News here
hirdetés

HÍREK

Lázár János bemutatta új minisztériumának csapatát

Vannak ismerős arcok is azok között, akik közreműködnek abban, hogy tervei szerint 2030-ra utolérjük Ausztriát.

Link másolása

hirdetés

Korábban többször hírt adtunk arról, hogy visszatér a kormányzati politikába Lázár János. Ma délután pedig beszámoltunk arról is, mi hangzott el parlamenti bizottsági meghallgatásán.

A Portfolio.hu most azt is bemutatta, kik szerepelnek a régi-új miniszter új minisztériumi csapatában.

  • Csepreghy Nándor miniszterhelyettes és politikai államtitkár,
  • Juhász Tünde, a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője lesz a minisztérium közigazgatási államtitkára,
  • Nagy Bálint a beruházásokért felel,
  • Lánszki Regő pedig az építésügyért felel.
„Látjuk már Ausztria hátát, de nem tudjuk beérni őket”

– mondta Lázár, ugyanakkor hozzátette, hogy szerinte a következő nyolc évben utolérhetjük nyugati szomszédunkat.

A Portfolo idézi Lázár János rövidtávú terveit is a minisztréiumban:

hirdetés

A következő néhány hét feladatait is felsorolta:

  • 10 ezer milliárd forint beruházás van folyamatban. Ezeket számba kell venni. Ez átlátható legyen - ez a cél. Párhuzamos struktúrák vannak szerinte. Erre javaslatot fog tenni. Minisztériumok, állami ügynökségek és állami társaságok vezetik ezeket a beruházásokat egyszerre. Számba kell venni, mire van szerződés, de még nem haladt, mire van szerződés és forrás is, és mi az, ami már elkezdődött, de valamilyen akadály van előtte. Adott esetben felül kell vizsgálni bizonyos beruházásokat - vetítette előre.
  • Egyeztetéseket kezd kamarákkal (építész, mérnöki), szakszervezetekkel, a VOSZ-szal, MKIK-val, és a gyáriparosok szövetségével is. A Fővárosi Önkormányzattal, a Megyei Jogú Városok Szövetségével, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségével és az építőiparban foglalkoztatottak szakszervezeteivel.
  • Ha megtörtént a helyzet felmérése, akkor javaslatot kell tenni a jövő évi beruházásokra és javaslatot szeretnék tenni a szeptemberi időszakra egy új állami beruházási kerettörvény létrehozására. Amit ezek után fogunk elkezdeni beruházások, újra kell gondolni, hogyan valósítjuk meg. Indokoltság, okság és fenntarthatóság - említette meg a szempontokat. Itt nemcsak a zöld szempontokra gondol a miniszterjelölt. Például mennyibe kerül fenntartani egy iskolát.
  • Tervezés és előkészítés megváltoztatása. Törvény tiltsa meg, hogy a tervezést elvigye a kivitelezés - jelezte határozottan. Szerinte most sok esetben a kivitelező végzi a tervezési munkákat, ami szerinte nem helyes. Kimunkált kiviteli tervekre van szükség minden munka megkezdése előtt.
  • Új struktúrára tesz javaslatot Lázár János a beruházások lebonyolítása tekintetében. Minisztériumi beruházási modellt hoz létre a jelölt, erre felhatalmazást kapott Orbán Viktor miniszterelnöktől. Itt megjegyezte, hogy a mélyépítéseket jelenleg a NIF zrt-n keresztül vezényli le az állam (ide sorolható az útépítés és vasútépítés), a magas építéseket a beruházási ügynökség, BMSK valósítja meg, míg a vízes beruházásokat önálló és kiszervezett cégeken és cégbirodalmakon keresztül valósítja meg az állam. A cél itt, hogy a minisztérium alá rendeljük ezeket a beruházásokat. A képviselők ellenőrzési jogköre is helyreáll ezáltal szerinte.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Orbán: Minden területen béremelésre készülünk
Attól függően, hogy „ebben a háborús gazdasági válság időszakban hogyan teljesít majd a magyar gazdaság”.

Link másolása

hirdetés

Az azonnali kérdések órájában Orbán Viktort kérdezik a képviselők a parlamentben. Harangozó Tamás arról beszélt, hogy a Fidesz április 3-án felszállt a Holdra, de úgy tűnik, azóta sem szálltak le onnan.

Az MSZP-s képviselő szerint ugyanis nem veszik észre, hogy kórházak álltak le ideiglenesen, osztályokat zártak be ideiglenesen, leszerelési hullám van a rendőröknél, és nincs elég egészségügyi dolgozó sem.

A miniszterelnök válaszában elmondta, hogy a pedagógusok biztosan fognak kapni 10-10-10 százalékos béremelést a következő három évben. Hogy ezen felül tudnak-e bért emelni a területen, az a gazdaság teljesítményétől függ.

Elmondta, hogy jelentősen emelték az ápolók fizetését is, akiknek persze jobb lett volna többet adni. Az orvosoknak pedig a valaha volt legnagyobb emelést adták az elmúlt másfél évben – tette hozzá. A rendőrökről elmondta, hogy hathavi fegyverpénzt kaptak, a rendőrséget pedig Pintér Sándor építette újjá, miután azt a Gyurcsány-kormány leépítette - fogalmazott.

A második viszontválaszban a miniszterelnök azt mondta, „minden területen” béremelésre készülnek, attól függően, hogy „ebben a háborús gazdasági válság időszakban hogyan teljesít majd a magyar gazdaság”.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Jakab Péter a fizetéséről kérdezte Orbánt, a miniszterelnök szerint ő „kivárta a sorát”
Orbán szerint ő csak elfogadta az Országgyűlés döntését.

Link másolása

hirdetés

A Jobbikos Jakab Péter tett fel azonnali kérdést a parlamentben hétfőn Orbán Viktornak. Jakab többek között szóvá tette, hogy Orbán Viktor fizetését a közelmúltban kétszeresére emelte az országgyűlés, míg szerinte „a magyar emberek jól dolgoznak, mégsem kapják meg a megfelelő bért”.

„A miniszterelnök fizetését a parlament a határozza meg, én pedig elfogadom a parlament döntését. Megtiszteltetésnek tartom, hogy ezt a munkát végezhetem, és elfogadtam és jónak tartom, hogy az Önök fizetését előbb rendezték”

- válaszolta Orbán. A kormányfő szerint az elmúlt 12 éves munkájuk eredménye, hogy a magyar átlagbér kétszeresére, a minimálbér pedig háromszorosára nőtt. „Kivártam a soromat” a fizetésemelésért, mondta a miniszterelnök.

A miniszterelnök válaszát Jakab Péter nem fogadta el.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Meghalt Kőváry Péter, a NEO egykori frontembere
A zenész ötven éves volt.

Link másolása

hirdetés

Hosszan tartó súlyos betegség következtében meghalt Kőváry Péter zenész. A hírt a testvére, a szintén zenész Kőváry Zoltán jelentette be a Facebook-oldalán. Kőváry Péter ötven éves volt.

A Telex összesítése szerint Kőváry a Rag Doll zenekarban kezdte testvérével,

a legtöbben azonban a Neo frontembereként ismerték, amelyhez 2003-ban csatlakozott.

Később megalapította a Peter Kovary & the Royal Rebels rockzenekart, és játszott a Stoned nevű Rolling Stones-tribute zenekarban is, de DJ-producerként is aktív volt.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Orbán: A Mi Hazánk egy oltásellenes párt
Először vitázott a parlamentben Orbán és Toroczkai.

Link másolása

hirdetés

Toroczkai László az azonnali kérdések órájában arról beszélt az Országgyűlésben, hogy örülnek a főispánok és a vármegyék visszahozásának, de hiányolják, hogy „a történelmi magyar alkotmányról” nincs szó.

Elmondta, hogy támogatják a különadókat is, de szerinte a techcégeknek és a kaszinóknak is meg kellene adóztatni, és abból béremelést finanszírozni.

Orbán Viktor válaszában azt mondta: „Kevés olyan ember van, akivel még nem vitatkoztam a parlamentben. Keresem a hangom, meglátjuk még, hogyan lesz.”

Hozzátette: „Önök ellenzékben vannak, amit mi tiszteletben tartunk. Egy esetben nem tudjuk majd tiszteletben tartani, akkor, ha úgy végzik, ahogy az elődpártjuk végezte, és beszaladnak Gyurcsány Ferenc hóna alá, szabad demokratikus levegőt szippantani.”

A „történelmi alkotmányról” elmondta, hogy az benne van a mostani alkotmányban is.

Újabb felszólalásában a Mi Hazánk elnöke arról beszélt, hogy szerinte az oltáskampány megbukott, és „valódi szakemberekből” kellene felállítani egy csoportot.

hirdetés

A miniszterelnök erre azt válaszolta, hogy a Mi Hazánk egy oltásellenes párt, a kormány azonban továbbra is oltáspárti.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: