is emiatt került hozzá. A közlekedési terület átvételekor még szerinte sem ő, sem a miniszterelnök nem mérte fel, mekkora csatatér lesz ebből.

A MÁV helyzetéről azt mondta, korábban a politika nem foglalkozott vele különösebben, mert úgy gondolták, hogy a vasút működik magától. Arra a kérdésre, mikor kerülhet megfelelő állapotba a vasúti rendszer, nem mondott konkrét időpontot. Szerinte először a vonalakat kell rendbe tenni, járműveket kell beszerezni, és buszokra is szükség van.

Beszélt a március 15-i ünnepi beszédéről is, amelyben elutasította az Európai Egyesült Államok gondolatát. A nemzeti önrendelkezést tartja a legfontosabb értéknek. Úgy látja, hogy jelenleg

a világban és Európában is „újraosztják a lapokat”, ezért szerinte meg kell vizsgálni, hogy Brüsszel élt vagy visszaélt-e a Magyarországtól kapott jogokkal.

Kijelentette: ha az új európai struktúrában nem Magyarország a legerősebb, annak megfizetjük az árát. Elutasította a közös európai haderő gondolatát is, viszont támogatja, hogy minden tagállam erősítse saját védelmi képességeit.

A kullancsos hasonlattal kapcsolatban azt mondta, hogy 2024-ben, Novák Katalin és Varga Judit „súlyos politikai hibája” után Orbán Viktor kérte őt nagyobb közéleti szerepvállalásra. Azt mondta, sokféle vélemény létezik a Fideszen belül, az övé is belefér ebbe, és erre Orbán is lehetőséget ad.

A „kullancs” kifejezésről annyit mondott: „Ne vegye magára, akit nem illet.” Szerinte ahol pénz van, ott mindig vannak „kullancsok”.

Úgy fogalmazott, hogy Magyarországon szükség van erős magyar nagytőkésekre, ugyanakkor a beruházási és közbeszerzési szabályokon szigorítani kell.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lengyel Tamás előre eltalálta Deák Dániel reakcióját a Nemzeti Menetre
A színész egy fotót is megosztott, ami mást mutatott a helyszínről, mint a kormánypárti influenszer által megosztott videók.


Március 15-én két nagy politikai rendezvényt tartottak Budapesten. A Fidesz Békemenete a Kossuth térre vonult, míg a TISZA Párt Nemzeti Menete a Hősök terére. A résztvevők számát a Magyar Turisztikai Ügynökség számolta meg a mobilcellák alapján. Azt közölték, hogy a kormány eseményén 180 ezren, míg az ellenzéki rendezvényen 150 ezren voltak. Ezzel szemben Magyar Péter egy fotóval illusztrálva azt írta, hogy félmillióan voltak a tiszás megmozduláson.

Lengyel Tamás szinte megjósolta, hogy Deák Dániel mit fog majd közölni. A közösségi oldalán azt írta:

"Már fél órája hömpölyög a tömeg az Andrássyn, de majd Deák Dániel szakértő biztos megállapítja, hogy érdeklődés hiányában elmaradt…"

A Nemzeti Menet után Deák Dániel valóban megosztott több videót. Olyan felvételeket tett közzé, ahol láthatóan kevesen vannak a menet egyes állomásain.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Jámbor András: Akkor küldeném ezt a képet a kamuzó propagandistáknak
Az ellenzéki politikus szerint a Fidesz csak magát csapja be, mert egyértelmű volt a különbség, és ez az áprilisi választáson is meg fog látszani.


Jámbor András ellenzéki országgyűlési képviselő a közösségi oldalán kommentálta a március 15-i megmozdulások résztvevőinek számáról szóló vitát. A politikus azt írta a fotóhoz: "Akkor küldeném ezt a képet a kamuzó propagandistáknak". Szerinte Orbán Ráhel „turisztikai ügynöksége” hamis adatokat közölt, amikor azt állította, hogy a Békemeneten 180 ezren, a Tisza Párt rendezvényén pedig 150 ezren vettek részt.

„Csak van ezzel a kamuval pár gond”

– írta Jámbor, aki szerint a képek alapján a Békemeneten nagyjából annyian lehettek most, mint egy évvel korábban Magyar Péter Kossuth téri rendezvényén. Annak létszámát a „propaganda” akkor pár tízezerre, míg a független sajtó 100 ezerre becsülte.

A politikus összehasonlításként a 2014-es Békemenetet hozta fel, amelyről azt írta: „2014-ben a valóban legnagyobb Békemenet a Hősök terére ment. A Hősök terét felparcellázták, nem engedték be teljesen a tömeget, nem lógott ki a Dózsára, mint most, és az Oktogonig ért az Andrássyn a tömeg.”

Jámbor András a Tisza Párt mostani, „Nemzeti Menet” nevű rendezvényéről azt állította, hogy a tömeg vége a Jókai utcánál volt, a Hősök tere teljesen megtelt, és a tömeg a Dózsa György útra is kilógott, bár az Andrássy úton a kivetítők miatt nagyobb kihagyások voltak. A képviselő a 2014-es eseményre visszautalva úgy folytatta:

„Akkor a rendőrség 400 ezerre becsülte a Békemenetet, akkor ez a mostani a legpesszimistább becsléssel is 300 ezres.”

Posztját azzal zárta, hogy szerinte a Fidesz csak magát csapja be, mert egyértelmű volt, hogy melyik eseményen voltak többen, és ez április 12-én is egyértelmű lesz.

Budapesten március 15-én egyszerre két nagy politikai rendezvényt tartottak. A Békemenetet, amely az Elvis Presley térről indult és a Kossuth térig vonult, ahol Orbán Viktor mondott beszédet. A Tisza Párt „Nemzeti Menete” pedig az Andrássy úton át a Hősök terére vonult.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a polgármestereknek: Csak 28 nap van hátra, már nem kell kollaborálni ezzel a maffiával
A TISZA Párt vezetője üzent a polgármestereknek. Szerinte már úgysem várhatnak semmit a kormánytól, nem kell őket kiszolgálni.


Magyar Péter a március 15-i Nemzeti Menet után sajtótájékoztatót tartott, melyen a polgármestereknek is üzent:

Már csak 28 nap van hátra, már nem kell kollaborálni ezzel a maffiával

– monta. Hozzátette, hogy szerinte ettől a kormánytól már úgyse várhatnak semmit, nem kell kiszolgálni őket. Ezért azt üzente, hogy az Orbán-kormány helyett inkább az embereket képviseljék a kistelepülési polgármesterek.

A sajtótájékoztatón szóba került a kormány és a tiszás ünnepi rendezvények résztvevőinek száma is. A TISZA Párt vezetője szerint félmillióan voltak az ő megmozdulásukon. Ugyanakkor a Magyar Turisztikai Ügynökség közlése szerint jóval kevesebben voltak a Hősök terén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Bloomberg: Nyilvánvaló jelei vannak, hogy az oroszok beavatkoznak a magyar választásokba
A Bloomberg hírügynökség szerint magyar állami média orosz készítésű felvételt sugárzott ukrán hadifoglyokról. A Kreml lépését Orbán Viktor nyílt támogatásának tartják.


Alig négy héttel az április 12-i parlamenti választás előtt Orbán Oroszországtól kér segítséget - állítja a Bloomberg.

Mindezt abból következtették ki, hogy a magyar állami tévében feltűnt egy Oroszországban készült felvétel, amelyen két ukrán hadifogoly az oroszok emberséges bánásmódját dicséri. A HVG által is szemlézett cikk szerint az eset egyértelműen jelzi, hogyan próbálja Moszkva a kampány véghajrájában megtámogatni szövetségesét. A felvétel súlyát növeli, hogy az elfogott ukrán katonák köztudottan rendkívül nehezen tudnak csak kapcsolatba lépni a családjukkal - írják.

A lap szerint a magyar kormányfő az Ukrajna elleni kártyára tett fel mindent, és amit Kijevről mond, az tökéletesen egybeesik az oroszok véleményével.

Két, név nélkül nyilatkozó brüsszeli forrás ugyanakkor azt hangsúlyozza, hogy az EU egyelőre nem tett lépéseket sem a magyar kormánypárt kampányának, sem az orosz választási beavatkozásról szóló híreknek a kivizsgálására, mert nem szeretné összerúgni a port Orbánnal, aki még nyerhet az urnáknál.

Rácz András, a Német Külkapcsolati Tanács szakértője szerint a videó egyértelműen alátámasztja, hogy a Kreml nagyon is próbálja befolyásolni a választás kimenetelét, ahogy arra már Romániában és Moldovában is volt példa.

Ezzel párhuzamosan Fazekas Dániel, a Bakamo szervezet vezetője arról beszélt, hogy amit egyes felhasználók a digitális térben a magyar ellenzék lejáratására tesznek, az egy az egyben megegyezik az orosz módszerekkel. Kiemeli, hogy a kormány szüntelen ukránellenes negatív kampánya már mérhető jeleket produkál a közvéleményben: a 21 Kutatóközpont felmérése szerint a Tisza Párt előnye 2 százalékponttal csökkent.

A Financial Times által látott iratok szerint a Kreml egy Magyarországra célzott online dezinformációs kampányt hagyott jóvá, és a háttérben több orosz katonai hírszerző tiszt budapesti jelenlétét is említik. Az orosz nagykövetség március 8-án nyilvánosan tagadta a vádakat.

A kormányzati kommunikáció eközben az ukrán beavatkozás veszélyét hangsúlyozza. Orbán Viktor február 25-én azzal vádolta meg Ukrajnát, hogy „olajblokáddal” gyakorol nyomást Magyarországra, miután a Barátság kőolajvezetéken zavarok keletkeztek.

Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője a vádakra reagálva felszólította Oroszországot a beavatkozástól való tartózkodásra. „Felhívom az orosz vezetést, hogy tartózkodjanak a magyar országgyűlési választások bármilyen befolyásolásától…” – jelentette ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk