HÍREK
A Rovatból

„Láthattam ma este a gyermekemet összeomolni, azóta is zokog” – fogalmuk sincs az Iványi Gáborék iskoláiba járó gyerekek szüleinek, mi lesz

Este a kormányhivatal külön kocsikat küldött hozzájuk, hogy értesítsék őket, hat nappal az iskolakezdés előtt bezárják az iskolákat.


Ahogy arról korábban beszámoltunk a Fővárosi Kormányhivatal bezárat az Iványi Gábor-féle Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) által üzemeltetett két iskolát és egy óvodát. A lelkész szerint „a dolog hihetetlen mértékben felelőtlen, 200-250 gyermeket érint”, akik között sok a sajátos nevelési igényű (SNI-s) tanuló, az óvodások pedig olyan szülők gyerekei, akiknek nincs állandó lakcímük, vagyis hajléktalanságban élnek.

A hivatal szerint a NAV-tartozások miatt a MET már nem képes biztosítani a törvényben előírt működési feltételeket, és „a felhalmozott jelentős köztartozás, illetve közüzemi díjtartozás veszélyezteti a gyermekek folyamatos és biztonságos nevelését.”

A szülők egy ilyen értesítést kaptak készhez:

A Facebookon Sára Botond, Budapest főispánja azt írja: „Minden óvodásnak és iskolásnak joga van a biztonságos közneveléshez, ez különösen igaz a tanévkezdéshez közeledve. A köznevelési intézményekkel szemben jogos társadalmi elvárás és törvényi követelmény, hogy ezt biztosítsa a gyermekek számára. [...] A két intézménybe járó gyermekek elhelyezéséről a kormányhivatal gondoskodik.”

Máshogy látják azonban ezt a kommentelők, akik között többen akadnak az intézményekbe járó gyerekek szülei közül. Egyikük azt írja:

„Szégyellje magát! Este dudál egy autó, kezembe nyomva a levelet! Önök épp most raktak utcára több mint 100 gyermeket! Emberek egyáltalán önök???!!!”

Míg másikuk arra panaszkodik, hogy nem tudnak minden SNI-s gyereket a nekik megfelelő iskolákban elhelyezni:

„A "kormányhivatal" segíti a gyerekek elhelyezését??!!" Ez valami vicc??! Úgy segíti hogy kezünkbe nyomnak egy irreális "listát", amin SNI-is iskolák nem szerepelnek, ráadásul iskolánként 1 férőhelyesek!! Normálisak önök??! Ez nem segítség, hanem vicc!!!!!!!”

„A gyerekeket védik? Este 20 órakor megáll egy autó a házunk előtt, két markos férfi közli velem, hogy a lányom törvényes képviselőjét keresi. Maga szerint mennyire állt meg bennem az ütő? Láthattam ma este a gyerekemet összeomolni, azóta is zokog. És most? Mit kezdjek az SNI-s gyerekemmel? Egy olyan listát küldött nekünk, amin olyan iskolák vannak, amelyek nem is fogadnak SNI-s gyerekeket! Többek között az is rajta van, amelyik emiatt rakta ki. Gratulálok, családbarát, gyerekbarát kormány nevében dolgozik, látom, gyerekbarát főispán úr! A mai éjszakánkon sokat fogjuk emlegetni, míg a gyerekemet nyugtatom. Remélem, végig csuklani fog!”

– írta egy harmadikuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Bánki Erik a Fidesz vereségéről: Kommunista módszerekkel vezették meg a fiatalokat
A visszavonuló politikus, egy hosszú Facebook-bejegyzésben elemezte a választási vereség okait. Szerinte a 16 év alatt elkényelmesedett párt rossz kampányt folytatott.


A Fidesz „elkényelmesedett”, a fiatalokat pedig „könnyebb megvezetni a kommunista módszerekkel” – ezzel magyarázza a választási vereséget Bánki Erik, aki vasárnap bejelentette: nem veszi fel parlamenti mandátumát és visszalép a „frontpolitikától”. A fideszes politikus a pártvezetés közeléből adott részletes elemzést a 16 év után elvesztett választás okairól.

Néhány órával az után, hogy a Pécs Aktuálnak megerősítette a visszavonulásáról szóló információt, Bánki egy hosszú Facebook-bejegyzésben fejtette ki gondolatait. Értékelése szerint a pártban az évek során elmaradtak a lényegi egyeztetések.

„16 év kormányzás közben kicsit elkényelmesedtünk, kicsit természetessé vált számunkra, hogy minden választást megnyerünk. Így éppen a legfontosabb dolgok maradtak el: azok a belső viták és egyeztetések, amelyek előre viszik egy politikai közösség munkáját” – írta.

Úgy látja, a terepről, az emberektől érkező információk csatornái „beszűkültek, sőt több esetben sajnos el is dugultak”, ezért a fontos jelzések nem jutottak el a döntéshozókhoz. „Ennek tudom be azt, hogy rossz kampánystratégia mentén, rossz üzenetekkel próbáltuk elérni az embereket, és meggyőzni a támogatóinkat arról, hogy ránk szavazzanak” – tette hozzá.

Bánki a vereség okait generációs különbségekkel is magyarázta. Úgy látja, felnőtt egy új nemzedék, amely számára a Fidesz-kormányzás adottság volt, ezért természetes, hogy kíváncsiak lettek valami újra, miközben nincs viszonyítási alapjuk az ígéretek realitásáról.

A politikus ezután a Tisza Pártra utalva úgy fogalmazott, hogy az idősebbekkel ellentétben a fiatalabbakat könnyebb megtéveszteni, mert nincsenek személyes tapasztalataik a kommunizmusról.

„Az 50 év alatti választóknak azonban nincsenek ilyen tapasztalataik. Őket sokkal könnyebb megvezetni ezzel az ideológiával, azzal, hogy minden rossz volt korábban, mindenki bűnös, aki részese volt annak a rendszernek, és majd ezután minden jó lesz. Nem racionális, pusztán ideológiai alapon.”

Bánki bejelentése egy nappal az után érkezett, hogy Orbán Viktor is közölte, nem veszi fel listás mandátumát, hogy a „nemzeti oldal újjászervezésére” koncentrálhasson. A Fidesz mellett a KDNP több meghatározó politikusa, köztük Semjén Zsolt, Latorcai János és Soltész Miklós sem ül be az új Országgyűlésbe.

Bánki a jövőjével kapcsolatban azt írta, a vereségből tanulni kell. „Nagy vereséget szenvedtünk, de a vereség nem volt megsemmisítő” – értékelte a helyzetet. Úgy érzi, 56 évesen eljött a váltás ideje, és teret kell adni a fiatalabb, bizonyítani akaró politikusoknak, ő pedig a háttérből segíti majd a Fidesz megerősödését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter még a kormányalakítás előtt váratlanul Olaszországba utazik
Magyar Péter a Riviera Nemzetközi Filmfesztiválra utazik, ahol bemutatják a Tavaszi szél című, róla szóló dokumentumfilmet. Bejegyzésében minden idők legnézettebb magyar dokumentumfilmjének nevezte az alkotást.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 26.



Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy Facebook-posztban jelentette be, hogy Olaszországba látogat. Elmondása szerint május 5-én utazik, hogy részt vegyen a Riviera Nemzetközi Filmfesztiválon. A politikus közölte, hogy az eseményen bemutatják a Tavaszi szél című dokumentumfilmet is.

A politikus szerint a filmet „2 nap alatt 3,3 millióan tekintették meg a YT-on és két hete vezeti az HBO nézettségi listáját.”

Magyar Péter a posztban azt is írta, hogy a Tavaszi szél lett a valaha volt legnézettebb magyar dokumentumfilm a mozikban.

Bejegyzése végén Magyar Péter háláját fejezte ki a film készítőinek és a fesztivál rendezőinek: „Köszönöm az alkotóknak, hogy minden honfitársunkhoz eljuthatott a film, és a filmfesztivál szervezőinek a meghívást!”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Dobrev Klára: Névvel, arccal vállalta a borzalmakat a Szőlő utcai áldozat
Egy Facebook-posztban jelentette be, hogy az egyik Szőlő utcai áldozat felvállalta a történetét. A politikus szerint a fiatalember korábban rettegett a hatalom bosszújától, de most már nem rejtőzködik tovább.


Dobrev Klára, a DK EP-képviselője egy Facebook-bejegyzésben írt a Szőlő utcai gyermekbántalmazási üggyel kapcsolatban. A politikus szerint az egyik fiatalember, Bangó Sándor, aki az első áldozat volt, aki beszélt neki a történtekről, most már névvel és arccal is felvállalta a történetét.

Dobrev Klára azt írja, a fiatalember kérte meg rá, hogy tegye közzé, ő szerepel a korábbi, anonim videóban. A politikus szerint az áldozat korábban félt, ezért a róla készült videóban nem mutatták az arcát és a hangját is elváltoztatták.

„Eddig gyűjtötte a bátorságot, én pedig büszke vagyok rá, hogy nem rejtőzködik tovább”

– fogalmazott Dobrev Klára. Azt is leírja, amikor kollégáival elkezdtek foglalkozni az üggyel, nem sejtették, milyen mélyre vezet. „Napról napra újabb és újabb részletek kerültek felszínre, és mindegyik sokkolóbb volt az előzőnél. Volt, hogy legszívesebben belekiáltottam volna a világba mindazt, amit megtudtunk — annyira igazságtalannak és elviselhetetlennek tűnt.”

Dobrev Klára állítása szerint féltette a gyerekeket, mert attól tartott, hogy a hatalom bosszút áll rajtuk, ha megszólalnak. „Ők maguk is rettegtek, és nem bíztak senkiben. Nagyon hosszú és nehéz folyamat volt, mire egyáltalán megszólaltak — még úgy is, hogy rejtve maradhattak, torzított hangon beszélhettek. Minden egyes mondatuk mögött ott volt a félelem.” A politikus úgy véli, közben a rendőrség nem tett meg mindent.

„Nem rohantak, hogy minden érintettet felelősségre vonjanak. Sőt, volt időszak, amikor inkább az tűnt, mintha a gyerekeket próbálnák eltüntetni, elhallgattatni — akár azzal is, hogy felnőttek közé, börtönök mélyére kerüljenek.”

A bejegyzés szerint Dobrev Klára mindezek ellenére büszke arra, hogy belevágtak az ügybe. „Hogy nem fordítottuk el a fejünket. Hogy végül sikerült leleplezni Juhász Péter Pál bűntársait.” Hozzátette, arra is büszke, hogy ők tették fel először a kérdést a Parlamentben, hogy ki az a „Zsolti bácsi”.

Azt írja, tudták, hogy ezzel kockázatot vállalnak, és az ő mentelmi jogát is újra kikérték az Európai Parlamenttől. „De vannak pillanatok, amikor egyszerűen nincs választás: ki kell mondani az igazságot.” A politikus szerint most talán van esély a valódi változásra és egyfajta megtisztulásra.

„Az a légkör, amelyben egyesek sérthetetlennek érezték magukat, odavonzotta a legrosszabbat: a szörnyeket, a perverzeket, a bántalmazókat.”

Dobrev Klára szerint mindennek ki kell derülnie, és felelniük kell a „Zsolti bácsiknak” és azoknak is, akik segítették őket, akár a rendőrségen, akár egyházi intézményekben. „Nem maradhatnak titkok. És én addig nem nyugszom, amíg minden részlet napvilágra nem kerül.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lövöldözés Trump gálavacsoráján: Orbán Viktor az elsők között üzent
Donald Trump kimenekítése után európai vezetők sora ítélte el a politikai erőszakot, köztük a magyar miniszterelnök is. Orbán Viktor az X-en üzent, hangsúlyozva, hogy a politikában nincs helye az erőszaknak.


Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, lövöldözés zavarta meg szombat este a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráját Washingtonban. Az incidens miatt a Secret Service ügynökei sietve kimenekítették Donald Trump amerikai elnököt és feleségét, Melaniát. A gyanúsítottat, a 31 éves kaliforniai Cole Tomas Allent a helyszínen őrizetbe vették, az ügyre pedig európai vezetők sora, köztük Orbán Viktor is gyorsan reagált.

Az incidens a Washington Hilton szállodában történt, ahol egy titkosszolgálati tisztet lövés ért a golyóálló mellényén, őt kórházban ápolják – írja a Telex. Az előzetes vizsgálatok szerint a gyanúsított egy kézifegyvert, egy puskát és több kést is magánál tartott.

A férfi, aki egyébként mesterdiplomás tanár és amatőr videójáték-fejlesztő, vélhetően magányos elkövetőként cselekedett.

A hírre európai politikusok egységesen elítélték az erőszakot. Keir Starmer brit miniszterelnököt megdöbbentették a történtek.

„A demokratikus intézmények vagy a sajtószabadság elleni bármilyen támadást a lehető leghatározottabban el kell ítélni” – írta közösségi oldalán.

Az olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni teljes szolidaritását fejezte ki Trump és a többi résztvevő felé.

„Politikai gyűlöletnek nincs helye demokráciáinkban. Nem engedjük, hogy a fanatizmus megmérgezze a szabad vita és az információ terét” – fogalmazott posztjában.

Emmanuel Macron francia elnök szintén elfogadhatatlannak nevezte a támadást, és hangsúlyozta: „Teljes mértékben támogatom Donald Trumpot.” Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is azt emelte ki, hogy „az erőszaknak soha nincs helye a politikában”.

Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök vasárnap délelőtt az X-en reagált. „Gondolataink és imáink vele és Melaniával vannak. A politikában nincs helye az erőszaknak!” – írta.

Az esetnek azonnali diplomáciai következményei is lettek. A brit kormány szerint a király amerikai állami látogatásának biztonságát felülvizsgálják, és a brit és amerikai szolgálatok szorosan együttműködnek.

Nem ez az első alkalom, hogy Donald Trump biztonsága veszélybe került. Két éve nyáron egy pennsylvaniai kampánygyűlésen történt ellene merényletkísérlet, amely után a biztonsági hiányosságok miatt lemondott az elnöki titkosszolgálat igazgatója.


Link másolása
KÖVESS MINKET: