HÍREK
A Rovatból

„Lassan azt is fölélem, amit a temetésemre félreraktam” – sokaknak csak átmenetileg nyújt megoldást a februárban érkező dupla nyugdíj

A nyugdíjas szervezetek szerint az emelés ellenére még mindig legalább 300 ezren vannak, akiknek a nyugdíja nem éri el a százezer forintot sem.

Link másolása

Három nappal korábban csenget a postás a februári nyugdíjjal. A 15 százalékkal megemelt összegnek a dupláját kapják az érintettek, most fizetik a 13. havi nyugdíjat is. A bankszámlákra pénteken érkezik az utalás. A nyugdíjas szervezetek szerint az emelés ellenére még mindig legalább 300 ezren vannak, akiknek a nyugdíja nem éri el a százezer forintot sem - hangzott el az RTL híradójában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Leleplezte Putyin hasonmásait egy ukrán hírszerző, egyértelművé váltak a különbségek
Régóta keringenek arról pletykák, hogy az orosz elnök betegségei miatt hasonmásokra szorul hivatalos szereplései során. A katonai hírszerző szerint viselkedésben és kinézetben is jelentős különbségek fedezhetőek fel.

Link másolása

Egy ukrán katonai tisztviselő részletesen beszélt arról, hogy hogyan lehet Vlagyimir Putyint megkülönböztetni azoktól a hasonmásoktól, akiket a nyilvános szerepléseire küld maga helyett - írja a Daily Star.

Régóta keringenek pletykák arról, hogy a már 70 év felett járó orosz elnök súlyos egészségügyi problémákkal küzd, ezért kénytelen hasonmásokat alkalmazni. Bennfentesek tudni vélték már korábban, hogy rákban vagy Parkinson-kórban szenved.

Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerző ügynökség tisztje és szóvivője a héten arról beszélt, hogy az operatív hírszerzés és sok szakember értekelése alapján tényként beszélhetünk arról, hogy Putyin hasonmásokat használ.

„A megszállt déli ukrán területeken tett látogatásai teljes hamisítványok voltak, meglehetősen rosszul és elhamarkodottan szervezték meg ezeket. Mind »Putyin« viselkedésében, mind kinézetében jelentős különbség volt tapasztalható”

- mondta Juszov Putyin idén márciusi és áprilisi látogatásairól.

„Soha nem ülne be abba a kocsiba, és soha nem öltözne így. Soha nem beszélne állítólagos helyi lakosokkal, mivel tudjuk, hogy a Kremlben az igazi Putyinnal még a saját környezete is csak korlátozottan tálákozhat - egy kötelező karantén letöltése után, egy méretes asztal mögött, amely csak egyre hosszabb lesz” - ismertette érveit a szóvivő.

Will Geddes nemzetközi biztonsági szakértő márciusban úgy nyilatkozott, hogy nagyon valószínűnek tartja a dublőrök alkalmazását, mivel a világ számos vezetője használ ilyen embereket, hogy bizonyos körülmények között biztonságban tudják magukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Sárosdi Lilla válaszolt Rákay Philipnek: „Én nem tudtam, hogy ilyen sokat jelentek neked, hogy Párizsról én jutok eszedbe”
A Rákay által korábban árufeltőnek nevezett színésznő Facebookon szólt vissza a kormánypárti influenszernek. Az Aranybulla sorozatról is elmondta a véleményét.

Link másolása

Napok óta zajlik a közösségi médiában egy adok-kapok Rákay Philip és Nagy Ervin között, amibe a Megafon influenszere Sárosdi Lillát és a férjét is belekeverte, amikor arról beszélt, hogy árufeltöltőként dolgoznak egy helyi kisboltban, és ő személy szerint „vállalhatatlan mocsoknak” tartja a házaspár tevékenységét.

Ezekre a kijelentésekre reagált most Facebook-oldalán a színésznő.

"Philip! Hallom, hogy álmatlan éjszakáid vannak miattam! Én nem tudtam, hogy ilyen sokat jelentek neked, hogy Párizsról én jutok eszedbe"

- mondja a videóban Sárosdi Lilla, majd arrol beszél, hogy ő maga sohasem gondol a kormánypárti influenszerre, ez azonban most meg fog változni, követni fogja a tevékenységét.

"Nem találok szavakat. Te, imádom ezt a feudális tempót, mennyi szőr, mennyi bőr, mennyi prém, mennyi feltárulkozó kebel! Mennyi széles, sűrű, szőrös férfi mellkas" - mondta el ironikus véleményét a színésznő az Aranybulla sorozatról, amelynek Rákay volt az egyik producere.

"Még több történelmi filmet kell csinálni! Az összes megnyert háborúnkról! Az összes győztes csatánkról! És nem egymilliárdból! Jaj, cheri, te még olyan fiatal vagy, olyan szerény. 30 milliárdból, 40 milliárdból, ugyan már, mit pampognak? Hagyjad a plebszet! Menjen át Romániába, ha valami nem tetszik, ott lehet tanítani. Vagy húzzon el!"

- adott tanácsot a Megafon influenszerének.

A színésznő szerint igazán nagyvonalú a kormány, hogy még el lehet hagyni az országot, azonban a határon emelt kerítés alkalmas lehetne akár arra is, hogy már ne lehessen visszatérni az országba.

Sárosdi Lilla teljes válaszát ITT lehet megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Áll a bál az orvosi kamaránál: a káoszba fulladt közgyűlés után lemondott az alelnök
Eleve határozatképtelen volt a küldöttközgyűlés, de többen csak közben jöttek rá, hogy érvénytelen a mandátumuk. Az ülést végül berekesztették.

Link másolása

Határozatképtelenség miatt eredménytelen volt a Magyar Orvosi Kamara egy héttel ezelőtti küldöttközgyűlése, olvasható a pénteken megjelent közleményben a MOK honlapja. Indoklásként azt írják, hogy a küldöttközgyűlést bizonytalan jogi helyzetben kellett megtartani,

„a Kamara ellen meghozott törvénymódosítás ugyanis a február 25-én megkezdett választási folyamatot megszakította”.

A bizonytalanság a négy évre választott országos küldöttek mandátumának pontos érvényességi idejét is érintette, ami miatt a Belügyminisztérium állásfoglalását kérte a MOK még március 8-án.

A kamara a június 3-i, sikertelen küldöttközgyűlése után újraindította a kamarai választásokat, a lejárt mandátumú területi vezetők helyett ügyvivő testületek vezénylik le a választást. Mindez azonban nem érinti az elnökség mandátumát, ami november 30-ig él.

Az Origo később a 24.hu forrásai alapján is megerősített értesülései szerint a múlt szombati küldöttközgyűlésen többen jelezték, hogy a 2019-ben lezajlott utolsó választások miatt megszerzett mandátumuk lejárt, éppen ezért szavazati joggal nem rendelkeznek. Emiatt

tanácstalanság alakult ki, és senki nem tudta, hogy érvényes-e a mandátuma, valamint él-e a szavazati joga, így megkérdőjelezhető lett a gyűlés jogszerűsége.

A küldöttközgyűlésen megállapították, hogy összesen 67 tag regisztrált, ami határozatképtelenséget jelentett. A portál szerint nem állítottak mandátumvizsgáló bizottságot sem, ami a megjelentek személyazonosságának megállapítására is szolgált volna. Az elnök javasolta a meghirdetett napirend módosítását, azok ellenére, hogy az Alapszabály szerint határozatképtelenség esetén az ülés csak változatlan napirenddel hívható megismételten össze az eredetivel azonos napra.

Az egyik küldött arról tájékoztatta a közgyűlésen megjelenteket, hogy a lejárt mandátumok meghosszabbítására nincs jogosultságuk. Ezen a ponton a többség ráébredt, hogy a küldöttközgyűlés jogszerűtlen, ám az elnök próbavoksolást rendelt el, amit háromszor is megismételtek. Egyiken sem volt meg a határozathozatali küszöb, akár szavazógéppel, akár kézfelemeléssel, akár felállással szavaztak. Ezután hagyta ott a többség az ülést, amit végül be is rekesztettek.

A MOK ugyancsak pénteken közölte honlapján, hogy lemondott alelnöki posztjáról Lénárd Rita.

A távozás okairól nem derültek ki részleteke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lenácizta és fellökte a Blokád rendezője egy fesztiválon – állítja a Népszava kritikusa
Csákvári Gáza szerint Tősér Ádám egy péntek esti rendezvényen ment neki a mosdónál. Két másik filmrendezőnek köszönhető, hogy nem fajult el a helyzet.

Link másolása

Tettlegesen lépett fel a Népszava munkatársa ellen Tősér Ádám filmrendező a Magyar Mozgókép Fesztivál péntek esti programján, számolt be a FOTON Audiovizuális Centrumban történetről a lap. Csákvári Géza a Népszava tudósítójaként, meghívott vendégeként vett részt az eseményen, amikor a mosdónál egy onnan kilépő férfi úgy fellökte, hogy a földre került.

A mellékhelyiségből kilépő férfi üvölteni kezdett, majd lenácizta a kritikust, végül pedig kilátásba helyezte, hogy „szétveri a pofáját”.

Csak azért nem fajult verekedésig a helyzet, mert az időközben felálló és védekező Csákváritól a támadót két filmrendező, Kocsis Ágnes és Szűcs Dóra elhúzta, miközben próbálták lenyugtatni.

„Nem tudtam ez egészet mire vélni, nem ismertem fel a férfit. Megtudtam, hogy Tősér Ádám, a Blokád című film rendezője volt a támadó. Bár az indulatot és az erőszakot nem indokolhatja, a Blokád valóban nem tartozik az általam kedvelt és jónak vélt alkotások közé. Kurzusfilmnek tartom, nem egyedüliként, amelyben Göncz Árpád, a néhai köztársasági elnök a filmben hazaárulásra készül, más jelenetekben pedig egy fóbiák miatt szenvedő, bomlott elméjű művész paródiája, ami szimplán méltatlan ábrázolás és művészi interpretáció. Egy filmkritikus jogában áll, hogy véleményt formáljon egy-egy adott műről. Az újságíró szavaira az erőszak vagy a nyilvános becsmérlés nem lehet válasz. Még akkor sem, ha az alkotó nem nyugszik meg azzal ténnyel, hogy nem kevesebb mint tizennégy kategóriában jelölték Magyar Mozgókép Díjra és nyilvánvalóan fontosabb neki, mit gondolnak a kritikusok” - írta a megtámadott Csákvári Géza a történtek után.

A Népszava azt írja, hogy tettleges becsületsértés miatt feljelentést tesz az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk